Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)

1934-03-03 / 50. szám

£ KnrnOjssa Swmbatf í$Si> máreiu* & — Miniszterek a királynál. Buoureştibd) jelentik: A király Siavescu pénzügymi­nisztert és Iuca belügyi alminisztert ma (audienciám fogadta. A miniszteriek tárcájuk ügyeiről számoltak be az uralkodónak. Anto- neseu igazságügyminiszter tegnapi királyi ki­hallgatásán a jövő héten a kamarába beter­jesztendő államvédelmi törvény alapelveit fejtegette a király előtt. — Boris bolgár király Berlinben. Berlin­ből jelentik: Boris király Berlinbe érkezett és résztvett a bolgár követség ebédjén. Á német politikusok közül a banketten Papén, Neurath, Göbbels, Göring és Meissner vettek részt. Ebéd után a bolgár király koszorút helyezett az is­meretlen katona sírjára. Est© Hindenburg ren­dezett estélyt a tiszteletére. Boris Hitlerrel is megbeszélést folytatott, amely háromnegyed óráig tartott. — Lupa pártjával együtt be akar lépni a nemzeti-parasztpártba, Az Adevérül és Lupta azt a hirt közük, bogy a lupisták és a nemzetiparasztpártiak között tárgyalások folynak arravonatkozólag, hogy Lupu párt­ja beolvadjon a nemzeti-parasztpártba. A birt még nem cáfolták meg és igy nincs ki­zárva egy fúzió. — A legnagyobb orosz kitüntetés pipe- -esikkek gyártásáért. Moszkvából jelentik! Stalin Molotov népbiztos feleségének a leg­nagyobb kitüntetést, az I. osztályú Lenin- rendet adományozta. Molotovné a Tesce nevű kendőző és piperegyár állami tröszt élén áll és e gyár készítményéi állítólag oly kiválóak, bogy a francia kozmetikai gyá­rakkal is felveszik a versenyt. A végén, ba így haladunk, még meg fogjuk érni, hogy a moszkvai kommunista varrómübelyekből fogják irányítani az európai divatot. — A magyar Operaház nj örökös tagjai Budapestről jelentik: A kultuszminiszter Némethy Ellát és Palló Imrét, az Operabáz tagjait a magyar királyi Operaház örökös tagjainak nevezte ki. — Három erdélyi írót levelező tagnak vá­lasztott meg a Petőfi-társaság. Budapestről jelentik: A Petőfi-társaság csütörtökön tar­totta évi közgyűlését Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia egyik termében, Pékár Gyula elnökletével. A közgyűlés egyúttal tag­választó gyűlés volt, melyen megválasztották a társaság rendes tagjai sorába Bodor Aladár és Kállay Miklós írókat. Közülük Bodor Ala­dár erdélyi ember, aki tanári képesítését Clujon szerezte meg. Levelező tagokul válaztották Gyallay Domokost, Gyalui Farkast és Kristóf Györgyöt. A közgyűlés az idei Petőfi-nagy- díjat Szathmáry Istvánnak, az ismert költőnek ítélte oda. A Petőfi-társaság idei, ötvennyolca­ink nagygyűlését március hó 11-én tartja meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermé­ben. A közgyűlés után társasebéd, melyen az ünnepi beszédet a Petőfi serleggel Bónyi Ador­ján mondja. — Kultur élet Zahaíáo. Zabalat tudósítónk jelenti: A treiscauae megyei Zabalá község lelkes műkedvelői egymásután rendezik meg a sikerültnél sikerültebb előadásokat. Jelenleg Szalay Mátyás, Noémi e. da- rabjára készülnek, melyet a kath. legényegylet husvét első napján akar előadni. A község református mű­kedvelői Gárdonyi: A Bor című darabját tanulják, ezt huavó* harmadnapján adnák elő. Itt látszik, hogy község lelki életét milyen vezetők irányítják. A kath hitéletnek, általában minden kuitur megmozdulásnál lelkes szántó-vetője Ujlaky János plébános, de nen kevésbé megbecsülendő munkát végez Bedő Béla reí pap is. Regényujdonságok a. MINERVA könyvkereskedésben Cluj, fleglna Marta ucca 1. ssim. Gáspár Jenő: A világ orvosa (disz­kötésben) ... ... _ ... ... Lei 180 — Harsány!: A nemporladó kezű király ídiszkötésben) ... .............. „ 150*— Gabányi János; Magyar várak legen­dái (diszkötésbea) ................... „ ISO-— Portó vidékre utánvétnél 20*— lej. A pénz elő­zetes beküldésénél portót nem számítunk.-----TT------­— Az állaim szubvencióval támogatott vállalatok romanizálása. Bucureştibol je­lenük: Április 1-én fog életbelépni a módo­sított iparpártolási törvény, melynek alap­ján azok a vállalatok, amelyek állami támo­gatást élveznek, kötelesek lesznek személy­zetüknek 90 százalékát román elemekből al­kalmazni. — Lakatos István városi mérnök gyá­sza. A város társadalmának minden rétegé­ben mély részvétet keltett, hogy hosszas szenvedés után meghalt Lakatos István vá­rosi mérnök 3 éves kis leánya. Évike. Sokan ismerték ezt az aranyos, eleven eszii kis apróságot s éppen ezért már betegsége alatt is mély részvét fordult Lakatos és fiatal fe­lesége felé, amely természetesen a tragikus fordulat után csak fokozódott. A kis Laka­tos Évike kihűlt testét szombaton délután 3 órakor temetik a gyászházból. — Sortfiz a színházban a — görlökrc. Newyorkból jelentik: A Blue Flower színház­ban egy Willner Norbert nevű 19 éves fiatal­ember revolver es sortüzet bocsátott a színpa­don szereplő görlökre. Egy görl meghalt, kettő súlyosan megsebesült, egy pedig könnyebben. A színházról úgy tudják, hogy a lövöldöző szerelmes volt az egyik görlbe ós őt akarta lelőni. Hűtlen szerelmese azonban csak köny- nyebben gebesült meg. A merénylő a gyilkos, sortüz után golyót röpített az agyába és meg­halt — Névtelen feljelentés alapján házkutatá­sokat tartottak a sigheti katolikusoknál. Sighetről jelentik: A sigheti rendőrség ppli tikai osztályához napokkal ezelőtt névtelen le­vél érkezett, amely szerint a sigheti katbölikus magyarok nj imakönyveket kaptak, amelyek irredenta tartalmúak. A névtelen feljelentés alapján a sziguranca sorozatos házkutatásokat tartott számos exponáltabb sigheti magyar katholikusnál. A házkutatások eredmény nél­kül végződtek, mert a katholikus hívők uj ima könyveinek tüzetes átvizsgálása és átolvasása után egyetlen olyan részletet sem találtak, amelyet inkriminálni lehetett volna. A rend­őrség most beszüntette a további nyomozási ebben az ügyben. Erélyes vizsgálatot indítot­tak azonban a rejtélyes levélíró kézrekerité sére, aki félre akarta vezetni a rendőrséget ét vérvádat akart kovácsolni a maroknyi signet, magyarság ellen, — Versenyfutás a vasat! síneken a moz­donnyal. Oradeáród jelentik: Tegnap az esti órákban borzalmas szerencsétlenség történi Beius közelében. Dán Miklós gazdálkodó két- lovas fogatával felhajtott a vasúti pályára, éppen akkor, amikor az oradeai tebervonat kö­zeledett. A lovak megbokrosodtak és nem le­hetett a pályatestről levezetni őket. A moz­donyvezető észrevette a síneken ugráló meg­bokrosodott lovakat, de nem tudott kellő idő­ben fékezni A szerelvény nekirohant a sze­kérnek, amelyet lesodort a töltésről, A föld­műves életveszélyes sérülésekkel került ki az összeütközésből, az egyik ló elpusztult. A ha­tóságok vizsgálatot indítottak a felelősség megállapítására. — Pár lépesre s tar&d rendőrségtől voltmérő be­törést követtek eh Turdfti tudósítónk jelenti; Pár n»p~ pal ezelőtt számoltunk be arról a vakmerő betörésről, amelyet a tsirdal vármegyeházán követtek el «kul­csos betörők s meet ugyancsak a főtéren, uem messzi a vérmegyeháza épületétől lemét betörés történt. Ez alkalommal a térre urile „Singer" varrógép üzletbe törtek be az üzletajtő lakatját felterv«. A betörők a esenddrlaktaaya közelségében, három háznyi távol­ságban a legnagyobb vakmerőséggel követték el a be­törést, az üzletből 9200 lej készpénzt és különféle áru­kat vive el. A rendőrség a esendőreéggel karöltve szé­leskörű nyomozást vezetett be kézrekeritésükre — Uj irányba terelődött a bucureştii gyilkosság nyomozása. Bucureştibol jelen­tik:^ A Popovici-gyilkoEsâşban nyomozó ha­tóságok most abban az irányban nyomoz­nak, hogy a gyilkosok külföldről jöttek Ro­mániába» hogy bizonyos nagyértékü irato­kat tartalmazó aktatáskát elraboljanak, ami sikerült is nekik. Az iratokra vonatko­zólag a vizsgálóbíró kihallgatta Herrer Maximiliant, az elhunyt képviselő titkárát, aki értékes felvilágosításokkal szolgált. Ugyancsak kihallgatták a szolgaszemélyze­tet is, miután a helyezettel ismerős egyén­nek kellett a szükséges információkat meg­adni a gyilk0sokn.ii k a házirendet és szoká­sokat illetőleg, — Egy magyar földbirtokos agyonlőtte bátyját. Szegedről jelentik: Frank István földbirtokos családi perpatvarból kifolyólag agyonlőtte 47 éves bátyját. A gyilkosság után elmenekült, később visszatért, bogy, megnézze, mi van bátyjával. Ekkor letartóz­tatták. 1 — Az örökösödési adó. Bucure? ti bő! jelen­tik: A pénzügyminisztérium az érdekeltek tu­domására hozza, hogy akik április 1-ig kifi­zetik örökösödési adójukat, azoknak elengedik a kamatokat. — összeszurkálta veíélytársát. Cernanţî- ból jelentik: Szerdán este súlyos verekedés történt a Ghiva Voda piacon. Antonin Ghe- orghe 19 éves fiatal legény ellenséges viszony­ban állott Galenciu Károly 20 éves fiúval egy leány miatt, akit mindketten szerettek. Az este véletlenül összetalálkoztak. Osztozkodni kezd­tek, mire Calenciu előrántotta bicskáját é® ellenfelébe szúrta. Antonin eszméletlenül esett össze és mire a rendőrség emberei megérkeztek volna, ellenfele még több szúrást ejtett a mellén és a hátán. Segélykiáltásaira a járókelők össze­szaladtak, de a gyilkos nyomtalanul kereket oldott. Antóniát kórházba szállították és élet- benmaradásához nem sok remény van. A gyil­kos utáu megindították a nyomozást. — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor» és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és de­rékfájás ellen a természetadta „Ferenc Jó­zsef“ keserű viz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. — Nagyarányú gyögyszeroeempöMée HagyarorerA­gon. Budapestről jelentik: A rendőrség nagyarányú gyógyszercsempészésnelc jött nyomára. Már hetekkel ezelőtt feltűnt, hogy bizonyos gyógyszerek Iránt csök­kent az érdeklődés. Hajdusámson közeiében elfogtak egy gyógytzeriigyaőkőt, aki gyógyszereket akart el­adni. Az ügynök kijelentette, hogy a gyógyszereket Früh auf József győgyszerészsegédtől kapta. A bűnügy­ben máris több előállítás történt, de a rendőrség egye­lőre nem adja kJ a neveket, csupán azt közli, hogy kö­rülbelül kétszázezer pengő értékű csempészéiről van sző. minőségileg utánozhatatlan, teljes garanciái nyújt. •— Súlyos fegyelmi ítéletek a nagy fizetési előlegek miatt. Bucureştibol jelentik: Sassu földművelésügyi miniszter több kataszteri tisztviselőt megbüntetett fiz«t és vesztésre, fel­függesztésre és néhányat bűnügyi eljárás elé utalt különböző szabálytalanságok miatt, kü­lönösen pedig túlságosan nagy fizetéselőleg felvétel miatt. — Bestiális merénylet áldozata lett Craiova mellett egy gyerekliny. Bucureştibol jelentik: Egy Craiova melletti községből jelentik, hogy gyanús körülmények között meghalt Con­stanta Brailoiu nevű 11 éves kislány. Az ügyészség megindította a nyomozást annak kiderítésére, hogy nem-e hasonló cselekmé­nyekkel már vádolt tanító erőszakoskodásai nak esett áldozatul a gyermeklányka. Könyvszenzációk Lei Romanov: Három pár selyemharisnya, kötve 60.— Relaach: A művészet kis tükre (600 képpel) kötve ISO1— lej bőrkötésben ... 180’— Renaud: Két bálvány, fűzve ... ™ ... ._ __ 28*— Merebkovszki: Az ismeretlen Jézus (világ szenzáció), kötve ... ......................... 144*— Mordaunt: Trópusi láz, kötve™ .............. 60’— Papin!: Kris tus története, kötve™ ... ... 90*— K ncz: Fekete kolostor, kötve ... .„ „ ._ 90*— Bunin: A szerelem szentsége (Nobel dij 1933) fűzve™ ... _. ................... ..._— SOR— Madách Imre: Az ember tragédiája (Zichy M, rajzaival), kötve ... ... ____... 90*— Zilahy: Valamit visz a viz, kötve „ ... ... 57*— Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj Baron L. Pop u. 5. — vidékieknek a pénz és 10 lej portóköitség előzetes beküldése esetéa azonnal szól­ítjuk. — Hárou kötetnek (bármi'ven könyv) egy­szerre történő megrendelése esetén portőmeutesen szállítjuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom