Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-16 / 212. szám
Szombat, 1033. szeptember 16. IsJcolált! Minden könyv, iskolaszer, iskolai és fali térkép Lepagenál, Cluj— Kvár. Gyors szállítás, olcsó árak! Postán utánvéttel. Kérjen árjegyzéket. KnznüisSG Séta a monostori Kălvăridn Ahol még a halo nyughatnak hékén Far nappal «előtt dolgom volt a Monostoron. Ha már Itt vagyok, gondoltam magamban, megnézem a Kálváriát is. tegalább húsz éve nem voltam arra felé, biztosan nagy változások történtek azóta. Valóban nagy változások történtek arra felé. A Monostor végéig még csak néhány uj ház, korcsma és egy-két nemrég nyitott uj ucca jelzi ezt a változást, amely a Kálvárián már teljes képében bontakozik ki. Csakhogy, amíg a Monostori utón ez a változás bizonyos kultui ális fejlődésre vallhat, egy Ids városiasodásra, addig a Kálvárián pont az ellenkezőjét találja az ember. Itt a legjellegzetesebb falusi kép várja a kiváncsit. Tehenek legelésznek az oltár felé vezető utón, aztán még több tehén, pásztorfiuk s kis libapásztor leány, körös-körül- mindenfelé ott maradt marha-nyomokkal, amikét az ember a leggondosabb óvatossággal is alig tud kikerülni. Kissé meglepi az embert ez a csalhatatlan falusi genre-kép, de még Inkább meglepi az a barbár elhangolt ság, amiben a Káivária-templom körüli sirkert s részben a barbár elhanyagoltság, amiben maga a templom van. Mintha még mindig tartana a nagy háború, mintha tegnap még eUenséges haderő dúlt volna ezen a területen, úgy néz ki minden, sirhant, sírkövek, templom, az egész környezet. Ez a háborús tünet még jobban feícsiklandozza kíváncsiságomat. Vájjon miért keU szenvednie ennek »z ártatlan templom keltnek most, a háború után tizenöt évvel s éppen egy templomkertnek, amelyet még a háború legféktelenebb zajlásakor Is véd az emberelsség szelleme, a vereskeresztes egyezmény, vagy mit tudom én, más micsoda papiroson oly szépen hangzó humanum? Ahogy beljebb és beljebb jutok a templomkert területén, lépésröl-lépésre állapítom meg, hogy mindezek a humánus jelszavak tényleg csak papiroson lehetnek meg, s valahol nagyon el vannak zárva, mert akiknek a keze itt működött, azok egy betűnyit se tudhatnak belőle, úgy szétdultak mindent. Ez a vandalizmus felbujtotta érdeklődésem, aprólékossá tett s minden egyes sirköhöz, sirhanthoz elmentem és próbáltam megállapítani, hogy vájjon mit véthettek ezek a szegény kegyelet-maradványok, pusztítóiknak? De a legaprólékosabb kutatásom dacára sem tudtam semmi olyan okot megállapítani, ami elfogadhatóvá tette volna előttem a kolozsmonostori Kálvária tempi omkertjenek indokolatlan ostromát. Mindössze ennyit állapítottam meg: A meglévő sírkő és sirhant maradványokból következtetve körülbelül negyven-ötven sir- lehet a templomkertben. Ezek közül husz-huszonöt hant még valamennyire megőrizte egykori formájának némi hasonlatosságát, de tlz-tlzenöt hantot már majdnem a földdel egyenlővé lapositott az Idők és a legelésző tehenek mostoha bánásmódja. Megnéztem a sírköveket is egyenként. A sírkövek mindig és mindenhol beszélnek. A kolozsmonostori Kálvária templomáért jelien Is tudnak beszélni. Kálváriás történetüket a következőkben ismétlem el: van körülbelül huszonöt sirkó, amelyik ugy-ahogy még lábon áll. Hol a saját gazdája örök tálcásának szűk Ids területén, hol valami más idegen területein, esetleg éppen a kerítés szomszédságában. A következő nevek figyelmeztetnek minden földi halandót az idők elmúlására: Velitska Juliánná, dr. Cziera Ferenc, Dizinszky Antal, i Bójáid Imre, Máté Gergely, Plcsz Leopold, l’ál Mária. Van közöttük egy uj márványkő is, s van egy sírbolt is, köböl építve, de viszont ennek a felírását az idő vagy mások kezei lekaparták. Ugyancsak megsemmisítették a többi, még álló sirkő felírását. Körülbelül tizenöt ledöntött sírkő is van ezeken kívül. Ezeket hol derékba törték ketté, mint valamikor élő gazdájukat a halál súlyos ökle, de van olyan is, amelyeknek a tetejét metszették le, másoknak pedig a közepébe vágott bele a csákány. Mintha élő szimbólumok lennének ezek a holt sírkövek: akiket takarnak, talán azok is így járhattak annak idején, amig ezen a hitvány földön, felül a színén jártak. E letaglózott slkvövekről is kibetüztem néhány töredékes nevet, azok dacára, hogy az itt járt háborús ellenfelek még a nevüket is ki akarták törölni a jövő emlékezetéből. Ezek a következők: Muhay, P. Cseke József, Fönákl, Deák-család, Dálnoky, Buday, Fejér. Nevek és nevek. Megjegyeztem magamnak. Nagyon sok ismerős uév van közöttük, olyanok, amilyeneknek hordozói ma Is vannak Kolozsvárt. Egyíkük- másikuk bizonjára közös családi eredetből való. A háborús ellenfeleken kivií] őket is illeti bizonyos rész abból, hogy a monostori templomkert sírjai ilyen állapotban vannak. Azokat a neveket, amiket a lehanyatlott nap árnyékában feltudtam fedezni, feljegyeztem. Jó volna, ha az illetők esetleg még élő családtagjai utánanéznének és gondjaikba vennék ezeket az elhanyagolt sirokat. De az illetékes egyházi szervek is több gondot fordíthatnának erre az ősi elődöktől szentelt helyre. Egy templomkert talán mégsem nézhet úgy ki, ahogy ez a hely néz ki. Azután: tehenek s bivalyok legelésző helye sem lehet. A Donát úti kertek alól behajtják a legelésző teheneket a városmajorba, hát a halottak kertjében szabad a legfíészés és más barom-neveletlenség? A halottak nem érdemelnek annyi figyelmet, mint az élők? Az ő házuk táján minden szabad? Itt semmi sem tilos és nem lehet cscndháboritást, szeméremsértést elkövetni? Jámbor faluhelyen gondot viselnek a temetekre, Kolozsvár pedig ilyen rossz példát mutat a temető elhanyagolásai«'. Egy kis gonddal, egy kis jóakarattal mindezen könnyen lehetne segíteni s nem hagynák teljes pusztulásba veszni ennek az ezeréves templomnak a temetkező helyét. (Arad, szeptember 15. J! Aradon már hosszabb ideje működik a Magyar Zenekonzervatórium — egyetlen hasonló jellegű intézménye a városnak. A város vezetősége belátva az intézmény fontosságát, elhatározta, hogy segitségére siet a nehézségekkel küzdő iskolának s a kultúrpalotában bocsát rendelkezésére helyiségeket. Az elvi elhatározás hivatalos leszögzését a legutóbbi városi tanácsülésen kellett volna megcsinálni. Arad soviniszta románsága rossz szemmel nézte a városi tanács álláspontját s különösen azt kifogásolta, hogy éppen egy magyar nyelven tanító zeneiskolának sietnek t» megsegítésére. Mielőtt a tanács összeülhetett volna, az ellenakció megkezdte működését s az aradmegyei román dalárdák és zenekarok egyesületének elnöke Athanasia Lipo van tanár beadvánnyal fordult a városi tanácshoz, kérvs, hogy ne engedje he a magyar konzervatóriumot a kultúrpalotába. A beadványból a következő részleteket közöljük: „Megyénknek majdnem minden községében létezik egy-egy dalárda, vagy zenekar, amelyek igen könnyen felülemelkedhetnének nívóban a hasonló kisebbségi egyesületeken, ha a jelenlegi vezetőközegek erkölcsi és anyagi IEGSZEBB SÄ^Ü n AJANDÜK AKOI&WS unSBBSB N Egyetlen egy könyvtárból CD sem hiányozhatnak Ifi PETŐFI ÖSSZES D KÖLTEMÉNYEI < co co Díszes vászonkötésben ára < q; 120*— lej. Vidékieknek is CD a pénz és 10 lej portó eiőze> tes beküldése esetén azonV-/ nal szállítja a KELETI CL o ÚJSÁG kiadóhivatala üCLUJ-KOLOZSVÁR Strada Baron L. Mert ezt a szempontot se felejtsük el, noha ez már csak másodlagos tényező a kegyelet örök sérthetetlensége mellett: a monostori kápolna közel ezer évvel ezelőtt emelkedett ég felé ezen a dombon s egyike azoknak a ritka becsű műemlékeknek, amelyet még a román műemlék bizottság Is védencei közé sorol. £v- száma szerint 1059-ben épült fel ezen a helyen a templom s ha másért nem, ezért a mütörténelmi emlékért is több ügyeimet és gondosságot érdemelne meg ez a hely. Sajnos, maga a templom is újabb reparálást igényelne. mert amint láttam, ablakai deszkával vannak beszegezve, ajtója is elhanyagolt állapotban van. Persze csak kivülről láttam, de kívülről úgy néz ki, mint egy vén ember, akinek se fia, se borja s nincs aki gondozza. Ráncos, redős, fogai kihulltak, szemén rossz ókuláré, de félig az Is üres, rakoncátlan gyerekek kiverték az egyik szemét. Jő volna jobban megbecsülni ezt a vén embert, ezt az ezeréves műemléket. (snl.) támogatással segítenék, legalább olyan mértékben, amilyenben a kisebbségek részesültek magyar rabságunk idejében. Egy zeneértő generációt kell neveljünk magunknak. Az iskolákban a zenetanitás mindössze annyiból áll, hogy minimális zenei tudást biztosit a tanulóknak. Ezekből az általános zenei tudásu tanulókból nem állíthatjuk össze azt az muzsikus gárdát, amely megfelelne a mai idők követelményeinek. Az aradi középiskolákból kikerülő román tanulók és általában azok, akik tovább akarják képezni magukat a zene valamelyik ágában, ma is tizennégy évvel az-egyesülés után arra kényszerülnek, hogy kisebbségi iskolába iratkozzanak be, olyanba, amely a város segítségével van fenntartva. Elég szép számmal vannak ugyan Aradon magánzenetanárok, ezek azonban nem tudják ellátni a román elem tanítását abból a* egyszerű okból kifolyólag, mivel nem bírják város szubvenciójából élő magyar iskola kon- kurrenciáját. Tehát egy román konzervatóriumot kell fel- állitani. Tudomásunkra jutott, hogy magyar zenekonzervatóriumot a kultúrpalotába akarja a város áthelyezni. Egyesületünk nem kívánja ugyan ennek az intézménynek a megszüntetését, de követeli, hogy a román Arad városi tanácsa a románságnak is adjon egy román zeneiskolát. Románia nyugati határszélén a Kultúrpalotában nem tartható fenn segélyezhető és szubvencionálható Arad városi tanácsa részéről csak román iskola. Mik lennének a város anyagi terhei? Semmi, mivel 1. meg van a helyiség az, amelyet a magyar konzervatórium nak szántak. 2. A fűtés központi. 3. A hangszerek, zongorák és harmoniumok a megszűnt városi mozi volt tulajdonai ahelyett, hogy árverésre bocsátanák őket, átadhatók a román konzervatóriumnak. 4. A tanárok fizetéseit fedeznék, mint a kisebbségi iskolánál is a tanulók dijai azzal a különbséggel, hogy mindegyik tanár vállalkozna arra, hogy ingyen készítené elő, egy-egy városházi román tisztviselő gyermekét, nem úgy, mint a magyar konzervatórium, amely mindössze négy tisztviselő hozzátartozó díjtalan tanitását vállalta. Tekintve, hogy egy szükséges román intézmény felállításáról van szó, nem kételkedünk benne, hogy kérésünk teljesítése nem fog akadályokba ütközni.“ Ezek után valószínű, hogy a magyar zene- konzervatórium, nem fog bejutni a kulturpalo tába. A magyar konzervatórim vezetősége még megköszönheti az aradmegyei dalárdák és zenekarok egyesületének, hogy nem kéri „megszüntetését“ s csupán annyit kiván, hogy a város vonja meg tőle a segélyezést, mivel a kisebbségek nem érdemlik meg azt, hegy egy városi tanács szubvencionálja valamely intézményüket. Soviniszta hajsza az aradi magyar konzervatórium városi segélyezése ellen IVe adjanak helyet a kultúrpalotában a konzerváló* riumnak — követelik a román dalárdák és zenekarok
