Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-15 / 211. szám
KeletíUjsjsg a MELYIK ANYÁNAK NEM FAJ, ha gyermekét igy szenvedni látja? Már régen KRESIVAL-t kellett volna adnia, akkor nem fajult volna így el a köhögés. Avagy tán nem ismeri a KRESIVAL-t, a köhögés biztos ellenszerét? RESIVAI Négy ízben akartak párbajt vívni Iliescu bankigazgató és Pascu nagykereskedő, de a rendőrség mindannyiszor megakadályozta Ötödször mégis sikerült a lovagi torna Péntek, 1933■ szeptember 15. (BBBMBnBKBaHBBmnBHHHm A nagyszebeni Therezianum is veszélyben van »Ti* év óta egyebet sem csinálunk, mint izgulunk“ — mondja Badilla, az intézet igazgatója (Nagyszeben, szeptember 14.) Nagyszebennek van egy egészen kis része, amelyet ősidőktől fogva „Trazsement“-nek hivnak. Ennek központja egy hatalmas egyemeletes épület, kedves beépített templommal. Ez a Teréziánum Árvaház. Az épület előtt szépen gondozott virágos park s a közepén az intézet alapitónőjének, Mária Teréziának mellszobra áll. Úgy tudtuk mindig, hogy ez a szcpmultu, áldásos missziót végző intézet, melynek falai között tízezernél több árvát neveltek fel a társadalomnak, kezdettől fogva a római kathotikus egy ház szentélye. Utóbbi időben az a hir járta, mintia az állam tulajdonába vette volna, illetőleg akarná venni. Minthogy az árvaház sorsa mindnyájunkat közelebbről érdekel, felkerestük az igazgatót, dr. Badilla Jánost, ki a legilletékesebb arra, hogy a különböző szállongó hírekkel szemben a való tényállásról tájékoztatást nyújtson. Egy élénkszemü kis árva felvezet az emeletre, az igazgató lakosztályába- Szép, hosszú folyosón haladunk, a falakat a 70-es években készült elem' iskolás rajzok diszitik, melyek még a mostani középiskolásoknak is díszére válnának. Az igazgató, aki egyszersmind a külvárosi katholikus plébánia papja is, kedvesen fegad. Mikor előadom jövetelem tulajdonképpeni okát, vidám arca komolyra változik: _Hát bizony__úgymond__csakugyan van valami a riasztó hírek mögött. Azonban mi ezt már megszoktuk. Tiz év-óta úgyszólván egyebet sem csinálunk, mint izgulunk. Bár a bíróság előtt fekszik Mária Teréziától ezelőtt 166 évvel kelt alapító levelünk és ezen idő óta zavartalanul birtokoltuk az intézetet, mely az alapítás óta egyúttal plébánia is, mégis tiz év óta fejünk felett érezzük Damokles kardját. _ Iliért nem mennek bíróság elé?_érdeklődöm. _Hiszen ott is voltunk és vagyunk is. Egyik bíróság elismerte jogunkat, a másik nem. Leg- újabban még a perelhetési jogunkat is tagadják. _ No és a konkordátum? _kérdem_ Abban és a reávonatkozó, múlt évben megkötött egyezményben a pápa és a király ünnepélyesen elismeri az egyház tulajdonjogát. Dt» amint az újságokból ön is értesült, sajnos az al- sóbbfoku bíróság vitatja ezt, bár mind a kettőt szabályszerűen, az országos törvénytárban, a Mo nitorul Oficialban kihirdették. _ Nem értem a dolgot. _Hihetetlen, de valóság. _ S honnan fuj a szél? _ Eddig is sejtettük, de most is világosan látjuk, hogy sajnos, az ortodox egyház vágyik a mi javainkra. Szomorú, de való, ha a Curentul- nak hinni lehet. Ennek május 18-i számában hit adás jelent meg az ortodox egyházmegyei tanács gyűléséről. Ebben energikusan követelték, a kormánytól a katholikus egyház összes státusi javainak az uralkodó egyházra való átírását. Hát in nen fuj a szél. _ S most mi lesz? Az igazgató gondterhes arcára újra mosoly ül. i _ Én még bizom_feleli —, bizom elsősorban az Istenben, aki e házban lakik és bizom a legfőbb bíróság igazságosságában, mert nem lehet, hogy éppen királyhüségünk, amelyre mindig büszkék voltunk, legyen végzetünk_ Az igazgató urnák alázatosan jelentem, az ebéd készen van _harsogja katonásan egy kis székely árva. Búcsúzom én is, mert nem akarom, hogy az ötven éhes gyermek még sokáig várakozzék. Ahogy lefelé haladok a lépcsőkön, az igazgató az udvarra mutat: _ Látja ott lent a kert közepén azokat az eperfákat? Ezek alatt azon az öreg, korhadt pádon álmodott valaha Gál Mózes. Ezekről az eper- fákról emlékezett meg később Írásaiban ... A gyermekek asztali imájából halkan kiszűrődik az „Amen“. Langyos, őszi szél fuj s az öreg ágak bánatosan panaszolnak egymásnak... B- E. (Kolozsvár, szeptember 14.) A közelmúltban lezajlott kamarai választásokat meglehetősen viharos előzmények vezették be. A választásokon két listával indult Kolozsvár kereskedő társadalma és a, választási harcok annyira elfajultak a két jelölőlista emberei között, hogy a listavezetők már a személyeskedés határáig is elmentek és egymást lapok utján személyileg kezdték sértegetni. Ezeknek a során került sor arra is, hogy az egyik kolozsvári hetilap külön Iliescu számot adott ki közvetlenül a választásokat megelőző napokon. Iliescu Vidor bank• vezér a sajtótámadások hátterében Pascu kolozsvári kereskedő kezét látta és emiatt azután provokáltatia. segédei által. A párbajnak ma a kora reggeli órákban kellett volna lezajlani. A rendőrségnek még idejekorán tudomására jutott, hogy Kolozsváron a kora reggeli órákban súlyos feltételű párbaly van készülőben. Teljes felkészültséggel állott dr. Rozván Zeno szolgálatos * rendőrtiszt legénységének élén és várta a kiküldött embereinek a jelentését a párbajban szereplő egyének megmozdulásáról. Alig valamivel hat óra után futott be a» első liir, amely szerint mind a két fél elindult hazulról, hogy a párbajt megejtsék a Haggib- bor Kossuth Lajos uccai helyiségében. Pillanatok alatt a helyszínen termett a rendőrség és felhívta a már párbajra készen álló feleket, hogy a törvény értelmében tegyenek le szándékukról. Miután azonban egyik fél sem volt hajlandó eredeti szándékától eltérni, Rozván kapitány elkoboztatta az élesre fent párbajkardokat, majd abban a biztos tudatban távozott el a tornaterem helyiségéből, hogy a felek minden bizonnyal nem fognak egymással megvívni. Alig érkezett azonban a rendőrségi autó a központi rendőrség elé, amikor az őrszemes rendőr telefonon jelentette, hogy a, felek két autóba ülve Monostor irányába hajtattak. Ismét autóba vágta magát a rendőri készültség, őrült iramban száguldott a mindenképpen megvívni akaró párbajfelek után, akiket azután a Zöld-sapka mellett ismét övig meztelenre vetkőzve leltek fel. A játék itt is megismétlődött, a békitgetés közben azonban a párbajsegédek tanulva az előbbi eseményeken összeszedték a kardokat és megszöktek velük a Héja-erdő felé. Rozván kapitány miután látta, hogy nem tudja tőlük elszedni a kardokat azt a látszatott keltette, mintha eltávozna a helyszínről, ezzel, szemben viszont az országút szélén leállította autóját és várta a fejleményeket, amelyek nem sokáig várattak magukra. Az egész társaság felkerekedett és a lehető legrövidebb utón a Iiója-felé igyekezett, hogy ott tartsák meg a párbajt. A rendőrség azonban itt is a kellő időben érkezett meg, de a kardokat most sem tudta elkobozni, mert a társaság előre ruegneszelve a dolgot, még mielőtt leszállóit volna az autókból, tovább hajtatott. A következő helyszín már a Bükk-erdő alja volt, ahol a hajszában kifáradt autók, párbajfelek és segédek megpihentek. A játék elölről kezdődött. A felek már vérben forgó szemekkel állanak szemben egymással, felső testükön semmi ruha. A segédek elmondják a szokásos békéltető formuláikat, a kardok már-már összecsapni készülnek, amikor a halványkékre lakkozott rendőrségi autó ismét feltűnik a kies fekvésű völgyben. Ezúttal azonban több szerencsével. A párbajsegédek nem tudnak megszökni a kardokkal és igy a második pár kard is a rendőrség kezeibe került. Éppen indulásra készen áll a rendőrségi autó, amikor hozzá lép a párbajbiró az autóhoz és enyhe mosollyal nyújtja át Rozván kapitánynak a kardját, sisakját és keztyiijét. — Vigye ezt is kapitány ur, ha már a többieket elvitte, ezek semmit sem érnek. A hivatalosan kiadott jelentés szerint Pascu Valér és Iliescu között a súlyos feltételű párbaj nem zajlott le. A feltételek úgy szólották, hogy karddal végkimerülésig, ha ez nem vezet eredményre, golyóval életre-halálra, Marad tehát még a pisztoly, amiből már valószínűleg a párbajfelek be szereztek vagy tiz párat az esetleges rendőri közbelépésekre számítva. * A rendőrség ébersége azonban úgy látszik hiábavalónak bizonyult. Az élelmes párbajsegédek, akik közvetlenül a rendőrség autója után jöttek be Kolozsvárra, rövid félórai keresés után mégis csak találtak uj felszerelést, sőt a nagylelkű biró is kapott magának uj, ezúttal sokkal szebb sisakot, mint az előbbi volt és a párbajt mégis csak megtartották. Fényesre csiszolt kardokkal csaptak egymásnak a felek. Szivszorongva figyelte a biró a tussokat. Szerencséje azonban nem volt, a kardok nem akartak elevenbe vágni. Mindkét fél meglehetősen jól védte magát. A kardok és a szemek szórták a szikrákat. Pillanatok alatt változott a helyzetkép. Egyszer Pascu, egyszer Iliescu a jobban támadó fél. Az élet-halál harc változó mezőnyjáték mellett folyt. A felekről már csurog az izzadtság, amikor Pascu erősebb támadásba megy át, ami ellen Iliescu egy hátraugrással, majd egy erélyesebb támadással akar védekezni. A szerencsétlenség itt következett be. Ugyanis az Iliescu kardja, amely kosarába nem volt kellően beerősitve, kiugrott. A meglepő fordulat azonban csak ezután következett, amikor az ép karddal vele szemben álló Pascu felsikoltott: Jaj megsebesültem. És valóban csoda történt. A kosárból kiugró penge enyhén megsebesítette Pascu Valér kereskedőt. Kibuggyant az első vér és ezzel a lovagiasság szabályai szerint egyelőre az ügy lezárult.
