Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)
1933-11-15 / 262. szám
KíirnUjssG Szerda, 1933■ november 15. — Rotüermerc lord: „őrültség azt kívánni, Kegy Anglia szereljen le,“ Londonból jelentik: 'A Daily Mail azt Írja, hogy Hitlernek nagy választási győzelme bebizonyította a világ számára rendkívüli vezetői képessegeit és rendkívüli egyéniségét, őrültség azonban azt kívánni, hogy 'Anglia szereljen le, mert a leszerelés rögtöni háborút jelentene. Felsorolja a világ hadifelkészültségének azokat a rendkívüli eszközeit, amelyekkel egy nap alatt tönkre lehet tenni egy olyan országot, mint amilyen Anglia. Rother- mere számítása szerint 24 óra alatt be lehet fejezni egy háborút valamelyik hatalom ellen. Angliának sürgős feladata volna, hogy saját védelme érdekében 5000 hadirepülőgépből álló flottát állítson fel. — Bethlen István angliai előadó-köruton. Bethlen István gróf, volt miniszterelnök november 20-án indul el Londonba és 21-én este megtartja első előadását a Royal Institute for Internationale Affairs előadótermében. A következő napokon vidéken tart előadásokat, majd 27-én ismét Londonban, 30-án lesz a Balkán Comittce intézetben az európai problémáról tartandó előadása, ami iránt angol politikai körökben igen jelentős érdeklődés mutatkozik. Echardt Tibor pedig 21-én és 22-én- tartja a manchesteri és cambridgci egyetemeken előadásait, majd 23-án a katholikus szövetségben lesz előadása. — Briaml második szobra ellen is merényletet követtek cl. Párisból jelentik: Briandnak megrongálták azt a szobrát is, amit egyik vidéki városban Sarraut miniszterelnök leleplező beszédével avattak fel. A szobrot sósavval öntötték le és ütésekkel is igyekeztek megrongálni, azonban nem sikerült megsemmisíteni. A rongálások könnyen helyrehozhatók. — Háromhónapi fogházra ilclt a bíróság sikkasztásért egy volt táblai tisztviselőt. Pápai József, a kolozsvári tábla iktató hivatalának volt tisztviselője sikkasztással vádolva került tegnap a törvényszék elé. A vád szerint Pápai József a múlt év szeptemberében elsikkasztotta azt a kétezer lejt, amelyet dr. Vajda Péter szi- lágysomlyói ügyvéd pénzeslevélben küldött be a táblához. A tisztviselőt az eset után fegyelmi utón elmozdítottak állásából és pedig a törvényszék 3 hónapi elzárásra Ítélte. Az ítéletet az ügyész súlyosbításért megfellebbezte. — A statárium óta is sűrűn fordulnak elő Ausztriábau politikai merényletek. Bécsből jelentik: Az ostromállapot elrendelése, a rögtön- itélő bíráskodás s a halálbüntetés bevezetése úgy látszik nem tette meg a megfelelő hatást, mert most is egyre sűrűbben fordulnak elő politikai merényletek. Leoben városában egy ház második emeletéről petárdát dobtak le, amely súlyosan megsebesítette Bankó Ferenc Heim- wehr-tagot, akinek állapota rendkívül súlyos és szemevilágát is elveszítette. A tettest, egy bányászfőiskolai hallgatót, el is fogták, s társainak letartóztatására is kiadták a rendeletét. Rögtöni télő bíróság fog Ítélkezni felette. Kol- mayernek, a Heimat-front helyi vezetőjének a házára bombát dobtak. Halberhofban elvágták n villamos fővezeték kábeljét s az egész .város sötétségben maradt. Becsben nyilvánosságra hozták az osztrák főváros 1931. évi költségvetését, amely megdöbbentő adatokat tartalmaz. A kiadások összege 128 millió shillinget tesz ki, amiből 45 millió fedezetnélküli. A lapok megállapítása szerint a szocialista vezetés anyagi romlásba vitte az osztrák fővárost. — Kommunista csoportot fogott cl a budapesti rendőrség. Budapestről jelentik: A rendőrség politikai osztálya egy kommunista csoportosulást leplezett le s ennek mintegy harminc tagját le is tartóztatták. Ezek trockijisták- nak nevezték magukat s vezetőjük Führt Barnabás volt, aki Gasner András néven szerepelt. Mintegy két mázsát kitevő nj-omtatványt talált náluk a rendőrség, ezenkívül nyomdai felszerelést, más sokszorosító gépeket. A szervező munkára leányokat alkalmaztak, akiket a rendőrség letartóztatott. * Turistának, autóvezetőnek, tisztviselőnek, kereskedőnek, mindenkinek szükséges a CLUJ- KOLOZSVÁRI KALAUZ ÉS CÍMTÁR. Ára 50 lej, rövidített kiadás 30 lej. A legnagyobb ó.m^nyl A legosotlásabb film/ Vtlégvár osl bemutató I Vágyak éjszakája Stefan Zweig művének filmváltozata. Fősz.; Willy Forst, Hilde Wagerter (Reinhardt színésznő). Premier ma szerdán a ROYAL MOZGÓBAN Számozott jegyek elővételben a mozipénztárnál. — A kolozsvári róni. kath. gimnáziumban nincsenek zsidó vallásit gyermekek. Nehány nappal ezelőtt n Keleti Újság hasábjain „Gusti miniszter cs az utolsó avar“ cim alatt cikk jelent meg, amelyben a névclcmzcsscl kapcsolatosan azt irtuk, hogy a kultuszminisztérium egy zsidóvá Hasú szülő gyerekének a beiratását, habár idegen hangzású neve van, nem kifogásolta. Cikkünknek ez a része tévedésen alapult, mert a róm. kath. gimnáziumban egyetlen zsidó vallásu gyerek sem jár iskolába.-----------Kedd, november 15. laípŐt napja Nyltvalevö könyvtárak és múzeumok: Az egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 8—13, d. u. 15—20. Â kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. 15— 18. Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára d. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár: d. e. 9—1. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etno-. gráfiai Muzeum: d. e. 9—1., d. u. 3—6. Időjárás: Európában általánosan esős az idő. A hőmérsék'.st felette ellentétes, mert mig Kozépeuröpában a fagypont körüli, addig* Keleten + 10 C. Várható időjárás. Enyhe idő, sok helyen eső. Báthory-emléiküimepéjly a Kómái Katholi— kus Főgimnázium dísztermében. (Délelőtt 10-tői). Magyar Színház: Dubarry. Komán Opera: SzevlUai borbély. Edison-mozgő: I. Varsói bál. (Gustav Frölich, Charlotte Susa). II. Paprikakisasszony, (Gál Franciska, Paul Hörbiger). — Select: Sas és keselyű. — Uránia: Láthatatlan gárda. — Capitol: Forradalom az állatkertben. Inspekciós gyógyszertárak: Lukács (Unió u.), Minerva (Széchenyi tér), dr. Olaru (Deák Ferenc ucca). Cl!------- ---------~J VÉGYEN len tő egye síi let sorsjegyet \ Egy sorsjegy csak 50 lej. Egyetlen húzás 1933 december 10-én. í Kapható: Banca Ilie sett S. A. Cluj vagy ezen bankház Erdély és Bánát területén levő fiókjai- és ügynökségeinél. — Postai megrendeléseknél csatolandó a portó. Egy sorsjegy csak 50*- lej Iliim IIWHlWE8BBMMBBBESaMBM—M—lga—HW3BWM Nyeremények: Lei 250,000*— ,, 100,000*50,000’— „ 25,000’— Stb. Lányok ! ha egy nagy megható szerelmet, Fiuk ! ha a bátorságot, lovagiasságot és önfeláldozást, Gyermekek ! ha a világ legszebb állatkertiének csodáit, Asszonyok ! ha egy elveszett gyermek csodál a tos megmenekülését, Férfiak ! ha egy igazi monumentális filmalkotást akartok látni, meg kell nézzétek a legújabb film szenzációit: FORRARALOM Á LLA FKERTBEN („Zoo in Budapest“) Szerdától a Capitol Mozgóban — Ref. ifjúsági imahét és ifjúsági konferencia. Az Ifjúsági Keresztyén Egyesületek Világszövotségo imahetének keretében szerda, november 15-én bibliát olvas és imádkozik: Gndor Lajos tb. halig. A fegyelmezett cs szervezett keresztyén ifjúság, Az Igo alapján álló keresztyén szervezet és fegyelem a keresztyén közösségben Kirsztus (estének tagjává teszi az ifjúságot c. előadást tart: dr. Nagy Géza prof. Az imaórát vezeti Nagy Géza egyet, halig. November 19-én az T. K. E. a ref. theologia dísztermében főiskolás konferencia lesz a következő programmal: d. e. 9 órakor: Keresztyén jogász és erdélyi magyar jogász. Bevezeti dr. Kovács András. Erdélyi orvosi feladatok egyházunk és fajtánk szempontjából. Bevezeti dr. Mester Gábor. A nő szerepe a keresztyén erdélyi magyar értelmiség életében. Bevezeti: dr. Imre Lajos. Az öncélú tudomány csődje és az uj tudomány feladata erdélyi életünkben. Bevezeti: dr. Gönczi László. A theologus ifjúság tudományos önnevelésének zsempontjai. Bevezeti: László Dezső. D. e. 11 órakor istentisztelet. Szolgál: dr. Tavaszy Sándor. D. u. 3 órakor előadás megbeszéléssel: Mit vár Erdély tudományos élete és az egyház az uj magyar értelmiségtől? Előadó: dr. Tavaszy Sándor. D. u. 5—7 órakor szeretetyen- dégség műsorral. A levegő királyai — Bemutató a Select mozgóban — Szeretném, ha nem riasztana senkit vissza, ha azzal kezdem: „ismét egy háborús film". Háborús film — a békéért. Nem tömegizlés, hatáshajhászás, borzalmak halmozása. Olyan film ez: nagy, gyönyörű élménytől fosztja meg magát, aki nem látta.. A pilóták veszedelmes acélidegeket követelő harcait látjuk megelevenedni. A főhős: Friderich March pilóta. A férfikor legszebb évében, fiatalon kerül a frontra, telve hősi ambícióval. Csak az első légi harca után, amelyben két ellenséges repülőt lelőtt és megfigyelő társa is életét vesztette, vetődik föl benne a kérdés: „miért“? Nem tud örvendeni a kitüntetéseknek, sem annak, hogy ö lett a „ragyogó példa“. Minden társát és ellenségét meggyászolja. Friderich March kiváló szinész. Minden mozdulata, arca, tette, határtalan rokonszenvet kelt Carry Grand, aki szintén kitűnő, erőteljes szinész, csak a darab végén válik barátunkká. Igaz és kedves jeleneteket kapunk a pilóták jcllemes- ségéröl, derék férfiak igaz barátságáról. Carola Lombard rövid szerepében gyönyörű és rokonszenves. Jack Oakie derűs alakja a filmet állandóan kisérő kedves hurr.fcrt adja. (<jj A film technikai része is elismerésre méltó. Bámulatosan szépek repülőfelvételei. Érdekes és uj a sötétben felvett képek. Gombok, fényes zsinórok és néha az arc fénye villan föl pillanatokra. Fölhívja a figyelmet a sötétség szépségére. Nem láttat, hanem érzékeltet. A rendező itt remekel. A darab mindvégig magas színvonalú, érdekfeszitő és értékes. <D.>.