Keleti Ujság, 1934. január (17. évfolyam, 1-23. szám)

1934-01-19 / 14. szám

KClETlOjSSS Fentek, 1334. 'január ÍS. I SELECT MOZGÓ óriási sikerrel folytatja szenzációs lilm vetítősét. Főszerepekben: King Kong I ékben: FA.Y WRAYés KÖBÉRT ARHST U ONCgJ Egrv nagfT pozsonyi bérpalota tftzkatasztrtffája Az épületben levő «nozibaii a pánikot az igazgató lélekjelenléte akadályozta meg hivom figyelmét az egyes uj bűncselekmények megbüntetéséről szóló törvény 28. szakaszára. Megegyezésre jutottam úgy a belügyminisz­tériummal, mint a hadügyminisztériumra»!, hogy teljes összhangban működjenek össze cs minden energiával lépjenek fel a köz­rend megzavaróival szemben teljes szigorral fojtva el az ilyen kísérleteket. Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom előbbi körrendeleteim utasításait, melyek szerint azonnal fellebbezést kell benyújtani az indokolatlan felmentő Ítéletekkel szem­ben, vagy amikor a bíróság meg­magyarázhatatlan szelídséggel alkal­maz olyan enyhe büntetést, amely nem áll arányban az elkövetett bűncselek­ménnyel. Ugyancsak szembe kell helyezkedni a vizsgáló­bírói szabadlábrakelyezési rendelkezéseivel, amikor az a meggyőződése önnek, hogy a le­tartóztatottak szabadlábra helyezése veszélyes lehet a közrendre. Ugyanekkor, hogy megfelelő intézkedések legyenek eszkö­zölhetek ama tisztviselők ellen, akik clfelejtkeznek kötelességeikről, amiket hivatali állásuk ró rájuk és tagjai ilyen szervezeteknek, összeesküdve az állam érdekei ellen, ezt a tényt azonnal annak a miniszternek tudomására kell hozni, akinek reszortjába tartozik az illető tisztviselő, aki ellen letartóztatási végzést adtak ki, vagy vég­leg elítélték, vagy megbírságolták, hogy a fe­gyelmi szabályzatot alkalmazzák velük szem­ben­Ugyanezt az eljárást kell eszközölni az egyetemi hallgatók, vagy líceumi nö­vendékek ellen, akik ilyen mozgalom­ban résztvesznek és akiknek neveit és az ítéletet azonnal közölni kell a köz- oktatásügyi minisztériummal, az egye­temmel, vagy líceummal, amelybe be vannak iratkozva. , Kérem, közölje tiz naponkint, milyen ese­mények történtek megyéjében a szélsőséges mozgalmakkal kapcsolatban és hogy milyen intézkedéseket eszközölt minden esetben. . A rendeletet Victor Antonescu igazságügy- miniszter irta alá­Codreanu feleségét kihallgatták. Zelea Corneliu Codreanu feleségét, akit néhány nappal ezelőtt letartóztatták, ma újból kihallgatták. A katonai ügyészségen egyébként a nagy tárgyalótermet rendezték bo a szinaiai mo- r^ylet ügyének vizsgálatára- Itt folynak a kihallgatások Badescu tábornok vezetésével. Külön őrség áll a tábornok rendelkezésére és a terem őrizetére­A kontingcntálás uj rendje. Constantin George iparügyi államtitkár ma meglátogatta a Banca Naţioualâban Angholescu bankkormányzót és tárgyalást folytatott a ele arra vonatkozólag, hogy az összes kereskedőknek elegendő devizát adjanak mindaddig, miig a kontinentálási törvény megfelelőképpen módosítva nem lesz. Tegnap este az iparügyi minisztériumban Assan iparügyi alminiszter elnökletével értekez­letet tartottak, mely alkalommal megvizsgálták a kontingentálási rezsim hibáit, valamint a kompen­zációs kérdések problémáit. A jövő héten a kor­mány gazdasági bizottsága ülést tart, meiy alka­lommal a kormány gazdasági politikájút veszik tárgyalás alá. Auboin a stabilizációt biztosítja. Roger Auboin ma hosszas tárgyalást folyta­tott Slaveseu pénzügyminiszterrel az összes napi­renden szereplő pénzügyi problémákról. Tanács­kozásuk két kiemelkedő pontja volt: a hitelezÖK hoizájáruJ'ása a volt kormány által megszavazott pénzügyi törvényekhez és a stabilizáció biztosí­tása a hozandó törvényeknél. Zágrábban és Beigrádban lesznek a kisantant-tanácskozások. Telefonjelentésünk szerint román hivatalos körökből származó értesülés szerint a kisantant konferenciát részben Zágrábban és részben Bei­grádban -tartják meg- Tiíuleseu és Benes vasárnap érkeznek meg Zágrábba, s hétfőn lesznek az ot­tani tanácskozásai. Hétfőn este mindketten Bei- grádba utaznak, ahol kedden kihallgatáson jelem­nek meg Sándor szerb királynál. A kihallgatás után a szerb fővárosban folytatják a taneskoza- sokat azokról a nemzeti problémákról, amelyek a kisantantot olyan nagy mértékben érdeklik. “ Z _________________ (Pozsony, január 18.) Pozsonyban tegnap óriási tűz pusztított. A tűz az Irgalmas-rend négy uccára kiterjedő hatalmas épület­tömbjében keletkezett. Az épületben van az Adlon nevű mozi és az Ascho nevii áruház. Amikor a tűz kitört, a mozi tele volt közön­séggel. A mozi 'igazgatója nem veszítette el jelenlétét, kiállott a közönség elé és kijelen­tette, hogy üzemzavar miatt elmarad az elő­adás. Közben a mozi fölött már recsegtek, (Saját tudósítónktól.) Rosenfeld Ignác neve nem ismeretlen az olvasóközönség előtt. Átlag évente kétszer fogja el a rendőrség. Nyolc évvel ezelőtt még a bűnügyi osz­tály detektivje volt, de felettesei hamar meg- áillapitották, hogy hivatalos minőségét tör­vénybe ütköző cselekményekre használja fel, elmozdították, Lirós. g elé állították, mely 1 évvel sújtotta. Koson féld kiszabadulása után újabb szél­hámosságokat követett el és mint dúsgazdag kereskedő, tekintélyes összegeket csalt ki. Ezért is eljárás indult meg ellene. Nemrégiben uj kereseti lehetőséget agyait ki és apróhirdetések révén arra liivta. föl az (Becs. január 18.) A IV. kerület egy csendes és eldugott uccájában, a Mostgasse 6. sz. alatt szegény varrónő küzködik a mindennapi kenyérért. liuzlcka Anna, a 45 év körüli egyszerű, jőszivü asszony, böbe- szedüen fogac! — Tessék elhinni, az emberi rosszaságnak és lelki- ismeretlenségnek nincsen határa. Mikor Matuskáné a magános kórházi ágyon meghalt, a kislány egyedül maradt a nagy lakásban. Az újságok hasábokat Írlak arról, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlen gyerekkel, de senki sem emlékezett rá, hogy anyja részéröl még igen sok családtagja cl. Nagyapja, két nagynénje és any­jának egy orvos fivére. Ezek az emberek egy percig sem gondolkoztak azon, hogy mi történjék a Ili éves kislánnyal és nyugodtan nézték, hogy újsághirdetés alapján kerüljön kegy elem kenyérre. Egy gazdag bécsi ozvegyasszony vette a haláleset után magához, aki öt nap múlva Olaszországba utazott. Tiz schillinget adott a gyereknek azzal, hogy két nap múlva visszatér. — Soha többé nem jelentkezett. így-került én hozzám. Nekem sincs ugyan mindig betevő falatom, de amim van, azt szívesen megosztom vele. Nagyon egyedül va­gyok és minden örömöm ez a gyerek. Hat és fél. hó­napja van nálam és ez alatt az idő alatt a rokonai meg egyszer sem érdeklődtek, hogy él-e, hal-e? — Meg tetszik látni, ha Gaby hazajön, milyen szép, okos kislány. Csak nagy baj' van vele, az idegei telje­sen felmondták a szolgálatot, amióta hathetenként ki­jár az édesapjához. Most is egy- hires idegorvosnál van a gyamjával. Csengetnek. A szobába szélesen szalad be egy ma-, gas, fejlett szőke kislány és sirvafakad, mikor meglát. — Jaj. I3tenem! — kiáltja. — Most egy éve még ropogtak a deszkák. A tűz az AscÜo-árubáz áruraktárában keletkezett, eddig még isme­retlen okból, pillanatok alatt elharapózott, úgy, hogy az egész áruház, mozi és az__ épü­lettömb jelentékeny része leégett. A házban óriási pánik keletkezett, a lakókat az ablako­kon keresztül menekítették ki. A tüzet csak hajnalra lehetett lokalizálni. A kár még át nem tekinthető, de feltétlenül három-négy­millió cseh koronára rúg. állást keresők figyelmét, hogy kitűnő javadal­mazással több embert tud foglalkoztatni. Jelentkeztek is a kenyérnélküli emberek, akiket a volt detektív lakásán úgy fogadott, mint az egyik helybeli nagy gyár igazgatója. Mindenekelőtt óvadékot kért tőlük. Rosenfeld Ignác több mint 25 embertől vett föl biztosítékot 1000—1500 lejes tételekben. í)e munkát nem tudott adni egyiknek sem. Ma aztán a károsultak megjelentek a rend­őrség bűnügyi osztályán és feljelentést tettek Rosenfeld Ignác ellen, akit Draghiciu Aurel utasítására Marpozan rendőrkapitány rövid keresés után le is tartóztatott. Holnap adják át az ügyészségnek. nálunk tetszett lenni, anyukánál és nálam. Akkor meg minden milyen, jő volt. Do azért most is jó! — mondja könnyek között és megöleli a nevelőanyját. Csak borzasztó, hogy apuka mindig úgy kinoz. Mindig a Leóról kell beszélgetni vele és azután naplót is keli vezetnem, amibe minden este úgy kell följegyeznem a dolgokat, mintha levelet írnék anyukának. Úgy kell tenni, mintha élne. Apukát nagyon megnyugtatja, ha a levelet azután hathetenként kiviszem neki. 0 egyál­talában nem tudja még elhinni, hogy anyuka meghalt. A doktor már közbe is akar lépni, hogy ne menjek ki minden hat hétben a fegyházba. De hát ugy-e kérem, ilyet egy leány nem tehet az apjával. — Mondd Gabykám, az iskolában nincs 3n semmi kellemetlenséged? A társnőid nem bántanak? — O dehogy. Hiszen nem is járok már a régi is­kolába. Onnan mindjárt kivettek, amikor a nagy szs-.- rencsétlenség történt. A nevemet is megváltoztatták, de azért bizony, mikor össze! beiratkoztam, sok lány összesúgott, mert megismertek a fotográfiákról. De a lányok nagyon édesek, inkább könnyitenek nekem. Különösen a? is­kolaigazgató ur viseli nagyon gondomat. Nagyon izgatott lesz. Hol sir, hol nevet és Ruzicka Anna figyclmeztetöleg pislog felém. Kezével int, hogy menjek el. — Ne izgasd magad, Gabykám, minden jó lesz. Tudod, én nem hagylak el. — Jaj, csak ne tessék megengedni, hogy a roko­naimhoz kerüljek. Soha többet nem akarom ökst látni. Szegény anyukának meghasadna a szive, ha tudná, milyen gonoszok velem. Tessék megírni, hogy a Ru­zicka néni egy igazi angyal és mindig itt akarok ma­radni. Most már ez az én családom. Óvadékszédelgésért fogtak el egy volt detektívet Huszonöt embert károsított meg Rosenfeld Ignác» aki ezúttal gyárigazgatónak adta ki magát Egy szegény bécsi varrónő vette magához Matuska kisleányát A 13 éves gyermek után egyszer sem érdeklődtek a rokonok

Next

/
Oldalképek
Tartalom