Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-30 / 73. szám
WnWI, Í931 măroîua $tb A sziámi király Magyarországon (Róma, március 29.) A több hét óta Rómában tartózkodó sziámi királyt Gömbös miniszterelnök római útja alkalmával meghívta Magyarországra. A sziámi király elfogadta Gömbös meghívását és elhatározta, hogy a nyáron, augusztusban meglátogatja Magyar- országot s egyben résztvesz a Szent István ünnepségeken. Sziám királya megelőzőleg' több nyugati fővárosba fog ellátogatni, Londonban kidltitják a „frontharcos* lovakat Sándort lord kezdeményezésére a Times érdekes mozgalmat indított. A világháborúnak ugyanis számos olyan „harcosa" van a lovak között, amelyekről a hálátlan utókor megfeledkezett, pedig a tüzvonálban és az ágyú mellett ezek is hősiesen megálltak a helyüket. Lassanként ki is múlnak már a négylábú „öreg harcosok“ s igy alkalmai akarnak adni arra, hogy a lovakat szerető angol közönség legalább egy meleg simogatással emlékezzék hadi érdemeikről. A nemzetközi lókiállllás keretében, külön istállókb m fogják kiállítani ezeket a lovakat, mindegyiknek a neve melleit feltüntetik a ha--‘i‘uban eltöltött időt, azokat a harctereket, amelyeken jártak, továbbá a háború zivatarában szerzett érdemeiket. Csak az igazi, hamisítatlan 19 ld—1918. év között szerepelt hadi lovakat teszik közszemlére, jelentkezésre hívták tehát mindazokat, akik ilyen lovakkal még rendelkeznek, a kiállításra bocsátás előtt közölni kell kimerítően a ló pályafutását, mert az anyagot szigorúan megrostálják, nehogy illetéktelen is betolja az orrát a parádéra. Hogyan éljen a gyomor- és I Di'. Lnkac, Pál, bélbajos ember?! j főorvos. áw I r D A r* CT'nál CI“j- — Kérjen I • »*• I I rAlír orvosi könyvjegyzéket ■ 111 * ” Az utolsó mohikán az aggok nenedékházában halt meg (Newyork, március 29.) Milwaukee városában, az aggok menedékházában meghalt a napokban Dick William, az Egyesült Államok egyik békés polgára, 95 éves korában. Diek William nevezetes ember volt. A newyorki néprajzi társaság hivatali) san is megállapította róla, hogy ő az utolsó mohikán. Dick William ugyanis indián volt és lia nem is halt meg méltóan mohikán mivoltához, mégis élete egyáltalán nem volt egyhangú. Törzse annak idején Három Nyílnak hívta és már tízéves korában harcba vonult, az írókezek ellen, 13 éves korában elfogták az írókezek és agyon akarták nyilazni. A Nagy Szellem azonban megmentette. Közvetlenül a kivégzés előtt óriási vihar kerekedett és az írókezek otthagyták áldozatukat a cölöpön, ahova kikötötték, hogy majd lenyilaz- zák. Az írókezek visszavonultak. A vihar ledöntötte azt a cölöpöt is, amelyre Húrom Nyilat kikötötték és igy megszabadult kötelékeitől, sőt kiszabadította nyolc fogolytársát is, akikkel együtt azután megszökött. Dick William később békésebb pályára lépett. Kereskedő lett, de nem volt Szerencséje. Később halászatra adta a fejét, de mintán ismertté vált, hogy a mohiká nők kihalófélben vannak, a cirkuszigaz- gatók is el kezdtek iránta érdeklődni; Dick William beállt Cody ezredes hires indiáncsoportjába, amely csoport Buffalo Bill néven beutazta az egész világot és Európában is vendégszerepeit. Ekkoriban még 28 mohikán élt a világon, ezek közül 11 férfi volt. 1931-ben már csak három mohikán élt: egy 72 éves férfi, egy i:) éves asszony és Dick William. Az utóbbi túlélte két évvel az előbb említetteket, de most aztán vele tényleg kihalt a mohikán törzs. Március 26 ári a MILLIOMOSOK száma az oszfálysorsjáfék 5 “c'“c,ís "ye"“t°el ^ AZ 5. OSZTÁLY UTOLSÓ 5 NYERTESE KmtiUiskg T a terű szerinti nyereményen kívül fejenként egy l milliós jutalmat kapott. íme MOST UJ SORSJÁTÉK KEZDŐDIK . Sorsjegyek mór kaphatók. MÁJUS 3-án újabb milliók szétosztása kezdődik. Ha nem vesz sorsjegyet, elrúgja magától a szerencsétSIESSEN! Vásároljon még ma sorsjegyet! a sors által kiválasztott számok; !\o. ti W6 l\’o í ns No. f>«> 114 No. 14.»06 No. 59.41S Ez az T.000.000, amelyet a szerencsés nyerők között március 26-án osztottunk ki, kiegészíti a 240.000.000 lei mesés összeget, amelyet a IV. osztálysor játék alkalmával a játékosok között kiosztottunk. Az állami osztálysorsjáték eddig sok család szerencséjét alapozta meg, számos szegény ember életsorsát változtatta meg és sok álmot váltott valóra. 1 lOIHIA de sut A ciuli KERESH és BANC eladását 11876 számú sors 725S1 „ 57093 „ 59096 . 228J8 „ 57073 „ 59022 „ 49507 „ , iEDELMI HITELINTÉZET RT. A ILIESCU S. A. CLUJ >an, az előző sorsjátékban a jegy Lel 1.000,00»•— jutalmat Lei 1.000,000*— nyeremény! Lei 300,000*- Lei 100,000*- Lei 70,000*— Lel 50,000*— bei 50,000*— Lei 50,000*nyertek 1! Révész Ernő !árgu-mure?i főelárusitásában az elmúlt sorsjáték alatt a 29,081 számú 1000,000 Leit 15,228 3.000,000 „ 17,566 300.000 „ 17,s50 „ 200,000 nyertek. Sorsjegyárak: '/s 125*- Lei, Vt 250’- Lei, Vs 500*— Lei, */i ÍOOO*— Lei Negyezerofszâz csehszIoYakîaf román nyomoráVkelése a határon Hatvan kilométert kellett gyalogol- niok öt kiló korpáért és kukoricáért (Múramarosszigat, máre. 29d A szomszédos Cseh- ovakia határmentén maradt román lakosság a legnagyobb nyomorral küzd és a hivatalos jelentés szerint gabonahiány miatt az éhenhalás veszedelme fenyegeti őket. Bppen ezért a cseh h-atóságok megengedték, hogy a román földművesek átjöjjenek Romániába és Szigetről szerezzék be a kukoricát. Az elinalt nap folyamán, mintegy 45Ü0 csehszlovákiai román földműves jelent meg a szlatinai határpontnál, de legnagyobb meglepetésükre a román hatóságok nem engedték be őket az országba. Végül a prefektus intézkedésére megengedték nekik, hogy Máramarosszigeten fejenkint 5 kg. kukoricát és 5 kg. korpát vásároljanak. A földművesek 30 kilométert gyalogoltak és az éhség annyira megviselt© őket, hogy mintegy negyvenen eszméletlenül estek össze. Az éhező nép elkeseredve lépte át újból a ha tárvonalat, mivel hatvan kilométert, gyalogolni 5 kiló kukoricáért és korpáért, igazán emberfeletti teljesítmény.