Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-03 / 175. szám
6 Kuetiüjsxg Csütörtök, 1933. augustius 3. tf Valamikor ezer holdunk volt“ ■— mondja az érettségizett szabóinas, aki szabad ódáiban franciául tanul és nemcsak ruhát, de színdarabot is fordít Erdélyi magyar diák Erdélyben 1933-ban - „Egyedüli vágyam9 Hogy nöiszabó lehessek66 (Kolozsvár, augusztus 2.) Nem is grófnő, nem is hercegnő, aki ,,leereszkedik“ a masa' mód, vagy varrómülielybe, hanem csak agy- S2erü diák, aki boldog, hogy „felvették“ a var* lógépek és modellek mellé. Reggel nyolctól este hétig öltöget és rakja a gombostűket szaporán, mert még csak próbaidős s most válik el, mi lesz a mester véleménye; alkalmas, vagy nem, van-e „hajlama“, vagy nincs. Ott találjuk meg egy készülő selyemruha mellett a műhelyben, amint a fércet tépi ki 1 ürge mozdulatokkal. A női divaszalon egyik sarkában kezdjük az interjút, expressz gyorsasággal, mert sietni kell vissza a varrótűhöz. — Úgy izgulok — kezdi a vallomását — mint még az érettségi előtt sem, hogy mi lesz a mester véleménye, ha lejár a próbaidő. Az érettséginek másodszor is neki lehetett volna menni, de mihez kezdjek, ha most kiteszik a szűrömet. Kerek egy éve tettem le a vizsgám és azóta nem sikerült mostanig még inasnak sem elhelyezkechwm, összejártam protekciókkal valamennyi gyárat, de munkásra nincs szükség. Kóboroltam az uccán, máp a legsötétebb gondolatokkal, amikor az az ötletem támadt, hogy sorra veszem a műhelyeket, hol fogadnak fel tanulót! — És ekkor ért a legnagyobb meglepetés. Mikor megtudták, hogy érettségim van, kijelentették, hogy nem vehetnek fel, mert hiszen a mester nyakára növök. Végre aztán ismerőseim közbeléptére sikerült megállapodnom a divatszalon vezetőjével, hogy kitanit a női ruhák készítésének titkaira, ha teljesen alávetem magam mindenben a háziszabályoknak. Én természetesen szívesen alávetettem bárminek magam, csak tudjam, hogy már „valahol vagyok“. S most itt drukkolok... — És mennyi fizetést kap a munkájáért? Erre elmosolyodik, mintha alapjában nevetséges volna a kérdés. Havi 300 lej — Fizetést? Boldog vagyok, hogy megtűrnek. Hiszen alig sikerült elérni, hogy ne nekent kelljen fizetnem. Volt egy szabómester, aki azt mondta, hogy tízezer lejért kitanit. Ha ne kém tízezer lejem volna... — és mint egy el érhetetlen ábránd után néz ki a szalon abla kán. — Ha pénzem volna, minden további nél kül tudnám, mihez kezdjek. De higyje el havonta azt a 300 lejt kapom otthonról, amivel a napi ebédet kifizetem. A reggelit elalszom vacsorára meglátogatom a régi ismerőseimet de sajnos, ezekből sem telik minden napra Ilyenkor bizony bőjtölök. Mert otthonról nem számíthatok több pénzre. Én a szegénységet már nem szégyelem és megmondhatom, hogy ez a kis pénz is csak a legszűkebben kerül kí otthon. Édesanyám magától húzza el ezt is, mert hiába, hogy már ide s tova húszéves vagyok, láthatja, nem tudok semmiképpen olyan keresethez jutni, hogy fenntarthassam magam belőle. Apám szolgabiró volt.., — Pedig valamikor mi is jobb napokat láttunk. Apám ügyvéd volt, majd a háborút megelőző években szolgabiró, én pedig, mi tagadás, a család elkényeztetett kedvence. A hivatal mellett közel ezerholdas birtok volt a hátunk mögött és biztosította a kényelmes életet. Aztán jött p háború, apám ott esett el, a nagy lelki megrázkódtatások után jött a birtokreform, anyám tehetetlenül állott mindennel ssemben, ami pedig még megmaradt a vagyonból, azt is elsöpörte az utolsó barázdáig a gazdasági krízis. Most abból a szerény nyugdíjból élünk valamennyien, amit anyám kap így mondja el rövid szavakkal egy család tragédiáját, minden érzelmesség nélkül, mint valami egészen közönséges és megszokott dolgot, mintha nem is volna érdekelve. — Most itt munka közben sokszor eszembe jutnak a régi jó idők. Reggel mikor felébredek, úgy vagyok, mint a közmondásban a bizonyos malac, amelyik makkal álmodik, megjelenik előttem a tárca kiflivel és haboskávé- val és végigkísért, amig felhúzom a harisnyám. Mintha az álom folytatódna tovább. Mit lehet róla mondani? Húszéves fiatalember, hosszú, karcsú és még a szegénjms ruhában is elegáns. Finomak a mozdulatai, fi nőm a beszédje, meglátszik rajta mindenkép pen a „gyerekszoba“. Akármelyik szalonban helyet foglalhatna feltűnés nélkül a „romok fölött“ is. Egy kétségbeesett levél — Jó, hogy eszembe jutott — kap az egyik oldalzsebébe és egy levelezőlapot húz ki. — Most kaptam levelet anyámtól és végtelenül boldog a „szerencsémnek“. Régen nem írtam elkeseredésemben és otthon komolyan megijedtek, hogy mi történt, velem. Mutatja a sorokat és mosolyog rajta- „Már kétségbe voltunk esve. Nagyon szomorú hirek jártak rólad — olvasom. A fiú kacagva teszi zsebre és úgy magyarázza. — Otthon azt beszelték már, hogy a Szamosba ugrottam. Ez jutott anyám fülébe éh nagyon megijedtek, mert elhitték, bogy öngyilkos lettem bánatomban. Minderről már mosolyogva beszél, hiszen felvették szabóinasnak. Mások kétségbe vannak esve a sorsa miatt, de ő egyáltalán nem veszi tragikusan a helyzetét. Modern fiú ebben a tekintetben is, tudja, hogy az életet ott keli megragadni, ahol éppen lehet és a dolog neri' szégyen. Ezt ugyan régen is mondták, de ő nem mondja, hanem gyakorolja. — Semmiféle megalázót nem érzek a helyzetemben. És jól esik látnom, hogy más is igy gondolkodik. Volt osztálytársaim például valóságos rohammal vesznek körül és érdeklődnek mindennap, hogy mit tanultam, ügy kezelnek, mint valami nagy szenzációt, igaz, hogy csak én egyedül kerültem ilyen pályára- De mi lett volna azzal, ha még a két évvel ezelőttiekből is valamelyik eszébe jutott volna, hogy iparosnak menjen... Akkor mindenki orvos és ügyvéd akart lenni közülünk. A húszéves fiatalember nem tört meg a sors mostohasága alatt. Vidám, mint régen, csak az arca sápadt egy kissé- De majd ha felszabadul és fizetést kap, ez is rendbejön. Titokban színdarabokat fordít... — MI szeretett volna lenni mégis? — kockáztatjuk a kérdést. A felelet nem várat magára, úgy jön, mint amikor egy elintézett aktát vesznek elő: . — Valamikor mérnöki pályáról ábrándoztam és minden jutott eszemben, csak az nem, hogy egy varrógépnél fogok kikötni. Most azonban egyedüli vágyam, hogy szabómester lehessek. — De a tudománytól nem vettem búcsút, mert tanulni szeretek. Az érettségi diplomám ugyan még nincs a kezemben, mert nem volt annyi pénzem, amivel kiválthattam volna. De nincs is szükségem rá. Majd amikor'ott tartok, hogy luxusra is költekezhetem, akkor talán kiváltom. Most franciául tanulok, németül már meglehetősen tudok. Szabad óráimban — elárulom a titkot — színdarabokat fordítok. Kihúz a zsebéből egy nagy kékfödeles füzetet. — Itt van, már a harmadik felvonásnál tartok. Egy darab már kész van egészen. Megnézem a címet és nem tudom kacagás nélkül megállani. A mai felfordult világban, amellyel ő is sodródik, keresve sem kaphatott volna jobb darabot, mint amit a francia cim sejtet. — „Maman, marie toi!“ — emelkednek ki a szemeim előtt az előkelőén, a modern vágású piros betűk. A forditás címlapjára már ő irta rá kalligrafikus betűkkel: „Anyám, menj férjhez!“ j. gy. Helyreigazító nyilatkozat „Egy háromszázezer lejes baráti kölcsön története" cím alatt jul. hő 30-iki számukban megjelent tudósítás helyreigazítására, kérem a sajtótörvény alapján a következők közlését: A kölcsönügylet nem a kaszinóban jött létre. Feleségem annakidején 10.000 arany koronáért vett ékszereit adtam el 300.000 lejért, tehát valamivel olcsóbban, mint tényleges piaci. árában és ez az összeg banki betétként gyümölcsözött. Hónapokkal ezután utaltattam ki ezen összeget Kandel László kérésére a bankból, hogy kölcsön adjam neki 8% kamat és bizonyos természetbeni szolgáltatásokért, melyek akkori értéke 5—6%-ra ment. UgyanaAíor a bankok 40—50% kamatra adták ki pénzüket. A kölcsönszerződést maga Kandel László rendelte meg dr. Weisz Bernát tasnádl ügyvédnél és hozzám már csak a kész okiratot hozták el, amelyben ki volt kötve a fizetési határidő, hat hónapi előzetes felmondással és az, hogy szabadon választhatom a visszafizetést vagy pénzben, vagy hat vagon búzában. 1927-ben számoltam el utoljára Kan- dellel, aki az elszámolás után még 1928. november 1-én fizetett nekem 135.520 lejt; 1930-ban fennálló tartozása apasztására nevemre íratta autóját, amely összetört, hasznavehetetlen állapotban került hozzám, úgy, hogy drága kijavíttatása után sem ér többet, mint legfeljebb 30.000 lejt és végül a mult évben velem szemben fennálló tartozását be is jelentette a konverzióba. A bíróság megállapításaihoz, bárha azokat a cikkiró az osztó igazság szempontjainak mellőzésével egyoldalúan közli, nem szólhatok, miután az ügy még per alatt van és a végső szó kimondva nem lett. Azonban a leghatározottabban tiltakozom azon beállítás ellen, mintha én tettem volna tönkre Kandel Lászlót, vagy a tőlem felvett kölcsön visszafizetése úsztatta volna el rengeteg vagyonát. Valótlan, hogy a per folyama alatt feleségemre engedményeztem volna vagyonomat, mert a Kandel indította pernek még halvány látszata sem volt, amikor nőmmel szemben fennállott tartozásaim fejében eladtam neki vagyonomat. Tasnádról való elköltözésem, amely nyugdíjaztatásom óta elhatározott dolog volt, tudtommal fájdalmasan érintette Tasnád és környéke lakosságát, amely a legnagyobb szeretette! fegad, valahányszor odalátogatok. Teljes tisztelettel: Dr. Rosenbaum Dezső, orvot. MEGJELENT 1 A romániai könyvpiac szenzációja, Körmendi Ferenc világhírű 1000 angol fonttal díjazott regényének, UDAPESTI KALAND-NAK OLCSÓ PROPAGANDA KIADÁSA. Az 500 oldalas díszes kiállítású könyv már átvehető a Keleti Újság kladóhfvataiaban «tuj-Kvár, Strada Baron L. Pap (volt BrassaJ utca) 9. fej MEGJELENT! lefizetése ellenében. Eddig A budapesti kaland ára 180 lej volt. Vidékiek küldjenek be 54 lejt. Minthogy A budapesti kaland o!osó kiadása csak korlátolt számban készült, mindenkinek érdeke, hogy mielőbb átvegye a regényt, melvből ne n jelenik meg másolik kiadás.
