Keleti Ujság, 1933. december (16. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-24 / 296. szám
Vasárnap, 1933. 'december ti. Ktitnttnsa t Kelt levelem Kolosvárt, 1853. Detzember 28-ikán Szeretett, kedves Nénémasszony! Sok mindent megértem, hol szerentsés, hol meg keserves életemben, de az idei karátsonyt biz' nem fogom elfeledni, tnig teák élek. Hadd referáljak hát róla. Tudom, a Nénémasszony szive is fsak velünk örül, ha magunkról jót írhatunk. Bár az indulás nem volt jó. A dolog betegséggel kezdődött. Már-már őzt hittem, hogy a gyerekek az ágyban töltik a szép ünnepnapokat is, — melyeknek tisztelőijére a természet is hófejér ruhába öltözött. — Egyik a másikától kapta volt el a katharust. Vagyok én olyan ügyes asszony azonban (szép-e az önditséret? ), hogy ne szoruljak drága orvostudorra, medicinára. Alaposan kikurálfam volt én őket forró faggyas ruhával, herba thével. Most mind ahány egészséges, mind pajkos, mindnek piros a kis ábrázatja. Áldva legyen érte a Teremtő! De térjünk rá a karátsonyt ünnepek leírására. Bizonyára tudja Nénémasszony a. „náj modi“‘t a karátsonyfa divatját. Alig két-há- rom éve indult útjára és most a mi „tisztes“ házunkba is hétért. Ehhez igazodtunk, mikor elhatároztuk, hogy ezentúl mink is —- mint ahogy szép Erdélyországban most már általánosan — felállítjuk az ékes-diszes karátsony- fát. A karátsony a gyermekek ünnepe, a gyermekek öröme. (Melyből azonban mink is bőségesen kivettük részünket.) A Piactéren negyven krajcárért vettem volt egy hatalmas nagy fenyőfát. Éppeg a plafonig ért. Vettem „Angyelika“ papirost. A Lábasház előtt a boltozatos ivek alatt vásároltam volt aszalt szilvából készített és aranyos papi rossál díszített kéményseprőket. Továbbá aranyos dió, mosolygó almákat, tzukkerliket, mé- zcspogácsákat. Nosza neki láttunk Juta szobalányommal, persze fsak éjszaka, mikor a gyermekek lefeküdtek volt aludni. (Mert a karálsonyfát az „angyaT' hozza, — ha nem tudná Nénémasz- szony.) Az „ángyelika“ papirosból készítettük volt a karátsonyfa legszebb díszét, a szints- piros, kék, arany, sárga-lántzokat. A nagy nap délutánján a gyermekeket szánkózni küldtem, utána meg a Nagyanyjukhoz voltak hivatalosak, hogy mi nyugodtan tudjunk itthon működni. Felkötöztük volt az említett nyalánkságokat, tsemegéket. Felaggattuk a szép lántzokat. Föltettük azt a sok kis faggyugyeriyát. Hiszen magam már nem vagyok gyerek. Immár túl a harmintzon is csak Összetsaptam a két kezemet, az álmélkodástól, mikor ezt a mesebéli fát megláttam. Aztán, hogy a fa alatti játékokat ki ne felejtsem. Gipszből kis nuitskák, kutyák, apró festett kis bútordarabok: asztalok, székek, ágyak, szekrények, a lánykák részére fűrész- porból készült tsodabábuk állottak. A tsengö megszólalása. Jel volt arra, hogy most már bejöhetnek. Volt akkor nagy Isodél- kozás, bámulás. A kicsi az hozzám futott, a köntösöm mögé bujt volt meg. (Ez olyan anyás.) A nagyobbak bátran elébb mentek, — bár ők is meg voltak kevéssé szeppenve, — de egy sem mert valamihez is hozzányúlni. Én adtam kicsiny kezökbe a játékokat, tsemegéket. Volt is olyan öröm, boldogság, hogy köny- nyes lett a két szemem, sőt — jól láttam — Férjemuram is igen el volt érzékenyedre. Hamar a bábukat befektették volt a kis ágyat*- kába, a kéményseprőket beültettek az apró székekbe és megkezdődött a játék. Elnéztem: volna reggelig. De házunk telve vendéggel, ilyenkor n háziasszonynak más dolga is vagyon, minthogy t se ma léibe gyönyörködjék, ha még oly kedvesek is- Hiszen tudja Nénémasszony milyen hiú vagyok orva, hogy jó gazdasszonynak tartanak. „Befordultam a konyhába“ — ezt a divatos verset idézve, futottam ki a mondott helyre, elé a konyhasurtzot és úgy nekiláttam a pánkó sütésének, mint akármelyik tseléd. Adtam is olyan vatsorát, hogy tsaládpm hires jó gazdasszonyösanyjai a másvilágról is boldogan mosolyoghattak le, látva vendégjeink Jó éltvágyát. Tudom, érdekli N éné no asszonyt, tehát elmondom szép sorjában, mit tálaltam fel. Volt elsőbben is tsuka tormával, etsettel- Utána sült tehénhus árpakásával. Vaddisznó és szarvas áfonyával. Jön is már igézőén és reszketve a mákoslaska- A következő fogás töltött káposzta, melyből kívánatosán kandikálnak ki a jóféle falatok: egy kis f ül, dagadó, egy kis füstölt hús tejföl feredőben. (Fiatal királyunk Fér ént z Jóska is tudom megnyalná utána a száját, — föltéve ha olyan szerentsés volna és }capita belőle.) Tsak úgy tsuzsott erre a zsíros ételre a házi termésű „Mosolygó“. Büszkén, öntelten, dagadt hassal, mint egy török basa állított be a pánkó. (Mindegyik asszony vendé gém elkérte a receptjét. Oda is adtam volt. „Majdnem“ jól. Tsak egy-egy kis valamit „kifelejtettem“ volt, hogy az övék még se legyen éppeg olyan szép és jó. Ez tsak természetes1) Pánkó után nem is jött már semmi, tsak az elmaradhatatlan pulyka pecsenye, körítve kamaránk nevezetességeivel: hires szép és Jó kompot jóimmal. Aztán egy kis túrós-, almás- bélés és kész. Vatsora után nti asszony nép összeültünk iszogattuk a „konty alá való“-t, a pompás házi tozsólist. Meg el-elpletykálgattunk. (Nem rossz az!) Megtárgyaltuk a tselédügyeket (képzelje Ásszonynéném, a sógorasszonyt otthagyta a végi „hűséges“ Marija, el is vitt magával »emlékbe“ egy tucat strimflit, egy néhány keszkenőt). Aztán főzni kezdtünk, már tsak úgy szájjal, — ahogy mi szoktunk ha- társaságba vagyunk, — fejér asztal mellett. A férfiak meg belemelegedtek volt a politikába. Volt heves vita, asztalttsapkodás, pohár felelütés. (Be okos voltam, hogy veresbort nem bontottam, egy sajtár tej kellett volna a petsétek kitisztítására.) Tsak egyben értettél meg egymást tökéletesen, — bár akkor még nagyobb volt a tsapkodás, kiabálás, — mikor az osztrákot szidták. És nints mit szégyclni nem sok öröme telt volna a daliás fiutal indexárnak sem, ha beszédjüket hallja. Hiába! Eltelt volt már három esztendő, és eltelhet harminchárom vagy százhárom esztendő, vannak sebek, melyeket az idő sem gyógyíthat be. Az aradi Tizenhárom emléke ott kísért minden igaz magyar háznál Aztán az én derék Férjuram felállotl volt és az ö szép, értzes bariton hangján (oh be jól esik a szivemnek hallgatni öt) ezt mondotta: „Ürítem poharam egy szebb, egy boldogabb — Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamiül azok, akik hiigyşqyus gók tulşzaporodâ- sában és köszvúnyben szenvednek, a termesze tes ..Ferenc* József“ keserüvjz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. jS Fontos megállapodás. A Trinaco harisnya és kötöttárugyár igazgatóságától a következő értesítést kaptuk, amely olvasóink részére nagy fontossággal bir: Ismételten megállapítottuk, hogy több vállalat csomagolásunkat és adjusztálásunkat utánozni próbálja, hogy ezáltal a közönséget tévedésbe ejtsék. Továbbá megállapítottuk, hogy más idegen és gyenge minőségit gyártmányokat a mi dobozainkban és a mi csomagolásunkban, amelyek a gyárunk védjegyével vannak ellátva, hoznak forgalomba. Tisztelettel kérjük tehát t. vevőinket, hogy saját érdekükben figyeljenek arra. hogy minden árudarab a mi gyárunk védjegyével legyen ellátva, mert csak így tudnak bizonyságot szerezni arról, hogy a mi kiváló gyártmányaink helyett nem kaptak más gyenge minőségű árut. Mi már több cég ellen indítottuk meg a törvényes eljárást ilyen irányban. T. vevőinkhez pedig azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk, hogy minden egyes esetben, amikor gyenge minőségű árukat, mint Trinaco gyártmányokat ajánlanak megvételre, úgy utasítsák vissza azokat és közöljék velünk az illető cég nevét. trinaco harisnya- és kötöttárugyár Cernăuţii MIHHH'OMOIWIMOMIOtUttH jövendőre, ürítem, poharam a szent Bujdosóra, Kossuth Lajosra!“ De aztán vigabb húrokat is pengettünk. Kezdetét vette az anekdotázás, evődés, tréfálkozás. Nagy selymák esek a férfiak, minden- kép sikamlóssá akarták tenni a társalgást. Kártyáztunk dióba, mogyoróba. (Egy egész surtzra valót nyertem.) Persze, hogy mi, asszonynép „megreperáltuk“ volt a szerentsén- két ha az került, értjük mi annak a módját. A férfi úgy sem ügyel arra, eszébe se jut. ügy elrepült az idő, észre sem vettük. Tsak a harangszó figyelmeztetett, hogy elég volt a mulatságból, ezernyolcszázötvenhárom évvel ezelőtt megszületett kis Jézus, tessék hát arra is gondolni. Sietve bébujtunk kapáltjainkba, keszkenőinkkel bébonyáltuk magunkat, mert kinn tsipős a hideg és lépteink alatt ropog a hó. Előálltak a fogatok. Hajrá! Repül, szalad a szánkó, tsilingel a tsengő. Vidám nótnszóval száguMunk, elhagyjuk a Kühnagyar, a Beírna- gyár utcát. A Pintotérrc befordulva mint kis szentjánosbogarak világítanak az ájtatos hívők lámpásai, kik szintén az éjféli misére tartottak, A Szén-, Hid , Monostor-, Közép utzák- ról tömegesen érkeznek az emberek. Szép templomunk elé érve a mi dalolásunk is elhallgat, áhitatosan lépünk bé az Isten házába, vidám éjféli szent misét hallgatniSegítene meg minket a Teremtő, hogy minden Karácsonyunk ilyen vidám, ilyen gondta lan legyen. Óvjon minket a bajtól, betegségtől, a- gonosztól. És az öt év előtti borzalmaktól: a. háborútól. Segíts meg minket Istenem! Kedves Nénémasszony, egyéb irmvalóm nints. Erősen várom a Kegyelmed levelet. Re mélem, mindannyian jó egészségnek örvendé ngk, <n gyerekek is gyarapodnak testiekben és lelkiekben. Tsókolom mindannyluhat sok szeretettel n Kegyelmed szerelő h n g a. S». Sftoppanyos GnbriMia.
