Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-21 / 242. szám
4 KELETI'UlSlfät fBBM!«iB»WljUmiajllJUiIllW^ BWPiSSWBW—HB—BBHKIIiWI Szombat, 1933. október 21. Színia,9 az arasz MáUleuny A vonaton ismertem meg. Kocsárdon szállt fel a fülkébe s ahogy elhelyezte bőröndjeit a hálóban, ahogy minden Írásbeli figyelmeztetés dacára mélyen kihajolt az ablakon, volt a mozdulataiban valami Ariane-szerü. A kalauzzal románul beszélt, tökéletes kiejtéssel franciásan, ahogy a regátiak szoktak. Meg voltam győződve róla, hogy román. Ugylátszik ez volt a véleménye két fiatalember utitársunknak is, sőt ök még azt is feltételezték a lányról, hogy magyarul semmit sem tud, mert az egyik így szólt barátjához: — Maga tud románul, kérdezze meg, hogy lehet az, hogy a sapka nem esik le a fejéről — célzott a lány tenyérnyi kis piros sapkájára. Ekkor azonban nem remélt dolog történt. A leány megszólal magyarul és lassan tagolva, de hibátlanul mondja: — Nem e-sik-ie. Es mosolyog hozzá nagyon kedvesen. Megindul a beszélgetés. A férfiak természetesen csodálkozásuknak adtak kifejezést a magyar szó fölött és az az első kérdésük, hogy hol tanult magyarul? — Hát mi-csi-nál-jak, mu-száj volt. Nekem is volt egy ma-gyar ua-var-ló. Aztán tovább pereg a sző. Megtudom, hogy a leány egyetemre jár, a gyógyszertári fakultás hallgatója. Es egyik mondatában megmondja, hogy nem román, hanem orosz. A Dnyeszter-mentén született, egy kis falucskában. Aztán idekerültek Romániába, rég, már van vagy tizenöt éve. Az orosz föld már csak úgy él az emlékezetében, mm: a gyermekkori mese, amelyet ott hallott .először és utoljára. A románul tudó férfi vitatkozni kezd vele afölött, hogy helyes-e a lányoknak egyetemre járni, avagy nem. — En szegény leány vagyok, a tanulás, a tudás 'esz a gazdagságom, s ha férjhez megyek, a hozományom. — Mondja Szima, mert közben a nevét is megtudtuk A férfi azzal érvel, hogy minden pálya túlzsúfolt ma, az elhelyezkedés úgyszólván a lehetetlenséggel halárce. — Az nem baj nekem — s ezt magyarul mondja, nevetve. Aztán romanul hozzá teszi: — Ha a diplomámmal nem boldogulok, elteszem a fiókba, és valami máshoz fogok. Például szőnyegszövés, jól értek hozzá. Vagy kereskedni fogok különböző árucikkekkel. otthon mindig azt mondták, hogy nagyadag üzleti szellem van bennem. Oh, nem félek az élettől. A férfiak nem válaszolnak, csak csodálkozással nézik a bizakodó fiatalságot. Szima pedig hozzáfűzi mondókájához: — Alapjában véve nagyon egyszerű ez az élet... C3ak nem szabad tőle megijedni. S ezzel újból az ablakhoz áll, kihajol, a szél meglengeti hamvas szőke haját. A vonat hegyvölgyes vidéken szalad, Szima mindig a legmagasabb tetőre, sziklára szegezi tekintetét. Állomás következik. A férfiak kiszállnak, a fülkében csak ketten maradunk. Az orosz diáklány és én. Visszaül szembe velem s beszélgetünk. Érdekel nagyon, hogy mi a politikai elképzelése, mi a véleménye Oroszország mai helyzetéről. Nem akarom nyíltan feltenni a kérdést, esetleg megijedne tőle, vagy nem felelne őszintén. Tehát csak kerülgetem. — Mondja, nem vágyakozik vissza néha a szülőfalujába? Felcsüceöriti az ajkát, gondolkozik és bólint egyet, ami azt is jelenti igen, azt is, hogy nem. Rámbizza a választást. Azután kijelenti: — Sokszor gondolok vissza az orosz falura. A régi ismerősökre, rokonokra, akik ott maradtak. A Dnyesz- ierre, amelyben annyit lubickoltam, a kertünkre, mindenre, ami tőlem elszakadt. De fájdalmas ez az emlékezés. S ha látom sokszor, hogy mások, a barátnőim például a gyermekéveikről átszellemültem örömmel beszélnek. mindig összeszorul a szivem. S ha néha egy- egy pillanatig vágyat érzek, újra otthon lenni, a másik percben szomorúan eszmélek rá a valóságra. Nem szeretnék visszamenni. Sohasem akarom látni Oroszországot úgy, ahogy ma áll. Az nem aat én hazám. Az a véres terror, ami ett van, az az edöszak, az uj eszmék rákényszeritése az emberre brrr.... Hangjában benne van a beteg orosz nemzet minden szomorúsága. — A cárizmusról mi a véleménye? — kérdem. — A cárizmus? Az sem tetszenék nekem. Ahhoz Is éppen annyi könny és vér tapadt, mint most a bolse- vizmushoz. En valami egészen mást szeretnék abban az országban. Valamit, ami a cárizmus és bolsevizmus, e két szélsőséges irány között van. Szeretném a szegény nép helyzetének megjavítását, azonban nem ilyen eszközökkel. Különösen helytelenítem a vallásién őrt. Ha kitörölik a gyermek leikéből az Istent, később hiába akarnak eléje földi nagyságot állítani. Sokáig beszél még Szima, míg beleálmosodik. Felfújja gummipárnáját s végigfekszik a díványon, de előbb gondosan újságpapírt tesz a cipője alá, nehogy megbüntesse a kalauz. Aztán magára huzza uti takaróját s lehunyja alvásra a szemét. Odahajolok hozzá és gyorsan megkérdem még tőle: — Hogy mondják oroszul: szeretlek. — Lublu tye bea — feleli halk, muzsikáló hangon. S pár perc múlva már mélyen, egyenletesen lélegzik. S talán egy fantáziabeli Oroszországról álmodik, a cá- rizmus és bolsevizmus közötti Oroszországról, ahol lehet egyéni boldogság... Baj kő Erzsébet. RIíKán Keli cserélni! Drámai jelenetek között zajlott le a Nicolaescu-pör utolsó szakasza Heves összetűzés az ügyész és a védő között Elhangzottak a vád- és védőheszédek (Bukarest, október 20.) Tegnap este szigorúan zárt ajtók mögött tárgyaltak a gyilkos Nicolaescu ügyvéd ügyét. A tárgyalás megnyitása után pár perccel az ügyész elrendeli, hogy torlaszolják el az ajtókét belülről és senkit ne engedjenek be- A csendőrök az ajtóhoz állították a padokat és ezután igazolvánnyal sem mehetett be senki a tárgyaló terembe. Pro- cop Dumi trese u főügyész folytatta a vádbeszédét Nicolaescu ellen és meglő'fa makacsságáért, amit az egész tárgyalás alatt tanúsított. Nem mutat megbánást, nem kér kegyeimet a .bíróságtól, mive! legalább bebizonyítaná azt, hogy a gyilkosság után maradt valami érzés benne Most csak arra akarok emlékeztetni —- folytatja az ügyész — amikor a letartóztatása utáni napokban élénkbe jött és térdre ereszkedve csókolt kezet, kért bocsánatot. Ismerteti a gyilkosság lefolyását, a gyilkos és a meggyilkolt öregasszony családja között fennálló kapcsolatokat, megállapítja, hogy Nicolaescu a pénz miatt gyilkolt, majd beszéde befejezéséül életfogytiglani kényszermunkát követelt a gyilkos fejére. Radu Rosetti emelkedik ezután szóra, hogy megtartsa védőbeszédét. Heves összecsapás keletkezik, mert az ügyész félbeszakítja. Rosetti erre indulatosan felkiált, hogy hagyják beszélni, mert különben olyanokat fog mondani, ami nem lesz kellemes. Az ügyész megjegyzi, hogy mondja el nyugodtan. ' ami a lelkiismeretét nyomja. Rosetti kijelenti, hogy védencét megverték a kihallgatások alkalmával. — Nem keld bebizonyítanom, mert ön volt az egyik, aki ütötte, a másik pedig Stancescu ügyész. Egyedül csak Rosnoveanu vizsgálóbíró nem bántalmazta, mert civilizált ember! A főügyész kéri, hogy e súlyos kijelentéseket vegyék jegyzőkönyvbe, majd Rosetti beszól tovább. Kifejti, hogy Nicolaescunak nem volt szüksége meggyilkolni felesége öreg nagynéniét a vagyonáért, mert úgyis nemsokára meghalt volna. Egy intelligens ember pedig, mint a vádlott is, nem gyilkol fejszével, hanem mérget ad be végső esetben is. Ha Nicolaescu volna a gyilkos, lehetetlen, hogy egy félórán keresztül nyugodtan gépen Írjon az egyik ügyvéd barátja irodájában a gyilkosság után. Az éjszakai ülésen még izgatottabb a hangulat. Közeledik az ítélethozatal és a hallgatóság fojtott hangon találgatja, hogy hány évet kaphat a gyilkos. Nicolaescu is élénken figyeli a tárgyalás menetét, Eliza Popovici asszony, a koronatanú sem alszik a nagy bőr- fotellben, amint máskor szokott. Rosetti tovább folytatja védőbeszédét és lélektani alapon akarja bebizonyítani védence ártatlanságát. Kifejti, hogy Nicolaescu családjában öröklött hajlam van a lelkj betegségek iránt és valószínűleg védence is lelki zavarban szenvedett. Anyjának egyik testvére epilepsziás volt, apja idegsokkban szenvedett, a család két másik nőtagján szintén elmebeli gyengeségeket észleltek. Minovici doktor véleményét idézi az ellen a megállapítás ellen, hogy Nico- iaescu teljesen épelméjű, mert az orvosszakértő azt állítja, hogy hosszú hónapokra van szükség, mig valakiről végleges határozatot lehet mondani. Könyvekből olvas fel, pszicho- J patológiai írók könyveit idézi, Lombrosoval érvel. Végül kijelenti: — Nem védem sem a társadalmi rendet, sem a magántulajdont. Én csak a vádlottak padjára állított szerencsétlen embert védem. Ha be tudtam bizonyítani ártatlanságát, akkor megbocsátást kérek — vagy ha nem is érhettem el semmit, megtettem kötelességem. Polgári részről Suciu ügyvéd beszél cs kijelenti hogy ha a bíróság felmenti Nico- laescut, a legnagyobb bűnt követi el. A tárgyalást éjfélután 1 órakor zárják be. MIKSZÁTH KÁLMÁN Még kapható a Magyar Könyvnapra megjelent 90 lejes propaganda kiadásból A NOSZTI FIÚ TÓTH MARIVAL Vidékieknek 100 lej — beküldése ellenében , .sá szállítja a Keleti Újság kiadóhivatala Cluj—Kolozsvár, str. Baron L. Pop ^Wa(volt Brassai ucca) 5.
