Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)

1934-03-03 / 50. szám

Kntn-ajsitg Szombat, 1931 március 3. Egy operett és sok minden Irta: Lestyán Sándor {Budapest) A lezajlott hét egyetlen színpadi eseménye: BélcefíV István és Gyöngy Pál operettjé­nek bemutatója a Király Színházban. „Öméltósága soff őr je“ a mü címe, a szinlap zenés-vig játéknak hirdeti, de nem az. Részben kevesebb, részben több annál. Műfajilag talán kamara-operettnek ne­vezhetnénk, mely adottságainál fogva intim, kis színházat igényelne, ha második felvonásban nem ugrana szerzők segítségére a rendező, aki tánccal, görlökkel, bogokkal, revü-jelenetekkel megmenti az ügyes, kellemes, szórakoztató darabot a Király Színház számára, mely nagymultu miiintézetben rendszerint a hátsó sorok, az erkély és a karzat érdemes (fizető!) közönsége szokta eldönteni a sikert. Zavartalan, ízléses előadás. Titkos Ilona, Rátkay Márton, D elly Ferenc és a hirtelen nagyon előnyösen feltűnt ifjú Békássy István az élen, pazar díszletek, Spicc táncosnő... Mein liebchen, was willst du noch mehrf A pre­mierközönség tapsolt, lelkesedett, becsületes mun­kát kapott minden részről, minden vonatkozásban, remélhetőleg az eredményt a kamarapert is iga­zolja majd! Ez volna az egyetlen, ami a bíráló heti-jelen­téséhez tartozik. A következőkben nem bírálunk, csak egész egyszerűen elmondjuk szerző és kritikus párharcát, mely minden pre­miernél, illetve premierbeszámolónál több helyei foglal el két újság hasábjain. Z s olt Béla, a kitűnő publicista, regényíró és szinpadi szerző az „V j s á g"-ban élesen megtámadta Egyed Zol­tán kritikust, a „Reg g e I“ szerkesztőjét, miután utóbbi meglehetősen lekritizálta magyarszinhá-.i darabját, A pár isi vonatot. Amióta magyar nyelven színdarabot imák és magyar nyelven színdarabot bírálnak, ilyen pél­dátlanul erős „támadás“ nem hangzott el kritikus ellen. Zsolt, brilliáns készséggel megirt cikké­ben, — ahogy Pesten mondják — valósággal le­gazolta Egyedct. Persze Egyed sem hagyta ma­gát. Visszatér, A párharcban olyan burkolt és burkolat ...cm'hji vonatkozású adatok ke­rültek a nyilvánosáig elé, hogy a jóizlésü közön­ség összecsapja a kezét és riadtan hördül fel: Is­tenem! Hát ilyen emberek Írják nekünk az újsá­got, a regényt, a színdarabot és a kritikátf Ilyen emberek Ítélkeznek elevenek és holtak fölötti... Ez a szomorú igazság! A két verekedő fél (mindkettő érdemes, elismert tollforgató a maga helyén!) kölcsönösen kiteregette a másik szennye­sét a napfényre, a napvilágra, holott erre egyikő- jüknek sincs szüksége, sőt, ellenkezőleg mindkettő­jüknek határozottan ártott. Igen, ártott, mert szétrombolta közönségük illúzióját, már pedig illúziók nélkül a színház világa... Nos, erről fölös­leges beszélni! Zsolt Béláról tolóm még azt mondhatnánk, hogy valószínűleg nem kezdte volna el a táma­dást, ha Egyed Zoltán jó kritikát irt volna A párisi vonatról. Legalább is ezt látszik bizonyí­tani egy régebbi cikke, melyet „0 k to ji n“ cvnü nagysikerű darabjának bemutatója után irt, ugyancsak E gyed Zoltánról, mint kritikusról Ebben a régi cikkében mugasztaló, elismerő jel­zők áradatával ruházza fel Egyedet... Hát ez... ez... legalább is — kicsit kémikus, nem?... Egyed viszont akkor hibázott, mikor egyáltalán feleit az első támadásra. Egyednek nem lett volna szabad magát védelmezni, hiszen arra való a kritikusok szindikátusa. Egyednek közüggyé (a nyilvánosság kizárásával letárgyalandó közüggyé!) kellett vol­na fordítania a sajnálatos affért, mert az öt ért támadás ilyenformán, hogy szomorú és csúnya magánügyévé degradálódott e két férfiúnak: esetleg olyan precedensül szolgálhat a jövőre, hogy szerző legközelebb megveri, levitriolosza, Vagy lepuffant ja a kritikust, aki rosszat irt rólaf A harcnak még nincs vége. Nem is tengeri kígyó. Valóságos lochnessi szörnyeteg! A» elfogu­latlan nézÓ, a pártatlan igazságkereső, őszintén sajnálja mindkettőjüket, hogy annyira elragad­tatták magukat az izgalmakban! Ezek után ne is vesztegessünk több szót az isseire, sgjnos, Budapest ebből a szempontból kis­mon­vagy publi­do]ga város, nagyon kis-város. Ahogy a németek danák: Provinz! És a provincon az ilyen, ehhez hasonló esetet valósággal „falja“ a hum. mely két pártra szakad és — jobb hiányában — ama régi kávéházi Conrádok mód­jára, letárgyalják az esetet, az újabb és újabb fej- le menyeket várva; izgatottan, kíváncsian! ...Biller Irén jött haza másfél esztendő múltán Amerikából. Mint boldog fiatal asszony búcsúzott annakidején Pesttől, a pályaudvaron mint S am F en g el ur nejét fotograf álfák a riporterek, s most, hogy megérkezett: kijelentette, hogy menyasszony! Azóta nemcsak elvált, de új­ból el is jegyezkedett és négy hét múlva utazd Newyorkba, második amerikai házasságkötéséhez! Ha ugyan meg nem gondolja magát időközben és jelen vőlegényéről le nem mond, egy úgyneve­zett „Büler-szerep“ kedvéért! (ügy halljuk, várja itthon kettő is!) ...Két nevezetes premierre vár Pest a hét végén. Az egyik érdekessége, a szerző szemé- l y e, a másiknak a primadonna szesz él ye ad különös varázst. B etlilén Margit grófnőre, mint szinpadi szerzőre és Gaál Franciskára, mint „Vörös bestiára" gondolunk! Még egyet-ket­tőt alszunk, s aztán elválik, hogy a felcsigázott érdeklődés mennyiben és milyen vonatkozások­ban nyer kielégítést, vagy kielégít ellenséget! ...Végül még egy-két komoly szót Már­ié us Lászlóról, a Nemzeti Színház volt igazgató­járól, Operaházunk illusztris főrendezőjéről. „V j T káli a" néven élére állt egy lelkes, fiatal iró és szinéssesoportnak. Programmjuk: más, mint a többi! Előlegül csak annyit róluk, hogy a pro­gram tetszetős. A program időszerű. Isten adná, hogy a produkciójuk is az legyen! l ... —-----­(*) Beethoven-est. Nagyvonalú zenei ese­mény lesz Cluj zenei társadalma számára a március 10-iki nagy Beetlioven-est, amelyet a cluji magyar zenekonzervatórium rendez a róni. kath. gimnázium dísztermében, a kebleié­ben alakult filharmonikus zenekar kitűnő együttesével. Beethoven világhíres VI. szi.m fóniáját (Păstoreii és grandiózus Es-dur zon­gorakoncertjét fogják hallani B. Zsembery Érviránalc, a nagykultúrája, zongoraművész­nőnek zongoraszólójával, akinek ez a szerep­lése művészete erejének egyik hatalmas doku­mentuma lesz. Akik a próbákat hallották, a meleg elragadtatás hangján nyilatkoznak a neves zongoraművésznő Beethoven-inter- pretáeiójáról és teljesítményének monumen­talitásáról, — nemkülönben a nagytalentumu karnagynak: Zsizsmann Rezsőnek vezetése alatt1 pompásan feg5Telmezett 50 tagit zenekar produkciójáról is. A Beethoven-müveken kívül egy Tschaikowsky-mtivet is bemutat a zenekar a kitűnő karmesternek, Lázár Istvánnak veze­tésével. Az előadásra kerülő müvek jelentősé­gének ismertetésére visszatérünk. Gyakorlati Gazdalexikon 102 tagból álló szerkesztőbizottság mun­kája. Az összes gazdasági ismeretek és a kapcsolatos összes tudományok tárháza 15G0 oldal dlszkoUssbeo*15 bataimas kötet 420'- lej. a korábbi 1,900 lej helyett — Utánvéttel portó 40 lej. A pénz előzetes beküldése esetén portómentesen azonnal szállítjuk. Azonnal rende'je, amíg el nem fogy a Keleti UJ­str. Baron L. Pop 5 sz ság (Kr kiadóhivatalánál Cluj. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODA HIRED Mai előadások a Magyar Színházban. Ma, szombaton d. u. 4 órakor teljesen az ünnepi előadás rendezésében kerül szinre Az ember tragédiája rendes helyárakkal. Ma, szombaton este 9 órakor: Tessék be­szállni! Ez a mindenkor nagy közönséget vonzó operett-revü ma este másodszor kerül szinre a Cluj-oradeai operett-társulats előadásában, uj táncokkal, ragyogó kiállításban a Tebán— Topán táncduó felléptével. Vasárnap délelőtt Timosa vig parimi kabaréval 10 és 17 lejes helyárakkal. Tekintet­tél arra, hogy a magyar társulat a Tanase elő­adásai miatt vasárnap csak egyetlen előadást tart a színházban és pedig délelőtt 11 órakor, az igazgatóság olyan szenzációs előadásról gondoskodott, amely ki fogja elégíteni a szóra­kozni vágyó közönség igényeit. 10 és 17 lejes helyárakkal műsorra tűzte a mult szezon egyik legnagyobb sikerű darabját, amelynek a cime Timosa, vagy A cár katonája. Az előadás keretében vig purimi kabaré lesz, Hacsek Sajó tréfák, táncok, énekek. i A Cluj—oradeai társulat harmadik játék­ciklusának műsora: Szombaton d. u. 4-kor: Az ember tragfctlája (Negyud- szer. Uj rendezésben! 30 tagú zenekarral, 50 tagú énekkarral. Rendes helyárakkal). Szombaton este 9: Tessék beszállni. (Operettrevü). Vasárnap d. e. 11-kor: Timosa, a cár katonája. (Az előadás keretében vig purimi kabaré. Táncok, éne­kek, zsidó Hacsek—Sajó tréfák 10 és 17 lejes heiy- árakkal). w Vasárnap d. u. és este: Tanase revti társulata, (Tanase Napoleon szenzációs revü előadása). Hétfő %9: Az ember tragédiája. (5-ödször). Kedden d. u. 4-kor: Gyermekelőadás 10 és 17 lejes helyárakkal: Emil és a detektívek. (Zenés, énekes gyermek-darab.) Kedd %9-kor: A sasfiók. (Rostand világhírű regényes színmüve, uj betanulásban. A rechstadti herceg: Kovács György, Flambeau, Tompa Sándor.), ROMÁN OPERA MŰSORA: 1984. március 3, szombat d. u. 3 órakor: Sámson és Delila. (Ifjúsági előadás). 1934. március 4, vasárnap d. u. 3 órakor: Denevér. 1934, március 5, hétfőn este 8 órakor: Aida. EDISON MOZGO MÜSOBAt E. Barátom, a kormányzó. Tom Mix-el. II. Diadalmas férfi. Nagy Kató, Hans Albers. Vasárnap d. e. 10 és 12 órakor matiné: Nick Carter. 5 lejes helyárakkal, IVE HANEM Apróhirdeté­seink óra: Egy szó 2 lej, vastag- betűvel 4 lei. — Állást- kereeöknek 50°. o enged­mény. A legkisebb hir­detés 10 szó. TÖRJE A FEJÉT, hogy kinek adja ki üres lakását i FUTKOSSON hétszámra lakás után! PREDÁLJON el eladó holmit áron alól! VÁSÁROLJON meggondolatlanul! APRÓHIRDETÉST és HOLNAP vagy holnapután már meg is lesz az EÍIíIiKJfiCIv i Apróhirdetéseket felvesz a kiadóhivatal; Baron L. Pop ucca 5 szám (Az Unitárius Kollégium hátamögött, a „Minerva“ Könyvnyomda Részv.-Tars. székhaza, a második udvarban) délelőtt fél 9 órától este 6 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom