Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-24 / 296. szám
Vasárnap, 1933. 'december 21. 85 .................ii nulii ........i............................................................ tációikkal: már tudnak imi. És tessék nevetni, mennyi verset olvasok! Mind többet és többet: ma is van még jó vers, csak nem kell divatosan fanyalogni, ha verset emlegetnek előtted, ó, zordon olvasó! Hogy ennyi mindenhez kapkodok, annak egyik oka a kor hiányérzete, melyből szerkesztő ur kérdése is eredt: mi hiányzik az erdélyi magyar irodalomból? Könnyű erre léhán legyin- teni, hogy a jó könyvek hiányoznak. Mert ez nem igaz egészen, itt se, Pesten se. S a kérdéssel nem azért foglalkozom, mintha én akarnám megírni a hiányzó jókat. Az én könyveim úgyis csak az érdé írók mentőövei, melyekkel a viz felett tartják magukat egy-egy újabb probléma tikus értékű könyvük megjelenésekor: lám ez a Moher elég okos ember, mégis rosszakat ír, hogyne írhatnék akkor én is oVat, hiszen én csak tehetséges vagyok. De komolyan: Ligeti, Karácsony és Kádár után is megiratlannak érzem az erdélyi magyar értelmiség krízis alatti és utáni fordulóját, a gazdasági válság mellett látható tisztulását, lassú edződését, ellenállását és törhetetlenségét a mában és a holnapra. A „Senki kutyájára“ is gondolok, a magyar tanítóra, akit Donáth László csak Ígért, de meg nem irt s akit Berde Mária a „Földindulásában a nemzet szine elé dobott, magyar akácfának a hulló tölgyek helyébe. És megiratlan a proletár is, célzat nélküli igazságában. Jakobinusok, pro ük és hümagyarok sémái helyett bonyolult erdélyi magyar lelkekről még alig olvastam kielégítőt. Pedig ezek a legérdekesebbek ... Szabó Imre (Kolozsvár) Megtisztelő, szives megkeresésére engedje meg, hogy a föltett kérdések sorrendjében válaszoljak. Pár nap előtt megjelent „Toledő“ című regényem, amely spanyol élményeim romantikus* riportos összefoglalása. A forró, érdekes ország talaján átálmodtam a háború katasztrófájából kimenekült nehány magyar fiatal férfi életkere- sését és Toledóban összehoztam őket egy torreádorral, aki viszont orosz-zsidó menekült gyermeke volt. Nagy üzleti és népmentési tervek keresztezik egymást a különös emberek ideges tülekedéseiben. Egy érzéseiben és teljesítményeiben kiegyensúlyozatlan generáció vonul föl: mi magunk, akik egyik kataszrófából a másikba sodródunk. Ezt a könyvemet követni fogják apró skicceim, spanyol útleírásaim, egyfelvonásosaim gyűjteménye. Ami most a malmomban őrlődik, annak a neve: „Simon kancellár". Szól pedig Péchy Simonról, erdélyi fejedelmek, ki tudja honnan ideplántálódott tüneményes statusfér- fiáról, törökkel, némettel, franciával diplomati- záló, fejedelmi házasságokat közvetítő tudós nagyurról, az erdélyi szombatos szektának megalapítójáról és megszervezőjéről. Erdély történelmének nemcsak a maga korában kimagasló alakját kall csodálnunk benne, hanem azt a zseniális akarást, amivel előbbre szerette volna lendíteni nemzedékét. A regénynek megvan a címe, halom jegyzet áll a rendelkezésemre, az unitáriusok könyvtárát már végigböngésztem Simon kancellártól és róla eredő följegyzések és müvek után, csak még egyet nem találtam meg magamban: a motívumokat, amik a térítés körül fűtötték. Szerelem, vagy uralmi vágy? Érzem, valahogy úgy alakul ki bennem a karaktere, hogy mind a kettő. Impulzust ehhez a regényhez egy tavalyi látogatásom adott Bözödujfaluban, az egyetlen székelyföldi községben, ahol hagyomány-foszlányok ködében még él a székely szombatosok néhány családja. A regény megjelenési idejét nem * tudom. Isten és a kiadók kezében vagyunk. Kedvenc olvasmányaim mostanában: Héber moralisták. Kezdve a próféták idejétől, végig a Talmud és a Középkor bölcsein, egészen a cba- szideusok tanításáig, ahogy azokat Bialik, a költő és Buber, a tudós, annyi tehetséggel és a rendszeresítés biztos ösztönével összeállították. Szívesen olvasom még Marx fiatalkori kritikáit, amik közvetlenül a nagy német változás előtt jelentek meg Berlinben, továbbá Galsworthy és Shaw Írásait, ahogy elibém jutnak. A negyedik, utolsó kérdésre nehéz válaszolnom, főleg, mert „dupla kisebbségi“ vagyok és ^nAcbilyi ■rrulhett^ „ / TRINACO AJÁNDÉKOK e Gyapjú fehérnemű Sportingek Gyapjú zoknik Sporihar snyák kitűnő minőségben t WJVACi Harisnya- és kötöttárugyár. Cernăuţi. Ha minőségre súlyt fektet, akkor vegyen csak ,,Trinaco“ gyártmányt, meit akkor biztosan jól választott. bizonyára emiatt is az erdélyi irásfronton elkülönített posztom van. Mégis úgy érzem, hogy hiányzik olyan munka, amely Erdély népeinek hagyományos testvéri szellemét tükrözteti. Olyanra gondolok, amely minden vásári propaganda nélkül, művészetében rejti a meggyőződés magvát. A műfaj nem fontos. Lehet dráma, lehet regény, szociológia, sőt leginkább talán egy olyan kimagasló erdélyi férfiről szóló életrajz, aki ezen a területen élő nemzetiségek számára utat mutatott az emberiesség fejlődésvonala felé. —4 Szántó Guörgu javasolja, hogy Hz évig csak magyar írónak jelentessék meg a könyveit Jelenleg egy önéletrajzon dolgozom, amely vakságom éveinek külső és belső eseményeit tárja fel a legteljesebb, irodalmi mértékeket túlhaladó őszinteséggel, öt évvel ezelőtt kért ennek megírására Kassák Lajos barátom. Részletesen kifejtette, milyen ismeretlen világ feltárását jelentené ez a látók részére. Én ekkor még nem éreztem magam elég erősnek a fájdalmas gyónás megtételére. Három esztendeje, hogy egy hosszú lelkiválság gyógyulását kezdtem keresni eme analizáló önvallomásban. A gyógyító hatás valóban nem maradt el. Beteg lelkirészieket hoztam önmagámban napvilágra és igy könnyebben kioperálhattam őket. Ez a gyógymód, amelyért örökké hálás leszek az én Kasi barátomnak, teljességgel visszahozta elveszett munkakedvemet. Annyira, hogy félbe kellett hagynom az önéletírást és meg kellett Írnom Stradivari cimű regényemet, amelynek témáját évek óta hordom magamban. Annyira svungba jöttem, hogy utána nyomban megírtam Jazzband cimű Nvilregényemet, amely az előbbinek sokban folytatása és Élő mult cimű regényemet, amelynek lelkimotivumai szintén a Stradivari szövevényeiben gyökereznek. E tídrom intermezzo után most visszatérek önéletírásomhoz, amellyel talán tavaszra elkészülök és amely Fekete éveim cimen először a Szépmives Céhnél fog napvilágot látni. A legutóbbi évek olvasmányai közül elsősorban Oswald Spengler: Untergang des Abendlandes cimű munkája hatott rám leginkább. Soká készültem e mű olvasására, kerülgettem jobbról is, balról is. Akkor kezdtem csak olva sásához, amikor már teljes áttekintésem volt róla. Valósággal lelki expedíciónak éreztem és mint ilyenhez tettem meg hozzá a hosszadalmas előkészületeket. Az expedíció sikerrel járt, egy uj világot fedeztem fel benne a magam számára, megtanított önállóan gondolkozni és öntudato- sitott bennem minden olyan világnézeti problémát, amely azelőtt csak kaotikus erővel kavargón bennem. Ellenőrizhetetlen az uj nézőpontról korábban megirott munkáimat, különösen A földgömb és Utolsó hajnal, első hajnal cimű regényeimet, ez az ellenőrzés javamra dőlt el és uj önbizalmat adott. Továbbá hozzásegített Tolsztoj: Háború és béke című grandiózus alkotá-
