Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-26 / 246. szám
Csütörtök, 1933. október 26. Knmnrssc, ■ MIMI I—III II IUI I III I Sem a törvényszék, sem a tábla nem osztotta a belügyminisztérium különös állás* pontját a magyar diáksegélyezésről A belügyi kormány szerint a diáksegályezésnek politikai céljai vannak, az objektiv biróság a:onban más véleményen volt a kérdésről (Kolozsvár, október 25.) A mult év december 17-én jelentős esemény történt a magyar diáksegélyzés mind szélesebb rétegeket összefogó ügyében. Egyesületi alakult, amely az eredeti tervek szerint azt a hivatást tűzte ki céljául, hogy egyöntetűen, egységes módon fogja kezelni a diáksegélyezés fontos problémáját és összesíti az eddigi, ezzel a céllal működő alakulatokat. Az alakuló gyűlés dr. Péterffy Jenő ügyvédet bízta meg, hogy a kolozsvári törvényszéken megtegye a lépéseket a jogi személyiségek megszerzése érdekében, amelynek hiányában az egyesület nem kezdhet hozzá a munkához. Péterffy Jenő dr. beadta a törvényszékhez a szükséges Írásokat s kérte a jogi személyiség megadását. A kérvény aláirói a következők voltak: Balogh Artur, dr. Bartha Ignác, dr. Balázs András, dr. Boross György, dr. Biró Vencel, Csifó Salamon, Deák Ferenc, Gönczi László, Gyallay Domokos, dr. György Lajos, Hexner Béla, dr. Imre Lajos, dr. Inczédy- Joksmann Ödön, dn Jelen Gyula, Kovács Kálmán, dr. Mikó Lőrinc, dr. Péterffy Jenő, dr. Rössler Viktor, dr. Tavaszy Sándor, Török Bálint, A törvényszék a jogi személyiségekről szóló törvény előírása szerint, mielőtt tárgyalásra tűzte volna ki az ügyet, bekérte a kompetens minisztérium, jelen esetben a belügyminisztérium véleményét az egyesület megalakulásáról. A belügyminisztérium kedvezőtlenül véleményezte a diáksegélyző egyesület működésének engedélyezését, leiratában azt hangsúlyozva, hogy a működési engedély megadása nem ajánlatos az állam „magasabb szempontjaiból.“ A kedvezőtlen véleményezés ellenére a törvényszék, amely nincs kötve a bel« ügyminiszjtérium álláspontjához, meg* adta a jogi személyiséget a diáksegélyző egyesületnek. A törvényszék végzése ellen a belügyminisztérium fellebbezéssel élt a kolozsvári táblához, azt adván elő felülvizsgálati kérelmében, hogy a jogi személyiségekről szóló törvény szerint a törvényszéknek tartania kell magát véleményéhez s ha az kedvezőtlen, illetve a jogi személyiség meg nem adása ellen szól, úgy a törvényszéknek respektálnia kell a minisztériumi álláspontot. A belügyminisztérium fellebbezésére dr. Péterffy Jenő beadványban fejtette ki a tábla- nál. hogy mennyire alaptalan és helytelen a minisztérium álláspontja. A fellebbezés elleni beadványban az ügyvéd kifejtette, hogy a törvényszék mint bírói fórum saját belátása szerint határozhat a jogi személyiség megadása felett és függetlenül a minisztérium véleményétől, ha úgy llátja, hogy a joigi személyiséget kérő egyesület megfelel a törvényes kerekeknek, minden más szempontot félretéve, megadhatja az engedélyt. A törvényszék szerepe jogi személyiségi kérdésekben nem szo- ritkozhatik arra, hogy egyszerűen csatlakozzék a minisztérium véleményéhez s ha az kedvezőtlen, úgy minden további nélkül elutasítsa a kérést, hanem a minisztériumtól függetlenül kell megvizsgálnia, hogy a kérés megfelel-e a törvényes követeüményeknek s ha ezeknek eleget tesz, úgy meg kell adnia a jogi személyiséget. Ha aggályai vannak az egyesületet illetőleg, úgy próbaidőre, egy évre is engedélyezheti az egyesület működését, s az alatt az idő alatt aztán megállapíthatja, hogy méltó-e a jogi személyiségre? A beadvány kifejtette azt is, hogy a belügyminisztériumnak meg kellett volna indokolnia az állambiztonság szempontjából azokat az okokat, amelyek miatt nem ajánlja a jogi személyiséget. Jelen esetben mindössze annyi történt, hogy a belügyminisztérium kérte azt, hogy ne adjanak jogi személyiséget a diáksegélyző egyesületnek, de hogy miért, azt csak sejtetni engedte. Beadványban kérte a fellebbezés elutasítását s a törvényszék végzésinek helybenhagyását, mint amelyet a törvényes előírások helyes figyelembevételével hoztak meg. A tábla Mănescu-tanácsa szerdán foglalkozott a fellebbezés ügyével. A belügyminisztérium részéről dr. Rusu Octavian ügyvéd jelent meg a tárgyaláson, az ügyészség képviseletében pedig dr. Ilea főügyész szólalt fel a jogi személyiség megsemmisítését kérve. Ilea főügyész szerint a diáksegélyző egyesület tulajdonképpen nem azzal a céllal alakult meg, hogy a magyar diákság főiskolai tanulmányainak anyagi oldaláról gondoskod(Kolozsvár, október 25.) Kedden este már Kolozsváron is beszélni kezdtek Dajka Margitnak, a nagynevű budapesti szinésznőnek eltűnéséről, válóperéről és romantikus szerelméről. Sőt arról is suttogtak, hotgy Dajka művésznő viharos jelenet utáh. otthagyta férjét, Kovács Károlyt, a Vígszínház művészét és Kovács Györgygyel, egy fiatal kolozsvári színésszel Erdély fővárosába érkezett. Az újságírók valóságos detektivregénybe illő hajszát indítottak Dajka Margit után, aki érthető módon elrejtőzött Kolozsváron a nyilvánosság elől. Tegnap a délutáni órákban mégis sikerült a kedves pesti szökevényt elcsípni. Egy csukott taxiban ült és alighogy megláttuk, néhány perc múlva már vendégei is voltunk a — taxiban. Összegubbaszkodva, kissé rejtélyes és sáppadt arccal, de rakoncátlan müvészgyermek csintalanságával a szemében fogadott. Jobbkeze mutatóujját a szájához emelte és édesen mosolygott: — Pszt! Nem vagyok itt. Én egyáltalában nem vagyok Kolozsváron, nem is létezem. Hát vagyok egyáltalában? Légy szives csípjél meg. (Alaposan belecsipek a karjába.) — Ez fáj. — Brávó, tehát én létezek, sőt... — Sőt ez a baj, hogy vagyok — mondja kissé ellérzékenyii'lve —, hogy létezem, nemcsak művésznő vagyok, hanem Dajka Margit, a régi érző, hús és vér Dajka, akinek szive is van. Baj az kérlek, ha valakinek szive is van? — Tehát váltok — mondom az újságíró józanságával. Még jobban összegubbaszkodik és hűvösen j mondja: — Pardon szerkesztő ur, ez magánügy. Vegye tudomásul, hogy én inkognitóban vagyok itt... — Erről van szó művésznő, ön inkognitóban az a bizonyos „Válóperes hölgy“. Emlékszik a színdarabra? Mihelyt színdarabról van szó, felderül az arca: — Képzelheted, miket beszélnek most rólam Pesten. Nagyszerű csemege és pompás jék, hanem amint az az alapítók névsorából is látható, az a hátsó gondolat rejlik mögötte, hogy a Magyar Párt részére szervezze meg a fiatalságot, hogy ennek segítségével szélesebb alapokra fektesse a párt propagandáját. — Ilyenformán az állam belső biztonságának érdekében — mondotta az ügyész — nem tanácsos, hogy az egyesületnek a tábla megadja a jogi személyiséget, illetve a működési engedélyt. Dr. Rusu Octavian azt hangsúlyozta, hogy a főcél nem a diákok segélyezése, hanem ennek leple alatt politikai akciók megszervezése. Dr. Péterffy Jenő rámutatott arra, hogy mennyire labilis alapokon nyugszik a belügyminisztérium érvelése és kijelentette, hogy az egyesületnek egyáltalában nincsenek politikai céljai, teljesen távol áll ettől s egyetlen célja, ami tulajdonképpen életre hívta, hogy úgy anyagi, mint erkölcsi téren támogassa a magyar diákságot, amely nagymértékben rászorul arra, hogy kellőleg megszervezett segélyezési akció álljon megette. A táblai tanács rövid tanácskozás után hozta meg döntését. A tábla helybenhagyta a törvényszék végzését s biztosították a jogi személyiséget, az egyesület részére. A tábla határozata után a diáksegélyző egyesület megkezdheti működését. A határozat ellen a belügyminisztérium csak birtokon kívül fellebbbezhet. A fellebbezés beadására 15 napi idő áll rendelkezésére. pletykatéma. Vájjon árt ez nekem, a szinésznőnek? — Nem, — mondom hűvös nyugalommal. Továbbra is Kovácsné, Dajka Margit maradsz. Csak a családi becézőnév fog megváltozni. — Szemtelen vagy. Beszéljünk másról, mit csinálnak a fiuk és a kollégák? — El vannak képedve a vakmerőségeden. — Vakmerőség? Nem, ennek igy kellett történnie. — És most mi lesz? Valóban elválsz első férjedtől? — Egyelőre pihenek. Megpróbálom, hogy felejtsem el és töröljem ki az emlékezetemből az utolsó napokban történteket. Nincs és nem is lehet jelen pillanatban semmiféle programom. Csupán az elveszett nyugalmamat ke resem. — Beszélnek arról, hogy a kolozsvári Magyar Színházhoz fogsz leszerződni. Együtt fogtok játszani a Gyurkával. — Ne bántsátok. Itt etgy kissé megáll, magába mélyed és azután egész halkan azt mondja: — Pedig szép volna itt élni, itt játszani, elfelejteni mindent, ami az utóbbi években történt. De vissza kell mennem. Filmeznem kell tovább. A „Rákóczi-induló“-t még nem fejeztük be, nagy penálót kellene fizetnem, ha nem folytatnám a megkezdett filmet. Különben játszási engedélyem sincs. — Még vendégszereplésről sem lehet szó? — Nem- Visszamegyek. Vissza kell mennem. Egyelőre. Talán később, midőn a nesti dolgaimat likvidálom, talán akkor... A szemeiben könny jélenik meg. i— Most menj. Hagyj magamra. Ne tudja meg senki, hogy hol ültem taxiba és hova megyek. Szeretném, ha senkisem foglalkozna velem, nem vennének észre és mindenki elhanyagolna- Hidd el, hogy ez a legnehezebb szerepem, amit az életben játszottam. Nagyon, de nagyon félek a bukástól... —- A viszontlátásra. Három, vagy négy nap múlva... (—s.) Válóperes hölgy vagyok ? Lehet. De csak inkognitóban, — mondja Dajka Margit, aki Budapestről Kolozsvárra jött nehány napi pihenésre Nem akar a színházban fellépni, nem akar a nyilvánosság előtt szerepelni és visszamegy Budapestre — Szokatlan interviu egy csukott taxiban —