Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-29 / 249. szám
Vasárnap, 1933. október 29. KtlETlUjSXG imuna CSILLÁRVÁSÁR LÁSNÁL •KÖVETELJE A CAZDASÁOOS.FÉMYERŐS,TARTÓS t VASÁRNAPI KRÓNIKA Orvosi dolgokról, főleg pedig a megvetett, lenézett szódabikarbónáról A minap orvosi kérdéshez szólottám hozzá —_ bevallom — laikus tapasztalatokkal és laikus tollal, de nincs miért eltitkolnom, hogy sikerem volt vele. Annyit mindenesetre elértem, hogy nagyon sok orvos elolvasta azt a cikkemet, amelyet a Wettenstein sokat vitatott Comain-júról Írtam, hogyha a cikkben Írottak visszhangját nem is mondhatom egységesnek. Akadtak orvosok, — köztük egy volt egyetemi tanár és kiváló bakteriológus —, akik nemcsak osztották személyes tapasztalataimból kialakult álláspontomat, hanem ugyancsak személyes megfigyeléseik alapján állították azt, hogy a tüdővész-gyógyitásnak hatékonyabb eszköze ma sincs a harmincéves múltra visszatekintő Comainnál. Nem volnék azonban őszinte, hogyha meg ne mondanám, hogy ugyancsak kiváló orvosok éppen ellenkezőképpen nyilatkoztak előttem. Egy jónevü orvosegyesület elnöke például — akit a lehető legrosszabb indulattal sem lehetne antiszemitizmussal vádolni, már vallási viszonyai miatt sem —, Purjesz professzora hivatkozik, aki szerinte annak idején felajánlotta Wetten- steinnak saját klinikáját tudományos és megfelelő orvosi ellenőrzés alatt végrehajtott kísérletezések céljaira, nobilis ajánlatát azonban a feltaláló doktor visszautasította. Mindezekkel szemben — a régi Höfer-jelentések kifejezésével élve — áll a betegek százainak és ezreinek rajongása. Ezek a betegek és volt betegek saját összefoltozott tüdejükre mutatnak minden orvosi szakvéleménnyel szemben. A Comain problémáját azonban aligha fogom eldönteni ezeken a hasábokon. Ilyen babérokra nem is pályázom. De már régóta fúrja az oldalamat egy másik, nem is annyira orvosi, mint „orvoslási“ kérdés. Azért mondom, hogy „orvoslási“, mert ámbár gyógyszerről, még pedig leggyakrabban használt, monthatni „házi“ gyógyszerről lesz szó az alábbiakban, ez is azok közé tartozik, amelyek ellen kézzel- lábbal tiltakoznak a doktor urak és ha ez a kifejezés nem is állja meg szóról szóra a helyét, annyit azonban túlzás nélkül állíthatok, hogy sohasem szokták ajánlani. Szinte szégyellem bevallani, hogy a szódabikarbónáról van szó. A szódabikarbónáról, amelyet öt és tiz lejes csomagolásban árulnak patikában, drogériában és amelyet, ha tiszti- tatlan formában is. de meg lehet venni a sarki fiiszeresboltban is. Hogy ki találta fel a szódabikarbónát, illetve ki alkalmazta először gyomorfájdalmak megszüntetésére, enyhítésére, errenézve a lexikon is hallgat mély megvetése jeléül. Csak annyit mond, hogy a Solvay-féle eljárás tökéletesítette Leblanc módszerét mesterséges előállításánál és a natriumbikarbona- tot az anyalugtól elkülönítve, hevítéssel alakítják át szódává. A Kévai-lexikon körülbelüli ugyanazt a metódust követi, mint az én régi orvosom, aki napokon keresztül röntgenezett, miután próbaebédekkel traktalt, szigorú diétát irt elő, addig is, amig a hatás jelentkezik: melegítőket a lefekvésnél, eltiltott a cigarettázás- tól s általában úgy megijesztett, hogy félig már sírban éreztem magam. Hogy mindezek az előírások csakugyan egyedül alkalmasak a gyomorsavtultengés — a legdivatosabb mai betegség — leküzdésére, azt magam is jól tudom, ha kell, esküvel is megerősítem. De, hogy a hosszadalmas, nagy akaraterőt igénybe vevő gyógyeljárás sikeréig csak a szódabikarbóna az, ami azonnal fájdalmat szüntet, az életkedvei visszaadja, tehát ha nem is véglegesen, de átmenetileg gyógyít, azt az én kedves, tudós és nagyon rokonszenves orvosbarátom elfelejtette nekem megmondani. És csodálatosképpen nemcsak én jártam igy. Úgy látszik az orvosok között van valami határokon is átnyúló szolidaritás — a szódabikarbónával szemben. Amikor Hatvány Lajos báró budapesti visszatérése és elitélése előtt egy telet Kolozsváron töltött, valahogy beszélgetés között szóbakerült közös bajunk, a savtultengés. Elmondtam, .1 hogy milyen sokat kellett szenvednem mindaddig, amig, egészen véletlenül meg nem tudtam, hogy a patikákban árulnak valami fehér port, abból be kéll venni egy kávéskanállal, utána le kell nyelni egy félpohár vizet és azonmód megszűnnek a hátbaszuró fájdalmak, megszűnik a gyomorégés. — Érthetetlen, tettem hozzá, hogy erre engem az orvos sohasem figyelmeztetett. — Szakasztott ez történt velem iß — mondta a temperamentumos báró. Én sem az orvosomtól tudtam meg, hogy szódabikarbóna is van a világon. Amikor használlni kezdtem, vésztjósló jóslatokkal próbáltak visszariasztani immár hathét éve elválaszthatatlan, legjobb barátomtól. Azt mondták, hogy hiába szedem, úgyis csak pillanatokig lesz hatása, aztán a szervezetem amugyis hozzászokik s attól kezdve vehetem akár kilószámra. Meg is fenyegettek. Megvé- konyitja a beleket, aki szódát szed, azt csak egy hajszál választja el a bélátfuródástól. Mondtak nekem még sok mindent, de én ezúttal makacs voltam. Annyit tudtam, hogy a gyomorsav-többletet lecsapolja a szóda, tehát ez a kegyetlen méreg mindaddig nem tépi, rágja a gyomorfaHat, amig a szódabikarbóna hatása meg nem szűnik. Logikus tehát, hogy ha generálisan nem is gyógyít, de megakadályozza a gyomorsav rombolását. Emellett aztán a diéta és a többi orvosi előirás elvégezheti a maga munkáját. így éltem és élek aztán a mai napig szódabikarbónával és tartok ki mellette mindaddig, amig szükségem flesz reá. Remélem, már nem sokáig, mert hála Istennek, egyre kevesebb a gyomorsavam. Rosszhiszeműség volna azonban egyszerűen megfeledkezni és éppen Erdélyben, az ásványvizek hazájában arról, hogy két nagyszerű gyógyvizünk is van, amelyekkel szemben nincs véleményeltérés orvos és beteg között. A Málnási-viz és a Hébe-viz savlecsapoló hatása épp úgy kétségen kivül áll, mint a— megfizet- hetetlensége. Egyenesen felháborító, hogy a természetes forrásvíz ára magasan felette áll a legjobb erdélyi borokénál, pedig a szőlővenyigét, a szőlőművelést, a szüreti munkásokat és a boroshordókat nemcsak hogy ingyen nem adják, de alaposan megfizettetik. A Hébe-viz pedig úgy kerül az üvegekbe, mint ahogy az Isten megteremtette. Miért drágább tehát a gyógyvíz a bornál1? Ezt csak a forrástulajdonos és a pénzügyminiszter ur tudná megmondani. De azt meg én tudom, hogy szegény embernek eszébe sem juthat a Málnási, vagy Hébe. így maradtam én is a szódánál. Hogy miért mondom el mindezt? Szenvedő bajtársaim okulására. És ennyit mégis megérdemel tőlem a megvetett, a gyógyszerek birodalmából kiközösített szódabikarbóna, amely nélkül évek hosszú sora óta aludni sem tudtam volna. Záradékul pedig hadd Írjam ide egy kolozsvári orvos kijelentését, amelyet ugyancsak nekem mondott: — A szódabikarbónának csak egy baja van. Nagyon olcsó. Az emberek ezért nem akarják elhinni, hogy ér valamit. De már itt sincs baj. Jobb patikákban már árulják az úgynevezett „angol szódát“. Ezt külföldről hozzák, tehát jól megvámolt importcikk és ilyenformán mértéktelenül drága. Pedig semmivel sem jobb a mi belföldi szé- dánknál. Amiről pedig egy magamfajta „nagyfogyasztó“ mindent mondhat, csak azt nem, hogy túlságosan olcsó. Ha nem volnék olyan hanyag ember és féljegyezném minden kiadásomat, rájönnék arra, hogy évente legalább egy-kétezer lejt az „olcsó“ szódabikarbónára költők. Szász Endre. fi HA FOGYNI AKAR, TARTSON KÚRÁT 41 Dr. ERNST RICHTER (11 TEÁVAL 1» Hl amely kiváló növényi összetételű. An >lkül, hogy ártana egészségének, VJÍÍMl megszünteti a zsírlerakódást. — A testet frissé és ruganyossá teszi. DR. ERNST RICHTER FOGYASZTÓ TEA Gyógyszertárakban Csomagja lej 90*— és drogueriákban. Extraerös „ 110*—
