Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)

1934-03-30 / 73. szám

IO Kum-UjsxG ■HBHHDHi Péntek, Î934. március 30. Az Első Erdélyi Általános Biztositó Rt. kitűnő eredménnyel zárta üzleté vét Hé! százalék osztalékot tizet az intézet a részvényeseknek — Újból megválasztották a felügyelő-bizottság régi tagjait A cukor gyári eladási árát az ipar- és kereskedelmi miniszté­rium állapítja meg Bukaresti tudósítónk jelenti: A cukorbi­zottság, amelynek tagjai a cukorgyárak és a répatermelők képviselői, befejezte munkáját és megállapította azokat a módozatokat, amelyek mellett a romániai cukorgyárak a termelők cu­korrépáját átveszik, illetve beváltják. A bizott­ság a cukorrépa árát a cukorárakkal szoros összefüggésben állapította meg, ami azt jelenti, hogy amennyiben a cukor ára emelkedni fog, úgy a répatermelők is magasabb árat kapnak, ha pedig a cukor ára esnék, úgy a répaterme­lők is kevesebbet kapnak a termelt répáért. A cukor mindenkori eladási árát (gyári el­adási ár) az ipari és kereskedelmi minisztérium állapítja meg, amely ily módon fenntartja jo­gát a cukorárak szabályozására és indokolt esetben leszállítja ennek a fontos köz$zükségleti cikknek az árát­A répatermelők elfogadták a vegyesbizott­ság megállapítását és aláírták a romániai cu­korgyárakkal a folyó évre szóló répatermelési, illetve átvételi egyezményt. Külföldi cégek üzleti összeköttetést keresnek Ro­mániában. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamará­hoz legújabban a kővetkező külföldi cégek intéztek megkeresést, amelyek üzleti kapcsolatot akarnak kiépí­teni Romániában: Hans Meltsch, Neu Ttitschein, Bo­hemia, importálni akar nyulbört, nyulszőrmét, bárány- bőrt, állati szőröket, gyapjút és kalap, valamint szövet­gyártásból származó hulladékokat. Laborator Jindrich Popper, Prag», 8, Jindriska ul. 85, mustármagot akar importálni. Bohumil Wlesler, Fraga, 8, Truhlarska ul. 5, érdeklődik a következő cikkek importja iránt: hiz­lalásra szolgáló ballisztek, halzsiradék, lanolin, ka­zein, porlasztott tej, repceolaj, tengeri, só, csillám és kender-. Franclsc Tomes, Praha 12, Sleska ul. 12, átven­ne román cégképviseleteket Csehszlovákia részére. Walther Kari, Limltada, Boa do Comerclo 42, Lisa­bona, sörgyártáshoz szükséges maláta iránt érdeklő­dik. Kiratsidis & Patrikéiig, Rue Santarosa No, 9, Sa­lonic, importálni akar gőzölt bükkdeszkát. Harizanis Christen, Sofon No. 7, Salonic, olajbogyó olajat, olaj­bogyót és gyümölcsöt kínál eladásra. Georges Fioros, Leoforos Miaonlui No. 40, Pírén, szárított malozsát kí­nál. Karolo Weigner, Start Becej, Jugoslavia, emlék­szobroknak alkalmas márványkövet és fenőkövet keres megvételre. a körülbelül félmilliárd lej értékű életbiztosí­tási állományból. A racionális üzletvezetés az elmúlt évben további több, mint hárommillió lej adminisz­trációs költség megtakarítását tette lehetővé- Az igazgatóság Gyulafehérváron és Brassó­ban újabb ingatlanokat vásárolt és ezekkel nö­velte az intézet vagyonállományát. A közgyűlés az igazgatóság és a felügyelő­bizottság jelentését, amelyet dr. N. Schiau ter­jesztett elő, egyhangúlag elfogadta és úgy az igazgatóságnak, valamint a felügyelőbizott­ságnak megadta a felmentvényt. A tiszta nyereségből, amelynek összege 2 millió 705 ezer 879 lej, a részvényesek bruttó hét százalék osz­talékot kapnak­A választások során a felügyelőbizottság tagjaivá három évre újólag egyhangúlag meg­választották a következőket: elnök C- Popp, tagok: gróf Bethlen József, dr. N. Schiau, dr. Dragomrr Silviu és dr. Enea Papin- Végül La- pedatu elnök a részvényesek nevében köszöne­tét fejezte ki Boér István vezérigazgatónak, az intézet igazgatóinak és tisztviselőkarának, akik szakavatott és lelkiismeretes munkájukkal já­rultak hozzá a kitűnő üzleti eredményhez, amelynek elérését jelentősen elősegítette a biz­tosított közönség általános bizalma, amely már több mint két évtizede osztatlanul megnyilvá­nul az Erdélyi Általános Biztositó Rt. iránt. MENTAOLAJ IRÁNT ÉRDEKLŐDIK A KOLOZS­VÁRI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA. A ko­lozsvári kereskedelmi és iparkamara felkéri mindazo­kat, akik mentaolaj (Pfeffennlnröi) gyártásával fog­lalkoznak, hogy elmüket jelentsék be a kamara 2. szá­mú szobájában. Ötvenszázalékos vasúti kedvezmény a ki- senevi vásárra. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara az érdekeltek tudomására hozza, hogy a kisenevi vásár a „Tárg-Eftin“ látoga­tására engedélyezett ötvenszázalékos vasúti kedvezményt tiz nappal, folyó évi április hó 3-ig meghosszabbitották. iutmíULontsltüvÉ&EEi * A Színházi Elet Húsvéti albuma 350 oldalban je­lent meg, tele a legmeglepőbb és legértékesebb szenzá­ciókkal. Ismeretes az a harc, amelyet a Fox filmgyár indított azért, hogy Bus Fekete Lászlónak most ké­szült regénye ne jelenhessen meg magyar nyelven, ha­nem először a filmen kerüljön a közönség elé. Ez a harc a Színházi Elet győzelmével végződött és a Szín­házi Elet Húsvéti albuma megkezdi Bus Fekete László- Szerelemből elégedetlen című regényének a közlését Közli a húsvéti szám Hatvány Lili Nem olyan Időket élünk cimü novellasorozatának utolsó novelláját Még mindig szépasszony cimmel. A 350 oldalas húsvéti szám ára csak 25 lej. ROMÁN OPERA MŰSORA: Március 30, péntek este 8 órakor. Varázsfuvola. Március 31, szombat d. u. 3 órakor. Tosca. (Ifjúsági előadás). Április 1, vasárnap d. u. 3 órakor: Parasztbecsület és Bajazzo. Április 2, hétfőn este 8 órakor: Szép Heléna. EDISON MOZGÓ MŰSORA: I. Elet katonái. Richard Dix. II. ö, vagy senki. Fő­szereplők: Hermann Thimig, Jacob Tiedtke. — Kézbesítési vagy más előfizetési rekla­mációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 508. sz. telefonon bejelen­teni. Kiadóhivatalunk azok orvoslása iránt nyomban intézkedik. BEKÜLDÖTT HÍREK H—lll——II MIIIIMM mi — t'nnepl szolgálatok sorrendje az anJtárius tem­plomban. Nagypénteken délelőtti Istentiszteleten — s Passió ének után — könyörgést tart Szentiványi Sán­dor lelkész. Husvét első napján ünnepi beszédet Ür- mösi Károly esperes, urvacsorai ágendát dr. Borost György, püspök mond. Ünnep másodnapján Szentiványi Sándor lelkész, harmadnapján aa ünnepi legátus pré­dikál. — ünnepi istentisztelet. A Regele Ferdinand úti nagy zsinagógában a Peszach első két napi istentiszte­letek rendje a következő: Pénteken, március hó 30-án reggel Szijjum 7 órakor; esti ima (rr.aarrv) este 7 óra­kor. Szombaton, március hó 31-én, reggeli ima 8 óra­kor, muszaf ima d. e. 10 órakor, mincha ima d. u. 5 órakor, maariv este fél 8 órakor. Vasárnap, április hó 1-én reggeli ima fél 8 órakor, muszaf 10 órakor kezdő­dik. Mindkét napon az ünnepi, beszédeket főtisztelendö dr. Stein Sámson rabbi ur (Rădăuţi) fogja mondani, Aprőhirt ieiések Szavanként... 2*— lej I A legkisebb apróhir- I detés ára ... 20*— lej I Állástkeresfiknek szavanként ... I*— lel Legkisebb hird. 10 le] Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény ALKALMAZÁS P erfakt német le- velaiSt keresünk, aki magyarból tökélete­sen tad etilizáltan fordí­tani németre. Leveleket „Irodalmllag kép­zett*' jeligére a kiadó- hivatalba kérünk. K 1631 ÉRT _ véres szivében 10 lakhelyiségből álló | massiv épitményU, Jókarban levő is havi 1 6000 lejt jövedelmező bérhiz, — eltávozás miatt — sürgősen eladó. Erós kSzpentl fekvése miatt - örök értékkel bír. Eladás alatt még sok ssép családi házak, Jól Jö­vedelmező bérházak, bérpaloták, medern villák és házhelyek. Sándor bizományos, Cal. Victoriei KIADÓLAKÁS E gy háromszobás és 1 négyszobás minden komforttal ellátott lakás május l-re kiadó a Miner­va Biztositó bérpalotája 111. emeletén. K 86 H éremszebés! mo­dern, lehetőleg ker­tes lakást keresek köz­pont közelében május 1 vagy 15-re. Ajánlatok „Rendes és pontos lakó“ jeligére a kiadóba ké­retnek. G 583 K iadó különbejáratu bútorozott szoba, Piaţa Unirii 13, föld­szint 2. 9782 ADAS-VÉTEL J ó állapotban levő hintáiéval keresek megvételre. Cim a kiadó- hivatalban. K 1631 J ókarban levő, nyitott Pontyiák-kocsi olcsón eladó. Értekezni Bariţîu» ucca 6, vendéglő. K 64 KÜLÖNFÉLÉK E gy jólmenő ügyvédi iroda haláleset miatt azonnal átadó. Cim a ki­adóban. 9775 C osmetica bérbe ki­adó. Cim a kiadó­ban. 9775a KORUNK SZAVA VI-ik számának tartalmából: Viták középpontjában. — Buda felszabadítása. A Quadragesimo Anno alkalmazása. Zseninevel- de. A „Schutzbund“ után. Túri Béla: A törté­nelem útja. — Aradi Zsolt: Kelet népe és az európai forradalom. — Dacik Regináid: A szen­tek idegbajos emberek. — Párizsi szegények. A vigasztalanság áliapotáról. — A holland püs­pöki kar pásztorlevele. — Nemes Lipót: Akiket halálra ítélt a társadalom. — Adócsalók és ön­gyilkosok. — Világszemle. Könyvek, üzenetek stb. stb. Ára 12 lej A lap megjelenik havonta kétszer. Előfizetéseket eljogad a „MINERVA“ könyvkereskedés Cluj, Regina Maria ucca 1 szám. Előfizetés évi 3G0-— lej. Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ Ü.-T, nyomdájában. Cenzurat (Kolozsvár, március 2D. Saját tudósitónk­tól) Az Első Erdélyi Általános Biztositó Rt- március 29-én tartotta meg 22. évi rendes köz­gyűlését Lapeaatu I. Ion erdélyi miniszter, az intézet elnökének elnökletével és a részvénye­sek élénk érdeklődése mellett- A közgyűlésen tizenötezer részvény képviseletében huszonöt részvényes jelent meg, akik nagy figyelemmel hallgatták meg az igazgatóság jelentését, ame­lyet Boér István vezérigazgató terjesztett elő és ismertetett. Az igazgatóság jelentése szerint az Első Erdélyi Általános Biztositó Rt. az általános gazdasági és pénzügyi krízis ellenére is ered­ményes tevékenységet fejtett ki az elmúlt év­ben és helyes ügyvezetéssel, takarékossággal, óvatos és előrelátó kihelyezéseivel a biztositott közönség és az üzletfelek általános megelége­désére folytatta működését. Az elemi ágazatban a társaság díjbevétele az elmúlt évben több, mint harmincötmillió lej volt, a jégágazatban pedig 979 ezer 200 lejt be­vételezett az 1932. évi 682.300 lejjel szemben­Az életágazatban az Első Erdélyi Általános Biztositó Rt. előrelátó üzletpolitikával megkí­mélte az üzletfeleit a dollár értékcsökkenése folytán beállott veszteségektől, a biztosítottak legtöbbje a lej iránt való bizalmát azzal doku­mentálta, hogy dollárbiztositását lejvalutára változtatta át. Az intézet külföldi valutára stóIA álp+hiTtnaitást aliv ti* siázn lékhan kp7.f>l

Next

/
Oldalképek
Tartalom