Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)

1934-03-18 / 63. szám

» KuetiUjsr6 Föíántap,. 2554- március. Í8­— Két hónapra elnapolták a francia kamarát, Párisból jelentik: A francia ka­mara kct hónapra elnapolta magát. Az elna­polás tényét ellenzéki oldalról nagy elkese­redéssel vették tudomásul. Franklin Bouil­lon képviselő meginterpellálta a külügymi­nisztert és megkérdezte, hogy Franciaor­szág mit szándékozik tenni, .> amikor, sorra veszíti el barátait? Ig.y legutóbb is Lengyel- országon kívül Belgium pártolt át Németor­szág oldalára. Barthou kijelentette, hogy egyelőre nem látja szükségesnek külpoliti­kai kérdések tárgyalását. — Újabb öngyilkosság a Stavisky-ügy- böl kifolyólag. Párisból jelentik: A Stavis- ky-ügynek újabb tragikus következménye van. A fontenaibleaui erdőben átvágott nyakkal találták Emil Blancbardot, a föld­művelésügyi minisztérium magas-rangú tisztviselőjét. Kórbázbaszállitás közben meghalt. Blanchardot tegnap függesztették fel állásából. Azzal vádolták, hogy ő vette j&t Staviskytől Queuville miniszter részére kiállított százezer frankos csekket. — A sfântugheorgei pénzügyigazgatóság furcsa rendeleté. Sft. Ghcorgehről jelentik: A pénziigyigazgatóság még januárban egy ren­deletét adott ki, amelynek értelmében a fake­reskedők és gyárosok kötelesek listát vezetni mindazokról az üzletfelekről, akiktől fát vásá­rolnak és pedig minden alkalommal a mennyi­ség és az ár feltüntetésével. A rendelet célja az, bogy a vevők a kimutatás alapján fizessék a két- és egynegyedszázalékos bélyegílletóket. A kereskedők és gyárosok nem tettek eleget a rendelkezésnek, tekintve, hogy külön admi­nisztrációt igényelt volna a kimutatások el­készítése s a pénzügyigazgatóság most azzal akarja a rendelkezés betartására kényszeríteni Őket, hogy ellenőröket küld a cégekhez, akik súlyos büntetést vethetnek ki ott, ahol nem ta­lálják rendben a listákat, — Az olasz fasiszta párt nagygyűlése Rómában. Rómából jelentik: Vasárnap dél­előtt! kezdődik Rómában a fasiszta párt öt- évenkint összeülő nagygyűlés. A nagygyű­lésen Mussolini mond beszedet. A nagygyű­lés lefolyását a magyar rádió is közvetíti. — Ismét változik az érettségi. A jövő Heten beterjesztik a parlamentbe a középis­kolai törvény 17-ik és 25-ik szakaszának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. ■A módosítás visszaállítja az óvvégi vizsgá­kat minden osztályban, megváltoztatja az érettségi vizsgákat és újból bevezeti a szám jegyekkel való osztályozást a kvalikálások helyébe. — Újból szabályozzák a szesz arat, A i pénzügyminisztériumban folynak a ipunká- I latok az alkohol uj árának megállapítására. Slavescu pénzügyminiszter tartott ma dél­előtt megbeszélést a szesz-bizottság vezető­jével, Chirculescuval ebben az ügyben. Dél­után újból összeül a kormány gazdasági bi­zottsága.. —■ Kiütéses- és hastífusz veszedelme. Constantából jelentik, hogy a megyében több kiütéses tífusz esetet konstatáltak, de nagyobb mértékben a hastífusz pusziit. Ed­dig 332 megbetegedés történt. — Aktalopás miatt börtönbüntetésre Ítéltek egy székelyföldi román lapszerkesztőt. Mier­curea Ciucról jelentik: A helyi törvényszék most tárgyalta Várgatu Nicolae, a Viitorul Ciucülui cimii hetilap szerkesztő-igazgatójának bünperét, akit azzal vádoltak, hogy válóperé­nek egyik reánezve kellemetlen aktáját eltün­tette a törvényszéki jegyzősógen elhelyezett iratcsomóból. A bíróság beigazolva látta az ak- talopást. s Várgatu szerkesztőt egyhónapi elzá­rásra ítélte. A vádlott az ítéletet megfelleb­bezte. Második társasutazás CLUJ-BUCflRESTI 430 Lei a Illáik osztályon § 640 Lei a Il-ifs osztályon ODA ÉS VISSZA Indulás Clujról; ápr. 15-én, délelőtt 11 körül Visszautazás Bucuresliből; április 18-án este Befizetéseket április 5-ikén este 7 óráig elfogad W4G0NS-LITS I! COOK Cluj, Plat» Unirii 18 ahol foglaltathat szállodai szobákat és pensiókat is kedvezményes áron. Étkezőkocsí és hálókocsi mélyen leszál­lított áron áli az utasok rendelkezésére. Németország Iiékcajáiíldlíít tett y\uszfrxának Franuaország és Olaszország megegyezlek, # hogy a szovjetet beléptetik a Krpszöyetségbe (Berlin, március 17.) A Völkische Baobachter jelentése szerint a német-osztrák helyzet lényegesen megjavult. Németország hajlandó Ausztria függetlenségét elismerni, abban az esetben, ha Ausztria más államok befolyásától is függetleníti magát. Rollfuss kancellár fel­vetette az érintkezést illetékes német körökkel és a tárgyalások máris eredményi-e vezettek. A bécsi sajtó élénken kommentálja a hirt és kijelenti, hogy nem tudja ugyan, hogy Dolifuss bármelyik német állam férfiúval tárgyalt volna az osztrák-német ellentétek elsimítása tekin­tetében, de leszögezi, hogy a Völkische Beobachterben a német kormány hivatalos lapjá­ban béíieajáulat van és ez az ajánlat mindenesetre nagyon figyelemreméltó. Az Oeuvre jelentése szerint Franciaország és Olaszország között is újabb tárgyalások történtek, a tárgyalások ezúttal nem csupán a német-osztrák helyzetre vonatkoztak, de ki­terjedtek más problémákra is, igy Franciaország és Olaszország megegyeztek, hogy a szov­jetet bevonják a népszövetségi munkába és közösen egyengetik az utat, hogy Oroszország résztvehessen az államok politikai együttműködésének nemzetközi munkájában. —- Az Erdélyi Muzeum Egyesület elő­adásai. Az Erdélyi Muzoum Egyesület elő­adássorozatában hatósági engedélyezéssel e héten a következő előadások kerülnek sor­ra: 1. Március 19-én, hétfőn este fél kilenc órakor a Mugyac-Zenckonzervntórium dísz­termében . dr. Lőrenéz Béla: Veleszületett vérbaj. (Vetitett képekkel. Az orvostudo­mányi szakosztály népszerűsítő előadása.) 2. Március 20-án, kedden délután hat órakor az unitárius kollégium dísztermében dr. Ba­logh Ernő: Részlet az anyag körforgalmá­ból. (Természettudományi szakosztály nép­szerűsítő előadása.) Belépés ingyenes. (A március 21-rc kitűzött előadás, Bíró Sán­dor: Körösi Csorna Sándor, valamint a már­cius 22-re kitűzött szakelőadás. Járosi An­dor: Schweitzer Albert, engedély hiányá­ban egyelőre elmarad.) (I » Vasáraao, március 18, Sándor I napja Nyilvalcvö könyvtarak és múzeumok: Ai egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 5—13, d. u. 15—20. A kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. IV- 18. Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cloflec-képtár: 4. a. 9—X. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etno­gráfiai Muzeum: délelőtt 9—1, délután 3—6. A Kolping Legényegylet műsoros délutánja, (d. u. 4-Uor a Baron L. Pop uccai székházban.) Magyar Színház: D. e. 11-kor: Több mint sze­relem. D. u. 4-kor: Vacsora nyolckor. Este 9-Zv.or: Az ember tragédiája. Komán Opera: V. u. 3-kor: Hoffmann meséi. Capitol: Nápolyi szerenád. (Lauri Volpi). — Royal: A bojygó zsidó. (Konrad Veidt). — Ke- ect: Egyiptomi 'éjszakák. (Ramon Novarro). — Uránia: Kalandorok királynője. (Brigitte Helm). — Edison: I. A nagy leszámolás. II. KcL asszony egy leánya. Inspekció* gyógyszertárak: Demeter (Moţilor), dr. Bíró (P. Unirii), Apostol (Regele Ferdinand). Palóczy (Cal. Victoriei).------1--------­—• HAZASSdG. Erdős László és Hajdú Judith házasságot kötöttek, (Minden külön értesítés helyett.) — Sft. (iheorg’hera helyezik a uiercu- rcu-ciuci osztályinérnökséget- Mercurea- : Ciucról jelentik: ptecca Valér, Ciuc várme­gye prefektusa lépéseket tett abban az irány ban, hogy a minisztérium álljon el attól a tervétől, hogy a mercurea-ciuci osztálymér­nökséget Sft. Gheorghera helyezzék. A köz­benjárás azonban ném járt eredménnyel, az áthelyezés megtörténik. Ez az osztálymór- nöksőg tisztviselőit érinti a legsúlyosabban, akik legtöbbje saját házában lakik s uj ál­lomáshelyén bérelt lakást kell fogadniok. * Ismeri On a Togal-t? A Togal-tablettűk azonnal ható szer rheumánál, köszvénynél és idegzsábinál (isiasz), valamint ideg- cs fejfájásnál. E szer rendkí­vül szerencsés összetételénél fogva, általános elisme­résre talált. A Togal a beteg anyagokat természetes utón távolítja el a testből és nagy mértékben bakté­riumölő hatású is. Minden gyógyszertárban kapható. — Arany János propaganda kiadás: Bal­ladák, Epikus költemények ós kisebb költemé­nyek válogatott gyűjteménye díszes vászon­ban, a komplett Toldi-val és Toldi estéjével. 360 oldalon 78 lejért Lepagenál Cluj. Vidékre utánvéttel is. Kérje az olcsó könyvek jegyzékét Lepagetól. * Megjelent az országszerte népszerű, szín­padi és regényalkotásaiból egyaránt joüsmert kitűnő ii’ó Bibó Lajos: A halott szerető című uj regénye a Magyar írók néven meginduló uj sorozat első köteteként. A diszes kiállítású regény ára fűzve 78 lej. Kaphatók a Keleti Új­ság kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetón azonnal szállítjuk. — Tűz a zsidó templomban. Szombaton reggel 6 órakor Bulinkban egy pék műhelyé­ben tűz ütött ki. amely rohamoson átterjedt a szomszédos házakra is és a zsidó elemi is­kolán keresztül a nagy zsinagógára is. Több órás küzdelem után sikerült a tűzoltóságnak lokalizálni a veszedelmes tüzet.-r Kézbesítési vagy más előfizetési rekla­mációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 5Ö8. sz. telefonon bejelen­teni. Ki a d ÓM va ta lünk azok orvoslása iránt njombau intézkedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom