Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-28 / 71. szám
Szerda, 193i. március 28. KuetíUisxg Kézdivdsdrhely két kultúrintézménye közgyűlést tartott — Hiába kar- col a kórházegyesiilet értékeinek visszaadásáért (Kézdivásárhely, március 27.) A kézdivásárhelyi három jótékony intézet, melyeket a br. Szentkereszty Stefánia kezdeményezésére alapított Kézdivásárhely város és vidéke jószivü, nemeslelkü magyar intelligenciája, egymás után tartotta meg közgyűléseit. Nemrég beszámoltunk az alapitó br. Szentkereszty Stefánia nevéről elnevezett menház közgyűléséről. A „háromszékmegyei“ Erzsébet árvaleány nevelő intézet e hó 25-én tartotta Gl. óvj rendes közgyűlését az intézet gyüléstormében, melyen a város értelmiségének számos tagja jelent meg. Dr. Vargha Béla ügyvéd, az egyesület vagyonkezelő bizottságának elnöke nyitotta meg a közgyűlést a külföldön tartózkodó elnök: gr. Mikes Ármiuné, gr. Bethlen Tini a megbízásából. Megnyitó beszédében történelmi visszapillantást vetett az 1874-ben alapitól! árvaház történetére, kegyeletes szavakkal emlékezett meg a feledhetetln alapitóról, utódáról, gr. Mikesnéröl, aki az egyesületnek már 35 éve elnöke és bőkezű támogatója. Előadásából kiemeljük, hogy az árvaház 1874—1900 ig nyilvános elemi iskolát tartott fenn, ahol az iskolai ismereteken kívül mintegy 1000 árva leányka kapott meleg hajlékot, otthont és igénytelen, de dolgos életre nevelte a vármegye árvaságra jutott leánykáit. E célra 1871-től 1899-ig 320.000 forintot, lS99-től 1919-ig 131.004 koronát fordított 1919-től a folyton súlyosbodó gazdasági helyzet ellenére 2,778.000 lejt fordított az egyesület céljaira. A nagynak nem mondható alapok jövedelme nem lévén elég, a város és vidék adakozásaiból, a jótékonycélu estélyek, mulatságok jövedelmeiből és a kis árvaleányok munkájának eredményéből tartja fenn az egyesület ezen igazi jótékony intézetet. Balogh Katinka igazgatónő jelentéséből egy év története került a közgyűlés elé. 1933. évben 28 árvát részesített az intézet gondviselő védelemben. 18 leányka járt az állami elemi iskolába, a háztartási és kertészeti osztályban gyakorlati munkát végzett 8, gépkötő osztályban 4 árva'leányka, — azonban az iskolán kívüli szabad idejükben valamennyien részt vettek a háztartási és kertészeti munkákban, — mindenki erejéhez mért munkával dolgozva a közös célért és munkájuk fölöslegéből 40.000 lej folyt be az intézet céljaira. Utána a szinten br. Szeentkereszty Stefánia által alapított kézdivásárhelyi Rudolf kórhásegytesület tartotta 50-ik évi közgyűlését dr. Vargha Béla ügyvéd, egyesületi alelnök elnökletével'. Az 1884-ben alapitott kórházegyo- siLlet kórháza munkás évek áldozatos fenntartásával a város és vidék magyar-székely lakosságának igazi áldása volt. ATapitásátó1, 1884 október 19-től 1924-ig az egyesület kezelésében volt, modernül berendezett kórházában a betegek ezrei nyerték ingyenes, vagy igen olcsó díjazásét vissza egészségüket. 1924-beu az állam, — félreismerve az egyesület kórházának jogi helyzetét, — az egyesület kezeléséből kivette a jól felszerelt kórházat. Hosszas tárgyalások után az állam elismerte azt. hogy a kórház az egyesület magántulajdona, de bár sokszor kapott ígéretet, sőt Írásbeli határozatot ismételt visszaadásira, az egyesület még mai napig nem kapta vissza kórházát cs értékes felszerelését. A Rudolf-kórház egylet vagyona ma ingatlanokban és berendezésben 7.615.89S lej értékű és az a vármegye kezelésében van. Az egyesület kezelésében a betéten elhelyezett alapok és a csekély (évi 12 L.) tagdíjukból befolyt készpénz van csak, ami mintegy 28.000 lejt tesz ki. A közgyűlés elhatározta, hogy átír a várinegyének az állami, majd vármegyei kezelésbe vett ingatlanok gondosabb kezeléséért, mert — különösen a régebbi épületek annyira el vannak hanyagolva, hogy mellettük járni is életveszélyes, de aránylag kevés költséggel ma még kijavithatók az épületek. E szomorú akorddal végződött a harmadik jótékony, egyesület közgyűlése. Dr. 1. Diéms .lena. FONTOS autótulajdonosoknak akik újfajta légpárna autó-pneu igen alacsony légnyomást igényel. Mélyen leszállított árak mellett, speciális különkerék többlet-költsége nélkül, elláthatja kocsiját az ujAIRCU- SHION pneukkel, melyek a gépkocsik eredeti kerekeire alkalmazhatók. Szereljen fel próba-képen ilyen pneuket autójának hátsó kerekeire s már az első utón érezni fogja a kivételes kényeimet. Ford, Chevrolet, Buick 50, Chrysler 50, 60, 62, 65, De Soto Six, Pontiac, Plymouth stb, gépkocsikkal rendelkeznek. A következő méretű pneukkel: 4. 50X21 ”, 4. 75X19 ” 5. 00X19 ", 5. 25X19 ” 4. 75X20 ”, 5. 00X20 ” 5. 25X18 ”, modernizálja autóját 1 Az „flir Cushion” Firestone Kérje mindenütt az uj „AIR CUSHION” autópneut. Amikor a jegyző maflához veszi a választási listát Felmentették a Keleti Újság cikkíróját — Colfescti ügyész is felmentést javasolt (Cluj, március 27.) A Keleti Újság 1929 április 9-i megjelent nyolcvanadik számában a lap dévai tudósítója, Kovács Károly hírlapíró cikket irt a vulkáni községi választások előzményeiről- A tényeknek megfelelően megírta, hogy az akkor kormányon volt nemzetiparaszt- párti községi tanácsosi jelölőlistát Vladislav Silviu vulkáni jegyző magához vette s a letevők hiába keresték, a jegyző a zsebében lévő listával eltűnt s csak este hat órakor találtak rá, amikor már a lista letételének a határideje elmúlt. Emiatt a vulkáni községi választásokon a kommunista párt győzött, amiről dr. Rozvan István akkori prefektustól Vaida akkori belügyminiszter igazolást is kért. Emiatt dr. Rozvan prefektus a fenti tényállás után a jegyző ellen vizsgálatot is rendelt el. Vladislav Silviu vulkáni jegyző a Keleti Újságban megjelent cikket sértőnek találta, emiatt sajtópert indított Kovács Károly hírlapíró ellen, aki ma állót vádlottként a kolozsvári törvényszék előtt. Kovács kérte dr. Rozvan, akkori prefektus kihallgatását, amit a törvényszék el is rendelt. Rozvan dr. volt prefektus megjelent a tárgyaláson és igazolta, hogy Kovács a prefektushoz befutó jelentések alapján, a tényeknek megfelelően irta meg cikkét s vallomására meg is eskették. Golfescu ügyész vádbeszédében (inkább védőbeszéd volt) maga állapította meg, hogy Kovács a tényeknek megfelelően irta meg cikkét s a köz érdekében s mivel nem lát fennforogni maga sem sajtóvétséget kimentő ténykörülményt, felmentést javasolt, mire Kovács Ka- , rolyt a törvényszék felmentette. Az Ítélet ellen Vladislav Silviu képviselője fellebbezést jelentett be. — Körösi Csorna emlékünnep Budapesten. Budapestről jelöntik: A kolozsvári, uagy- enyedi, sepsiszentgyörgyi egyesületek Buda* pesten, amelyek a Romániából repatriált erdélyieket származási hely szerint tömörítik, április 11-én a zeneakadémián Körösi Csorna Sándor-iinnepélyt rendeznek, Körösi Csorna születésének 150 éves évfordulója alkalmából. Emlékbeszédet Ravasz László mond. A műsorban szerepelnek Csanádi György novellával, Bústhy .Anna, az Operabál tagja, Baktay Ervin, a hires ázsiakntató pedig Körösi Csorna tibeti tartózkodásáról tart előadást. A záróbeszédet Józan Miklós unit. püspök tartja angol nyelven.