Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-30 / 197. szám
9 KUETI'UJSXG Szerda, 1933, augusztus 30. — Jubileumi emlékünnepet ül a székely- udvarhelyi unitárius egyházközség. A székelyudvarhelyi unitárius egyházközség szeptember hó 3-ikán tartja megalakulásának 60-ik, temploma épitésének 25-ik jubileumi emlékünnepét, amelyen részt vesz dr. Boros György unitárius püspök is. A délelőtt 11 órakor tartandó ünnepélyes istentiszteleten imát mond Lőrin- czi István ny. vallástanár, Halmágyi Samuné éDekel Tompa Lászlónó orgona kisérete mellett, ünnepi beszédet mond Vári Albert vallástanár, szaval Barra Giziké, az egyházközség és a templom rövid történetét ismerteti Sigmond József lelkész, áldást oszt dr. Boros György püspök. Istentisztelet után tisztelgés a püspök előtt a papiháznál. Az este 8 órakor tárandó templomi ünnepélyen imát mond Balázs András esperes, a megnyitó beszédet tartja dr. Fe- renczi Géza egyházkerületi főgondnok, szaval Deák Berta, előadást tart dr. Varga Béla theológiai tanár, énekel Puksa Endréné Boros Irén, orgonán kiséri Tompa Lászlóné, szaval Kelemen Imre lelkész és fellép a Székely Dalegylet zenekara. Az ünnepség iránt nagy érdeklődés nyilatkozik meg. — Egy gépész tragikus halála. Ditróból jelentik: Emmer Károly gyergyószentmiklósi mechanikus gépész "benzinmotort javított Dit- róban Stenger János gépésszel. A motor működés közben elkapta a szabadon lógó kabátjánál fogva s mire Stenger a gépet leállította, karját leszakította s fejét összeroncsolta. Az áldozat meghalt. * A konverziós törvény végrehajtási utasi tását 12 lejért mindenütt megkaphatja magyar nyelven a Keleti Újság bizományosainál. Ha véletlenül kifogyott volna, küldjön be a kiadó- hivatalnak 15 lejt és keresztkötés alatt posta- fordultával megküldjük. — Egy piteştii tisztviselő négy hónapi há- zasság után megfojtotta feleségét. Pitestiből jelentik: Marinescu Constantin kereskedelmi tisztviselő négy hónapi házasság után az egyik előkelő női ruhaszalonban megfojtotta húszéves feleségét, aki néhány pillanat alatt kiszenvedett. Marinescu Constantin évek óta udvarolt a lánynak, akit végül is oltár elé vezetett. Két heti házasság után Marinescu félté- kenységi jeleneteket kezdett. Az asszony hiába fogadkozott, hogy ő hü feleség, a férfi nem hitt neki. Az elmúlt nap folyamán aztán az asszony elment Marin Zamfirescu tulajdonát képező női ruhaszalonba, ahol közel egy óráig tartózkodott. Férje nyomon követte s amikor meglátta, hogy egy férfivel beszél, rárohant és megfojtotta. Az eset óriási feltűnést keltett s a rendőrség nyomban letartóztatta a gyilkos férjet, aki a vizsgálóbiró előtt kijelentette, hogy a féltékenység nagyon próbára tette idegeit s emiatt végzett az asszonnyal. * Négy hónap alatt megtanulhatja a könyvvezetést, román, magyar, német levelezést, gyors- és gépírást a szeptember elsején megnyíló „Kereskedelmi Tanfolyamon“. Tájékoztatót és felvilágosítást kaphat Cluj, Piata Cuza tizedikétől. ~-MEGKEZDIK AZ 'AUGUSZTUSI NYUGDIJAK KIFIZETÉSÉT KOLOZSVÁRON. Amint a kolozsvári pénzügyigazga tóságról értesülünk az accreditivek már megérkeztek és e hó 30-án a katonai nyugdijakat szeptember 1-én pedig S, Z betűig a polgári nyugdijakat fogják fizetni. Egyelőre csak a S, Z betű csoportot Írták ki, de valószínű, hogy 2-án, vagy 3-án ki fogják a többi nyugdíjasokat is fizetni. Az 5000 lejnél magasabb nyugdijak kifizetése ügyében azonban még semmiféle intézkedés nem történt. — Két veszedelmes szélhámost fogott el a zalatnai csendőrség. Gyulafehérvári tudósítónk jelenti :Veszedelmes szélhámosokat tartóztatott le a zalatnai csendőrség Both Márton és Goldfinger Dávid szatmári volt kereskedők személyében, akik a szélhámosságok egész hosszú sorozatát követték el Erdély különböző helységeiben. Eoth és Goldfinger egy nemlétező cég utazóinak adták ki magukat és a náluk levő mutatós mintagyiijtemény alapján többezer lejes előlegeket vettek fel a lépre ment kereskedőktől az ilyenformán eszközölt megrendelések alapján. Főleg textil és szappanáruk megrendelését tukmálták rá a gyanútlan kereskedőkre és magánosokra. Utoljára Marosvásárhelyen, Abrudbányán, Gyulafehérváron és Za- latnán operáltak, de itt most rajtavesztettek, mert egy ottani kereskedő, aki egy más alkalommal nagyobb, több ezer lejre szóló megrendelést tett a szélhámosoknál, az árut pedig nem kapta meg, rögtön jelentést tett a csendőrségen, amely letartóztatta a két régóta keresett csalót, akik ellen már több mint ötven feljelentés van folyamatban Gyulafehérváron. Az érdekeltek kára az eddigi számítások szerint meghaladja a 120.000 lejt, de minden valószínűség szerint sokkal nagyobb összegre rúg az összes áldozatok kára. Zalatnáról átszállították őket a gyulafehérvári rendőrséghez. * Beiratások Hamburg Szerén Montessori óvodájába. A beiratások a Hamburg Szerén Montessori óvodájába augusztus 30-tól, szeptember 3-ig naponta 3—6-ig az óvoda helyiségében, Str. Élisabeta (volt Erzsébet ut) 10. szám alatt eszközölhetők. A tanítás szeptember 4-én kezdődik. — Két öngyilkosság. Kerekes István 53 éves kolozsvári kelmefestő ma a kora délelőtti órákban öngyilkossági szándékból Csertörő uc- ca 13- szám alatti lakásán felvágta ereit. Hozzátartozói vették észre, akik azonnal értesítették a mentőket, akik beszállították a sebészeti klinikára. Állapota nem életveszélyes. — Să- cara Anna Méhész ucca 52. szám alatt lakó nő családi viszálykodás miatti elkeseredésében eddig még ismeretlen méreggel megmérgezte magát. A mentők részesítették első segélyben és szállították be a belgyógyászati klinikára. Állapota válságos. Mindkét öngyilkossági kísérlet oka családi háborúság és nyomor. A további vizsgálatokat az illetékes kerületi kapitányságok vezetik. ^ KÉMÉNY ZSIGMOND: ZORD IDŐK PROPAGANDÁBAN! Az erdélyi regények legnagyobbja már évek óta nem volt kapható a könyvpiacon. Most a magyar könyvnap alkalmából a Franklin Társulat páratlanul olcsó kiadásban mindenki számára hozzáférhetővé tette ezt a hatalmas müvet. Kilogástalan kiállításban 448 oldalon ára ÖO*— lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Ouj-Kvár, strada Baron L. Pop (v. Brassai u.) 5. VidékieknekVO lej beküldése ellenében azonnal szállitjulc. BEKÜLDÖTT HÍREK @15© A gyergyószentmiklósi katholikus nagygyűlésre a CFK megadta az ötvenszázalékos kedvezményt, miért is felhívjuk az odautazék figyelmét, hogy a kiindulási állomáson egész jegyet váltsanak, ezen jegyet a kalauznak megérkezés előtt ne adják át, mert ezzel és a rendezőség által kiadott Igazolványokkal mindenki díjmentesen utazhat haza. A féláru jegy aug. 27-től, szept. 5-ig érvényes. A belvárosi rém. kath. elemi leányiskola (Főtér 11. szám) I.—V. osztályába szeptember 1—9. között Iratkozhatnak bo bármilyen vallásu, magyar anyanyelvű tanulók. Tekintettel a szülők nehéz gazdasági helyzetére, a folyó tanévben a tandíj az eddiginél felére szállíttatott le. Az igazgatóság. Beiratások. A Ferdinand Király úti zsidó óvodában és elemi iskolában a beiratások szept. 1—10-ig tartatnak naponta d. e. 10—12 és d. u. 4—6. Felhívjuk a t. szülök figyelmét, hogy ezen idő alatt gyermekeiket Írják be, mert 10-ike után senkit nem áll módunkban felvenni. A hét őven aluli gyermekek beiratása 7-ig feltétlenül eszközlendök. Az igazgatóság. Beiratások a kath. elemi Iskolákba. A kolozsvári röm. kath. Egyházközség által fenntartott elemi isko- iskola és óvoda (Str. Gh. Coşbuo 1.) 2. Máriánum elemi Iákba és óvodákba és pedig: 1. Auguszteumi elemi leány leányiskola (Cal. Reg. Férd. 66). 3. Belvárosi elemi leányiskola (Piaţa Unirii 14). 4. Líceumi elemi fiúiskola (Str. Cogálniceanu 2. Kát. gimn. épület). 5. Szent- péteri elemi vegyes iskola és óvoda (Cal. Victoriei 123.), a beiratások szept. 1—9. tartanak. Kérjük a t. szülőket, hogy ezen idő alatt gyermekeiket okvetlen Írassák be! Bővebb felvilágosítással az egyes iskolák igazgatói szolgálnak. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA? ) Szerda este félkilenckor: Zsákbamacska. (Kőszegi Dusu, Ihász A., Tompa Béla, Miklóssy M., Hegyessi I. felléptével. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) Csütörtök este félkilenckor: Timosa. (Fekete Mihály, Forgács S., Ihász A., Tompa B., Miklóssy M., Bárdi T., Lantos B., Bcnes Róna felléptével. Helyárak: 30, 20 és 10 lej,/ Péntek este félkilenckor: Erdélyi Írók első estje. X. Zokog a porszem (Sípos Domokos), II. Siratóban (Szentimrei Jenő), III. Népszakértök (Tamási Áron). Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Szombat este félkilenckor: Operettrevü bemutató! Bolond óra. Szenzációs mulattató látványos revü Attrakciók, táncok. Uj díszletek! Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Vasárnap délután félhatkor: Hamburgi menyasszony. (Nagy operett uj betanulással. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) Vasárnap este félkilenckor: Bolond óra. (Szenzációs operettrevü másodszor. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) EDISON MOZGÖ MŰSORA. I Az idegen. Főszereplő: Gerda Maurus. II. Othello. Főszerepben: Emil Jannings. OPERA MOZGÖ MŰSORA. Szerda: Madonna. Főszerepben: Liane Hald, Fritz Schultz, Oily Gebauer, Ottó Warburg. Csütörtök: Különleges premier: Tuniszi kaland. Főszerepben: Huszár Puffy, Ellen Richter, Julius Falkenstein, Theo Schall.« Jon: Nevető főhadnagy, Maurice Chevalier. Könyv- és papirkereskedők, könyvnyomdák 1984. ÉVI NAPTÁR. SZÜKSÉGLETÜKET legolcsóbb árban szerezhetik be a J Heti- és havi asztali- és fali elöjegyzőnaptárak _________ agendák, zsebnaptárak faliabroszok, kosaras- és szakmanaptárak ________ dús választékban Minerva Irodalmi és Nyomdai" Műintézet Részvénytársaság reklámnaptárosztályában Cluj—Kolozsvár» lül