Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-08 / 205. szám
KSlETlUjSJCG Péntek, 1933, szeptember 8, MACYiMAAGLYA Regény irta Takots József (3) A bucsuzkodó Miklóst végigmérte és kimentA fiataloknak csak annyi idejük volt, hogy összesúgjanak. — Én még nem megyek, — mondta Miklós— A kertben húzódom meg az ablak alatt. Ha joljon ki, édes... — De le kell ereszteni a superlátot. — Hát csak a kezét nyújtsa ki. Asztalos azonban még nem engedte el a fiút. A tiszttartóval hamar végzett, aztán tovább faggatta Miklóst a politika irányában. — Hallottad-e, öcsém, hogy a fejedelem mit üzent a császár kassai generálisának, Kopp-nak, aki a menekültek támogatásáért Erdélybe való betöréssel fenyegette meg? — Nem én, bátyám! Asztalos uram büszkén újságolta: — Hát azt válaszolta: „Generális uram, Erdélybe a szoros utak miatt bajos ám bejönni, de kimenni még bajosább!“ Ettől a választól el is ment Kopp uramnak a kedve, hogy ide vederedjék! Mikor Miklós aztán illedelmesen elköszönt az ispántól, szeretettel tette kezét a vállára és biztatóan mondta: — Ne busulj, fiam! Bár nénódasszony annak a cseh Przelmicseknek szánta a Zsuzsika kezét, én nem hagyom. Csak tanulj szorgalmatosán és a leányom vagy a tied lesz, vagy senkié! — Egyet sem élet az élet Zsuzsika nélkül! — sóhajtotta az ifjú és elindult, hogy a kollé giumba visszamenjen. Előbb azonban még az országúiról vissza ugrott a keritésen át a kertbe és odaállt a Zsuzsika ablaka alá. A superlát mögül pedig egy fehér vékonyka kéz nyúlt ki s Miklós holdas éjszakában órákig szorongatta, mialatt verseket suttogott, amelyek ott szülétrek meg fiatal szivében, az ispánház kertjének őrtállo fái alatt. \ kis kiisiykera Sőfsl» erő Tan. mini a nagy tengerben ... — Török, német hiába gyötrenek minket, mégis fennmaradunk! — vitatkozott lelkesen Miklós diáktársai között egy délutáni szünet alatt. — Erdély hagy lesz és mindig nagyobb, mert őserő él benne. A művelődés megmeníője, fenntartójaAz ifjak csillogó szemmel hallgatták. Vass György, Miklós kebelbarátja, lázasan helyeselt. A városkertben gyűltek össze a nagyobb diákok. Ide szoktak kirajzani a kollégiumból s tréfaszó mellett évődtek, társalogtak, ele leggyakrabban az; ország sórsáról igen komoly szókat ejtettek. Miklósnak, aki már senior volt, nagy élvezettel csüngtek a szaván. Az örökké lángoló ifjú magával tudta ragadni diáktársait. Miklós sokat tudott, sokat tanult, temérdek könyvet olvasott, a legkülönfélébb tudományokat művelte, az uj teológiai irányokkal is foglalkozott, ismerte Descartes és Coccejus bölcsészeti elveit. Ez nagy tekintélyt szerzett neki. Most éppen arról beszélt, hogy a magyar mivelődés bölcsője Erdély. — Nézzétek, barátaim, — mondotta — örökös harcok között is hogyan fejlődik a mivelődés nálunk. Pedigleu a háborúk sok kárt okoznak erkölcsi javainkban. S mégis. Valami ís- tepurunktól megáldott természet vagyunk s fejedelem urainktól a legkisebbig mindenki ügyekezik pallérozni a lelkét. Honnan van ez* Az erdélyi ember nyugtalan fajta. Furton-furt töri az eszét, valami rendkívülit akar, újat, mást, ami van. Akácos, izgága fajta vagyunk, de ez a jó- Talán a természet testálta ránk ezt a tulajdonságot. A cik-cakkos hegyeink, a mély völgyeink, a sebes, kanyargós patakjaink. Akárhogy van is, jól van. Mert nem ok nélkül való, hogy akkora itt a pártoskodás. Hogy fejedelemuraink egymást váltogatják, hogy aszerint, ki az erősebb, eszesebb, furfangosabb, beül a várakba és nótázza ellenfeleit. Hogy törökkel, némettel cimboráivá, túljárunk basáknak, idegen királyoknak eszén. Ennek igy kell lenni. Jobb volna tán békében élni! Nem bizonyos. Lám, örökös harcokban is Bethlen Gábor urunk megteremte Fehérváron a kollé gíumunkat. És mostani fejedelmünk is, Apafi uram, él a tudományoknak, országos dolgai mellett is teológiai könyveket fordít. Benne vagyon ez a mivelődési szomjúság az erdélyi lélekben és a harcok csak nevelik ezt. Az ifjak vitába szálltak Miklóssal, talán inkább csak azért, hogy jobban beletüzeljék, s a senior kifejtette véleményét közállapotok ról, jövő reménységekről. — A legnagyobb harc mégis csak az, — vélte — amely minket, protestánsokat a ka- tholikusokkal állít szembe. És a harcban is a mivelődést védjük, a lélek szabadságát, Lám, most is a katholikusok elűzték nagybányai templomából nagytiszteletü Horti István ura mat, az én nemes patronusomat, aki is Foga- rasba tette át székhelyét. Pedig mi nem bán juk, imádják Istenurunkat ők is a maguk hite szerint, de ne turbálják a mi hitvallásunkat. Ám éppen ezért nekünk is vigyáznunk kell vallásunk tisztaságára. Ki kell szabadita nunk nyűgeiből s a dogmákból, mint ahogy Coccejus tanítja és Dési Márton professzor urunk hirdeti- Én is csak azt mondom, a biblia a fundamentuma hitbeli kérdéseinknek, egyedes egyedül csak a biblia. De másmilyen legyen, mint a mostani. Nagyon belelelkesedett témájába. Vass György közbeszólt: — Hát mi baj vagyon a bibliánkkal? 9 — Rossz az, barátim nagyon rossz. — Hogyan? — csodálkoztak a diákok. — Nem a mi nyelvünkön van irva. Magyar szavak, magyar mondatok s mégsem magyar. — Na, ugyan annak sem fontak az eszéért, aki ezt megérti, — dörmögte az egyik diák fél halkan. — Egyet se csudálkozz, pajtás, — mondotta Miklós, — mert igy van az. A bibliánkat nem mi nyomjuk, csak nyomatjuk idegenben. Tele van ortográfus hibával, értelmetlenséggel. És még a szent zsoltáraink is- De nem is kívánhatom attól a könyvnyomtató hollandustól, hogy értse a mi szép nyelvünket. Hogy hova kell a vessző, a pont, hol kell átvinni a szót, megszakítani a sort. Az ember ugj'ancsak erőst renyekedik rajta, hogy mi is az értelme itt- ott? Ejsze, ha volna országos nyomtató intézetünk és volna köztünk csak egyedes egy is, aki metszeni tudná a betűketMiklós nagyot sóhajtott. — Én úgy vélekedem, — tette hozzá aztán komoran — nem is lesz addig igazi miveltsé- günk, amig nem magunk nyomjuk a könyvein két a magunk metszett és öntött betűivel. A fiuk elgondolkoztak. — Hol vagyunk mi attól? ... — töprengett Vass György. — Meglesz! — mondta most hirtelen fellángolva, szinte kiabálva Miklós. — Egy életem, egy Istenem, próbálok én majd egyet! A fiuk csodálkozva néztek rá. Úgy állt előttük Tótfalusi Kis Miklós, mint egy látnok, aki valahova messze néz a titkos jövendőbe. Arca fénylett s szeméből különös láng lobbant ki. Szinte megigézve bámulták. Csak egyikük, egy sötétképü, magaskoponyáju, sárgabőrii sovány diák mormogta rosszindulatúan, inkább csak önmagának, hogy senki se hallja: — Ne ágálj, mint a kutya a tolluseprtivel i Az epés diák neve Csepregi Turkovíc3 Mihály volt. Ezen a délutánon Miklós találkozott Zsuzsikával is. Asztalos uramék kocsin bejöttek Enyedre bevásárolni. Katharina asszony az örmény boltosokat járta, Asztalos uram a korcsmárosokat kereste fel. A kollégium szőlőjének borát adta el- Zsuzsika engedőimet kért, hogy sétálhasson egyet a városkertben. '— Ülj le egy lócára a kertkapu közelében! — mondta Katharina asszony szigorúan. — Egyet se mozdulj! Egy óra múlva érted megyek. Zsuzsika repült. Hiszen megbeszélték már egy héttel előbb Miklóssal a találkozást. (Folytatjuk.) Könyv- és papirkereskedők, könyvnyomdák 10*4. ÉVI NAPTÁR- SZÜKSÉGLETÜKET iegolcsóbb árban szerezhetik be a Heti- és havi asztali- és fali elöjsgyzönaptárak agendák, zsebnaptárak faliabroszok, kosaras- és szakmanaptárak ________ dús választékban Minerva Irodalmi és Nyomdai" Műiníézet Részvénytársaság reklám naptárosztályában Ciuj—Kolozsvár,
