Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)

1934-01-14 / 10. szám

s

KeletiWskg

Vasárnap, 1934. január îi.

m

REBMATIKOS FÁJDALMAK

Ischias, Lumbágó, Derékfájdalmak

íIzajT

e*CN«os»zi»f , FLLÓ-H.JA RIUMATK FAJDALMAIMAT AZONNAL, AMOI.I HAZA CRKtzeM.BtOÖRZS»' LÖM MAGAM A KITÖMŐ SLOAN'S UKIMINTj T(l J\

1 ÍME,MAR J«E0AH IS

[ÉRZEM MAGAM.

1» KITŰNŐ SLOAN'S lLINIMINT MEGSZÜM f TETI AÎ ÍZÜLETEK 'SZURAsAITES KIBGTi-i NESITI AZOKAT. S—

píS

1

O

Ka késsel van • SLOAN'S LINO! ENT a teamatlkuu» te 41 teomttjdaJmalt megszOnnek. A SLOAiVS LINIMENT gyorsan és biatoaao atanieii a fájdalmakat. Exárt batSBáljik ecrao te cárén teen a földén. Még ma tegyen agy Oveggel Reumák, tachina meli-és derékfájdalmak. ficaaxxUaok. UomiírBléeek «• Uomiajdalom bármilyen esetében alkaré tan alkalmasba ti A SLOAN'S LINIMENT baontiala (aadaaâgoa: egy 0«rg tartalmn boaaao ideig eiUrt Egy 0«g Ar» La» Ä — Kapható gyógy szertárak ban

te drogériáiba».

LINIMENT

\ «ATM£

h>

Min dolgoznak, mit olvasnak az erdélyi irók ?

Karácsonyi számunkban kezdtük meg irodalmi ankétunkat, amelynek folytatását határoztuk el a beérkező nagymennyiségű nyilatkozatok következtében. Ezúttal körkérdésünkre ketten felelnek: Hass Karoly gyulafehérvári rom- kát. teológiai tanár, ismert kritikus és Maksay Albert ref. teológiai tanár Kolozsváron, aki nemcsak tudományos munkásságot is fejt ki, de mint lírikussal is gyakran találkozunk szépirodalmi folyóirataink hasábjain.

Rass Károly:

Nem dolgozom uj munkán, mert úgy sem tudnám elhelyezni. JDe gondolatom van, s ha megvolnának a lehetőségek hozzá, ruhába is öltöztetném. Megmondom, mit szeretnék Imi: Irodalomtörténetet a családok szá- mára, nem asztaldísznek, hanem olvasásra. Harmincöt évig tanítottam irodalmat, harmic éve járom Erdélyt, tartok irodalmi előadásokat mindenfelé, városi és fa Iusl publikumnak egyaránt, tudom tehát, hogy mit vár a tömeg, és ami még fontosabb: milyen formában? .Láttam, hogy mindenki szívesen veszi az irodalmat, ţinem Irodalomtörténeti pirulákban. Bem Beöthy, sem Pintér, Toldy, vagy Bodnár módszerével nem lehet az irodalmat családi olvasmánnyá tenni. A nagyközönség nem kiváncsi arra, amit a szakemberek akarni)« tudni. Azt kell hát adni neki, amit ő vár és akar.

Es így vagyunk a néppel is. Nem is lehet elképzelni, milyen örömmel hallgatja klasszikusainkat kellő bemutatásban, s milyen zsúfolt házakat lehet teremteni egy egyszerű irodalmi előadással, ahol nincs más élvezeti cikk, csak maga az előadás. Meggyőződtem róla, hogy üzletileg sem volna egy csöppet sem kockázatos vállalat, ha Aranynyal, Petőfivel, Jókaival, Gárdonyival, Mlkszáthtal, Tömörkénynyel vagy Mórával próbálnak kielégíteni lelki szükségleteit — Szivek harca, Az üldözött grófné s a ponyva többi termékei helyett. Es a neprek is lehetne Irodalmi történetet adni olvasókönyv alakjában, csak ne boldogtalankodjuttk irodalmi rendszerekkel vagy módszerekkel.

Ez a kettő hiányzik nemcsak az erdélyi, hanem általában a magyar Irodalomból; irodalomtörténet a müveit családok és irodalomtörténet a nép számára. Ezt kell megteremteni.

Maksay Albert:

Bizonyosra veszem, hogy nagyon kevés olyan iró

van, aki elég onfegyelmezett és céltudatos tud lenni alkotó munkájának anyagformáló Időszakában. A teljes feldolgozásra már megérett irodalmi terv útjába váratlan akadályok gördülheti*k; vagy esetlég uj ötletek, friss eszmék bukkannak elő s a fölig kész mű torzó marad, hogy kibontakozhassék az ifjú alkotás. Emiatt nehéz dolog nyilvános vallomást tenni a készülő Írásokról. A vallomás kötelez: a be nem tartott kötelezettség vádol.

En régebben verseket és novellákat írtam. Idővel az az érzés erősödött meg bennem, hogy az elbeszélő prózához nincs eieg mondanivalóm. Aa elbeszélést valaki másnak, rajtam kívül állónak kell elmondanom, akit kielégítetlenül hagy, ha keveset mondtam neki. Így mostani szépirodalmi tevékenységem a lira terére szorítkozik Mikor verset irok, magamnak mondom el benne, ami a lelkemben van. Ha valaki máénak Is együtt csendül a lelke az enyémmel, az egy időié újra csszebékit az irodalmi nyilvánossággal, de különben beérem azzal, hogy önmagámnak irok. Önmagámnak se sokat, de a nyomtatás szamara még kevesebbet,

Irodalmi munkásságom másik mezeje a bibliai tudományok művelése. Félek, ezen a mezőn is nagyon kevesen vannak, akiket érdekel, hogy mit. irok, vagy, hogy irok-e egyáltalán valamit? Pedig a szépirodalom lránt rajongó olvasórétegnek se ártana, ha közelebbről megismerné a biblia világát. Nemrég jelent meg Thomas Mann „Jákob"-ja. Szép könyv, ám nem az igazi Jákob jön elénk benne. Csak olyanforma, mint a bibliai Jákob, de mégis egészen más. Érdekesebb, de színtelenebb. Emberi, de nem Isten emberére ismerünk benne, csak egy freudi figurára. Pompás irás a Feuchtwanger „Zsidó háboru"-ja is. Az eredetiben különösen. Sajnos, a fordításán az érzik, hogy a fordító nem eléggé jártas a két testamentum és az intertesta- mentátis idő irodalmában.

Nem sorolom fel, hogy mennyi ilyen tervem van. Csalt egyet emlitek megi évek óta foglalkozom a zsidók babiloni fogságával. Lehet, hogy az idén meg :s irom. A nyáron Berlinben a Vorderasiatisches Museum nagyszerű gyűjteményeiben elfogödott ámulattal néztem és tanulmányoztam az akkori Babilon kápráztató kultúrára valló építészeti és egyéb emlékeit. Bobért Koldewey egy negyedszázadon át dolgozott, amíg részben napfényre hozta őket.

Most rovogatom papírra úti benyomásaimat. Főképpen az Írországiakat és a dániaiakat. De vajon Iti- váncsi-e a rengeteg bajjal é3 problémával vesződő erdélyi olvasó arra, hogy ml van Osszián földjén, vagy Andersen, Thorwaldsen és Kierkegaard hazájában?

Az Írásaim önkénytelenül is befolyásolják az olvasmányaimat. Az ir irodalom regionális mozgalmait korábban is tanulmányoztam, Andersen meséi kedves olvasmányaim gyerekkorom óta. Mióta azonban jártam a földön, amelyből kinőttek, felfokozódott az érdeklődésem és szeretetem irántuk. Ezek az északi ködökkel sokszor szembenéző irők Igazán közel állnak hozzám. Hanem azért mások könyveit is szívesen olvasom. Nem tervszerűen olvasok, inkább az újdonság kedvéért Az újak közül az amerikai Ernest Hemingway és a naturalizau angol Michael Arien váltak egy Időre kedvenceimmé.

Az erdélyi magyar irodalom művelői közt sokan van nák, akiket igen szeretek. Sajnos, sokan vannak olyanok is, még hozzá a kritika szerint beérkezettek, akiket én kevésre taksálok. En azonban nem a megfelelő felülbirálatl kritika hiányát látom az erdélyi irodalmi élet föfogyatkozásának. hanem az önkritikáét. Ha az utolsó tizenöt év alatt harmadannyit produkáltak volna az erdélyi irók, mint amennyit megírtak, úgy vélem kitűnő lenne az összeredmény. így ellenben a nagy alkotások értékszigetét veszedelmesen mossa a selejtesek tcngerdagályu. Gondolom, áldott munkát végezne sz az Irodalompolitika, amely gátat vetne a színvonalon aluli szépirodalmi alkotások árjának, viszont az elhanyagolt és agyonhallgatott tudományos irodalomnak jobban a hóna alá nyúlna.

OTtatild-Borviz és ™ Előpataki-Borriz

Romániának két legjobb lúgos ásványvíz ■?. Kérje mindenütt csakis ezeseí a természetes ásványvizeket.

Főlerakat Kolozsvár és vidékére'. Hamlet József* strada Paris SS. Kutbezelőság:

Fleischer György, Brassó

Egy erdélyi főur

följegyzései

(Rudnyánszky Sándor báró hagyatékából)

Fiatal tanárjelölt korában Kováts S. János, aki később a nagyváradi kereskedelmi iskola igazgatója lett., Erdélyben nyaralt. A műit század kilencvenes éveiben a bicikli még uj találmányszámba ment s Erdélybtn elég ismeretlen közlekedési eszköz volt. Kováts elhau- tározta, hogy Erdélyben biciklin tesz nagyobb körutat. El is ment s bár sok helyen alaposan megbámulták az ördög-motollát, szerencsésen megjárta útját. Visszaérkezve, ismerőseinek elbeszélte utazását s akkor mondta el a többi között, hogy mindenfelé szívesen látták s bár az utón a lovak sok helyen féltek tőle, még sem volt semmi baj, csak a tordai hidvámnál fordult eiö egy kis fennakadás.

Ott ugyanis minden jármű uíén vámot keil fizetni. Egy gyalogos ember után két krajcár, egy könnyű kocsi tiz, teherkocsi húsz krajcár, az áthajtott szarvas- marha, ló, kézi csomag után négy krajcár Már most mikor rákerült volna a sor, a vámos zavarba jött, mert bicikliről szó sem volt, talán még a vámos sem látott olyat soha addig. Zavartan válogatott a vámcédulák között s mormogott:

— Gyalogos ember nem, mert rajta ül, kocsinak sem kocsi, szekérnek nem szekér.

Végre merész elhatározással letépett egy cédulát:

— Tessék! A vám négy krajcár!

Kováts kifizette a vámot s megnézte a nyugtát. Ez volt a szövege:

,Nyugta. Négy krajcárról. Egy darab szabad- marha után.“

*

Eredeti alak volt Szolnok-Dobokamegyében a gyékényes! görög kathollkus pap. Eszes és gyors felfogású ember. Egyszer az egyik megyebeli birtokossal, egy báróval keveredett vitába, ki hires volt arról, hogy vita közben nem mindig használt parlamentáris kifejezéseket. Akkor is tűzbe Jött s felhevülten mondta a papnak:

— igen, ez így van, de persze annyi marha ős ostoba ember van, akinek az ilyesmi nem megy a fejébe!

A páter megértőén bölintgatott,

— Az már igaz. Nem is hiszi Méltóságod, menny! marha van e földön. Mindenesetre legalább egygyel több, sem mint gondolná!...

*

A régi Jő világban egész Magyarországon, de főként Erdélyben az ebéd Jóval több fogásból állt, mini manapság, különösen az ünnepi ebéd. Szinte érthetetlen, hogyan is lehetett azt a töméntelen ételsort végfg- enni. Pedig végigettük elejétől végéig.

Emlékszem, hogy gyermekkoromban nagybátyám, Mikó Bálint, ki közel három évtizeden át (Isik vármegye főispánja volt, a varmegye tavaszi és őszi közgyűlésé után minden évben úgynevezett „nagy ebéd“-et adott a törvényhatósági bizottsági tagoknak. A bizottsági tagok Csikmegyében nagyrészben székely kis- és középgazdák voltak, úgy, hogy ezeken az ebédeken 8 vendégeknek legalább is a fele csizmás, szűrposztó- nadrágos székely volt és igy az étlap is az ő Ízlésük höz mérten volt összeállítva. Bár a fogások változtak, nagyjában a következő volt az étrend:

1. Leves.

2. Hal és hideg előétel, kinek Ízlése szerint.

3. Sült. Marha vagy borjú, körítésekkel.

4. Szárnyas. Szintén körítéssel, salátával és kom- póttal.

5. Sült tészta. Többnyire almarétes. vagy ehhez hasonló.

6. Töltött káposzta. Ez minden alkalomamal elengedhetetlen fogás volt.

7. Sült malac, vagy vad, megfelelő körettel.

8. Fagylalt, vagy párfő. Torta és apró sütemény.

9. Sajtok, vaj, retek.

10. Gyümölcs és zsardinett.

Ezekhez járult még kellő mennyiségű különféle bor, pezsgő, savanyuvlz, feketekávé és többféle szeszesital.

Ma szinte lehetetlennek látszik, hogy mindezt valaki végig tudja enni, de akkor — pedig magam is sok ilyen ebéden vettem részt — nem emlékszem, hogy sok ember lett volna olyan, aki az egészet végig ne ette volna Jó étvággyal.

Egyszer, emlékszem, mint fiatal gyerek az asztal végen ültem s szomszédom, egy jóképű csizmás, székely volt. Mikor utolsóelőtti fogásnál az inas a sajtot odaklnálta neki, a közel negyedkilös darabot egészben kivette és megette, megjegyezvén:

— Immár, ezt a kis dax-abot csak nem hagyom itt!

A koalíciós kormány idejében Kállay TJbu! lett a

főispán. O nem ismervén akkor még a székelyek étvágyat, eisö ebédjén szintén nagy ebédet adott ugyan, de a fentebbi ételsornál « rövidebbet. A meghívottak meglepetve vették észre, hogy milyen hamar vége let1 az ebédnek. Egyikük meg is jegyezte, elég hangosan

— Gyenge gyomra lehet, az uj főispánunknak, fen azt hiszi, hogy ilyen félfogra való ebéd elég egy székelynél» . .,