Keleti Ujság, 1934. február (17. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-11 / 33. szám
Vasárnap, Í93i. február ít KiintOissG s tA'U el£t O-mt; Lzáty»* Megpróbálom önöknek lerajzolni DoLiíuss kancellárt, az újságíró eszközeivel, színeivel. A Dunapalota-szálloda vörös szalonjában várja őt a pesti újságírók serege, pontosan d. e. 11 órára. Sajtófogadás, terített asztalokkal, szendvicsek kel, tokaji borral, vermuttal, szivarral, cigarettával, negyven újságíróval (köztük két hölgy-kolléga), rajzolókkal, íoíoriporter sáskahaddal, mozioperatőrrel és azzal a kíváncsisággal vegyes izgalommal a szivekben és a lelkekben, mely az ilyesfajta konvencionális alkalmakkor ritkaságszámba megy. Komoly főszerkesztők .jöttek el, neves publicisták vannak jelen, nem azért, hogy a kancellár szavait lejegyezzék és lead. ják a lapjaiknak, hanem azért, hogy lássák öt, aki kétnapos vendége Budapestnek. Az osztrák követség ural siirgöló'dnek és forgolódnak a sajtófogadás vendégei között. Az óramutató a tizenegyes szánna mutat, amikor az ajtóhoz közelállók látják őt, amint belép. Taps. Éljenzés. Körülveszik... Az a tlz-tizenkét ember látja csak, kiknek gyűrűjébe beszorult. A többiek nem látnak belőle semmit... Zavart pillanat... így nem megy a dolog!-.., A kancellár szelíden áttöri az ein- bergyürüt, a szalon hátterébe siet, ahol lépcsős emelvény áll. Felsiet a legfelső lépcsőfokra, mosolyog, mint a gyerek, áld örül a találékonyságnak, az ügyességének... Most már mindnyájan látjuk és halljuk öt. Az erkély korlátjához támaszkodik. Egyszerű fekete ruha van rajta, csikós nadrágja élesre vasalt, fehér kemény gallérjából szürkesávos, fekete nyakkendő szalad le a mellény alá! Szive fölött, a gomblyukban piros-fehér rendjel-szalag, balcsuklóján arany karkötő óra és jobb. kezén vastag, ódivatú, konzervatív karikagyűrű. A baja szőke, felfelé fésült, a szeme kék, az orra szabályos, mint a íilm-naiváké, a szája Lágyvonalu, parányi szőke bajuszka simul föléje, álla kicsi és gömbölyű, fogai épek... A tekintete fáradt. Két hap óta tárgyal, tanácskozik, áUamügyekben, két nap óta ünnepel, dlszcbédel, diszvacsorázik, rádióba beszél, nyilatkozik újságíróknak, tűri a fotográfusok sturnijatt, alig jut ideje pihenésre, alvásra. Igen, ezek a sötét karikák a szeme körűi, ezek a munka, az álmatlanság csal- v hatatlan Jelei... Két óra múlva utazik vissza Bécsbe. A szalonkocsiban biztosan leveti a kabátját, a kemény- gallért is legombolja az ingről és lefekszik aludni, mert amint befut vele a vonat az Ostbahnhofra, kezdő, dlk elölről az egész, az újságírókkal, a fotográfusokkal, a tanácskozásokkal. Talán hajnal lesz, mire majd hazamehet a családjához... Nem szónok, azt igazán nem lehet ráfogni. A hangja nem dörgedelmes, nőm viharzik, mint a förgeteg, nem reszketted meg a levegőt és nem tölti be a termet. A hangja szelíd, mint a doktorbácslé, mikor a gyerekpácienssel beszél, de nagyon ltomoly-an beszél... Csak egyszer, egyetlen pillanatra emeli fel a hangját egy olitáwal, mikor azt mondja: „Tulajdonképpen brutális ember vagyok, aki föltétlenül keresztülviszem az akaratomat!“ ... Be maga is mosolyog ezen a kijelentésén és nevetve hozzáteszi: „Ugye nem is hinnék, nem nézik ki belőlem? ...“ Gesztusai nincsenek. Néha-néha a homlokát ráncolja, de azt se szigorúan, azt is inkább csak azért, hogy komolyabbnak lássuk őt... Negyven éves. Egyszerű földművelő családból származik. Mindössze *>—8 esztendeje szerepel az osztrák politika előterében és Bécsben egy kupiét énekelnek róla, ezzel u címmel: „Klein ober mein! ...“ Egy kicsit talán sokáig Is tartott, amíg az arcképfestésben elérkeztünk idáig. Hogy tudniillik a nagy osztrák kancellár termetre nézve kis ember. Holott azt mondják, annak köszönheti példátlan népszerűségét, hogy nem nagyobb, mint egy tizenkét-tizenhároméves normálisan fejlett gyermek... Nos e sorok Írójának egy pillanatig sem Jutott eszébe az eddigiek során, hogy BoUfuss portréjának rajzolása közben ezt a kicsinyes „ziccert“ kihasználja... Nem jutott eszébe, mert abban a pillanatban, mikor az ember látja őt és hallja őt, Ausztria kancellárja már nem kicsi, hanem nagyi Igenis, minden ellenkező állítással szemben leszögezem, hogy őexcellenciája nagy ember, hatalmas, jólmegtermett, erős, izmos, szélesvállu, keményöklü, az Andreas Ho- ferek véréből, az Andreas Hoferek hitével, lelkesedésével, áldozatkészségével utolsó csepp véréig, szűkre szabott hazája érdekében, szűkre szabott hazája jobb Jövőjéért, boldogulásáért való küzdésében! ... Mondat- ról-raondatra fejjel nő meg előttünk. Az ötödik percben már úgy tűnik, hogy mennydörög a hangja, villámokat szór a szeme, förgeteget kavar a beszéde... Holott most Is az, aki aa Imént volt, nem változott semmi, nem la változhatott, mert a természetben nincsenek csodák és mégis csoda történt! Igen, csoda történt! Doilfuss nem lett nagyobb, csak ml lettünk aprók, picinyek, akik ott álltunk mellette, körülötte, a sajtófogadtatás alkalmából. Mi lettünk törpék, az ő Góliát-egyéniségének mindent ós mindenkit lenyűgöző varázsától mámorosán. Hogy pestiesen fejezzem ki magam: a kancellár öt perc alatt „.megfőzött“ mindnyájunkat, szívvel.lélekkel behódoltunk neki, mert a lénye valóban lenyűgöző, ellenállhatatlan... Ahogy tűrte a fotográfus«* ostromát, ahogy könnybclábbadt a szeme, mikor Vészi József a magyar újságírók nevében üdvözölte, ahogy fáradhatatlanul irta alá nevét a rajzolók sebtében odavetett portréira, az elébetett fényképekre, papírlapokra, meghívókra... Ahogy sorra kezet fogott mindnyájunkkal s ahogy e sorok Írójának, aki tisztelettel jelentette, hogy a Keleti Újság számára óhajt írni róla, azt mondta: „Szívből üdvözlöm a Keleti Újságot!“ Mindezt pedig olyan szívből jövő egyszerű természetességgel és clyan elbűvölő kedvességgel „csinálta", hogy ezt már nem is lehet „csinálni“, ez nem „Mache“, ez vagy vcleszületlk valakivel, mint Isten legszebb ajándéka, mint a sors leg- kivételesebb kegye, vagy nem! ... Ausztria kancellárjával veleszületett. Veleszületett, hogy mindenkit elragadjon, mindenki behódoljon előtte... Ebben látom egyéniségének varázsát, rendidvültségét. Ezért nem klakanccllár ö, százötvenkilenc centlm''terje ellenére, hanem nagykancellár, mint ama Metternich, vagy Bis. Dollfass is a történelemé! ... ... Ezen a héten sokat beszéltek és sokat Írtak Festen egy Hlavács János nevű fiatalemberről, aki polgári foglalkozására nézve divatáruba- reskedő és ékszerész, aztán egy pillanat szédült mámorában felcsapott trónak, zeneszerzőnek és színházigazgatónak. Ez a Hlavács uj pályájára kettős tőkével indult, annak rendje és módja szerint: erkölcsi és anyagi tőkével. Mindkettőt kopott ah tatárkájában vitte magával a Városi Színházba, melyet Budapest székesfővárostól saját operettje számára kibérelt. Az erkölcsi tökét Hlavács operettje jelentette. Szövegét irta. verselt Irta, zenéjét szerré: Hlavács János. Rendezi, előadja s a színházat Igazgatja; Hlavács János.- Az anyagi tőke szintén sajátja volt. Ha nem is foglalt el annyi helyet a kopott akta. táskában, mint a libretto és a partitúra, bizonyára kitett egy-kétezer pengőt! ... Az operettnek nagyon jó cinie volt: Angyalok a kaszárnyában. Sajnos a elmen kívül nem volt semmi jó az operettben. Hlavács angyalai hasztalan énekeltek és táncoltak a Városi szin- házkaszárnyában. a közönség nem óhajtott különösebb érdeklődést elárulni mű és előadása iránt. így történik, hogy az ötödik estén az angyalok pokolba kívánták a szerencsétlen Hlavácsot, úgyis mint szerzőt, úgyis mint igazgatót... Hogy miért kívánták a pokolba? A színházak angyalkái egyszerre gonosz és kegyetlen ördögfiókák lesznek, ha a direktor nem fizeti ki a gázsijukat. Már pedig ez történt Hlavács jobb sorsra érde•Â. nagy kancellár marck, akikkel együtt Hlavács én az angyalok Arcbőre foltos telve pattanásokkal és nem tuaja az okát? TuDJA meg, hogy mindazoknak, akik székrekedésben szenvednek — még ha csak könnyebb formában is — sohasem lehet az arcbőrük tiszta és vonzó. Mihelyt észreveszi az első alkalommal, hogy belei nem működnek, szedjen Ar- tint, az ideális hashajtót, amelynek hatása biztos és fájdalommentes. Dr. Wander A. G. készítménye mes angyalaival Is. Az újdonsült direktor ötödnapra nem győzte a deficitet. Elvégre ő nem Wertheim kasz- szával jött a Városi Színházhoz, csak egy kopott aktatáskával. Az aktatáska szerény tartalma elfogyott, amit Hlavács úgy a szivére vett, hogy — eltűnt a színházból... Ez igen, ez lehetett számára a legbor. zasztóbb, hogy el kellett tűnnie! El kellett tűnnie, mint Igazgatónak, mert nem tudott gázsit fizetni s ugyanakkor nem lehetett jelen mint szerző, hogy a darabját élvezze és a színészekkel együtt hátralékos járandóságát követelje a direktortól! ... Botrány is volt. A színpadon Is, a nézőtéren is. Aztán a főváros — a nagyobb botrány elkerülése érdekében — magára vállalta a színészek kifizetését (szerző tandemjeit nem vállalta). Az előadás lezajlott és ezekután mindenki azt hihetné, hogy Hlavács János divatárukereskedő és órás-ékszerés örökre eltűnt a magyar színházvilágból, hogy Hlavács Jánosnak ezen a pályán ütött az utolsó órája! — Nem akarom sokáig feszíteni a nyájas olvasó izgalmát Hlavács János esetével kapcsolatban. Nevezett nem tűnt el. Nevezett a botrányt követő nap hajnalán jelentkezett a sajtóban, a sajtónak nem rendőrségi, hanem szlnházrovatábon. Jelentkezett és azt nyilatkozta, (anélkül, hogy felkérték volna!) hogy ő nem adja fel a harcot, öt a darabja Immár örökre eljegyezte a színházzal, az Irodalommal és a sikerrel! ö most uj színházat bérel! Még pedig a Pesti Színházat, mely vele egynapon mult kl, hasonló okokból, hasonló körülmények között! ö tehát most oda költözik az angyalokkal, ott játssza, rendezi, Igazgatja tovább halhatatlan operettjét s az egész sajnálatos afférból csak egy tanulságot vont le, de azt aztán jól levonta, hogy t. 1. szerzőnek saját tökével nem szabad szdnre- kerülnl! ... Hlavács János tehát e pillanatban uj tőkét keres az angyalokhoz, keresi, keresi, ha ugyan már Erzsébet Budapest, 9 * fl 4*C* , ff 100 modern, kényelmes szoba. Liftek A* F>»sAlyof n!neéKon Királyné ozailo ■ jyo Egyetem ucca 5* ban minden este szalonzene. ®HF Menü; 1*60 í*.
