Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-05 / 202. szám
'Kedd, 1933. szeptember 5- i—mi——win 'ii minum'i Keleti-Újság wssejm&smi-miszmmmi Tízezer ember felen!étében zajlott le a gyergyóí katholikus nagygyűlés második napfa .HM a». nagyhatású szónoklatok között megrázó erővel hatott Majláth püspök beszéde, melyben tiltakozott az irredentizmus vádja ellen Paál Árpád nagyhatású beszédben a székely autonómia megvalósítását sürgette (Gyergyószentmiklós szeptember 4) Két napon keresztül csodálatosan bensőséges ünnepre virradt a kis Gyergyószentmiklós lakossága. A katholikus népszövetség nyolcadik országos nagygyűlését tartotta ezúttal Gyergyó- szentmiklóson és az er délyi katholikus világ színe java, egyháziak és világiak egyaránt itt adtak egymásnak találkozót. A kisebbségi üldözöttség mindinkább ránknehezülö napjaiban a katholikus nagygyűlés jelentősége megsokszorozódik. A hitnek, a lelki életnek művelése, Az Istenbe vetett bizalom kollektiv megkeresése, az eszményi célokban való megacélosodás soha annyira nem kellett az utakat kereső embernek, mint éppen ma. Ennek a nagy érzésnek átrezgése a magyar társadalom minden rétegében ünnepélyes formák között nyilatkozott meg és sokáig emlékezetes marad. A katholikus nagygyűlés első napjának lezajlásáról legutóbbi számunkban részletesen számoltunk be. A második napon szomorú, bo- rongós, vasárnap virradt a kicsi székely város ünneplőbe öltözött népére. Ólmos felhők nehezedtek a gyergyói havasokra és az ősz hátborzongató szele nyargalt végig a sáros nccá- kon, melyeknek szokatlanul megnövekedőit forgalmára a rossz idő miatt szinte szégyenkezve tekintettek a vendéglátó lakóházak és paloták. De azért a szomszédos községekből es az egész vidékről egymásután jöttek a disz- gyülésen részt venni akarók; az autók, kocsik és szekerek mellett, esővel és sárral nem törődve, vallásos lelkesedéssel lépdeltek az egyházi zászlók és lobogók alá sorakozott férfiak és nők vegyes csoportjai. Gyergyóujfalu, TeUgy a tábori mise, mint a szentbeszéd alatt megállás nélkül, csendesen hullott az eső és mégis egyre nőtt a hallgatók száma. Még a piaci házak ablakai is megteltek érdeklődőkkel, mert a piac két sarkán felállított megafonok segítségével még Itt is lehetett hallani a beszédeket. Közvetlenül az ünnepi tábori mise után-megkezdődött a katholikus nagygyűlés legünnepélyesebb programpontja: a diszgyülés. Pont a megnyitásra érkezik a díszsátorba Majláth püspök és Gálffy plébános szentbeszédének utolsó szavait kiragadva, tovább fűzi a gondolatot. — Hálát adok az istennek — mondotta — hogy ezekben a nehéz időkben ruházta rám az apostoli teendőket. Mint mindig, most is örömmel jöttem az én székely népem közé, mert tudnotok kell, hogy én is székely vagyok Boldogult Karácsonyi püspök megállapította apám és anyám székely származását. Tehát nem mint jött-ment, hanem mint székely testvéretek szólok hozzátok és kérek mindenkit, hogy őrizze meg az apák hitét és mindazt, amit őseitől örökölt. Legyen rendíthetetlen ül erős hitében és az ősi hagyományokhoz való ragaszkodásban. — Csak a napokban temettem el Istenben boldogult Géza bátyámat a tengerészt, a nyugalmazott főispánt és a jó gazdát. A békesség fia az ón Géza bátyáin és egyetlen rossz szó sem csúszott ki soha a száján, pedig tengerész volt és nehéz élete volt- György bátyám áí évig élt békés, példás herőpatak, Kilyénfalva. Csomafalva önkéntes tűzoltói katonás sorokban vonultak fel és a helybeli tűzoltósággal együtt a piacon felállított díszsátor körül helyezkedtek el és a rend- fenntartásra vigyáztak. Reggel nyolc órakor a férfiak közöä szentáldozást végeztek az örménysZertartásu templomban, hol Majláth püspök végezte a szentmisét, mig a nők a plébániai templomban járultak a szentáldozáshoz. Ezalatt az idő alatt- már két-háromezer ember gyűlt össze a piacon és ^nire fél tíz lett, tízezer főnél is huta! inasabb tömeg lepte el a díszsátor körüli teret. Az ünnepi tábori misét Fiedler István szatmár— nagyváradi püspök celebrálta fényes segédlettel, melynek elvégzése után Gálffy Sándor nagyváradi plébános mondott frappáns hatású szentbeszédet a mikrofon előtt. Beszédében rámutatott Gálffy plébános arra, hogy nem parádézni akar ez a katholikus nagygyűlés, hanem vallomást tenni az ő katholikus hitérőlVan a katholikus egyháznak egy rövidke szava, mely roppant nagy erőt és hatalmat rejt magában s amely szónak a hallatára kiesett még a pallos és a kard is a pogányok kezéből. Ez a szó: a Credo, a Hiszek: Ezt a siót, ennek az erejét kell belevinni a mai társadalmi és családi életbe, hogy ne legyen olyan sok nyomorúság ezen a világon. A katholikusság eddig kihasználatlanul hagyta a Credo erejét, ellenben a kommunizmus, a bolsevizmus, az atheizmus nagyon radikálisan kihasználják elveiket, nemcsak hirdetik azokat, hanem meg is valósítják. Ez ellen a radikalizmus ellen csak radikalizmussal küzdhetünk mi katholikusok, de nem a nyers erő radikalizmusával, hanem az elvek és az erény radikalizmusával. Radikális katholicizmusra van szükségünk a -társadalomban, a családban, műhelyben, irodában, s az életben mindenütt. Ezzel az elhatározással menjetek haza — mondotta befejezésül Gálffy — és otthon is higyjetek, világitó lelkek legyetek és cselekedjetek. családi életet feleségével, kinek halálát nemsokára ő is követte. Legidősebb nővérem most 81 esztendős. Egy évvel előbb szél ütötte és béna lett, de most hála Istennek visszanyerte egészségét, talán jutalmad azért, hogy türelmes alázatossággal viselte betegségét. Az én jó édesanyámat az Ur Jézus az ő szentséges szive ünnepén vette magához. Életében erős volt és milliókat gyűjtött, habár sokat szétoszlott a szegények között. De ezek fölött a milliók fölött mi, testvérek, sohasem vesztünk össze és sohasem pereskedtünk egymásai. Nem dicsekedni akarok, hanem példát mutatni. — Nehogy azt gondoljátok szeretett jó hiveim, hogy mindezeket a családi vonatkozású dolgokat azért mondom el, hogy dicsekedjem velük. Nem! Nem dicsekedni akarok, hanem példát mutatni azoknak, akiknek az Isten vagyont adott, tradíciókat és történelmi nevet, hogy becsüljék meg azokat és ne pazarolják el és ne csuszsza- nak le. — Egyik csíki községben megtörtént, hogy nem többen jöttek bérmálkozni, mert vem volt mit a lábukra felhúzzanak. Az én buzgó és önérzetes székely testvéreim szégyenük a szegénységet. Pedig ezt nem szabad szégyenleni, ezzel büszkélkedni lehet, mert nem mi vagyunk annak az okaiEzután a püspök érdekes kijelentéseket tett küszöbön álló római útjáról. Elmondotta, hogy tiőbb repülőgépen Bécsbe megy az ottani katholikus nagygyűlésre s csak azután folytatja utján Rómába. — Budapest és Becs között repülőgépen szoktam megtenni az utat, de ez sem kerül nekem semmibe, mert reklámnak használnak engem, a repülőgépen » „Ha ez az öreg püspök repül, ti is repülhettek“ mondják. Nemcsak a repülőgépen van veszélynek kitéve az ember, az autóutak is veszedelmesek. Hozzátok is ilyen rossz autóúton jöttem. Ne aggódjék tehát senki érettem. Hagyjátok a püspökeiteket, papjaitokat és tanítóitokat úgy működni, ahogy az Isten akarja. — Sokan kérdik tőlem, hogy miért járok Rómába minden esztendőben. Nekem köteles- segszerűen meg kell, jelennem az én legmaga- s<d)tj elöljáróm előtt, hogy előterjesszem jelentésemet egyházmegyém állapotáról. Ez Fiedler püspöknek is kötelessége Vesz püspöksége első öt évének letelte után. Ettől eb tekintve, mint már többször is tettem, ezerben is újra megkérdem a szent atyát, vájjon alkalmasnak tart-e még engem öreg szivemmel a vezetésre. Ha már öregnek talál, megkérem, hogy küldjön nyugalomba és jelöljön ki utódot egyházmegyém vezetésére. Harminchat évi szolgálatom után tavaly azt kérdezte tőlem a szent atya, hogy aki olyan fiatal még mint én, miért kivan utódáról gondoskodni. Előtérjesztetteím közül akkor nem találta szükségesnek a választást, remélem azonban, hogy az idén sikerül Iőt utódom kijelölésének szükségességéről meggyőznöm, Majláth püspök most beszédében kitért azokra az irredenta vádakra, melyek minduntalan felbukkannak az erdélyi római katholikus püspökök ellen a román sajtóban és közéletben. • —- Irredenta vádakat hangoztatnak ellenünk, melyeit ellen az egész püspöki kar nevében tiltakoznom kell. Mi alattvalói hüség- esküt tettünk az uralkodó kezébe. Mindenki előtt szent az eskü betartása, hogyne volna szent előttünk, püspökök előtt. Kijelentem — emelt hangon, — hogy aki azt állítja rólunk, hogy nem vagyunk hűségesek és lojális állampolgárai ennek az államnak, az rágalmazó. És én gondoskodni fogok arról, hogy védelmet találjunk a felénkszórt rágalmak ellen. Mihelyt Őfelsége a király meggyógyul, kihallgatást fogok kérni tőle és megkérem, hogy nemcsak pártatlan és igazságos uralkodónk legyen, hanem bízzék is bennünk. A frenetikus hatású püspöki megnyitó után felolvassák a pápa válaszát, melyet Pacelli bíboros által küldött a nagygyűlésnek. A pápa sürgönye. Azután Gyárfás Elemér szenátor felolvasta a szentszék által küldött üdvözlő sürgönyt, amely többek között a következőket tartalmazza: A pápa őszentsége őszinte örömmel értesül arról, hogy katholikus férfiak Gyergyószentmkilóson nagygyűlést tartanak. A nagygyűlés tanácskozva a hit dolgairól erőt önt a lelkekbe. Őszentsége apostoli áldását küldi a nagygyűlés összes résztvevőinek. Pacelli bíboros. Gyárfás felolvasása után ismét Majláth püspök szólal fel s bejelenti, hogy terve az ezutáni nagygyűlésre az erdélyi görögkatholikusokat Is meghívni, annál is inkább, mert nagyobbrészük jól beszél és ért magyarul. A gyűlést a piactéren tovább nem folytathatták, mert a kezdettől fenyegető eső megeredt. A piactérről a férfiak a plébánia templomába, a nők pedig a zárdába vonultak tovább gyülésezni. A templomban az első szónok Matolay Zoltán, ki a „Katholikus férfi kötelességei napjainkban" elmen tait előadást. Ezután egyszerű harlsnyás földmives, Takács Tamás beszél a katholikusság áldozatkészségéről. Gyárfás Elemér beszéde. A székely földmives után Gyárfás Elemér megy fle a templom szószékére s nagyobb beszédben fejtegeti a katholicizmus népfenntartó erejét. Indokolja, hogy miért éppen Gyergyóban tartották meg a nyolcadik nagygyűlést. Itt él legnagyobb számban a katholikusság és mert a nép itt nagyon el van szegényedve éa hagyatva. Azután a katholicizmus hépfdntartó erejével foglalkozik behatóan, mely három irányú; 1. A katholikus férfi erős ember legyen. 2. A katholikus nép utódokban gazdag legyen, tehát ne vessen gátat mesterségesen a népesedésnek. 3. Legyen a katholikus nép soraiban rend és fegyelem, mert csak ezek biztosítják fennmaradását. Gyárfás Elemér ezután köszönetét mond Majláth Székely vagyok én is, közüielek való és nem |Btimen! idegen — mondotta Majláth püspök