Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-31 / 74. szám
Szombat, ÎMI- méreiui St % Oi hiányában visszautasítja, már rá lehet fogni, hogy a nemzeti érdekek ellen vétett. Súlyos a kérdésben továbbá az is, hogy amig a többi kérdésekben bírói fórum dönt a feloszlatás tekintetében, addig ebben az egy esetben a belügyminiszter jogosított a feloszlatást kimondani. Pedig ilyen eset a múltban soha sem adódott elő és én, aki tagja voltam minden tanácsnak 1926-tól kezdve, soha sem tapasztaltam, hogy akár egyszer is, akár politikai jellegű, akár nemzeti érdekeket sértő határozatot hozott volna a nagyváradi tanács, vagy bármelyik más városi tanács. A múlt semmi esetre sem igazolta azt, hogy bármelyik kormánynak aggodalma lehetett volna ilyen irányban való esetleges megnyilvánulásra, mert az eddigi feloszlatások indokolásai is kizárólag csakis a rossz gazdálkodás körébe voltak visszavezethetőkEzzl a ponttal tehát a községi autonómia súlyos csapást szenvedett■ Nemcsak az által, hogy olyan általános okot vettek be a törvénybe, amelybe mindent bele lehet gyömöszölni, hanem azért is, mert a feloszlatási jogot a végrehajtó hatalom kezébe adták. Még egy súlyos és az autonómiába vágó intézkedése van a kormánynak. Kimondja, hogy azokban a városokban és községekben, amelyeket fürdővárosoknak fognak nyilvánítani, a polgármestert és az alpolgármestert a belügyminiszter nevezi ki, okkor is, ha azok nem tagjai a községi tanácsnak- Vájjon mit akart ezzel a kormány? Mert ha az volna a célja, hogy az ilyen helyekre szakembereket jelöljön ki, akik felvirágoztassák az illető fürdőhelyet, még meg lehetne érteni. így azonban súlyos aggályok merülhetnek fel. bogy olyan idegen elemek kezébe kerül a hatalom, aldk a község érdekeitől távol lévén, esetleg a község érdekei ellen dolgozhatnak. Vízakna városa például, mint fürdőhely, a jövőben ki van téve annak, hogy polgármesterét és alpolgármesterét nem a helyi emberek közül nevezik ki, hanem beledelegálnak a polgármesteri állásra pedig egy kisenevi bankhivatalnokot, Minthogy pedig a polgármester kezében igen nagy hatalom van, vájjon, hogy fogják összeegyeztetni a város érdekeit esetleges egyéb érdekekkel? Az autonómiának súlyos sérelme a törvény azon intézkedése, hogy az időközi bizottság a comisia interimare hatásköre úgyszólván teljesen azonos a választott tanácsok hatáskörével. Érdekes megfigyelni itt a hatáskör folytonos elcsúszását. A legelső közigazgatási törvényben még a bizottság hatásköre teljesen meg volt csonkítva. Nem volt joga sem költségvetést, sem zárszámadást megszavazni, sem tisztviselőt kinevezni, semmi körülmények között nem volt joga kölcsönöket felvenni és ingatlanokat elidegeníteni. Már a Maniu-féle törvény átmenetileg a költségvetést és zárszámadást is a hatáskörébe utalta, azonban még eddig egy törvény sem volt, amely kinevezett tanács hatáskörébe utalta volna a városok kölcsönnel való megterhelésések lehetőségét, vagy ingatlanok elidegenítését- Ez az első törvény, amely a 18- szakaszban, ha mindjárt nehezített formában is, mert előzetes minisztertanácsi engedélytől teszi függővé, de ruegegendi az interi- márnák, hogy sürgős esetekben kölcsönt vehessen fel és ingatlanelidegenitési ügyekben is intézkedhessen. Természetesen, ha egy olyan bizottság lesz kinevezve, amely csak rövid ideig fog működni és amely szivén viseli a város sorsát, ez a törvényes rendelkezés nem rejthet veszélyt. Azonban minthogy a törvény nem írja elő, hogy a községi választás inennyi idő alatt eszközlendö és minthogy a bizottságok tagjai minden városban másképpen fogják fel a dolgot és részben politikai exponensek, ennélfogva a polgárságnak résen kell lenni, nehogy olyan intézkedések történjenek, amiket aztán később nem lehet jóvá tenniA törvénynek van még egy érdekes intézSOKEZER HIRES BGeÉSV. SZ.1KKÖXYV áRBHR LEPHGE-nál Ciuj. — Kérje az ár leszállítási akciók teljes jegyzékét Lepagetól Cluj. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamKmmmmmm j kedése, amely az erdélyi mnnicipiumok számát eggyel_ felemeli, mert Lugos városát szintén municipiumá nyilvánítja. Eddig ugyanis a következő municipiumok voltak; Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szatmár, Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely. Tehát összesen nyolc- Most Lúgossal együtt lesz kilenc. Nem érdektelen intézkedése az aj törvénynek az, hogy a legutóbbi tanácsnak a polgár- mestere hivatalból tagja az uj községi tanácsnak. Vájjon miért kellett ezt megtenni? Azért, hogy hallgassa az utódok kritikáját, vagy pedig összehasonlítást tegyen, melyik tanács működik jobban, vagy eredményesebben? Mert hiszen ha a régi polgármester párt-exponens — enélküi viszont nem lehetett volna polgár- mester — az uj választáson úgyis bejut a tanácsba. Ha meg nem az, milyen szerepet szántak neki? A fentiekből láthatólag tehát az uj törvény az autonómia kérdésében súlyos elváltozásokat tartalmaz és a mindenkori időközi bizottságok _______ Kuinnjsm IV. hét. Márc. »7 Apr. t«lg. 23. sz. szelvény A Ks'etí Újság minden olvasója IS (eléri Kapja meg! Kassák: Angyaitöld (35? oldal) vagy Wells? Egyelőre (409 oldal* dm3 regényét, ha a márciusban megjelenő ilyen szeívőnyeinlt- bő! legalább l«*t (minden hétről J— 3-ati egkésőbb ácrtiia 2-áig beküd a kiadóhivatalba, a regény i5 ’e;as árává: együtt 'Vidékiek még 5 :e| portőkőltséget !s küldenek.) — Az összeg :avé',bé;yegekben la öeküdbaiő. lelkiismeretére lesz bízva, hogyan fognak sáfárkodni a város vagyonával Egy bizonyos azonban: teljesen bevált az a német közmondás: niemals kommt ein besseres nach, *44«4MMW4W«4H«M44»W*««I*M« Itt az uj mozi»r endetet: Tizennyolc éven alul nem lehet többé moziba járni (BUKAREST, március 30.) A közoktatásügy! minisztérium mellett megalakult film- felülvizsgáló bizottság rendeletét dolgozott ki. amelyet május l-el akarnak életbe léptetni. A rendelet értelmében a filmszínházak műsorát legalább 25 százalékban kulturális tárgyú filmek kell képezzék. A kulturális filmek hossza legalább 600 méter kell legyen, a Journalokat nem számítva ebbe a kategóriába. A rendelet szerint vasár- és ünnepnapokon este 8 óráig csak kulturális filmeket lehet vetíteni, majd 30 percnyi szünet ntán kezdhető csak a rendes műsor. A rendelet megtiltja a filmszínházaknak, hogy hétköznapokon 18 éven aluliaknak megengedjék az előadások látogatását, a44«4444 M* M41 41 M 01* HM M M4M4M MI Mi Ä vidéki egyetemeken megszüntetik a gyógyszerészeti fakultásokat Benyújtották az egyenes és globális adó módozatairól szóló törvényjavaslatot (Bukarest, március 30.) A kamara délutáni ülésén Franasovici közlekedésügyi miniszter válaszolt Bratianu interpellációjára, amelyben Tabacovicj CFR igazgatósági tag és Mereuta vezérigazgató ellen intézett támadásokat, A miniszter mindkettőjük tevékenységéről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik és visszautasítja a vádakat. Franasovici miniszter a kamara elé terjeszti az egyetemek gyógyszerészeti fakultásának összevonásáról szóló törvényjavaslatot, amely megszünteti a vidéki egyetemek e fakultásait. Risescu kormánypárti a gyapottszál behozatali illetékének felemelése ellen szólal fel. Sebesen pedig a csendőrség részére megállapított kenyérár felemelését teszi szóvá. lamandi államtitkár közli, hogy jövőben a szövetkezetek utján szerzi be a csendőrség kenyérszük ségletét. Ohelmegeanu nemzetiparasztpárti a hadügyminisztert interpellálja meg a választások alkalmával Rusinszki tábornok ellen Oahul- megyében elkövetett inzultus ügyében, amikor a szolgálatot teljesítő tiszt nem részesítette védelmében a tábornokot, hanem letartóztatta Vica hadügyminiszter közölte, hogy a tisztek nem állhatnak pártok szolgálatában és az ott szolgálatot teljesítő tiszt tényleg hibát követett el, amiért eljárást inditott ellene. Ezt közölte annak idején Rusinszky tábornokkal is, aki az eljárás megindítását tudomásulvette. Utca hadügyminiszter a kormány nevében benyújtja az egyenesadó és globálisadó módosításáról szóló törvényjavaslatot, majd azt a törvényjavaslatot, mely felhatalmazza a kormányt, hogy a megyék és községek tulajdonából a katonai célokat szolgáló épületeket megvásárolja. Maniu Interpellál a revízió kérdésében 'Az Ad evem! szerint Maniu Gyula szombaton délután interpellációt intéz a külügyminiszterhez a kamarában a revízió kérdésében s az interpellációra Titulescn Fűlügy- miniszter nyomban válaszolni fog. Április 6—15-ike között 50 százalékos kedvezmény A TBsutvezérigázgatóság elrendelte, hogy április 6-án déli 12 órátóT kezdve 15-én éjfélig az utasok ötvenszázalékos menetdij- kedvezményben részesüljenek a vasút minden vonalán. MW44W4 »K>«4 4(>WW4fr»M M MIK f A Keleti Újság húsvéti száma • lap hagyományaihoz mérten gazdag ünnepi tartalommal jelenik meg. Az erdélyi és magyarországi szép- Irék és publicisták legjobbjai vonulnak tel a Keleti Cjság hasábjain. ünnepi cikke* NYIRÖ József Irt, akinek ugyancsak a húsvéti számban remekbevésett nj novellája 1» napvilágot lát. Eredeti novellával szerepei HUNY ADY Sándor, hosszabb verssel HARSA- NY1 Zsolt Budapesti krónikát LESTYAN Sándor Irt, megszokott vasárnapi krónikát SZÁSZ Endre. ZAGONI István Találkozás a történetemmel címmel Irt mélyen szántó publicisztikai tanulmányt Irt. A Keleti Cjság többi főmunkatársai közül LIGETI Emö, OLAJOS Domokos szerepelnek cikkekkel. Ezenkívül több novella, rajz, vers, a vasárnapi rovatok, számos riport, színes cikk, GUNCSER Nándor rajzai élénkítik a Keleti Újság húsvéti számát, amely nagyobb terjedelme és díszes kiállítása dacára Is változatlanul a rendes, vasárnapi 4 tejes áron kerül forgalomba. — Kézbesítési vagy más előfizetési reklamációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 508. sz. telefonon bejelenteni. Kiadóhivatalunk azok orvoslása iránt nyomban intézkedik.