Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-24 / 219. szám
Magyar sir oh mellől... A pusztahamarăsi amely ma is Beszélgetés br. Kemény Annával a pusztahamarăsi nagy halottról — Emlékek a család kedvencéről: Zsigáról, könyvtáráról, édesanyjáról, haláláról — És fájó kérdés, amit a családi vendégkönyv tesz föl « KuETi'Ujsm (Pusztakamarás, szept. 23.) A mezőségi nagy falu délkeleti oldalán, gyümölcsös közepén vezet a keskeny ut. Föl a csöndbe. Kis félköralakú helyre irányit vezetőnk. — Itt a sir! Kláris bokrok szegélyében izmos diófák árnyékosodnak. Hárman vannak és mindegyik már gyökérből négy vastag derekú törzsre oszlik. Mintha ez is a mélyben pihenő sokoldalú erejét mutatná. A hatalmas, bő halmon végig sir árnyékuk. Halk szellő enyhe hajlongással örökföldet simogat. Fejnél egyszerű, mégis megragadó sirkő. Vastag oszlopszerii. Fönt tág kehely, mintha az elszállt élet itthagyott kelyhe lenne. Az oszlopon keresztbe vésett márvány pergamenten: „A fáklya másnak szolgál magát emészti meg." Igaz mondás, melynek aljában saját fölemésztett életével pihen 58 éve br. Kemény Zsigmond: „A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja s igazgatótanácsosa, a Kisfaludy társaság rendes tagja s volt elnöke, kiváló államférfin, lángelméjii iró, a haza egyik legjobb fia...“ (Gyászjelentésből.) Pár lépéssel oldalt nyugszik Báró Kemény János. A két testvér, halóporaiban is maga köze vette a diófák e megcsendesült öblébe azt, akinek legtöbbet köszönhettek, ki legdrágább volt nekik, ő harmadik halott. Sirkövén nincs boss- szu nekrológ, nincs sirámos gyászszó. Csak a lélekből kibuggyant csepp vér. Mégis benne van minden szeretet, gyermeki alázat, melye*, gyermekei éreztek: „Anyám sírja.“ Szellő susog végig és a dús lombok nehé>, olajos illatot lehelnek. Halottak beszélgetnek itt és megenyhült testükre puhán omlik égy- egy levélkönny. Az életmesgyéjéről őket kutatón indulunk vissza a kastélyba, emlékei közé. Kemény Anna * bárónő a hüs ámbituson vár. Készségesen vezet a gazdag festményekkel, pompás bútorokkal diszitett szobákon végig. Mcgilletődve csodáljuk Kemény Zsigmond arcképét, mit br. Kemény János fölkérésére Barabás Miklós festett és a család eredetiben őriz. Ragyogó mély szeméből, magas homlokáról árad a nagy szellem. A bárónő emlékezve mondja: — Éppen ilyen volt. Kellemes magyar zamattal beszél. Jól esik, amint egyszerű őszinteséggel magyaráz. Magas könyvszekrények közé lépünk. Kényelmes bútorok, hatalmas Íróasztal és könyv... többezer könyv. Megkérdezzük, vájjon ez mind Kemény Zsigmonddé volt. — Nem. Neki semmi ilyen nagyszerű bútora nem volt, mert nagyon puritánul élt és nem is itt. A könyveit nem őrizte meg. Legtöbbjét barátai menekítették meg. Nagyon sokat adott hozzá a család. Kemény Zsigmonddé mindössze három szekrény. Van itt latin, német, spanyol könyv. Fötlünően sok a történelmi mü. Meg is említjük. — Igen, igen, Regényei történelmi tárgynak. Es ő, amit irt, azt először alaposan áttanulmányozta. Sokszor bizony évekig. Nem siette úgy el, mint a mostaniak. Ki volt Kemény Zsigmond? Egyszerű, barna rámában, régi ujságlapot mutat. A Mariánum növendékei küldötték. Régi kolozsvári napilap első oldala: „MAGYAB POLGAB“ politikai napilap. Kolozsvárt, 1875 szombat, december 25. IX. évfolyam, 295 szám. A vezető helyen: „Kolozsvár, Deczember 24. Br. KEMÉNY ZSIGMOND MEGHALT. A magyar irodalmat és hazánkat a Toldy Ferenc halála után érzékenyebb csapás alig érhette a br. Kemény Zsigmond halálánál. Egy fényes lángelmét,' egy törhetetlen hűségű fiát s egy nagytekintélyű államférfiut vesztett el benne hazánk! Mekkora veszteség egy emberben! Évek óta fogyott és pusztult e lángelme. Aa emésztő kór sem bírta egyszerre kioltani. Nemcsak a br. Kemény család tartozik a keservesek közé: az egész nemzet, ez a gyász a mindnyájunké“ ... Következik a családi gyászjelentés, mely közli, hogy mikor halt meg (1875. XII. 22.) maja Így folytatja: „Ameddig a magyar irodalom élni fog, élni fog az ő neve is. Munkássága, kitartása, hazaszretete példa legyen a jelen nemzedéknek. K. Papp Miklós.“ Megemlítjük, hogy őt tartották a magyai újságírás fejedelmének. Kutatunk, hátha kapunk legalább egy akkori újság példányt, melyikbe B. Kemény Zsigmond is irt. Azonban nincs. A család úgy látszik nem sok gondot fordított erre. Vasárnap, 1933. szeptember 24. A földreform. Amint visszafelé indulunk az ajtó fölött Döbrentei Gábor néz reánk. Az, kit oly sajnálatosan megtévesztett kritikai érzéke, hogy nem ismerte föl Katona József „Bánk-bánjá“-ban a legjobb magyar drámát, A képet, Simo nevű festő 1824-ben festetté. Oldalt friss aquarell húzódik meg. B. Kemény Zsigmond sírját mutatja. Érdekes története van. A földreform idején, mikor a Kemény családtól több mint kétezer holdat kisajátítottak, egy román mérnök festette. — Mikor elment, fölküldte nekem — meséli B, Kemény Anna. “ Ha akarjuk, tartsuk meg. Meg is tartottuk, mert elég szép. Kint. Az ámbituson a lebontott ősi épület egyes maradványai vannak összegyűjtve. Két régi cl- merkő 1571-ből, Gregorius Kemy és feleségéé, Váji Annáé. Érdekes kőből faragott pinceablakok. Óriás tengeri kagylók stb. Ezalatt uzsonnára terítettek. Fogyasztás közben körülnézünk. Öreg fák öveznek. A kastély előtti szabad tér gyönyörű parkká van alakítva. Színes virággruppok itt-ott kecsesen elszórva. Közöttük apró utak, méla szomorú fib zek. Előttünk tenniszpálya. Az ősi fák között néha egy-egy mátyás cikkázik át. Zsong a délután, jólesőn süt a nap. Halkan járnak közöttünk a nagy ősök. Kenyérjusson. A rokonságról kerül szó: — 1600-ban élt János és Péter. János a fejedelem ágból, Péter' nem. Az utóbbiból született Kemény Zsigmond. Én a fejedelmi ágból. Re- nyérjusson (igy mondja) Zsigmonddal rokon vagyok, de csak messziről. Azonban mindig nagyon összetartottunk. Megkérdem, Kemény Zsigmond apjától örökölte-e tehetségét. Roppant érdekesen válaszol. — Nem... Mert a Kemények között, igaz, sok eszes volt, de ez az egy éppen nem. Édesanyja, Csóka Rozália, ki szintén nemesi családból származott, nagyon de nagyon müveit és mély gondolkozásu volt. Tőle örökölte. Kemény Zsigmond tragikus halála. Az író haláláról és annak körülményeiről érdeklődünk. 7 — Úgy hétéves lehettem. Nem nagyon törődtem semmivel, éltem a napba. Csak a hangulatra emlékszem. A család mindig mondotta: — Zsigó irta, Zsigó mondta. Nagyon szerették. És egyszer csak jön a levél. Nagyanyja irta Pestről Jánosnak, hogy Zsigmond megy az uc- cán. Egyszer csak nem tudja, hol van. Csak mutogat és nincs az esze nála. — Sajnálattal jegyzi meg. — Pedig eszes volt, kellemes ember — de nem világfi. Ez ellen szinte tiltakozik. Aztán ide hozták... A család nagyon restelte és ő is igy volt. Nagyon szerette a csendet és hogy semmi se zavarja, egy tisztartói lakásba helyezték. (Egyszerű, kicsiny szoba.) Itt ápolta és gondozta őt Uzoni Elekné, a tisztartó felesége Néha voltak tiszta órái. Egyszer, ilyenkor fölhozták a családba. Akkor láttam én is. Aztán megint, elborult. Agylágyulásban halt meg... Éppen az ő nagy eszével... Nála is fölkisértett nagyjaink szörnyű tragédiája. — És a berendezés, ahol élt? — Azt, hálából az ápoló asszonynak ajándékozta. Most akarok én valamit oda rendezni. Legyen az is egy emlék .., Vendégkönyv. B. Kemény Anna elénk teszi a vendégkönyvet. 1930 óta az összes látogatók aláirták. És Istenem, milyen kevesek azok. Jórészt a rokonság. alig idegenek és a mai irodalmi élet képviselői közül senki. Vagy a fáklya addig jó, mig világit... azután eldobjuk? De, hiszen ő még most is vilaLager Károly. Tanítók figyelmébe! Mielőtt tankönyvbeszerzését eszközölné, feltétlenül nézze át a kolozsvári „Minerva“ könyvkiadó Részvénytársaság kiadásában legnjabban megjelent I—IV. osztályos elemi iskolai tankönyveket. Ezen tankönyvek Írását a legkiválóbb tanerők végezték. Felméri Sándor, Lőrinczi Ferenc, Bedelean Diomed, Ősz Sándor, Ferenczi Gábor és Kali Sándor személye teljes biztosíték arra, hogy a lehető legjobb tankönyvek kerülnek a gyermekek kezébe. Kérjen ismertetési példányt.
