Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-28 / 248. szám
41 HeietíUjsjxg 'Szombat, 1933. október 28. Csak csínyján mérik a ax uj Félve néznek körül az ezertej-tulajdonosok, nehogy meglássa valaki, hogy pénzük van Előkerül a ládafiából az elrejtett pénz (Kolozsvár, október 27.) A pénz be váltás mindig izgalommal jár, akkor is ha az embernek kevés a pénze, mert fél, hogy véletlenül elkésik és akkor ez a kicsi pénz is érvényét veszíti. Valószinüleg ez az oka, ha a Banca Naţionala pénzbeváltó fülkéje előtt, mostanában nagyon megszaporodtak az ezerlejesek, úgy a régiek, mint az újak. De mégis inkább a régebbiek, az összegyüröttek szerepelnek gyakrabban és sorakoznak fel a fülke előtt álldogáló emberek ujjai között. Mert az újak még rejtik magukat. Tulajdonképpen az volna a dolog rendje, hogy minden beváltott régi ezres helyett egy uj ezres bankót adjanak, de legtöbbször felváltják aprópénzre. Legjobb esetben ötszázasra, de sokszor 20 és 10 lejes sárga pénzek nehezítik meg a beváltók zsebeit az eUtávozáskor, pedig az idejövetelkor pár százezer lej is elfért egy kicsi helyen, észrevétlenül. Ilyenformán még kevesebb lesz ezután az 1000 lejes, pedig eddig is igen kevés volt. Érdekes megfigyelni, hogy kinek van pénze ma és mennyi! Kik vonulnak fel a pénztár előtt a bankókkal. Az ember fel sem tételezné róluk! Egyszerű, szürke ember, kupéé- nek, ügynöknek, vagy legjobb esetben kisebb kereskedőnek lehetne nézni azt, akin most van a sor. Ideges mozdulattal nyúl be a belső zsebébe. Szinte gyanús. Mintha hamis pénzekkel akarna előállni. És körülnéz, hogy kik látják a teremben és kint a folyosón. Lehet, hogy a rablóktól fél, pedig itt védve van tőlük. Hátul az ajtónál hivatalos emberek állanak egyenruhában, minden eshetőségre készen és kéznél, Jent, a kapunál pedig rendőr veszi szemügyre a belépőket. Volt is miért körülnézni. Úgy állnak a zsíros ezresek az ujjai közt, mint valami vaskos könyv lapjai. Százezer! Leteszi a kis asztalra, megint benyúl a kabát alá. És ismét százezer lejt vesz elő. Aztán megismétli vagy kétszer, háromszor. Nézni is izgalmas. De baj van! A pénztáros visszautasítja az egészet, — Nincs rendben! — Aztán mikor látja a megrökönyödött arcot, kibővíti: — Nem hozott Írásbeli kérvényt! Ez a dolog azonban sokkal egyszerűbb, mint aliogy akárki gondolná. Csak vissza kell menni egy másik fülkéhez, ahol díjtalanul kiadnak egy űrlapot, a nevet, lakást és a beváltandó összeget kell ráírni, egy félperc alatt kész is van. Ekkor már könnyűi megy a dobg. Amikor a pénztáros a régi ezcrlejeseket beveszi a kis ablakon, a körüliállók izgalommal várják, hogy az uj ezerlejesek megjelenjenek. Ez azonban nem történik meg, de azért a meglepetés nem marad el. A pénztáros egy kis csomagot vész elő, körülbelül akkorát, mint amilyen egy háromkötetes könyv egybe csomagolva. Bicskát kér a várakozóktól, mert nincs amivel felvágja a vastag spárgákat. Készségesen nyújtanak kettőt is, előkészítették őket, mint a kiváncsi gyermekek. És amig a pénztáros feltépi a burkoló papirt, kint összekacsintanak a szemek: tán csak nem pénzzel van tele! Még szemmel sem érintett uj, ropogós ötszázlejesek. A borító papiroson rá van nyomtatva az egyszerű emberek életében, fantasztikusan nagy szám: 1.000.000... Egy kis csalódás i'ut át az arcokon, mert ezcrlejeseket vártak és a nagy hasonlatosság ami a régi ötszázasok és az uj ezresek között van, egy percre megtévesztette őket. Négy kisebb köteget vesz ki a pénztáros, egyenként százezer lej ez. A .beváltó eltünteti a belső zsebben, majd körülnéz a mögötte állókon, mintha az arcukon kutatna. Mit lehet tudni, hátha van egy-egy gonosz ember közöttük! A pénz nem ismer erkölcsöt s itt rengeteg sok a pénz. Nyomban uj ember lép a kis ablakhoz. Mindég van ott valaki, egy percig sincs szünet a beváltásban. Tgaz, hogy a várakozók száma ritkén éri el a tizet is, de ez nem csoda, hisz nagy összegekről van szó, a beváltás még egy egész hónapon keresztül tart és a kolozsvári mellett a Banca Naţionala valamennyi fiókjánál, az ország minden nagyobb városában. Két gyászfátyolos hölgyön, a sor. Felírják a nevüket és akadály nélküli megy a becserélés. Szép összeg. Valószínűleg az örökségüket biztosítják jó előre, ezresekben. Aztán egy falusi atyafi következik. És híven az adomákhoz, itt sem usza meg anélkül, hogy fel ne vidítaná a körülötte állókat. Legelőbb is megijed, mihelyt a nevét fel akarják Írni. Kétség- beesetten néz körül, mintha segítséget várna a szorongatott helyzetben. Aztán kijelenti: — Inkább nem cserélem be! A kezét rányomja a zsebére, ahol a vagyonát rejtegeti és bizonytalanul lép hátra. A hivatalnokok közös erővel magyarázzák, hogy ne féljen semmitől, nem lesz ebből baj, nyugodtan bemondhatja a nevét. Csak igy szokás. Végre enged a beszédnek és megadja magát. — Hány ezer? — kérdi a hivatalnok, hogy kitölthesse az ivet. . — Trei — feleli az atyafi és nagy szertartásosan szabadítja ki a bankókat a zsebbélései kczíil. A hivatalnok elmosolyodik, fejét csóválja és megkockáztatja a megjegyzést, hogy azért felesleges volt felfáradni ide, valahonnan az isten háta mögül. Van még idő, becserélhette volna otthon is. Legalább forog a pénz! De az atyafi éppen attól fél, ha forog, mert akkor ki talál esni a kezéből, igy biztosabb a dolog. Most nyugodtan visszazárhatja a ládafiába, ha telik az idő sem lesz semmi baj. Általában a formaságtól idegenkednek az emberek- Nem tetszik senkinek, hogy a neve ilyen hivatalos helyen kerül be az akták közé. Pedig nincs mitől félni. A pénztáros meg sem nézi a lapot, csak éppen a számot figyeli. Az illető Írhatna rá akár Homolulut is. És forog a pénz. Az ember csodálkozik, hogy mennyi van. Oldalt egy kis márvány- asztalon csak ezüst százasokat pengetnek egész nap. Csak az a csoda, hogy a sok között nincs egy hamis sem. Az emberek egymás után szivárognak ki s be az ajtón és igyekeznek minél láthatatlanabbakká válni. Nem csoda, hisz pénz van náluk és az ajtónáll posztóié rendőr az uccán már nem garancia. •îi í.,. jé. t (3* syd Olasz orvos járt Gyaluban az orvosi mintajárás tanulmányozására (Kolozsvár, október 27.) Nemrégiben előkelő olasz vendég járt Gyalu községben, ahol az olasz kormány utasítására az orvosi mintajárás eredményeit tanulmányozta. Ismeretes, hogy a Rockefeller-alapitvány támogatása mellett mintajárást • szerveztek meg, ahol a modern orvostudomány összes módszereit igénybe veszik a népegészségügy helyzetének feljavítására. A kétéves munka olyan szép eredményeket hozott, hogy arról még Mussolini is tudomást szerzett, éppen ezért Permanelli orvost, az egyik meghitt bizalmasát leküldte Gyaluba, hogy részletes jelentést tegyen tapasztalatairól. A Rockefeller-alapitványnak Európában három kitünően működő szervezete van. Varsóban, Gödöllőn és Gyaluban. Minden évben három amerikai orvos indul el inspekciós körútra, hogy felülvizsgálják az alapítványokkal finanszírozott mintajárások működését. A nyár folyamán megérkeztek az amerikai orvosok és ellátogattak Olaszországba is, ahol beszámoltak erdélyi tapasztalataikról. Az amerikai orvosok arról számoltak be, hogy a gyalui mintajárás orvosai olyan figyelemreméltó tevékenységet fejtenek ki, hogy az a legszélesebbkörü érdeklődésre tarthat számot. Az olasz kormány ekkor elhatározta, hogy Róma közelében szintén megszervez egy mintajárást. Permanelli dr. nagyon sok adatot vitt magával és január 1,-cn a gyalui mintára Róma mellett is megkezdik a komoly munkát. Milliomos-avatás a Kereskedelmi Hitelintézetben a Román állami Osztálysorsjáték föelárusitó helyén Kifizették az 5.000.000 lejes főnyereményt! Négy ember, négy szegény medgyesi munkás fel ül a vonatra és elutazik Kolozsvárra. Pénteken reggel érkeznek meg Erdély fővárosába. Egyenesen a Kereskedelmi Hitelintézet főtéri központjába sietnek. — Kifizetik? — Dehogy fizetik ... baj lesz ... — De hátha kifizetik? Szoronganak, feszengenék, drukkolnak, bizonytalankodnak az igazgatósági szoba előtt, ahol időközben már összegyűlnek az állami osztálysor játék erdélyrészi irányítói: Dr. Ligeti Sándor vezérigazgató, dr. Sebestyén Rezső igazgató, Rosetti Balanescu, az osztálysorsjáték vezérigazgatója, Chirculescu, a bukaresti központ főpénztárosa és Pordea János dokto: királyi közjegyző. Kifizetik?... Biztos adóbonokat adnak pénz helyett... de hiszen azt hirdetik, hogy készpénzben fizetnek . .. jaj, ha kifizetnék .. . De idejük sincs a töprengésre, máris beszólitják őket az igazgatóság szobájába. Balanescu átvizsgálja a sorsjegyüket. Egyetlen percig tart az egész. Azután kinyitják a Wertheim kasszát és kiszámolják az ezreseket. Egyszázezer ... Kétszázezer ... Ötszázezer ... millió ... Kétmillió .., Ötmillió ... * ötmillió!!! Reszket a kezük és könnyes a szemük. Egész életen át dolgoztak, veritékeztek, küzködtek hiába. Hosszú esztendők mindennapos munkájával nem értek el jóformán semmit sem. S most az egyszerű sorsjegy ötmilliót hozott a részükre!! Rosetti Balanescu vezérigazgató maga is meghatódik a négy szegény, akarom mondani multimilliomos ember örömének láttán. — Végtelenül örülök, hogy a nagy nyeremény éppen Erdélyre esett. Ugyanis bizonyos körök éppen itt fogadták bizalmatlansággal a román Osztálysorsjátékot. Az érdekelt külföldi irodák azt j hirt terjesztették, hogy a húzásnál csalafintaságok történhetnek s hogy nem fizetünk készpénzzel. A medgyesi milliomosok mosolyognak, szorongatják a milliókat. Nekik ugyan már beszélhetnek, csalafintaságról, meg adóbonokról! — A romániai sorsjáték tervezete jobb __ mondja Balanescu vezérigazgató, — mint a külföldiek. A IV. osztályban az összes sorsjegyek értékének 65 százalékát fizetjük ki. A jövedelem pedig teljes egészében a kórházak, menhelyek céljait és a munkanélküliek támogatását szolgálja. Az első kísérleti esztendőben 70 milliót fizettünk ki jótékonycélra. Aki román sorsjegyet vesz, az önmagán és felebarátain segít. A négy medgyesi, akik szegény emberként érkeztek Kolozsvárra, boldogan hallgatja az igazgatót, azután pénztől duzzadó táskákkal hajtatnak ki az állomásra. Milliomosok lettek!!!
