Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-22 / 243. szám
4 KuEnOjsm^ Vasárnap, 1933. október 22. wmmmmmmammmmmmmmmmmmi KÜLÖNVÉLEMÉNY Székely nóta mellett veszett el a Habsburg trón Egy berlini nagy képes lap székely katonákról Ir valamit. Székely katonákról, székely nótákról, azzal a tragikus kalanddal kapcsolatosan, amellyel az utolsó Habsburg király megkísérelte a magyar trón visszafoglalását. A Berliner Hlustrlrte Zeitung terjedelmes cikksorozatot közölt — legutolsó számában fejezte be — Habsburg Károly ez utolsó kísérletének, amely csak Budaörsig jutott el, de amely a magyar főváros kapui előtt az ezer sebtől vérzett Magyarország fialt két táborba osztva, ágyukkal, gépfegyverekkel és bajonet- tekkcl állította szembe egymással. A nagy világháború befejezésének szomorú magyar epilógusa volt ez. A leirás igen érdekes, egyes részleteiben megrázó s bár tendenciája van, ettől eltekintve vonzó egyszerűséggel, de drámai erővel van megírva. Nincsen benne olyan bosszantó tájékozatlanság, amilyennel olyan sűrűn szoktunk találkozni, ha idegen embernek magyar ügyről szóló Írását olvassuk. Elferdített nevek sincsenek benne s feljegyzései pontosak. így esik szó e napló- szeiü leírásban erdélyi magyar fiatalokról és székelyekről. Arról és annyiban csak, hogy a trónfoglalás kíséretére indult csapatban erdélyi magyar ifjak voltak s hogy amint nagyon nagy reménységekkel haladt a vonat Biatorbágy felé, a volt királyi pár kocsija mögötti vagonokban jókedvű székely nóta zengett. Ebben a kimerítő leírásban csak mellélcszin ez a székely nóta, annak a reménységben csillogó hangulatnak a kifestése, amely az utolsó Habsburg király tragédiájában omlott össze. S ezt olvasva egykori történelemtanárom jutott eEzembe, aki parlamenti 48-as képviselőként fejezte be lelkes életpályáját, de aki az udvarhelyi kollégiumban, a harmadik és nyolcadik osztályokban nem leledte el a pragmatica sanctióról tartott szónoklás magyarázatához hozzáfűzni előttünk: — így történt, megtörtént. S most olyan sokan vannak ezek a Habsburg-Lotharingialak, hogy csak a jó Isten valami különös csodája tudná megszabadítani tőlük a szegény magyar nemzetet. Azt hiszem, jól emlékszem a szegény néhai Soly- mossy Endre professzor szavaira. De a valóság, az igazság abból s nagy magyar lojalitásból, amiről any- nyit beszélnek és írnak, az, hogy a háború előtt mind igy éreztünk, igy gondolkoztunk, igy tanultunk. Emlékszem hadseregünk tisztjeinek egy botrányára például, ami abból tört ki, hogy valahol a bor mellé a Kossuthról elnevezett borszéki kutból való ásványvizet merészeltek tenni eléjük, amit hallatlan vakmerőségnek minősítettek. Mert a császár tisztjei ennyire szerettek bennünket, s most ebben az utolsó vakmerőséggel megindított menetben, amikor óráról-órára és percröl-percre omlottak össze c Habsburg-reménység I utolsó foszlányai is, a Habsburg Károly szomorúsága- I hoz, tragikuma előtti végső erőfeszítéséhez, amikor már minden veszendőben volt, az adta még a vigaszt és biztatást, hogy székely legények mögötte erdélyi magyar nótákat énekeltek. Tudunk és odahaza a Szé- fiolylöldön énekelnek egy fohász-szerű dalt, amelynek egyik mondata: — Maroknyi székely porllk, mint a szikla a népek tengerén. De mégis többen vagyunk székeljük, mint ahogyan hiszik és amint mondani szokás Csak sokfelé el- verödtünk, de a világ soit részében sokan vagyunk. MI mindenüvé jutott és jut belőlünk? Ebben a puccsnak nevezett trónfoglahlsi kísérletben nemcsak a magyar került szembe egymással, hanem a székelj' is a székellyel. A másik oldalon, a kormánycsapatoknak — amelyeket Gömbös Gyula mostani miniszterelnök teremtett elő — a magvát a székely főiskolai diákok adták. Mi minden kitelt belőlünk, azonkívül, hogy itthon olyan nehéz idők szakadtak a vállunkra s hogy mi már be voltunk sorozva a román hadsereg kötelékébe, nem is beszélve arról, hogy elbődorgott székely tisztelt akadtak a nagyhatalmi puskácsövek előtt a riffka- biloknál is és a szovjet vörös csapatainál is? Aki or- szágot-világot a nyakába vette altkor, mind az az elkeseredés hajtotta, amit a jövője elé szakadt sötétség váltott ki a leikéből. Vaiaml ősi nekibusulással és elszánt erőfeszítéssel valahol valami lyukat akart furni min- öenlk ebbe a sötétségbe. Csak egyetlen egy dolog hiányzott ebből a cselekvőkészségből: az e gye ta karáé. * A királypuccsnak ebben a leírásában igen ellenszenves beállítással, szinte árulás gyanújával szerepe! Hegedűs altábornagy, ki a háborúban népfölkelő öreg székely huszároknak volt parancsnoka. A budaörsi összeütközés napján, a döntő órákban azt kérte a királytól, hogy mentse fel öt csapatparancsnoki tisztétől, mert két fia a szembenálló táborban áll, fegyverrel. A király haragra lobbant és csodálkozott, hogy a fialt miért nem rendelte az ő, a saját táborába, a királyi táborba. — Azért felség, mert a fiaim — mondotta — inkább a hazának engedelmeskedtek, mint az ajiai parancsnak. — : ozásnál legfontosabb a biztonság*» Hosszú évtizedek munkája ős tapasztalata a legjobb biztosíték a „Gillette" készülékek és pengék kifogástalan minőségéért. Bármely csomagban minden penge kifogástalan. Minden az az olcsó, ami jó. Az uj „Gillette" pengék találnak úgy a régi, mint az új tipusu „Gillette“ készülékekhez. ^Gillette 4 1Prostitúció a m nélkUliség és nyomor sötét Hetven százalékos munkanélküliség és hetvenszázalékos munkabérzuhanás az egyes iparágakban — Az akkord-rendszer megöli az épitömunkásokat — Szociális kór-rrj z saroktól-surokig — (Kolozsvár, október 21.) Délelőtt tiz óra. ősz van nemcsak a szines és tarka ruhába öltözködött mezőkön, hanem Kolozsvár Főterén is, ahol a kirakatokat most cserélik ki, s a nyári ruhák és szövetek visszakerülnek a raktárba. A délelőtti napsütésnek meg van a varázsa, az Iparosegyíet főtéri palotája előtt hatalmas tömeg áll. Nem is tömeg, hanem csoportokba verődött munkanélküli iparosok, akik sütkéreznek a napsütésben, munkaalkalomra várnak és főleg panaszkodnak, szidják a mai állapotokat. Szívesen beszélgetek velük. Mi lesz velünk? — Még csak oz a kis napsütésünk van. Mi lesz, ha ez is itthagy? — Bizony, — mondja a másik, — maholnap leesik a hó, ránkszakad a tél, még itt sem napozhatunk. Mi lesz velünk? — A lakásomból holnap akarnak kilakoltatni. — Nekünk nincs fánk, a kislányom tüdőbeteg s már a feleségem sem birja tovább... Uj munkanélküli csatlakozik. Akasztófahumorral üdvözli a társaságot: — Hogy koplaltok? — Nagyszerűen. Most tárgyaljuk, hogy megpályázzuk a koplalás világrekordját. Én már évek óta startolok ... — Hallod a nép szavát, a munkanélküli munkásét? — mondja a munkásvezér, aki öntudatos és rendszeresen kezdi magyarázni az iparos és munkástársadalom nyomorát: Ijesztő százalék. — Nézd kérlek, itt van az építőipar. A szakmunkások 65—70 százaléka még a nyáron is munka nélkül állt. Itt az uccán, saroktél- sarokig. Az ijedt és megszorult emberek ösztöne kergeti ki a szerencsétleneket az uccára. Itt kisebb az aggodalom, mert sokkan vannak. Megoszlik a kétségbeesés. Reménykednek, hátha itt az uccán munkát kapnak. — Lehetséges volna, hogy 70 százalék épitőmuukás áll munkanélküli — kérdem aggodalmaskodva. Egy munkás válaszol: — Kérem a statisztika nem csal. Mi nyilvántartjuk egymást. A gyilkos akkord-rendszer. — Én úgy látom, hogy ma is építkeznek. — Ez igaz. De a sajtó nem akarja észrevenni, hogy az épitési vállalkozók visszaállították az akkord-rendszert, ami ellen évek óta harcolunk. Nincs szükség szakmunkásokra, csak napszámosokra és vályogvetőkre. — Úgyis néznek ki az uj házak, — mondja a munkásvezér, — mert ma levegőre kontárok építenek olcsón vályogfalakat. Az akkord- tendszer eredménye, hogy a 70 százalékos munkanélküliség mellett 65—70 százalékkal estek a munkabérek. — Lehetséges volna ez? Munkanélküliség és prostitúció. Ekkor már hatalmas munkanélküli csoport vesz körül. Csodálkoznak, hogy nem hiszem. Mintha mindez természetes volna, mindenki tudna róla. A munkásvezér névleg aposztrofálja a jelenlevő munkásokat, csakhamar kiderül, hogy a faiparban, vas-, bőr- és textiliparban is a munkabérek ugyanúgy zuhannak, mint az építőiparban. — Különösen, — mondja tovább a munkásvezér, — a kötött szövőiparban a munkásnők és lányok á—5 tejes órabéreket kapnak. Végig kell nézni este az uccákon. Munkásnők és lányok dobják magukat a prostitúció karjai közé, mert négylejes órabér mellett a nyomor és az elkeseredés destrnálja a szerencsétlen teremtéseket. Borzasztó, miket hallok. A munkanélküli apák szemlesütve és szégyenkezve hallgatják. A munkásvezér tovább folytatja a borzalmakat. Ezt már halkan súgja a fülembe: — Kérlek, feleségek és anyák sétálnak itt esténkint kifestett arccal, mert a munkanélküli családnak valamiből élni kell. Képzeld el azt a szerencsétlen munkanélküli munkásférjet, aki tud mindenről, egy asztalnál eszi meg sovány ebédjét az asszonnyal, aki igy keresi a kenyeret s mindezt tűrni kell, mert különben a gyermekek éhen halnának ... — Látod — fejezi be szavait a munkásvezér — itt az őszi napsütésben csoportosan álldogáló és sétáló munkanélkülieket, a nyomor mártírjai ezek, akikről megrázó szociális kórrajzot lehet írni. íme egy setét szilánk ebből a korrajzból. (—jós) Eehet, hogy Habsburg Károly király ezt nem értette meg. Mert a napló német Írója, Bruno Brelun Is ugj' ír e jelenetről, mint aki nem érti meg. Az egész összeomlott kísérlet szomorú likvidálásánál, amikor a nagyhatalmak szigorú előírása szerint szolgáltatta ki a magyar kormánj' a már lemondott, királyi párt, akkor is volt egy megható jelenet. Magyar katonák tisztelgő sorfala mellett vezették a bajai Dunapartről az angol monitorra a trónja vesztett fogoly királyt. Sl- méníalvi alezredes (Siménfaiva székelj' község), a magyar katonák kivezénj'elt parancsnoka bucsutisz- teJgésre jeient meg Károly előtt s azzal búcsúzott: — Felség, sohasem szegtem volna meg a király Iránti engedelmességet, ha a hazám ezt nem parancsolja. A király és a haza szembekerültek egymással. Károly ekkor már megértette ezt. Az emberi életére szakadt rá az összeroppant Habsburg-ház nagyhatalmas- ságu egész épülete. Pedig ö nem volt ellenszenves ember a magjarok előtt, mint sok elődje. Jóakaratai ember volt. A sors éppen öt választotta ki, hogy az elveszített trónok reázuhanjanak. S a székely nóta volt az utolsó rcménj'Sége. Annak a székelynek az éneke, akinek a borvizét sem ihattak meg békebeli császári tisztjei. Szegény Solymossy professzor ezt nem érte meg, De megértük sokan, akik megtanulhatunk ebből is, hegy minden székeljelek, akárhol, de egy táborban van a helye, ago __
