Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)

1934-01-05 / 3. szám

s RtienUfsm Péntek, 1934. január S, Tltulescu dodonal feltételt szabott Géniből érkezett táviratunk közli: A Times értesülése szerint Titulescu tegnap el­utazott St- Moritzból Romániába, hogy részt- vegyen a válság megoldásában. Titulescu az Orient-Expresszel utazott el és Zágrábban beszátlt szalonkocsijába, Jeftics jugoszláv kül­ügyminiszter, aki egészen a román határig ki­sérte el Titulescut. Jeftics és Titulescu a két országot érintő közös kérdésekről és a január 8-ra tervezett kisantant konferenciáról tanácskoztak. Politikai körökben úgy tudják, hogy a kor­mányválság megoldása miatt a január 8-ra tervezett zágrábi kísantant-konferenciát január 15-én fogják megtartani. Ez utóbbi hirt különben Belgrádból is, mint befejezett tényt erősitik meg. Titnlescu a sajtónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy alaptalanok azok a hírek, mintha <5 megvonta volna támogatását a libe­rálispárti kormánytól. Hajlandó résztvenni to­vábbra is a kormányban, csupán azt a feltételt köti ki, hogy az ő személye alá rendeljék az ország rendőrségét, A külföldi lapok egyáltalában nem tudják Titulescu e kijelentésének az értelmét megta­lálni. Azt a következtetést vonták, le, hogy vagy miniszterelnök, vagy belügymi­niszter akar lenni, mert mint külügyminiszternek sehogy sem ke­rülhetnek a rendészeti hatóságok a hatásköre alá. A dodonai mondatnak azonban lehet egé­szen más értelme is. Lehet, hogy ilyen magya­rázattal akarta megindokolni visszavonulását s lehet hogy valamilyen megtörtént olyan esetre céloz, amiben őt sérelem érte. az ottani vasaárda egvik^ tágját.. A buka- resti vaseárda több markáns tagja Brassó­ban rejtőzködik­Folynak a letartóztatások. Bukaresti lapok jelentik: Vaslui városá­ban és megyében 37 vasgárdistát tartóztattak le és kísérték át az ügyészségre. Paucesti községben Focşani mellett Du- mitru és Popa vasgárdisták SELECT MOZGÓ Szombati kezdettel MAURICE CHEVALIER legújabb filmje: €§ŰKPROF£§§ZOR AX\ DVORAK mfißßßßßßßßßßßß* végie'en bdjos szatonoigidték. A njt főszerepben : (Joan Crawford riualisa) Monopol Paramountftlm Kisebbségi államtitkárból miniszterelnök Tatarescu miniszterelnök 47 éves, apja tábornok volt, hadtest-parancsnok és szigorú­ságáról hires. Tg. Jiuban született 1887-ben, Bukarestben végezte jogi tanulmányait, dokto­rátusát pedig Párisban szerezte meg. 1919-ben lépett először a politikai ólet terére, 32 éves korában bekerült a parlamentbe és azóta min­den parlamentnek a tagja volt. 1923—28-ig két­szer volt a Bratianu-kormány alminisztere. Első alkalommal kisebbségi államtitkárnak nevezték ki, a belügyminisztérium keretei közé, miniszteri címmel. A kisebbségi ügyek azon­ban kevés gondot adtak neki s kezdetben a ki­sebbségek hatósági ellenőrzése volt inkább a főlfivatása, de aztán hamar kezébe került az ország rendészeti ügye. Azóta a liberális párt kormányzásai alatt a belügynél az volt a sze­reposztása, hogy Tatarescu volt a közrend, Franasovici a közigazgatás irányítója, Ketten voltak ilyen megosztással belügyi államtitká­rok Bratianu Jonel miniszterelnök belügy- nainisztersége idején is, az ügyek intézésében azonhan Bratianu nem vett tevékeny részt s a belügyi kormányzást a gyakorlati valóságban már ők. intézték. Romániának Bratianu Jonel első miniszter­elnöksége óta. Viharos házkutatás Brassóban. A Rador jelenti Bukarestből: Fogara - son letartóztatták Mateasi nevű ügyvédet, megtámadták és súlyosan megsebesítet­ték a jegyzőt és egy községi rendőrt. Utóbbi állapota súlyos. A tetteseket letartóz­tatták A brailai állambiztonsági hatóság le­tartóztatott harminc középiskolai tanulót, akikről bebizonyosodott, hogy a vasgárda tagjai. Letartóztatták Besa és Guranescu vasgár­distákat is, akiket annak idején Angbelescu, a Banca Naţionala jelenlegi kormányzója ellen követték el az emlékezetes merényletet és Ecaterina Silion diáklányt, aki Constanti- nescu Nicolaenak, Duca merénylőjének a sze­retője volt. A cetateaalbai rendőrség őrizetbe vette Pauker tanítót, mert bűnpártoló megjegyzé­seket tett a szinajai merényletről. A liberális párt központi választ' mártva hozzájárult Tatarescu kormánylistájához Bratianu Dinu* pártelnökké választották Tatarescu az uj kormánylistával utazott Szlnafába Ilyen fiatal miniszterelnöke nem volt | (Bukarest, január 4-) A liberális part központi választmánya csütörtökön délután 5 órakor ült össze. Az értekezleten jelen vol­tak a párt vidéki tagozatainak elnökei, szá­mos képviselő és szenátor. Tatarescu, mondotta az első beszédet, el- parentálta a párt tragikusan elhunyt elnö­két. Dúcát, akinek elmúlása pótolhatatlan vesztesége úgy a pártnak, mint az ország­nak. _ ígéri, hogy az uj kormány a Duca által megadott utón fog haladni. 'Anghelescu dr. szólalt fel ezután eszkö­zölte a pártválasztmánnyal a pártvezetőség MAGYAR SZÍNHÁZ A háromhetes nagyváradi vendégjátékra Induló társulat búcsú műsora: Pénteken nincs előadás­Jan. 6, szombat, 3 órakor: Jan. 6. szombat, 6 órakor: Jan. 6. sz: mbat, 9 óra kor: Egy estik és mtis semmi Mérsékelt helyár A pénz nem minden Fizessen Aagysád! Jan. 7. vasárnap 3 órakor: Szilveszteri kabaré Mérsékelt helyárakkal. Malac, kávé, cukor, bor sorsolás. Fizessen lagyiád! A pénz nem minden Jan. 7. vasárnap 8 órakor: Jan. 7. vasárnap 9 órakor; Jan. 8. hétfő Jan. 9, kedd Jan. 10. sz;rda Jan. 11. csütörtök 8Vi órakor Ax aranyit ja Hunyadi Sándor bűnügyi tjrténele 9 képben. szó­délelőtti ülésének Határozatát, amely! egyhangúlag Dinu Bratianut java­solja a párt uj elnökének. Az egybe­gyűltek hosszantartó, lelkes tapssal ratifikálták ezt a választást. Nagy ovációk közepette emelkedett lásra az uj pártelnök, aki hangsúlyozta, hogy őseinek, a két Bratianu Jonelnek nyomdokain fog haladni, majd kijelentette, hogy a párt teljes egységével és szolidaritásá­val támogatja a kebeléből alakuló kor­mányt. A gyűlés a király és az uj pártelnök lel­kes éljenzésével ért véget. A tüntetés az uccán is folytatódott, ahol az egybegyült liberális polgárok demonstrációt rendeztek Bratianu Dinu mellett, Tatarescu miniszterelnök a pártválaszt. many ülése után azonnal elutazott Szína- jába az uj kormánylistával. A listát csak ezután hozzák nyilvánosságra, hogy az uralkodó azt jóváhagyta, bizonyos azonban, hogy az uj kormány gerincét a Duca- kormány fogja képezni, azonban valószínű, hogy néhány fiatalabb, de tehetséges tagja a liberális pártnak is helyet kap a Tatarescu- kabiretben. twmiwHfiimMMHiMWiwim Legújabb sporthírek A SZEZON ELSŐ ROMÁNIÁI GYORS­KORCSOLYÁZÓ VERSENYÉT rendezi a KKE vasárnap délelőtt 9—11 óra között a sétatéri jégpályán első és másodosztályú ver­senyzők részére. A versenyen az összes kolozs­vári futók indulnak, akik között sokan máris kitűnő formában vannak, úgyhogy kitűnő idő­eredményekre van kilátás. A korcsolyázó közönség 11 órakor már használhatja a jég­pályát. Cs. SC—»rágós Vofla Cscmovic 1:0 (0:0, 1:0, 0:0.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom