Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-26 / 220. szám

Kedd, 1933. szeptember 26. G KeietiUjs&g HMMBBHMMWW—■BMMBBBWWMMBMHB——111—WlWIji^W A kolozsvári rendőrség szétoszlatta a vasárnapi antifasiszta gyűlést (Kolozsvár, szeptember 25.) Vasárnap a ^fegeli órákban erős karhatalni-készültség cir­kált a Magyar Színház környékén. A csendör- ség és a rendőrök megjelenése feltűnést keltett és a közönség nem tudta, hogy tulajdonképpen mi rejlik az erélyes intézkedések mögött? Néhány nappal ezelőtt arról értesült a rend­őrség, hogy a kommunisták antifasiszta-gyűlés elnevezésen óhajtanak demonstrációt rendezni. Sőt, hogy a hatóságok figyelmét teljesen el­tereljék, küldöttség kereste fel Popov Adonis dr. lupista képviselőt, hogy a gyűlésen a fasiz­must és a hitlerizmust támadja. Popov dr. vá>- lalta a szerepet és az eredeti terv szerint a gyü­lekezésnek egy főtéri helyiségben kellett volna lezajlania, onnan pedig a Magyar Színházba (Kolozsvár, szeptember 25.) Az elmúlt hét péntekén a brassói rendőrség távirati megke­resést intézett a kolozsvári rendőrséghez és kérte, hogy vezesse be a vizsgálatot egy érde­kes vasúti zsebtolvajlás ügyében. A feljelen­tés szerint Tanódi Adám bukaresti lakostól ismeretlen tettesek a kolozsvári állomáson déli 12 órakor elloptak egy pénztárcát. A pénztárca a fontos iratokon kivül négyezer lejt, azonkívül 5 darab angol egyfontos bankjegyet és 5 darab 10 sil* linges bankjegyet tartalmazott. A távirati megkeresés alapján a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztálya széleskörű nyomo­zást vezetett be a tettesek kézrekeritésére. A siker biztonságának érdekében érintkezésbe léptek a kolozsvári pénzintézetekkel is s közöl­ték, hogy ha valaki angol fontot kinál el­adásra, azonnal jelentsék a bűnügyi osztály­nak- Eredmény csak pénteken a déli órákban mutatkozott, amikor az egyik kolozsvári pénz­intézet jelentette telefonon, hogy valószínűleg a keresett egyén áll a bank üveges pénztárablaka előtt, angol fontot kínálva eladásra. Egy detektív azonnal kiszállott a helyszínére, ahol régi ismerőssel M a c s a i Istvánnál ta­lálta magát szemben. Természetesen azonnal letartóztatta és beszállította a központi rend­őrségre, ahol alapos vallatás alá fogták. A megrögzött zsebmetsző azonban nem volt haj­landó semmit beismerni és a nálatalált 10 sil- iingesek eredetére vonatkozólag is hosszas me­set talált fel. Időközben azonban tanuk akad­tak, akik látták a jómadarat az állomás kör­nyékén és perronján ólálkodni Erős József zsebmetsző társaságában. A szombati razzia alkalmával aztán elfogták Erős Józsefet is, aki azután a keresztkérdések özöne alatt meg­tört és jegyzőkönyvbe diktálta a kérdéses pén­teki nap eseményeit. Elmondta, hogy ő, valamint Macsai Ist­ván és Bálint Árpád pénteken kint tartózkod­tak a kolozsvári vasúti állomás perronján és a déli gyorssal érkező utasokat figyelték. Mind a hármuknak feltűnt egy jól öltözött ur, aki lapokat vásárolt a rikkancstól s eközben a szél meglobogtatta a tárcája egyik rekeszé­ben lévő bankjegyeket. Pár perc múlva már Erős Macsai asszisztálása mellett kiemelte a szórakozott utas zsebéből a pénztárcát, amit azután Bálintnak adtak át, aki el is tűnt vele a pályaudvar forgatagában. Miután a vonat elindult és több hal nem került a horogra, a A LoúaJ íEpegliizMijl] ÓVSZE3E akartak menni, hogy a gyűlést megtartsák. A kora reggeli órákban erős karhatalmi fel­készültséget helyeztek el a főtér egyes pontjain és megakadályozták a felvonulást. Mindössze húszán jutottak el a Malom uccáig, de a Ma­gyar Színházhoz már nem engedték őket. Popov Adonis kemény szavakkal támadta a rendőrséget s annak vezetőjét, hangsúlyozva, hogy a gyűlés betiltása teljesen jogtalan, mert nem akarnak politizálni, hanem a fasiszta rend­szer kinövéseit akarták ostorozni. Ugyancsak itt írjuk meg, hogy a rendőrség letartóztatta a gyűlés egyik agitátornőjét, aki a hivatalos véle­mény szerint kommunista propaganda miatt vasúti állomással szemben lévő éttermek egyi­kében testvériesen megosztoztak a bankje­gyeken. A vallomás alapján a rendőrség azonnal kiszállott Bálint Árpád Petőfi uccai lakására, hogy megejtse a házkutatást és kezet tegyen a hozzákerült pénzekre. Bálint azonban, aki az alvilág hirhordozói utján már jóval előtte ér­tesült arról, hogy Macsai és Erős rendőrkézre kerültek, a nála lévő angol bankjegyeket egy üvegbe rejtette, kivitte a temetőbe és ott az egyik sir tövében elásta. A rendőrség emberei meg is találták a jelzett helyen a pályaudvari zsákmány töredékét. A három elfogott zsebmetszőt átkisértók az ügyészség fogházába. A máramarosszigeti Iparos-Otthon iparos ifjúságának kultur tevékenysége (Máramarossziget, szeptember 25.) Ide s tova egy esztendeje annak, hogy a szigeti ifjúság nemesebb eszmék szolgálatába való tömörülése kezdetét vette. Tizenhárom év elhanyagolt ugarját kellett művelés alá venni. Egyrészt a szülök megcsontosodott előíté­leteit kellett legyőzni, másrészt a különböző szélsősé­ges társadalmi eszmék labirintusából, sőt gyakran a korcsma-pincék borgözös légköréből kellett visszahó­dítani a foglalkozásnélküli, sorsa felett kétségbeesett es végeredményben már csak egy világfelfordulásban reménykedő fiatalságot. Vissza kellett adni önmagá­nak, a mag-abizásnak, annak a hitnek, hogy a szel­lemi kultúra elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen vele­járója. Az egyesztendei fáradozás eredménye olyan megkapó, annyira örvendetes minden magyar szívnek, hogy például szolgálhat mindazoknak, akik még nem próbálták meg az iparos ifjúság beszervezését. Fon­tos ez a magyarság szempontjából, mert ez pótolja a magyar oktatás immár érezhető hiányait, a 6, vagy 7 elemi iskolát, hol megkaphatná a serdülő ifjúság azt az alapot, melyre létét nyugodtan felépítheti. A szi­geti Iparos Otthon ifjúsági csoportjának immár 200 lelkes, engedelmes, szolgálatkész tagja van; leányok, fiuk vegyesen. Már ebben az évben többször szerepel­tek, az általuk rendezett „fagylalt" délutánokon, hol ének, zene, szavalatok és egyfelvonásos szinelöadások- kal annyira népszerűsítették ezeket a délutánokat, hogy a hatalmas nagy nyári helyiség befogadóképes­sége kicsinek bizonyult. Az ifjúságnak van saját zene­kara, amely előadások után ugyancsak huzza a talp alá valót. Ä siker és a közszereplésben való részvétel vágya, mindig többet és többet hódit meg az ifjak kö­zül a nemes törekvés szolgálatába s maholnap szégyel­leni fogja magát az az ifjú, ki nem tagja az egyesü­letnek. Az énekkar beszervezése most válik aktuálissá. Ezt ugyan hátráltatja az, hogy az ifjúság a különböző felekezetek énekkarába van beállítva. Az Iparos Ott­hon vezetősége azonban az elsőbbségi jogot magának akarja lekötni. Elismeréssel kell adóznunk a vezető­ségnek, elsősorban Schiller György elnöknek, aki a kérdés nagy horderejét belátta s akaratával diadalra vitte. Lelkes támogatói ebben a nemes munkában az ifjúság részéről Viorel József és Bottá Pál alelnökök, Abordán Kálmán titkár, Saláta János jegyző, továbbá 5 férfi és 5 női tagból álló vigalmi bizottság. Világsiker Kötetenként, fehér papíron 8-100 oldal, remek vászon díszkőtdsbeii. kötet van eddig és (io lej havi fizetés után megszerezhető !! W dd W }I^ "^7 kf!P tizenkét kötetre, szelvé- LW 'S« -Si- ä-J i-ta nyék ellenében, egy kötetet! Parrot: Ex-felség Móricz Zsigmond : Forr a bor Frnz Werfel: Nápolyi testvérek Rródy Lili: A Manci Vicky Baum; Helén doktorkisasszony Szitnysi Zoltán : Nincs feltámadás Földi Míhá’y: Isten országa felé André Mauriois; Asszonyok útja Frank Aman: Halálra ítélve! Szomory Dezső : Gy úri Zilahy Lajo ■; A lélek kialszik Sigrid Unsed: Pogány szerelem Parrott: Szabad a csók Móricz Zsigmond; Rokonok Vlcki Baum: Baleset Bródy Lili: A felesége tartja el Martin Maurice: Szerelem, Örök titok Földi Mihály; A meztelen ember Jaquis Dévai: A préda Erdős René : Ha naii hegedüszó Mazo de Ia Roche: Jalna lakói Marcel P.: Akit az asszonyok szeretnek Bromfield: Huszonnégy óra--------' ~ ' nj »VKUIV»! A sorozat megy tovább. Havonta 1-1 kötet jelenik meg; remekművek, ugyanolyan egységes kiállí­tásban. A 24-ik kötet Hinnie HurstrAsszony a vo­naton 1933 októberében. A kötetek egyenként is kaphatók, ha a pénzt és 10 lej portót beküldi.- Levágni Ezt a szelvényt vágja U, töltse ki, küldje be Keleti Újság kiadóhivatala, Cluj Megrendelemi a „Világsiker“ teljes soroza­tát, kötetje 60 lej, 1-től végig és az ezutá- niakat. — Kérem utánvéttel küldeni most ________________számokat, a többit havi-kötetenként. *#1 m «#■1 ■ff ♦ «A.I ■V’ számos esetben volt a rendőrség vendége. Három vasúti zsebtolvaj peches kalandja a bukaresti utassal és tömött pénztárcájával A lopás sikerült, de a kolozsvári rendőrség a pénzzel együtt elfogta a jómadarakat

Next

/
Oldalképek
Tartalom