Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-24 / 296. szám

iPösärnap, 1933. cteeeniber ti.

Ktuit-ajssG

33

&n*cüíttyi nrvúJict^V Erdély magyar írói nyila tkozn ak készülő m öveikről, olvasmányaikról és a helyes irodalompolitikáról

Az erdélyi irodalom megnyilatkozásai iránt nemcsak Erdélyben, hanem minden magyar nyelvterületen, sőt a külföldön is igen nagy az érdeklődés. Az imperiunwáltozás óta az erdélyi magyar szellem éppen irodalmi téren ért el nagy eredményeket és azok, akik értékelik az erdélyi irodalom népkisebbségi jelentőségét, féltő óvatossággal és szerető gyöngédséggel vizs- gálgatják, hogy vájjon sikerül-e a jövőben is tartani az erdélyi irodalom fejlődésének ezt az egyenes vonalát? Mit rejt a magyar szellemi élet kohója a jövőre nézv.e? — ezt a kérdést adtuk fel karácsonyra íróinknak, megidézve kérdésünket több részletkérdéssel, mint amilyenek: mik az erdélyi írónak szivéhez nőtt olvasmányai, minő munkafeltételekkel dolgozik, milyen könyvek kitermelésének tartja szükségességét, mit jelöl meg az erdélyi irodalom céljának? A megkérdezett írók között tudósaink is szerepelnek és igy ankétünk személyi érdekessége is csak bővül. Fájdalom, részint laptechhikai ökok, részint pedig a válaszok idejekorán való be nem érkezése miatt nem tudtuk c számunkban csak tizegynehány iró és tudós válaszát leadni, de beérkezési sorrendben fogjuk majd közölni későbbi, vasárnapi számainkban a további válaszokat.

Ankétunkat rövid áttekintés zárja le, amelyben beszámolunk azokról a készülő müvekről és Erdélyt érintő irodalmi eseményekről, amelyekre a megkérdezett és itt megszólalt írók a kérdés természeténél fogva, csak személyes vonatkozásban felelhettek.

Bíró Vencel dr. (Kolozsvár)

1. Most lett készen Gr. Apor István, c. tört. monográfiám. Tárgya Apor személyével kapcsolatban az Imperiumváltozás kora, amely az erdélyi fejedelemség megszűnése után bekövetkezett. Jövő évben megjelenik,

2. Gr. Bánffy Miklós két tört. monográfiára hirdetett pályázatot. Egyikre én kaptam megbízást. A hivatalos bírálók: Kelemen Lajos és dr. Bitay Árpád a müvet jutalomra méltónak ítélték. Apor személyét azért választottam, mivel erdélyi kincstartó (pénzügyminiszter) volt s katholikus részről akkor a vallásügyekben vezető ember. Tehát a német gazdálkodásra való áttérés, a Habsburgok alatt bekövetkezett uj vallási elhelyezkedés, továbbá Erdély elnyuga- tiasodásának megindulása, valamint két hatal- maskodási pere révén az erdélyi addig független bíráskodásának elgyengülése stb. Apor személyén keresztül legjobban szemléltethetők.

3. A tudományos könyveken kivül a szép- irodalomból a tört. tárgyú elbeszéléseket, regényeket szeretem legjobban. Főleg azokat, amelyek nemcsak mesét adnak, hanem a beleültetett művelődési mozzanatok miatt Íróikat illetőleg nagyobb tanultságot árulnak el s az olvasót tanítják munkáikkal. Manapság Erdély múltjának ismertetésére a tört. regények legalkalmasabbak, azért a tanultabb irók számára ez a tér az, ahol hivatást tölthetnek be. Ilyen szemmel nézett Írásokból Gulácsy Irén, Nyirő József, Gyallay Domokos s Jánossy Béla Írásait olvasom legszívesebben.

4. Szerintem a drámairodalom gyenge, leginkább ott kellene segíteni. Továbbá a hangulatos, vidám hangú elbeszélések, regények hiányoznak legjobban. A sok panasz, nyomorúság között jót tenne a vidámságkeltés, felüdités. Olyanformán látom, ahogyan egy lelkigyakorlatot tartó szónoknak egyik szegénysorsu hallgatója kifejezte: Elég volt már a bolscvizmus- ból, lelki örömhirdetésre vágyunk.

A helyes irodalompolitikának célja szerintem a tárgyilagosság. Ne az irót nézzék szüntelen, hanem a mű értékét. A klikk-rendszer elhomályosítja a tiszta látást.

Bárd Oszkár (Galgó)

1. Jelenleg adatokat gyűjtök egy drámához, mely a kiegyezést közvetlenül megelőző időkkel foglalkozik. Drámám fő alakjai: Erzsébet királynő és anyósa Zsófia, tehát a magyar történeten} legsúlyosabb szerepet játszó két Wit- telsbach-sarj. A kettőjük harca az abszolutizmus és a magyar szabadságtörekvés harcának szimbóluma.

2. E témához a .Teleki László" drámám, érdekében folytatott tanulmányaim vezettek Becsületesen kutattam az adatokat, a szabadságharcot követő, idők Magyarországa, és az emigráció levegőjét, és a munka gyönyörűséggel fizetett. Kitárultak előttem e páratlan nehéz idők csodálatos jellemei, a csöndben izzó hősiesség ezer élő példája, kiki a magasabb eszmény megszállottja volt. — De igyekeztem megismerkedni azokkal a rugókkal is, melyek a bécsi udvar politikáját mozgatták. Foglalkoznom kelMint afféle öregember, régibb és újabb dolgaimnak összercikosgalásával töltöm az amugyis gyorsan repülő időt. Úgy érzem, hogy az a kép, amelyet valami képkiállitáson láttam s ahol egy erőtlen öregur festményében rácáfol a latin közmondásra; „vita brevis et ars longina“, — és Krisztusképet fest, azt szemléltetve, hogy__^oita longa et ars brevis“ — talál reám.

Minek hozakodjam elő azzal, hogy „Egy uj világ felé“ cimü kétkötetes regényemet dolgozom át, melyre témát a világháború népkeveredése adott, vagy szedem össze az itt-ott megjelent „Régi jó időkből“ szóló tárcáimat, amelyekből már egy kötet megjelent, de van még három kötetre való, vagy azzal, ami még most forrong bennem: a Zách-csatád bál Erdélybe mentett Egyed Mihály vásárhelyi városbiró regénye. Ugyan minek?Mikor érzem, hogy vita longa ars brevis.

Én már sietek, mert az idő elsietett felettem, de az erdélyi történelemnek sürü feldolgozását különösen abban a vonatkozásban, hogy az erdélyi testvér-népek történelmi adatait családtörténeti alapokon feltárassanak, szükségesnek látom. Valami ilyesféle van az „Egy uj világ felé“ regényemben és ez a gondolat vezetne az Egyed Mihály városbiró regényében is (ha ugyan elkészül valaha). Ez az irány, ha

A Keleti Újság hozzám is eljuttatott körlevele szinte-szinte meghatott. Hízelgőnek veszem, hogy még mindig nyilvántartanak az irók között, holott az utóbbi években annyit kellett írnom, hogy Írni nem maradt időm. Azok, akik a mindennapi kenyeret hozzám hasonlóan keresik a szerkesztőségi Íróasztalok mellett, tudják nagyon jól, hogy ez nem egyszerű szójáték. A kisebbségi újságírás ma nagyon sokat jelent, zsúfolt és telitett foglalkozás, amely mellett boldog lehet az iró, ha néhány rövidebb lélekzetíi irodalmi dolgot elkövethet időnkint.

Velem azonban még más baj is van. Annyit Írtam, szidtam, veszekedtem, fejtegettem és tanácsoltam, hogy a végén lelkiismeretfurdalá- saijn keletkeztek- írni. szidni, veszekedni, fejtegetni és tanácsolni — ez még mind csak szó, de nem gyakorlati munka. Beszélni könnyű, cselekedni azonban szüksége» és érdemes dolog. így

lett Ferencz József személyével s így meg kellett találnom a mögötte viharzó két szélsőséges erő csatáját,

3. Eszerint főleg emlékiratokkal, történeti művekkel foglalkozom, de azért igyekszem lépést tartani a magyar, német és francia irodalom újabb termékeivel is. Viszont ezek sem vonhatnak el szerelmeimtől: a régebbi orosz Íróktól. Hogy neveket is említsek: az örök Ady-n kivül a legtöbbször Dosztojevszky és Jacob Wassermann műveit forgatom. De ne felejtsem Jókait, ki millió sajgás közt a mindig enyhítő balzsamot jelenti. Utolsó nagy élményem a Szántó „Stradivari“-ja volt. Fáj, hogy ennek a zengő munkának minden csodáját csakis azok képesek teljesen átélni, akiknek kezében tudott himnuszt dalolni a hegedű.

4. Az erdélyi irodalomból, hitem szerint, fájdalmasan hiányzik a magasrendü kritika. A helyes irodalom-politikát is (ami nem lehet más, mint lehetőséget és tiszteletet biztosítani minden komoly meggyőződésből fakadó és valóban művészi niveaun mozgó alkotásnak!) az eljövendő nagy tudással és nagy jósággal rendelkező feri- tíkusoknak kell megteremteniök.

itt-ott érintve is van, de általában el van hanyagolva.

Talán ezt várnám a fiataloktól, akiknek van idejük irodalompolitikát csinálni. Vegyék csak elő Bethlen Farkasnak, Jósika Miklósnak, Dózsa Dánielnek, Halmágyi Sándornak regényeit, Kővári Lászlónak, Szilágyi Sándornak, Mikó Imrének históriai könyveit és egy kicsit nézzenek bele Benkö Transylvániájába. Annyi megszívlelni valót találnak mindezekben, hogy száz regényre is telne belőlük anyag. Én most történelmi munkákat olvasok és ezekből látom, hogy minél tovább keresik irók, tudósok a világmegváltás problémáit, annál inkább kiviláglik az az örökigazság, hogy „Historia magister vitae".

Azok a tagadhatatlanul szép sikerek, amiket a fiatal erdélyi irók versben és prózában felmutattak és különösen az a munka, amit a hírlapírók nap-nap után, úgyszólván az események rohamában, irodalmi nívóban is produkálnak, messze meghaladja azt a horizontot, amelyet az elszakadás előtt a régibb erdélyi irók Budapesttel szemben elértek. De az erdélyi testvér-népek irodalmainak kölcsönhatása még alig érezhető. Pedig ez volna az irodalompolitika olyan irányzata, amely különböző nyelveken ugyan, mégis bizonyos kulturális szilodaritást tudna teremteni.

estem bele a szövetkezeti mozgalomba, amely- Iyel kapcsolatban halomszámra jelentkeztek a tenni és elvégezni valók. Brassó jó hely, még ha távol is esik attól a tűzhelytől, amelynél az irók egymás melegén melegednek. Igaz, hogy elfelejtik s lassankint mindenből kihagyják az embert, viszont nem bántják túlságosan, ha dolgozik, sőt tán még vállára is veregetnek: emeli legalább egy keveset a műkedvelői tevékenységet!

Min dolgozom most? Néhány társammal együtt szervezem a falumonografiák füzetes kiadását. Nagyobb és bonyodalmasabb munka ez egy regénynél. Aztán ugyanezekkel a társakkal most indítjuk útnak azt a nyelvtisztitó és nyelv- fejlesztő mozgalmat, amit Kosztolányi Dezső indított meg odaát. Erre azért van szükség, mert már úgynevezett „intellektus“ barátaim is igy csevegnek el velem az uceán,: „Valami PXOKacsó Sándor nyelvújító és nyelvfejlesztő mozgalmat hirdet

A 75 éves Dózsa Endre két regény tervével is foglalkozik