Keleti Ujság, 1933. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1933-10-01 / 225. szám

Vasárnap, 193$. október 1. KZlETilljSXG (23.) Vilma a boldog vallomás után kézen fogta Miklóst és leányszobájába vezette. Ott megállt anyja festett képe előtt és térdreomlott. Bol­dogságtól sugárzó arccal, valami nem e földről való átszellemiiltséggel nyújtotta föl kezét és ujjongva mondta: — Anyácskám, anyácskám, áldd meg a te leányodat és áldd meg őt is!... Miklós önkéntelenül mellé ereszkedett a földre. A következő héten a halárus asszony, aki­nél Miklós szálláson volt, a halpiacon hangos szóval dicsekedett asszonytársai előtt: — Nagy tisztesség ért ám tegnap engem. — Ugyan mi? — nevettek a fiatalabbak az öreg asszony izgalmán. — Csak tán nem kérték feleségül, néni? — Menjetek mär a tréfával! — szólta le az ugratókat az öreg asszony. — Nagy, finom kis­asszony látogatott meg tegnap. A lakómnak, annak a messzi földről való, idegen ifjúnak a menyasszonya. — Menyasszonya van már neki? Nétené! — csodálkoztak a halárusnők. — Még a múltkor utánunk cipelte a hálót... — Talán azért tette, hogy megtanulja, ho­gyan kell finom halacskát fogni benne!... — gúnyolódott az egyik rosszszáju asszony. — De már bántani nem engedem! — csat­tant fel a szállásadónő. — Amiért nekünk dol­gozott, azért csak mégis finom, uriféle embet- az! És az a leány! Az csak a finomka! Olyan, mint egy kis angyalocska. Nagyon gazdag le­het. Akkor most elviszi tőled a kvártélyost. — Nem a‘. Nem megy el. Azt mondta, hogy ott marad tovább is. Csak a menyasszonya ho­zott mindenféle finom dolgot, csipkés takaró­kat, hímzéseket és felcsinosította vele a szobát. És képekett is hozott, amiket a falra akasztott. A képeket mind a menyasszony rajzolta és fes­tette. Olyan szép a lelkem, mintha maga is kép volna. — És ha összeházasodnak, akkor is nálad fognak lakni? — Azt már nem! Csak addig az idegen ná­lam marad. A menyasszonya ugyan könyörgött, hogy jól gondját viseljem. Még meg is fogta & kezemet. — Talán kezet is csókolt... — Ugyan nyughassatok már, ti vizi vipe­rák! Irigykedtek, látom. — Miért? Talán téged vesz feleségül az ide­gen? így nyelveltek, pletykáltak a halárusnők. Vasárnap délután Miklós vitorlázni vitte Vilmát, Ott siklottak a Zuider zöld vizen és Vilma elérzékenytilt boldogsággal nézte, ho­gyan dolgozik kemény, izmos szerelmessé a vi­torlákkal. így fogja életük hajóját is kormá­nyozni, biztosan, keményen. Egy kis szél fújt a vizen és Vilma megbor­zongott. Halkan köhécselt. Miklós aggódva ha­jolt feléje: Haza fordulunk. Meg talál hülni. — Nem, nem maradjunk! — kérlelte Vilma. Tovább mentek. Vilmát egyszerre nagy for­róság öntötte el. A mellét valami fojtó érzés szorongatta és újra köhögött. Miklós meg fordította a kormány vitorlát. — Menjünk, érles, haza. Nem szabad sokáig a vizen maradnunk. Itt nagyon hűvös a levegő. Otthon Vilmának már lázpirosan égett a halovány, fehér arca. — Mi a baj? — rémüldözött Miklós. — Semmi... semmi... — nyugtatta meg Vilma. — Ez gyakran szokott lenni. Elmúlik. De Miklós nem nyugodott. Tudta, hogy a leány gyöngemellü, sokat köhög és betegeske­dik. Az anyjától örökölte. — Feküdjön le, Vilmácska, — mondta szo­morúan — nem szabad ám eltitkolni a bajt. Ha vigyáz magára, minden rendben lesz. Később leverten mondta Blaeu Jánosnak: — Az itthoni levegő nagyon árt Vilmának. 5 Valamit kéne tenni. János ur elborul ton bólintott: — Már régen el akartam küldeni valahova, talán Délfranciaországba, vagy még lejebb. Hogy a napon magához jöjjön. De sohase akart. Különösen azóta, hogy te itt vagy köztünk. — Most már talán megteszi. — Beszólj vele. Mellé adok egy kisérőnőt is s Péter is velük menne. Néhány hónapra. Miklós megpróbálta rávenni Vilmát, az uta­zásra. — Milyen jó lenne. Egészen rendbe jönne s akkor megtarjnk az esküvőt. Vilmának lázas öröm gyűlt fel a szemében. — Igen, nagyon jó lesz. De olyan sokáig nem látjuk egymást. — De azután mindig... — Mindig... mindig... És együtt dolgo­zunk. Te csinálod a bibliát; és én segítek. Fej­Ne unatkozzon! Wálasszon és vásároljon ezekből az olcsó könyvekből: fi Móricz: Bor, szerelem 30 — 1 1 Kemény: Zord idők 60'- 1 íl Mikszáth:Noszti fiú esete 90*— 1 1 Markovics: Sánta farsang 36'— I Móricz: Kerek Ferkó 36'- É Zilahy: Halálos tavasz 57'- g Katona: Bánk bán 42'- I Körmendy Ind. 715 via Bodenbach 30'— | Szederkényi Felszabadultak 30'- I Móricz: Barbárok 30 — j 1 Babits: Gólyakalifa 57'- 1 Móricz : Forr a bor 60'— 1 „ Rokonok 60'­g Földi): Isten országa felé 60'— 1 Szitnyai: Nincs föltámadás 60­1 Bródy: Manci 60'­„ Felesége tartja el 60'­Szomory: Gyuri 60'— Földi: Szahara I, II, III kötet 180 — Vándor: Andrea arcát nap felé 1 fordítja 90'­Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó elő­zetes beküldése esetén azonnal szállítja a Keleti Újság1 k'adóhivatala Cm—Kolozsvár, Strada Baron L. Pop (.volt Brassai ucca) 5 szára alatt. 15 léceket rajzolok... Most szólította először ilyen bizalmasan Miklóst, alti egészen megrendült ettől. Ez a leány csak benne és általa él. — Te... te... — ismételte mély gyönyörű­séggel Vilma. — Édes kis betegem... — fohászkodott fel Miklós. — Egészséges leszek... — álmodozott fel­élénkültén a leány. — Egészen egészséges. És én megtanulon a te hazád nyelvét. Ugy-e meg­tanítasz? — Hogyne, hogyne... — És úgy fogunk beszélgetni.. — Oh, te jó, te édes... Vilma azonban nem utazott el külföldre. Ä betegsége most teljes erővel tört ki. Mintha a gyönge, sorvadt test csak arra várt volna, amig az álmodozó, gyönge lélek eléri álmai álmát. Mintha minden ereje csak ebben a várakozás­ban élte volna ki magát, most egyszerre össze- csuklott hervadtan, fáradtan. A láz kimarta, felperzselte, belesüvitett a tüdejébe és rom­bolta, sorvasztotta. Miklóst a Vilma betegsége nagyon lesújtot­ta. Most érezte csak, hogy e gyönge teremtés mennyi erőt tudott belé önteni, mennyire tudta ösztönözni, bátorítani, kedvét szárnyra röpíteni. A műhelyben lélektelenül végezte dolgát, csakhogy éppen a kiszabott munkát éllátta, a szokott betümennyiséget kimetszette, de mással nem törődött. Már az otthoni hírek is hidegein hagyták. Pedig ott forró napok jártak. A törökök bécsi ostromának veresége és a magyar felke­lők kudarcai megerősítették Ausztria hatal­mát. Erdélyben észrevették, hogy további politi­kájukban nem lesz jó a portára támaszkodni, hanem célirányos Leopold császárral keresni a kapcsolatot. Teleki Mihály Erdély független­ségéből meg akart menteni annyit, amennyi lehetségesnek mutatkozott s ezért felhagyott a magyarhoni protestáns menekültek ügyé­nek támogatásával. Apafi nem állt ellen Teleki nj politikájá­nak, mert a furfangos miniszter állandóan az­zal nyugtalanította, hogy a magyarhoni felke­lők vezére, Thököly Imre, Erdély fejedelmi székére tör. így aztán Teleki szabadon csinál­hatta uj politikáját. Thököly erdélyi híveit sorra megfosztotta méltóságaiktól. Barcsai Mihályt, az udvari és megyei hadak főkapi­tányát nótáztatta. Sőt tovább ment. Az 1084-iki fogarasi országgyűlésen a székelyek megzabolázására kormánybiztosnak az erősen katholikns hitíi Mikes Kelement küldte ki. Donátiókat adott, donátióka.t vett el s szívós munkával igyekezett németbaráttá átgyumi Erdélyt. A német politika áldozatának, a lefe­jezett Bánfi Dénesnek fiát, Bánfi Györgyöt pedig a nóta alól felszabadította. A porta ereje közben mindinkább hanyat­lott. Az osztrák seregek a nyár folyamán elfog­lalták Visegrádot, bevették Pestet és Buda alá nyomultak. A török félhold, rövidesen csak a Márvány-tenger fölött fog ragyogni. Csupa sakkhuzás lett az uj, zavaros hely­zet következménye. Apafi titkon követséget kül­dött a császárhoz és tudtul adta, hogy Erdély kész áttérni hozzá. A porta viszont, hogy biz­tosítsa magának Erdély hozzáállását, megerő­sítő athnamét küldött ifjabb Apafi Mihály ré­szére, akit az erdélyi hongvülés már három év előtt fejedelemmé választott, de a szultán nem erősített meg. Most fényes török küldöttség: vitte a fejedelmi jelvényeket Gyulafehérvárra. Miklóshoz ez eseményekből sok jutott el s bár máskor lelkét magukkal ragadták volna a politikai izgalmak, most csak egyetlenegy iz­galom fütötte: a Vilmáért való aggodalom. Napról-napra tisztábban látta, hogy el fogja veszteni ezt a drága lelket. Kétségbeesésében levelet irt a tudós orvosnak, Pápai Pariz Fe­rencnek, leírta 0 levélben Vilma állapotát, be­tegségének minden külső jelét és könyörgött: — Ha Istent ösmer kegyelmed, küldjön va­lamely árkáliumot 0 nyavalya ellen, amely el akarja ragadni tőlem szivem legdrágább vagyo- I nát... i , (Folytatjuk.),

Next

/
Oldalképek
Tartalom