Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)

1933-09-15 / 211. szám

(9) — Nem megyek én. akkor a németekhez, majd csak az ángliusokhoz, vagy hollandusok­hoz. De hiszen kegyelmed sem maradt meg Lipcsében. — Hát ez igaz. Bizon félesztendő múlva tovább vederedtem. Jártam Drezdában, Mar- burgban, Heidelbergben, majd Bázelben álla­podtam meg, ahol is végeztem. — Isten dicséretére és hazánk dicsőségére nagy sükerrel. Az ifjú tudós megölelte Miklós vállát és szivbeli melegséggel mondta: — Kegyelmedet sem féltem. — De én féltem magamat... — merengett maga elé az ifjú hirtelen komorsággal. — Miért? — Mert Mózes V. könyvének 16-ik verse illik rám: „Átkozott leszesz a városban és át­kozott a mezőn!“ — Hej, Tótfalusi Kis Miklós, micsoda be­széd ez! —* rótta meg az ifjút az orvos. — Ke­gyelmed hallgat az Ur szavára és teljesiti ren­deléseit, ez a jövendölés tehát nem tartozik rá. — Én félek ... én félek..» — borzongott össze az ifjú és különös tekintettel nézett maga elé a levegőbe. \ fejedelem lánca Erős, kemény tél zúgott végig az erdélyi hegyeken s a hó magas, szűz fehér bástyák közé temette az utakat és falvakat. A Maros befagyott jegén szekerekkel jártak át s csőr- gős szánok repültek a hóba vágott és kitapo­sott utakon Fogaras felé. Nagy mulatság ké­szült a fejedelmi udvarban. Mintha áldomásra jöttek volna össze, merthogy az Ur 167S-ik esz­tendejének januárjában a fejedelmi seregek, Bethlen Gergelynek, Udvarhelyszék főkapitá­nyának vezetése alatt a várőrségek és maros- széki székelyek segítségével szétverték a hara­gos főurnak, Bóldi Pálnak, a székelyek gene­rálisának csapatait, aki is' több pártoskodó úr­ral a portára futott menedéket találni. Teleki Mihály uramnak volt nagy ellenfele és versenyző társa Béldi Pál, ezért kellett pusz­tulnia. De közrejátszott az asszonyi hiúság is. A fejedelemasszony, 'Bornemissza Anna, nem szívelhette Béldi Pál gőgös és cifrálkodó fele­ségét, Vitéz Zsuzsánnát. Bóldiné hires szép­asszony volt és kedvelte a piperét. A francia mánia hódított ekkortájt a főúri és nemesi há­zakban, XIV. Lajos udvarának fényűző élete, a francia udvari dámák öltözködése, szépitő- szerei elterjedtek egész Európában s minthogy Apafit az erdélyi bujdosók védelme szövet­ségbe hozta a napkirállyal, az ide-oda járó kö­vetek utján a divat is elkerült az erdélyi fő­úri várakba és kastélyokba. A francia küldöt­tek feleségei szolgáltatták a mintát s a rideg, szigorú elvű fejedelemné bosszúsan látta, hogy udvari mulatságokon milyen ujmódi, piperéi» öltözékekben jelennek meg az országnagyok asszonyai. Ezek közt leginkább a szép Béldiné, aki, mintha tüntetett volna az egyszerű, ne­mes méltóságú Bornemissza Anna mellett, n maga csillogó gúnyáival. Teleki Mihály éles szeme megfigyelte a fejedelemasszony indulatát s jól felhasználta azt a fejedelemnél Béldi ellen, A február eleji nagy fejedelmi mulatság a fogarasi váriján nemcsak arra szolgált, hogy az ország urai, a consilariusok és más nemes urak bemutassák felserdült leányaikat a feje­delemnek s hogy Apafi sűrűbben üritgethesse a kupákat, hanem komoly országos ügyek clő- kószitője is volt. Április tizenkilencedikére a fejedelem országgyűlést hívott egybe Foga­rasba, ahol is nótáztatni kívánta a portára menekült Béldi Pált és társait, Csáki Lászlót, Paskó Kristófot, Apor Lázárt, Domokos Ta­mást és a többi pártütőt. Mert ez uraknak az volt a politikai bünük, hogy az Erdélybe me­nekült protestánsokért nem kívántak fejjel nekimenni a falnak s óvatosságot ajánlottak a császárral szemben való megmozdulásban. Teleki Mihály uram pedig türelmetlen volt. A fogarasi vár ormán hevesen csapkodta a havasi szél a fejedelmi zászlót, amelyet a szánokon érkező vendégek már messziről meg­láttak. Az emelős kaput éjszakán át is nyitva tartották, hogy a nemes urak, asszonyok és leányok egy szempercig se fagyoskodjanak a vársánc előtt. A fejedelem szobáiban nagy volt a vigas­ság. Bár csak a következő napon kezdődnek az udvari mulatságok, Apafi Mihály már sűrűn üritgette a kupákat és kanosokat. Különös jó­kedve volt. A drágakőgombos fekete selyem- posztó-mellényét is ledobta és bőszáju varrol- tas ingujjban ült ott a lakomateremben az emelt széken és biztatta az urakat: — No csak rajta, az árgyélusát! In vino veritas. Igyunk! Teleki Mihály uram most az ágyasházában fordul bé a másik oldalára. Bi­zonyosan huzza a medvebőrt a jegén. Igyunk, urak! Az urak kacagtak és hajtogatták a nehéz- veretü arany- és ezüstkupákat. — De Teleki őkegyelme nem az igazak ál­mát alussza! — jegyezte meg csufondárosan az egyik ifjabb nemes ur.-— Már miért nem? — kérdezte a fejede­lem jókedvűen. — Merthogy borban vagyon az igazság 5 Teleki uram nem szereti a bort­A fejedelem jókedvűen ütött az ifjú vál­lára. — Ha volna egy szabad váram, ezt most te kapnád ezért a mondásért! — kacagott fel harsányan. Valaki az asztal végén félszájjal belemo­rogta a boroskancsójába: — Ha ugyan a fejedelemné Öméltósága megengedné. A szomszédságában ülök összenevettek. — Hát kegyelmed miért nem iszik ebből a jóféle rizlingből, kancellár uram? — szólt rá a fejedelem egy idősebb, fáradtareu, csimbó. koshaj u nemes urra, aki közvetlen mellette ült, a jobboldalán. Bethlen János, a kancellár, csüggedten fe­lelte: — Valami fájás lódult a fejembe! Úgy nyom, mintha egy tele hordót tettek volna rá. —- Majd könnyebb lesz, ha kiissza kegyel­med a hordóból a bort. — Vivát! Vivát! — ordítoztak a mulato- zók és csengtek a kupák. Bethlen János is fölhajtott egyet. — Vájjon mit csinál most Béldi Fái aram? — gúnyolódott hirtelen Apafi. — Csókolja a szultán őfelsége papucsát Isztambulban, hogy segitené meg nagyságod ellen, — vélte az egyik ur. — De hiszen majd teszünk ellene. — Már nem árt az senkinek. — Még a szúnyog is bánthatja az orosz­lánt, ha eltanálja, hogy hova szálljon. összevissza beszéltek már. A fejedelem az asztalra csapta a kupáját: — Aki ellenünk támad, annak mindene, vára, jószága a porral tétetik egyenlővé. — Vagy peniglen Teleki Mihály uram bir­tokába vándorol! — súgta az egyik elázott no mes ur a szomszédjának. — Igyunk! Apafi elmélázott: — Nehéz sor... nehéz sor... — dadogta. — Micsoda nagyságos urunk? — Tüteket kormányozni! — Márhogy miért? — Merthogy nem isztok! Nagy kacagás mellett üritették újra a kait- csókát. — Ihattok, ami csak a bendőbe fér, — foly­tatta a fejedelem, — gondoskodik rólunk a mi nemes, jó, takarékos fejedelemasszonyunk. Badnóthról, Porumbákról, Borberekből, Foga- rasból csakúgy adminisztrálják a sok jóféle bort a számtartók. Hé, töltsétek! A pohárnokinasok sűrűn öntögettók tele a kupákat. Egyszerre a fejedelem felugrott. Kirúgta maga alól a széket és parancsolt: — Ide egy csimpolyást! Ki járja velem a csürdöngölőst? Kögtön akadtak többen is. A sok bor majd szétfeszítette a mellkast. Lekerültek a dolmányok, menték, sőt a mellé­nyek is s ingujjban láttak neki a táncnak. „Folytatjuk*, Könyv- és papirkereskedők, könyvnyomdák 1934. ÉVI NAPTÁR- SZÜKSÉGLETÜKET legolcsóbb árban szerezhetik be a i M Heti- és havi asztali- és fali elöjegyzőnaptárak _________ agendák, zsebnaptárak faliabroszok, kosaras- és szakmanaptárak dús választékban Minerva Irodalmi és Nyomdai" Mű intézet Részvénytársaság reklámnaptárosztályában Cluj—Kolozsvár,

Next

/
Oldalképek
Tartalom