Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-13 / 209. szám
Szerda, 1933, szeptember 13, RuEnujsm 9 (7) A kiváncsiabbafc hátrafordultak, de csak a kis fiúgyermekek kerek koponyáit láthatták. — Jaj nektek, — folytatta Miklós — akik elvesztek és elmerültök a világi kivságokban. vigasságokban, miként a léket kapott hajó elsüllyed a Maroson. Sallangos ruhátok, cifra mentéitek, az aranyszironyos asszonyi ingvál- lak vájjon milyen keblet takarnak1? Most Miklós hirtelen odanézett a leányok padsora felé s komor tekintete összevillant a gúny ősszájú gőgös leány hideg tekintetével. És valami fojtott indulat arra késztette, hogy igy folytassa: — Mert keresztyén atyámfiai, Ézsaiás próféta mondja 3-ik könyvének 17-ik és többi ver sében: „És szól az Ur: Mivel Sión leányai fel- fuvalkodtak és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak és aprókat lépve járnak ,és lábokkal nagy zengóst-bongást szereznek: megkopaszitja az Ur Sión leányainak fejtetőjét és az ő szemérmöket mezteleniti; ama napon eltávolítja az Ur az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat, a holdaeskákat; a fülönfüggőket, a karpereceket és a fátyolokat; a pártákat, a lábláncokat, az öveket, a jóillat- tartókat és az ereklyéket... Miklós ekkor széles gesztussal az egész hallgatósághoz fordult s mennydörgőit a hangja: — Keresztyén atyámfiai, nézzetek hát köröskörül! Komiás, pusztulás mindenütt. Agyarkodás, testvérharc, kicsinység, irigység, hit- szegés, tettetés, kuruzslás ver gyomot közietek. Innen van, hogy Istenumnk annyi csapással sújtja Erdélyt, hogy tatárok égetik, törökök, németek, labancok pusztítják s mi magunk is segítünk hozzá. — Ez ugyan szeredenszéjjel szedi az urak minden ize-csontját... — súgtak össze a mesteremberek a hátulsó padokban. — És aki azt hiszi közületek, hogy ő kicsiny porszem, ki elvész a pusztában s a nagyokra tolja a bűnt s a bűnért való felelősséget, tudja meg, hogy azonképpen számadásra vonatik az Ur által... — zengett tovább a feddő prédikáció. A mesteremberek lesunyták fejüket. — És aki fiatalsága tudatlanságával ment! önmagát, az sem kerüli el a megbüntetést, mert az Isten számontartja a kazalba dugott tüt is... — Bizon-bizon, Sodoma és Gomorrha ez a város és a mi szép országunk — harsogott az ifjú prédikátor hangja, mint a harci kürt — és kő kövön nem marad és özvegyek és árvák siralma csak azért nem fog fölzengeni jajve- székelve az egekbe, mert nem* lesznek sem árvák, sem özvegyek, el fog pusztulni minden, fü kiszárad, patakok kiszikkadnak, élő lények elhullanak, büszke várak és kicsiny szurdékok leomlanak és egyenlővé tétetnek a földdel. Mert minden halálra van kárhoztatva, ami nem Isten szerint való. Éppen ezért javuljatok meg, hogy bünbocsánatot nyerjetek. Mert akkoron, ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek és ha vérszinüek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú... Jaj nektek, jaj nektek, ha nem akarjátok megérteni Ézsaiás intelmét... így zengett, harsogott, villámlott, oktatott, feddett és ostorozott tovább az ifjú prédikátor s akik először feszengve hallgatták, mert ifjúnak tartották ahhoz, hogy ilyen dorgáló szóval szóljon hozzájuk, lassan beleszédültek szavainak hömpölygő, vadiramu árjába és a zugó, zengő mondatok, a hittől, meggyőződéstől, lelkességtől átizzott gondolatok süvitő sodra ma1 gával ragadta őket, már csüngtek keményőrcü hangján, mely úgy vert szivükön, mint kemény szikrázó üllőn a kalapács, már mélyen megrendültek, érezték bűneiket és vonaglot- tak, vergődtek a súlyos Ítélet alatt, amely Isten nevében érte őket. Nagy fellélekzÓ8 szisszenő zaja töltötte be a hűvös templomot, mikor Miklós befejezte szónoklatát. A fejek mélyen lehajoltak a zsol- tároskönyvek fölé s Miklós, mielőtt izzadó homlokát jobbjával végigsimitva, lejött volna a szószékről, önkéntelenül ismét megkereste tekintetével azt a csodaszépségü, gunyosmoso- lyu leányareot. És az a szellemes, fölényes arc ép olyan fitymálóan mosolygott és a ragyogó, fekete kékfényii szempár hidegen, kicsinylően mérte végig a lépcsőn lefelé lépő ifjú prédikátort. „Átkoaoit 1 eszes* a városban és élkozott a mezőn..." — Miklós fiam, mi történt veled? — kérdezte nagytiszteletü Horti István uram az ifjú prédikátortól az istentisztelet után. — Miért nagytiszteletü uram? — emelte égő szemét Miklós nyugtalanul a kérdezőre. — Valami hibát tevék? A tudós pap csóválta fejét: — Hiba, hiba... az, fiam, megesik mindnyájunkkal, de eltévelyedtél a kathedrán. Miklós lesütötte a tekintetét. A pap folytatta: — Elfeledkeztél, hogy az Ur palástja fedi vállaidat. Ember voltál, túlontúl ember. — Mit tettem? — Prédikációdban voltak olyan részek, amelyek nem mindenkihez szóltak, hanem, úgy látszik, egy valamelyes személyhez. Miklós csöndesen, védekezőn mormolta: — A hivek elégedettséget nyilvánítottak, atyám. Nemes Kiss Mihály szenátor uram külön gráciát mondott és meginvitált.,. A nagytiszteletü ur mosolygott: — És mások nem? — Vagy igen. A városbiró uram őkegyel- me, aztán vitézlő Sorbán uram, a fejedelemasz- szony fogarasi udvarbirája ... — No, lám. És te mégis csak a szenátor uramat említetted, ö volt néked a legfontosabb. Miklós hallgatott— Azt is tudom, miért, — folytatta évődőn a tudós pap. — Azért, amiért a kathedrán is túlontúl ember voltál. Amiért nagyon is haraggal beszéltél egynémely hajadonok cifrál- kodásáról... Merthogy nagyon odafelejtkeztél egy szép leányzóra az első padsorban. Az a leányzó a szenátor uram leánya volt.. Miklós arca lángolt. — Csak a próféta szava szerint beszéltem. — De a szived indulatját öntötted ki. Hát az igaz, nagyon rátartós kis leányka a szenátor-kisasszony. — Nem ösmérem. — De észrevetted. És másként vetted észre, mint ahogy az Ur szószékéről szabad. Miklós rábámult a tudós papra. — De hát miből tudja, nagytiszteletü uram? — Ó, te ifiui jámborság! — nevetett a pap. — Hát nincs kiírva minden az ábrázatotokra? Az öregség sok olyan dolgot lát meg, amit ti, gyermekek, még önmagatokban sem ösmértek fel. A bémutatkozásod a hivők gyülekezete előtt bizony leleplezett téged énelőttem. És látom már, hogy szenvedélyek és hirtelen indulatok uralkodnak tefölötted. Légy fegyelmezett, fiam- Jól mondád prédikációdban, tele van a világ kicsinységgel, hivságokkal, ne légy te is zsellére ez érzéseknek... — Nagytiszteletü uram, ne Ítéljen meg ... — Csak figyelmeztetlek, fiam.., — fejezte be Horti István uram szeretettel és ebédre indult az ifjú rektorral, aki vasárnapon patrónu- sának vendége volt. Miklós hamarosan ismeretségbe került személy szerint a fogarasi házakkal. Nagyon kedvelt lett mindenfelé és sokféle tudománya folytán öregele, fiatalok szívesen látták. Mint zenéhez, énekhez értő, újjászervezte a templomi énekkórust s a nemes házaknak, a mestereknek és kereskedőknek kajafíbnlányai örömest vettek részt ez éneklőórákban. Nemes Kiss Juliánná, a szenátorkisasszony is beállt a kórusba, ő volt ama gunyosszáju csodaszép leány, aki úgy megzavarta Miklóst az első prédikációján. (Folytatjuk.) M egérkeztek az őszi szezon dfavatlap újdonságai Női ruha, kábái lapok Grande Revue des Modes Revue Párisién Elite Saison Párisién Star Mode de Paris (szabásmintával) Bijou de la Mode (szabásmintával) Smart Stella La Párisién Catalogues des Modes Fehérnemű lap Lingeries Modern Női kosztűm, kábái lapok Confection Manteaux et Costumes London Stiles Gyermekruha, kabát lapok Ullstein Kinder Album (szab.mint.) L’enfant elegante Enfant Chic Parfait Siihuettes Enfantines Nos Enfants Ruha, kabát lapok férfiaknak La Mode Francaise Officielle Tailoring News 175-240 — 45-— 100-80-75 — 50'— 40'— 60'— Kaphatóka MINERVA könyv- és papirkereskedésében Cluj—Kolozsvár, Strada Regina Maria (v. Deák Ferenc u.) 1. sz.
