Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)

1933-08-31 / 198. szám

Csütörtök, 1933- augusztus 31. KElETlUfSJEG A politika kulisszái mögül A kormányutódlás ügye egy politikai találkozón dőlt el BraţSanu György és Anghelescu szerepe a hirtelen támadt politikai válságban — Politikai beszélge­tés, amely magyarázatát adja a válsághíreknek a Kolozsvár, augusztus 30, Vaida miniszterelnök betegsége mindig rossz ómen volt a nemzeti-parasztpárti kormányra, — mondogatták Bukarestben, midőn értesültek arról, hogy Vaida minisz­terelnök Kolozsváron hirtelen rosszul lett. Attól az időtől fogva a bukaresti sajtó har­sog, zug és morajlik azoktól a válságliÍrek­től, amelyek hol burkoltan, hol nyíltan a Vaida-kormány végnapjairól Írnak. Min­denesetre különös volt, hogy Kolozsváron Vaida miniszterelnök hirtelen beteg lett és három napig még a legszűkebb környezeté' ben sem tudtak semmit erről a betegségről. A mult vasárnap Kolozsváron miniszter­járás volt, Tilca sajtóminiszter magához kérette a sajtó munkásait és másfélórán ke­resztül beszélt a kormányválságról, ami nincs. Sétált az újságírók előtt, szinte ön­magával vitatkozott és erélyesen cáfolta a válsághíreket. Ügyanakkor Madgearu az országban pénzügyi turnén járt es a pénzügyi tiszt­viselőket kíméletlen adóbehajtásra serken­tette, mert az államháztartás egyensúly­ban tartásához feltétlenül pénzre, sok pénz­re van szükség. Ezt is megértjük, egy gondos pénzügyminiszternek valóban meg kell látogatnia a vidéket is, ellenőriznie kell az adóbehajtásokat, de mégis meglepő, hogy az útja Badacsonyba vezetett, bizo­nyára nem azért, hogy ott Maniu adóhát­ralékát sürgesse, hanem azért, hogy ott bi­zalmas természetű megbeszéléseket folytas­son, amelyek Maniu és Vaida kibékitésé- nek a szolgálatában állottak. Miért lett ez egyszerre olyan sürgős? Hosszú időn át valósággal még a Ma­niu emlékét is el akarták hántolni és most egyszerre Madgearunak, a Vaida-kormány legbefolyásosabb emberének kell Bada­csonyba utaznia, hogy Maniu Gyulával bi­zalmas tanácskozásokat folytasson. Ugyan­akkor a Curentul arról ir, hogy Maniu több befolyásos nemzeti-parasztparti vezetőem­bert Badacsonyba hivott, hogy ott megbe­széléseket folytasson. Ez annál szokatla­nabb, mert éppen a kormánylapok Írták, hogy Maniu Gyula végleg visszavonult a politikától, de mihelyt a bukaresti sajtó harsonái kormánybukásról beszélnek, cik­kor egyszerre Vaídát és Maniut ki akar­ják békiteni. Ugyanakkor nap-nap után a bukaresti lapok hasábjain a nemzeti-pa- rasztpárt belső válságáról és szakadásáról imák. Ivétségteen tehát, hogy a belpoliti­ka egén olyan viharfelhők mutatkoznak, amelyek még a Tilea nyiatkozat után is meggondolkodóba ejtik a politikai közvéle­ményt. Ezekkel a válsághírekkel kapcsolato­san beszélgetést folytattunk egy beavatott politikai vezéregyéniséggel, akitől magya­rázatát kértük a válsághíreknek. Honnan erednek, miféle erők működnek a kulisszák mögött és valóban várható-e rövid időn belül akut kormányválság? Az alábbi ér­dekes magyarázatot kaptuk: — Nálunk jelentősebb politikai esemé­nyek mindig a kulisszák mögött zajlanak Félrevezetik, ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak. le. Még minden kormánybukás előtt a köz­vélemény teljesen tájékozatlanul állott. Csak az érzékeny bukaresti sajtó a maga speciális hangján riogatta a kedélyeket kormányválság hírekkel, de midőn a kor­mány megbukott, mindig csak utóbb búj­tak elő az igazi okok, csak utóbb tudta meg a politikai közvélemény, hogy miféle ható erők mozogtak a kulisszák mögött. •— Csak egy körülményre hívom fel, — mondotta informátorunk, — a kisebb­ségi sajtó figyelmét. Néhány héttel ez- eltt az egész bukaresti sajtó egy érdekes politikai találkozásról ir. _______ . Bratianu György, az ifjú liberáli- r sok vezére, aki még ma is az udvar előtt grata persona, találkozott An­ghelescu voSt miniszterrel. — Ez a politikai találkozás szokatlanul nagy visszhangot keltett mindenfelé. A nemzeti-parasztpárti lapok csak hírben kö- közölték, s nem tulajdonítottak annak na­gyobb jelentőséget. A liberális lapok ugyan­csak szürkén tálalták fel, de az úgyneve­zett politikai bulvár sajtó, amely semmiféle irányban nincs kötve és elsősorban a poli­tikai szenzációt hajhássza, a találkozás­nak már sokkal nagyobb jelentőséget tulaj­donított. Tudni kell ugyanis, hogy az ud­varnál még mai napig sem áll kegyben az ó-liberálisok mai vezetője és elnöke, Duca. Tehát legmagasabb helyen régi vágy és kí­vánság, hogy a két liberális párt kibéküljön, ttgy- látszik ennek a békének az előké­szítését szolgálta Anghelescu és Bratianu György találkozása. — Hogy ezen a találkozón mi történt, arról semmi biztosat nem lehet tudni, de már maga az a tény, hogy az ó-liberálisok egyik vezetője és az ifjú liberálisoknak az elnöke összeült, jelentékeny politikai ese­ménnyé nőtte ki magát. Ha Bratianu és Anghelescu meg tudtak állapodni . * m — Ha Bratianu György és Anghelescu egymás között meg tudtak állapodni, illet­ve az ó-liberálisok és az ifjú liberálisok kö­zött a kulisszák mögött a béke helyreállt, akkor a udvarnak egy régi kívánsága telje­sült és politikai augurok szerint a kormányutódlás joga megoldást nyert. — Ha a bukaresti lapokat az utóbbi napokban valaki figyelemmel olvassa, ak­kor az összes politikai cikkek és riportok sorai közt ott bujkált az Anghelescu és Bratianu György találkozásának a kér­dése, kétségteen, hogy a találkozás megtör­ténte után lett rosszul Vaida miniszterel­nök és ettől az időtől fogva a bukaresti la­pok kormányválságról beszélnek. — Csak az összefüggéseket figyelni kell, — mondotta informátorunk, — és ak­kor megértjük azt is, hogy Madgearu mi­ért utazott Maniuhoz és mi szüksége van a Vaida csoportnak arra, hogy az addig el- hantolt Maniu személyét a badacsonyi kú­ria homályából kiássa és a szent béke je­gyében a nemzeti parasztpáx-t két frakci­ója egymásra boruljon. Mikor magasabb pártérdekekről van szó, akkor a vezető po­litikusok félreteszik a személyi haragot, bán taknat, sértődöttséget. Mindezekből meg lehet állapítani azt, hogy a íegilletékesebb helyen valóban szá­A magyar könyvnap legnagyobb eseménye! mólnak a Vaida-kormány esetleges bukásával és arra az esetre már is készenlétben áll az új politikai gar­nitura, amely azokból a possibilis liberális vezető-férfiakból áll, akik adott alkalommal felválthatják a Vaida-rezsimet. — Ez még nem jelent annyit, hogy a Vaida-kormány rövidesen megbukik. De mindenesetre meg van építve a hid arra az esetre, ha az udvarnak uj politikai rezsim­re, uj kormányra volna szükség. Ezeket mondotta informátorunk, s-rrem tartottuk érdektelennek, hogy a kisebbségi olvasók táborát is beavassuk a kulisszák mögött történő politikai sakkhuzásokba, mert a politikai élet horizontján valóban olyan sötét felhők vonulnak el, hogy megle­petésekre is el lehetünk készülve. Elmarad a párisi hitelezői konferencia (PARTS, szeptember 30.) A szeptember 5-re összehívott hitelezői Jeonferencia, amelyen, Ro­mániának külföldi hitelezőivel kellett volna, megegyeznie, bizonytalan időre elmaradt. A párisi lapok hangoztatják, hogy hitelezői kon­ferencia összehívásáról mindaddig nem lehet szó, amig a román kormány nem helyezi hatá­lyon kivül a transzfermoratóriumos rendeletét. ECKHARDT egyetemi ny. FERENC r. tanár: Magyarország A magyar könyvnap legnagyobb eseménye! Ára egész vászonkötésben ..,90 lei Mindenki olvassa el, aki a történelemben az igazságot keresi. - Káldór kiadás. A 90-— leit bármely könyvkereskedés visszatéríti, ha egyéb KÁLDOE KIAD­VÁNYOKBÓL 450 — lei boltiáru köny­vet vásárol és az ECKHARDT-könyvben aláiható utalványtleadja .

Next

/
Oldalképek
Tartalom