Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)
1933-10-15 / 237. szám
HeietiUjsjsg Vasárnap, 1933. október 15. (35) És tovább harcolt a szomszédja ellen. De néhány nap múlva, amikor hiába küldött hátra a birtokára marhákért és juhokárt, hogy legyen táplálékuk a fegyvereseinek, hirtelen visszafordult. Ott hagyta ellenfelét, a harcot, a bosszút- Komoly aggodalmak fogták el- Otthon nagyobb bajok fenyegetik. Lassan elpusztítják a háta mögött tartományát. De kik csinálták ezt? És nyugtalanitó gondolat ötlött a fejébe. Ennek az ördöngös, isten- tagadó magyarnak van benne a keze. Hiszen meg is üzente. A biblia szavaival. Hogy ökreit levágják, szamarait elhajtják s juhai az ellenségnek adatnak. És mindez az arianus bibliákért van. Bizonyosan Erdélyből jöttek a biblianyomtatö segítségére és fegyverezték fel ellene a hegyek lakóit. Megijedt. Minden veszendőbe mehet, ha ez igy megy tovább. A szomszéddal még elintézhetné nyilí harcban a dolgát, de alattomos ellenséggel szemben bajosan. Itt tenni kell valamit. Meg kell békiteni azt a veszedelmes jövevényt. És megüzente a szomszéd grófságba: — Jöjjön át az az idegen. Átadom neki a bibliáit. Az ellenfél visszaüzent: — Nem engedem a vendégemet. Még képes vagy álnokul magadhoz csalni, hogy aztán fejét vétesd. Jött a kétségbeesett válasz: — Semmi rossz szándékom nincs. Ennek bizonyságául e levéllel öcsémet, Mladoniczky Boriszláv grófot küldöm. Tartsd őt magadnál addig, amig a jövevény nálam jár. Ha bármi 1 baja esnék az arianusnak, te lefejeztetheted az öcsémet. Miklós erre elment a grófhoz. A rettegett ur megtörtén fogadta. Szekérre hordatta ládáit, fegyvereseket adott mellé, hogy jó darabon elkísérjék s a végén még kérlelte, hogy üzenje vissza Erdélybe, ne turbáltassák tovább a tartományát a megszervezett hegyilakókkal, mert ő ime, kisfcol gáltatta a bibliákat, könyveket és egyéb szerszámokat. Miklós álmélkodva hallgatta a szörnyeteg rimánkodását. Az Ur hát mégis vele vagyon, lám, csodát müveit. Végre útnak indulhatott hát kincsével ismét szeretett hazája felé. De már alig volt pénze, hogy a váltott postakocsikon eljusson Debrecenig. Itt meg kellett állapodnia. Lelke tele volt uj bizakodással. Itt van már magyar földön s nemsokára Erdélybe ér. Egy kis pénzt szerez itt, mert hiszen vele vannak pénzérő jószágai, az aranyos bibliák s aztán jelentkezik Teleki Mihály uramnál. Kolozsvárt fogja nyomtató-intézetéi felállítani s kincseit olcsón fogja árusítani. Már itt is azt cseöekszi. Sátort ver. Debrecen a reformátusok hittel teli, nemes városa. Innen hucoltak el sok protestáns papot trieszti gályarabságra. Itt nagy szükség vagyon a bibliára, hiszen Csipkés-Komáromi bibiliáját éppen most akarják újra nyomtatni. A nagy vásáron kiáll hát szent könyveivel. Joli ösmé- rik őt itt. Hírneve régen elrepült ide a Hollandiában tanuló debreceni diákok révén. Ha megtudják: itt a hires könyvnyomtató, — csak úgy tódulnak majd a sátorba. Nagy, hires vásárok voltak akkor Debrecenben. Messzi földről jöttek árusok, Dunántúlról, Erdélyből, sőt görög kereskedők heteket utaztak, hogy különböző holmijukat itt eladhassák. Miklós kirakta ládáit. Az aranyosszélü bibliák messziről ragyogtak. Feltornyosodtak a polcokon s aki csak a vásárban ődöngött, megállt előtte. Nézték, bámulták. — Mi az ára? — kérdezték. — Olcsón adom, mint Salamon király az ezüstöt Jeruzsálemben. — Márhogy mégis ... — A disz-kötésü zsoltár tiz suszták, azazhogy húsz garas. — És a közönséges? — Hetvenöt pénz. — És az Ujtestamentum? — Csak egy arany. — S a biblia? — öt forint. Azelőtt tizenkét forintért vásárolta kegyelmed. De papnak, tanítónak még olcsóbban adom. A vásárlók szájtátva nézték a sok gyönyörű, olcsó könyvet, de azért igy is alkudozni kezdtek. Miklós csodálkozva látta, hogy all'ig veszik könyveit. Ez nagy csalódás volt. Hiszen milyen álmokat fűzött hozzájuk. Mennyire másképpen képzelte. Azt hitte, hogy szét fogják kapkodni, hogy mindenki majd az ő dicséretét hirdeti, amiért majdnem ingyen ajándékozza meg az Ur igéivel a híveket. Nem keresni akar ő a nyomtatványain, csak hogy éppen annyit szerezzen vissza, amennyiben neki kerültek. Ezt is csak azért, hogy nyomtató-intézetet ámíthasson fel hazájának. És milyen könyvek ezek! Anyámnak A rekettyés Küküllő mentén sóhajos szél zug, alkonyul, Szélkakasos vén templomunkban halkan harang kondul. A falu apró gondjára dóive aludni tér, glédicsia-övezctt kertek ölére permetez vékony, hűvös dér. Hajlotthátu apám a szobában bibliát olvas, anyám tűjével öltöget — ölében cica játszik: kint az ég halvány csillagfénytől boglyas. Két kisöcsém deák-irkája felett virraszt fáradt, álmos szemmel. ... Anyám az ablakon kopogást hall, s felrezzen ideges lelkilebbel. Reszketeg karját ölelésre tárja, borongós szeme kigyultan valakit látni vél... (Az ablak elé mintha ember-árnyat vetne a házfedél.) — Talán léha, álombogarász fiát várja a lombejtő őszi éjjelen. Ágyat vet. — Vacsorát terit. De a kisajtó csak nem nyílik — vad völgyseprő szél rázza le síró fák harmatkönnyeit. Oh, drága jó anyám! Hiába cpedsz forrón, s annyi szent vággyal értem: haza csak akkor megyek, ha célom már elértem. — Ma még senkinek, semminek néz a kőszívű, büszke város, de ne busulj — sikoltó sorsom sívár rétjén maholnap minden virágos. Nyöszörgő, sebfoltos lelkemben épii már a vig danáju öröm új tavasz-éltem templomát. Oh, higyj bennem! Imán-gyógyult szivem már zengve-zenditi áldásodra a hálaharsonát... Gyallay-Pap Sándor, «II Nagyon elkomorcdott. Egy marosvásárhelyi pap állóit meg sátra előtt Nagy tisztelettel köszöntötte Miklóst. — Már hallám, — mondta a pap — hoigy kegyelmed itt vagyon. Egész Erdélyország örvendez a jövetelének. — De a szent bibliákat nem veszik! — felelte Miklós keserűen. A pap szomorúan mondta: — Nehéz idők járnak a matgyarok felett. A szegény ember örül, ha a portiónak és egyébnek, ami nélkül nem lehet, szerét teheti. Felejti már a bibliát és zsoltárkönyveket is, melyek nélkül, gondolja, ellehet. Miklósnak balsejtelem fájditotta meg a szivét. És vásár után, amelyből alig tudott annyit összeszerezni, hogy tovább utazhatott, ismét ládákba rakta könyveit és Erdélybe indult. Már Szatmáron túl nagyon nyugtalanító hírek riasztották. Egészen uj világ fogadta. Tiz év előtt még egy reménykedő, bizodalmas, nagy álmokat álmodó ország volt a szülőföldje, most csupa reménytelenség, nyomorúság mindenfelé. Az emberek arcán félelem!, gyanakvás, bizonytalanság. I. Apafi halála óta a császár jóváhagyásával az ifjú II. Apafi mellett státus consilium működött Teleki Mihály elnöklésével. Az ifjú fejedelemnek semmi politikai hatalma nem volt s még ezt a külső méltóságát is veszedelem fenyegette. A. török porta nem tudott belenyugodni Erdély elvesztésébe s Thököly Imrét, a magyarhoni felkelők vezérét felkaftányozta és Drinápdliyból nagy sereg élén Erdély felé irányította, hogy a fejedelmi majestásba helyezze. Utolsó nagy erőfeszítése volt ez a portának. Thököly Románián át vonult Erdély ellen, a török nagyvezér, Koprugli Musztafa pedig Szerbián keresztül, Leopold császár emberei megtették a támadás ellen a védelmi intézkedéseket. Heisler generális elrendelte, hogy az ország* Gyulafi László vezérlete alatt inzur- gáljon. A bodzái szorost elsáncolták, a verestoronyi szorost vármegyei és aranyossaéki hadakkal zárták el, a Vaskapuhoz három, a bodzái szoroshoz négy ezredet állítottak. Az ifjú fejedelem Radnóthon székelt, ahol éppen gyűlést tartottak a védelem megbeszélésére. Ott volt Teleki Mihály is a status consilium tagjaival. Ide állitott be Miklós. Nem sok reménye lehetett, hogy ilyen nehéz viszonyok közt az ő ügyével-bajavai foglalkozzanak. Bár a biblia és a nyomtató-intézet dolga szerinte országos fontosságú volt, az Ur dicsőségének s a bivek hitbeli felemelésének kérdése. A biblia is fegyver, talán erősebb a görbe szablyánál. Szorongva jelentkezett Teleki Miháilynál- És a nagynr országos gondjai mellett is imé fogadta. Nagy megbecsüléssel ültette le és ismét áradozott aranyos bibliájáról, amint azt évek előtt a fogarasi országgyűlésen tette. — Tehát most már itt marad kegyelmed, hogy tudományával nevelje hazánk műveltségét? — kérdezte jóindulatúan. — Ezt kivánnám cselekedni az Ur segedelmével. — Bene. Nagyon helyes, Tótfalusi Kis Miklós uram. És mi a plánuma? — Ex fundamento Kolozsvárt nyomtató- intézetet csinálok. Inasokat fogadok bé, akiket megtanítok a nyomtatás, matricakészités, betűmetszés tudására. Olcsóvá teszem a, szent könyvek és az oskolák könyveinek editióját. — Nem jobb volna, ha Enyeden, vagy Marosvásárhelyen csinálná kegyelmed a nyomtató-intézetet? — Nem, kegyelmes uram! Kolozsvár a leg- alkalmatosabb hely. Erdélyben nincsen papiros s azt Eperjesről kell hozatni, ami onnan közelebb vagyon. Azonkívül könyvnyomtatónak és betűöntőnek mesterségeihez különféle szerszámra vagyon szüksége, amelyeket Kolozsvárt könnyebb beszerezni. Kis Bécsnek is mondják Kolozsvárunkat, mivelhogy ott sok kereskedés találtalak. {Folytatjuk)!,
