Keleti Ujság, 1933. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1933-11-14 / 261. szám

Kedd, '19953. november 14. KuetiUjsrg % Daca visszaadta első megbízatását Uraţi an u Gheorgrhe kereken visszautasította a koncentrá­cióban való részvételt, Goga cltaktikázta — Az óliberáli­sok pártkormány alakítására kérnek mandátumot Izgatott várakozással várják a királyi palota előtt a döntést (Bakarest, november 13.) Duca hétfőn délután azzal ment vissza az uralkodó elé, hogy olyan koncentrációs alapon, amilyenre a meg­bízást kapta, kormányt alakítani nem tud s kéri a kormányt kizárólagosan a saját pártja számára. Ebben a stádiumban áll hétfőn este a, belpolitikai válság, amikor Dúca benn van a kihallgatáson az ural kodénál. Nem' mondható ez a várakozási pont izgalom­nélkülinek. Az összes pártok, mindenféle po­litikái körök az érdekeltség legnagyobb kíván­csiságával várják, hogy mivel jön ki Duca a király dolgozószobájából. Az óliberális párt a 15-ére tervezett felvonulást azzal fujha le, hogy egyelőre elhalasztotta. Ha a liberálisok nem kapják meg a megbízást pártkormány ala­kítására, akkor a háttérben lesben álló kisebb pártok nyomulnak előtérbe. A vasárnapi audienciák. A király vasárnap délben 11 óra 30~perc­kor érkezett Bukarestbe. A pályaudvaron Vaida miniszterelnökkel az ólén a kormány összes tagjai fogadták az uralkodót, A kor­mány tagjai a pályaudvarról a miniszter- elnökségre mentek, ahol rövid minisztertaná­csot tartottak és formálisan is elhatározták a kormány lemondását. 13 óra 20 perckor érkezett Vaida minisz­terelnök a királyi palotába. A kihallgatás mintegy húsz percig tartott. A miniszterelnök előterjesztette a kormány lemondását, amit a király elfogadott, egyben megbízta a kor­mányt az ügyek vitelével az uj kormány meg­alakulásáig. Goga gondolkozás! időt kért. Duca ezután Goga Octaviant kereste fel, akivel fél ór ahosszat tárgyalt. A tárgyalás vé­gén Goga arra kérte a dezignált miniszterelnö­köt. adjon néhány órai gondolkozást időt. Goga délután négy órára a királyhoz volt hivatalos audienciára, a kihallgatás után akart Dúcával találkozni és igy a válság megoldása ettől az audienciától is függött. Duca ezután lakására ment, ahol a liberá­lis párt vezető emberei: Anghelescu, Dinu Bra­tianu, Tatarescu, Franasoviei, Xeni és mások várták. Goga nem tudott megegyezni Dúcával. Goga Octavian délután négy órakor ki­hallgatáson jelent meg a királynál. Az audien­cia 5 óráig tartott- A kihallgatás után a nem­zeti agrárpárt vezére kijelentette az újságírók­nak, hogy programja és a liberálisok program­ja között olyan eltérések vannak, amelyek megakadályozzák, hogy egy Duca- kormánnyal kolaboráljon. Ezután Dueához ment és közölte velő is elhatározását. Dúca azonnal kihallgatást kért a kabinet- irodában és hat órakor audienciára ment a ki­rályhoz. Az audiencia igen sokáig húzódik és e pillanatban (8 óra) még mindig a palotában van a liberális párt vezére. A palota előtt óriási tömegek várják az események fejlő­dését. Dúcát óriási tömeg várta a királyi palota előtt. Amikor kijött, kijelentette, hogy az uralkodó tudomásul vette előterjesztését és a döntést fenntartotta magának, Argetoianu is készen áll. A válság külön kombinációiban Argetoianu neve is váratlanul előtérbe került. Bukaresti politikai körökben nagy jelentőséget tulaján nitanak annak, hogy Argetoianu a leghosszabb ideig, másfél óráig volt audiencián a király­nál és a Iorga-kormány pénzügyminiszteréről egyébként is azt rebesgetik, hogy a király igen sokra tartja- A bukaresti híreket aztán kiegé­szítette az a Kolozsvárt széles körökben per- raktált hir, hogy Argetoianu vasárnap este tiz órakor telefonon felszólította a Iorga-Ar- getoianu kormány erdélyi miniszter-tagjait, (Pop Valért és Tatam Coriolant), hogy azon­nal utazzanak le Bukarestbe. Ez természetesen még nem jelent Argetoianu-kormányt, de kom­binációnak mindenesetre érdekes. Vaida titokzatosan indokolja bukást. A Vaida-kormány tagjai tegnap este Miro- nescu lakásán megbeszélést tartottak, ezután Vaida fogadta az újságírókat, akiknek a kö­vetkezőket jelentette ki: — A kormány lemondását őfelsége elé ter­jesztettem és a király azt elfogadta. A lemon­dás oka, hogy az állam bizonyos problémái uj intézkedéseket tettek szükségessé, amelyekhez a király uj bizalmát kívánta a kormány ki­kérni és esetleg a választópolgárságnak sza­bad választáson megnyilvánuló véleményét is. Miután ehhez nem kaptuk meg a hozzájáru­lást, szükségessé vált a kormány visszalépése. Hogy milyen tervhez kívánta a Vaida-kor­mány a király hozzájárulását, arra nézve ta­lálgatások jelennek meg a lapokban. Uj ordo a parlament volt tagjainak­A Monitorul Oficial mai szárna rendeletet közöl egy uj érdemrendnek, a Vulturul Româ- niei-nek létesítéséről. Az érdemrendet megkap­ták a lemondott kormány összes tagjai és megkapják azt a most feloszlatandó parlament összes képviselői és szenátorai. — Emésztési gyengeség, vérszegénység, le- eoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőr­kiütések, kelések, furunkuiusok eseteiben a természetes „Ferenc József* keseriiviz szabá­lyozza a belek annyira fontos működését, p—.1 nfiw.M-u.il. mmi—in.muj BÍRÓ JÓZSEF A modern grafológia az eddigi 210 lel helyett 105*— (eléri kapható a : Keleti Újság kiadóhivatalá­ban Cluj—Kolozsvár, straaa Baron L. Pop • ■ íjt!: • j Vidékieknek 115 lej elleneben azonnal szállítjuk j fjl; Vaida a kihallgatás után a cotroceni ki­rályi kastélyba ment, ahol Mária királyné vendége volt ebédre. Zöld skatulya és fehér gamásui. A királyi palota előtt hatalmas tömeg várta a délutáni kihallgatások megkezdését. A király délután kihallgatáson először Titulescu külügyminisztert fogadta, aki hosz- szu ideig maradt az uralkodónál. A minisztert a király a Ferdinand-rend nagy érdemkereszt­jével tüntette ki. Ugyancsak magas királyi ki­tüntetést kapott Vaida is, aki nagy zöld skatu­lyával távozott a palotából és az újságíróknak mosolyogva mutatta, milyen érdemrendet ka­pott. Utána Pop-Cicio kamarai elnök és Costa- chcscu szenátusi elnök jelentek meg királyi audiencián. Ezután megkezdődtek a pártvezé­rek kihallgatásai. Elsőnek Áverésen marsall jelent meg teljes díszben. A néppárt elnöke feltűnő rövid ideig volt csak az uralkodónál. Ezután Duca következett, akinek kihallgatása mintegy húsz percig tartott. A liberálisok ve­zére az újságíróknak kijelentette, hogy párt­kormányt ajánlott és saját pártjának kérte a megbízást. Ezután Bratianu György következett, aki igen jókedvűen tért vissza az audienciáról. Vá­lasztási kormányt javasolt a királynak. Goga és lunian következtek ezután, akik szintén vá- lasztási.,_kormányt ajánlottak. Lnpu fehér ka- másniban és fehér mellényben gyalog "érkezett sok hívével. Argetoianu, majd Filipescu Gri- gore, végül T. H. Florescu kihallgatásai zárták i be a vasárnapi sorozatot. legbizáií Ducának Nagy akadályok előtt. Ez a megbízatás még nem mutatta a kilá­tást a kibontakozásra. Egyfelől azért nem, mert a liberálisok csak a saját pártjuk szá­mára várták s kérték a megbízást, másfelől azért, mert e pártokkal a megegyezés nem lát­szott könnyen keresztülviheíőnek. Bratianu Gheorghe pedig éppen Dúcával szemben a legnagyobb ellentétben áll személyileg is és eddig nem volt hajlandó békülni. Goga pedig olyan programot hirdet, ami nem egyez­tethető össze a liberálisok programjával. Titu- lescura hárult főképpen a békités feladata, de más közbenjárók is működésbe léptek. Még a hétfőre viradó éjszakán telefonon beszélt hosszasan Titulescu Bratiauu György- gyel, akit később a király titkára, Puiu Du- mitrescu keresett fel. Bratianu elutasító választ adott. Duca hétfőn reggel 9 órakor telefonon fel­hívta Bratianu Györgyöt és közölte vele, hogy meg akarja látogatni, Bratianu hajlandónak mutatkozott azonnal fogadni a liberális pánt elnökét, úgyhogy találkozás féltiz óra tájban meg is történt. A két politikus közötti megbeszélés alig tartott tiz percig. Bratianu Gheorghe kijelentette Ducának, hogy nem haj­landó részt venni olyan kormányban, aminek Duca az elnöke és pártja nem fúziónál az ó-liberális párttal na annak vezetése a jelenlegi kezekben marad Bratianu programbeli és személyi szempon kai indokolta visszautasító magatartását. Duca Bratianutól távozva kijelentette az újságíróknak, hogy Bratianu Gheorghe a ré­szére javasolt együttműködési javaslatát visz- szautasitotta. kijelentve, hogy nem hajlandó Í’ÓIa !.v/\! loi.AcóoiÁV'l l Áoa oldff Este 10 orakor Dúca ismét kihallgatáson jelent meg a királynál- Ez az audiencia fél 12-ig tartott. Amint Duca elhagyta a királyi palotát, kivei nagy ovációban részesítették. A liberális párt elnöke a következőket jelentette ki az újságíróknak: — Megbízást kaptam őfelségétől a kor­mányalakításra azzal, hogy keressem Goga Octavian és Bratianu György közreműködését. A végleges válaszra holnapig kértem az uralkodótól hala dékot. Duca. ezután lakására ment, ahol pártjá­nak vezérkara izgatottan várta. Itt beszámolt a királyi kihallgatás részleteiről, majd felke­reste Titulescut, akivel hosszabb megbeszélést folytatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom