Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-03 / 278. szám

Vasárnap, 1933. december 3. fwvKsmxMfumtmM/im i min ■ Min iiiH—hb— — Hunyadmegyében a napokban megkez­dődnek az utmunkálatok s a munkásoknak tengerivel fognak fizetni. Déváról jelentik: Megírta a Keleti Újság, hogy a szegény vidé­kek segélyezése kapcsán még az előző kormány azt tervezte, hogy Hnnyadmegyének kétmilliót fog kiutalni, hogy azon tengerit véve, azut- munkálatokat végző munkásoknak tengerivel fizessenek. Ezfe az akciót a liberális kormány most befejezte. Tény az, hogy erre a célra a 2 millió értékű mintegy 100 vagon tengeri Hu- n vad megye rendelkezésére áll s a munkálato­kat a temesvári inspektor közeli látogatása után a napokban meg is fogják kezdeni. A munkabéreket kizárólag tengeriben fogják ki­osztani az építészeti hivatal jegyzékei alapján. A hivatal a munka nagysága szerint úgy kon- templálta, hogy Brádon 55 vagon Déván 23 vagon, Marosillyén 4, Pujon 11 és Petrozsény- ban 7 vagon, összesen tehát száz vagon tengerit fognak elraktározni s abból a főszolgabirósá- gok utján a munkásoknak kiadni. Minden­esetre uj dolog a tengerivel való bérfizetés, de az. elkeseredett, éhező munkások aligha fogják megköszönni, hogy keserves munkájukért hét- számra csak kukoricakenyér lesz a sovány bér. — Székelykereszturra uj szolgabirőt nevez- tek ki. Székelyudvarhelyről jelentik: A szé- kelykereszturi szolgabirói állásba Felszeghy Mihály dr. delegált szolgabiró helyébe dr. Bordás Gavrilt delegálták. Küldje be szülelés! dátumét, kap egy esétzélet­re szóló jóslást, útbaigazítást minden ügyben . szere'em, válás, üzlet, pe , házasság, stb. stb, Mellékeljen 23’— lej bélyeget pos:aköl ségre. „GRAFOLÓGUS-* n mm Cll/j. CALEA REGELE FERDINAND 121. SZ * Meghívó. Szám: 198/1933. A Cluji Hus- ipárosok Szövetsége 1933 december bő 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, — határozatkép­telenség esetén 1934 január hó 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szövetség székhazában St.r. Anton Pan (volt Kriza ucca) 12 szám alatt tartja rendkívüli közgyűlését, melyre a szövet­ség rendes tagjait ezúton tisztelettel meghívja. Tárgysorozat: 1. A szövetségi dijak leszállítá­sának ügye. 2. Az ügyviteli szabályzat módo­sítása. 3. Folyó ügyek. Cluj, 1933 december hó 2-án. Daly M. János s. k. elnök. Kádár Dezső s. k. titkár. — A szakkamarai választék már kivehetik igazolványaikat. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara vezetősége ezúton értesíti az ipari és kereskedelmi tagozat választóit, hogy az igazolványok elkészültek és mától kezdve a hivatalos órákban átvehetők. A mezőgazdasági kamara választási igazolványai szintén el­készültek. Ajánlatos az igazolványokat mi­előbb átvenni, nehogy az utolsó napokban tor­lódás keletkezzék. Szerkesztői Üzenetek Családfő, Dés. A munkás betegsegélyző és baleset­biztosító törvény szellemének megfelelően már régebb idő óta foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a háztar­tási alkalmazottak bejelentési kötelezettségét rendele­tileg kimondassák. A tervezet szerint azok a háztar­tási alkalmazottak volnának bejelentendök a betegse- gS’.yzöhöz, akik egy helyben legalább hat hónapja már szolgálatban állanak. A tervezet azonban még nem mi­niszteri rendelet, ezért téves alapon szólította fel Ont a betegsegélyző tisztviselője, hogy a bejelentést bír­ság terhe alatt tegye meg. — Többeknek. Közöljük ismételten az érdeklődőkkel, hogy a Korona névér­tékű sorsjegyek és nyereménykötvények Magyaror­szágon nem lettek valorizálva. Minden régi kibocsátású sorsjegy és nyereménykötvény, például: Magyar Vö­röskereszt, Bazilika, Jósziv stb. a legnagyobb részt ki lett sorsolva. A nyereményösszeg, illetőleg a névér­téknek megfelelő beváltási dij a valuta stabilizálása előtti Korona értékben nyert megállapítást s igy az a mai pénznem szerint legfeljebb egy pár fillérnek fe­lel meg. — Jugoszláviai örökség, Újvidék. Érdeklődé­sére értésitjük, hogy Kolozsvárt illetékes helyen nem tudnak egy olyan végrendeletről, amely tekintélyes va­gyont biztosítana annak, aki a kör négyszögesítésének problémáját megoldja. Valószínűleg valaki ugratásból találta ki a bizarr végrendeletet — gondolva, hogy akad médium aki fel ül ennek. Egyébként, aki a kér­déssel foglalkozni kíván, az olvassa el Lindemana 1882-ben megjelent tudományos munkáját. Vasárnap matiné: Cigánybáró. KumnjsnG — Kicserélték az udvar­helymegyei tanács interi- már bizottságát. Székely- udvarhelyről jelentik: A kormány feloszlatta az ud­varhelyi vármegyei tanács interimár bizottságát és he­lyébe uj interimár bizott­ságot nevezett ki melynek tagjai a következők: Popa Ivan Vidakut, Muica Teodor erdőszentgyörgyi esperes, Constantinescu Mihail dr. ügyvéd, dr. Pop Aurél, dr. Suciu Ivan közjegyző, Koncz András gyógyszerész, Ferenezy Gábor dr. székelykereszturi, dr. Nagy Lajos székely­udvarhelyi ügyvédek és Knopf Vencel a köröndi aragonit gyár igazgatója. — Hivatalosan is használatba kerültek Németországban az uj hónapnevek. Berlinből jelentik: Az uj német hónapnevek használata immár hivatalosan is megkezdődött, A tejgaz­daság kormánybiztosa a minap rendeletet adott ki, amolynek keltezésén november hónap he­lyett már az uj német hónapnév és pedig Nebelung szerepel. Egységes rendszabályt még ebben a kérdésben nem hoztak és az uj hónap- nevek körül is bizonytalanság uralkodik még. A német nyelvészeti egyesület most javaslatot terjesztett V.ő, amely szerint az uj német hó­napnevel: következők lennének. Január— i'sinond x „bruár—Hornung, Március—Lenz- mond, Ár* -a—Ostermcud, Május megmarad Mainak, -Tv-' ,—Br: '■ Julius—Heuet, Au­gusztus—Eivcuiond, £_ci,.„-aber—Herbstmond, Oktober—Weinmond, November—Ncbelmond és December—Julmond. — Áldott állapotban levő nők és ifjú anyák a természetes „Ferenc József“ keseriiviz hasz­nálata által rendes gyomor- és bélmiiködést Î érnek el. A modern nőgyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipró­bálták és kivétel nélkül gyorsan, megbizhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták. — A Paul Ehrlich orvos-egyesület tisztújító köz­gyűlése. A napokban zajlott le a „Paul Ehrlich" orvos­egyesület tisztújító közgyűlése. Dr. Goldberger Ede el­nöki megnyitójában kifejtette, hogy az egyesület két fö célja a kollegialitás ápolása és r tudomány terjesz­tése és fejlesztése. Elmondotta, hogy az egyesület tag­jainak létszáma a 3 év előtti 71-röL 142-re emelkedett. Dr. Heller József főtitkár beszámolója szerint az egye­sület 150 tudományos előadással és 118 betegbemuta­tással, dr. Ornstein pénztáros és dr. Erdős ellenőri je­lentése után dr. Steiner Pál elnöklete alatt visszavo­nult az öt tagú jelölőbizottság, amelynek javaslatára az uj tisztikar a következőképpen alakult meg: elnök: dr. Goldberger Ede, alelnökök: dr. Leitner Fülöp és dr. Jakobi József, főtitkár: dr. Weinberger Zsigmond, könyvtáros: dr. Vass Zoltán és dr. Herskovits Izidor, ellenőrök: dr. Lobi és dr. Erdős, jegyzők: dr. Golden- berg és Grünwald, pénztáros dr. Ornstein Sándor, gazda: dr. Rosenberg Ernő, szerkesztőbizottság: dr. Kepes és dr. Silbermann, ügyész: dr. Farkas Jenő. Ezenkívül megalakították a 14 ta'gu választmányt is. — Hetvenéves születésnapját ünnepelte egy dévai bankigazgató. Dévai tudósitónk je­lenti: Blum Zsigmond, nagykereskedő, a dévai Közgazdasági Bank igazgatója a napokban ünnepelte 70-ik születésnapját, Ebből az alka­lomból a dévai zsidó hitközség 20 tagú küldött­sége kereste fel a jubilánst s dr. Lőrincz Jenő. a dévai zsidó hitközség elnöke köszöntötte az igazgatót szóp beszéddel. Blum Zsigmond köz- gazdasági tevékenysége a megyében páratlan, úgyszólván az utóbbi 40 esztendő alatt nem volt olyan pénzügyi esemény, amibe ő tanácsai­val be nem folyt volna s amit ne ő irányított volna. Hetvenedik születésnapja alkalmából nagyon sokan, köztük több igen előkelő magyar és román személyiség is felkereste gratuláló soraival. * A Kolozsvári Magyar Zcnekonzervató- rium 1933 december 7-én (csütörtökön) este fél 9 órakor a Magyar Színházban szimfoni­kus nagy zenekari hangversenyt tart, melynek miisora: 1. Goldmark Károly: Sakuntala nyi­tány. Op. 13 Előadja a konzervatórium szim­fonikus zenekara. Vezényel: Zsizsmann Rezső tanár-karnagy. 2. Mozart: Szimfónia No. 40 C-moll. Előadja a szimfonikus zenekar. Vezé­nyel Zsizsmann Rezső. Szünet. 3 Brahms Johannes: Hegedű hangverseny D-dur. Op. 77. Hegedűn előadja Pollermann Aranka tanárnő- hegedümüvésznö. Kiséri a szimfonikus zenekar. Vezényel: Lázár Jenő tnnár-karnagy. 4. Liszt Ferenc: Les Preludes. Előadja a szimfonikus zenekar. Vezényel: Lázár Jenő. Olcsó, rendes színházi helyárak. 7 Cftuat ÍMoia* KÖLNIVÍZ hírnevét megalapozta: o © © © válogatott parfüm­esszenciák csodálatos keverék tiszta és koncen­trált alkohol megfelelő érettség tan védte a lepecsé­teli üvegcse és a jót­állási etikett rétén. E z a kőlni-viz valamint a két másik LADY készítmény — JOCKEY CLUB és PERLE DE PARIS — csak eredeti lepecsé­telt üvegcsékben kapható. IRODALOM (*) Lukács Pál őszinte vallomása. Izgalmasan ér­dekes cikkben számol be Lukács Pál a világhírű hol­lywoodi magyar filmsztár a Színházi Elet uj számában karrieréről, a hollywoodi és európai pletykákról és jövő terveiről. Hatvány Lili a hét színházi és mozi pre­mierjeiről számol be. A Szinházi Elet először mutatja be a fénykép-karikatúrát, lekarikirozva a most színen levő darabok főszerepeit. Karinthy Frigyes uj játékot hoz, a Cimcserét. Szomori Dezső a hét hangversenyéi­ről számol be, Erdős Rcnée a flaneldivatról ir. Érdekes cikkben számol be Endrödy Béla arról, kik azok a magyar lányok, akik külföldiekhez mentek férjhez és kik azok a külföldi hölgyek, akik magyar emberek fe­leségei lettek. Ernőd Tamás négy gyönyörű kis novel­lát fűzött csokorba. Sok más cikken és gyönyörű ké­peken kívül a Szinházi Elet háromfelvonásos színdarab mellékletül az „ígéret Fö!djé"-t közli. 64 oldalas Rá- dióvilághiradó, 32 oldalas gyermek-újság, szenzációs kotta és kézimunka melléklet van még a Szinházi Elet uj számában, amelynek ára 20 lej. Előfizetési dij ',4 évre 250 lej. Kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsébet körút 7. Kos Károly — Erdély. Kultúrtörténeti vázlat, 60 színes és fekete képpel. A tudós alaposságával és a művész lelkiismeretességével megirt remekmű, egész vászonkötésben 72 lej Lepagenál, Kolozsvár,

Next

/
Oldalképek
Tartalom