Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-25 / 193. szám
z tlBlETlUjsm Péntek, 1933. augusztus 23. ammmmmmmmmmmmmmummmmmmmmmmmmmmri Erdély és a vándortudósok Ess év tavaszán mult három éve annak, hogy Török Gyula élete címmel kiadtam, egy kis könyvet. Ez a monográfia lett doktori értekezésem s haladóbb gondolkozásu egyetemi tanárok szemináriumaiban az irodalomtörténeti kutatás egészen modern útjaira terelte a figyelmet: nemrég elhalt irók életét felkutatni, a hézagos levéltári relikviák mellé megszerezni az illető iró melegebb emberi lényét, melyet a a még élő hozzátartozói és barátai őriznek róla. Egyszóval megmenteni az irodalomtörténet számára az irók emberi dokumentumait, melyek intim voltuk miatt még 'legszubjektivebb munkáikban is csak hézagosán jelentkeznek. Irodalomtörténeti értékelés szempontjából valóban szükség van a sokat hangoztatott időbeli távlatra, de addig, mig ez a „bizonyos idő" elérkezik, az iró egész emberi arcának előttünk kell állnia eredeti színeiben és egyéni jelleg zetességében. Az úgynevezett regényes életrajzok rendesen tullőnnek a célon, az iró fantáziája elvon, vagy hozzátold a regényhőssé ava tott nagy egyéniség alakjához. De ha visszaemlékezem a Török Gyula életéről irt kritikára, sok tanulságos dolgot összegezhetek. Nagyon sok kritikát kaptam. Szinte rekordot értem el ebből a szempontból. Alig volt még magyar nyelven megjelent doktori értekezés, mely sűrűbb és élénkébb visszhangot támasztott volna, mint az enyém. Nem az én érdemem volt ez, hanem a Török Gyuláé Oly történelmi időben halt meg, mikor legked' vesebb barátai figyelmét is súlyosabb gondok terelték el róla. Senkinek sem jutott elég ideje arra, hogy kedve szerint kibeszélhesse magát az elhunytról. Nehéz, zivataros idők következtek, mikor kísértetekké váltak az élők is s a holtaknak nagy időket kellett átaludni, mig ismét élő kísértetekké válhattak. Hunyady Sándor, Harsányt Zsolt, Szász Endre és Spec- tátor szinte örömmel írtak rövid monográf iám ról, ugylátszott örömöt szerez nekik az alka lom, hogy az elfelejtett baráttal ismét szemtő szembe állhatnak. Epizódokat és színeket ele venitettek fel róla, melyeket, mikor élő szóval adtak anyagot munkámhoz, elfelejtettek, vagy nem tartottak fontosnak. A megemlékezések legnagyobb része azt kifogásolta, hogy a munka történeti háttere kissé merev. Azok a közel történeti személyek akik Török Gyulával együtt éltek marionett szerű figurák, háttérben mozgatott bábok akadtak olyanok is, akik Török Gyula egyéni ségében hiányokat láttak, vagy éppen azt kifo gásalták, hogy pillanatnyi elragadtatásomban nagyobb embernek rajzoltam meg őt, mint amilyen valójában volt. Nagy elégtételemre szolgált az, mikor egy bírálatban éppen azt a részt emelte ki a bíráló, mint Török Gyulával kapcsolatos személyes élményét, melyet én a tiz év alatt hézagossá vált anyagban követkéz^ tetésekkel építettem ki. Volt bíráló, aki azt ki fogásolta, hogy Harsányi Zsolt Török Gyula ról tett észrevételeit néha az eredetieshedésrő teljesen lemondva idézem. Egy karakán ma gyár, aki Kolozsvár figuráit jól ismerte, \el hűlve vette tudomásul, hogy az a Török Gyula, aki az unitárius kollégiumban nem tett görög érettségit, életrajzot kapott. Nagyon fájt neki az is, hogy az irodalomtörténet „oly alakokkal sötétül“, akiket kolozsvári cukrászdákban színésznőkkel lehetett látni, ahelyett, hogy polgári családoknál illedelmeskedtek volna régi erkölcsű hálovány kisasszonyoknál. Török Gyulát nem lehetett megőrizni, nem lehetett élete egyetlen stádiumát sem a régi- módú irodalomtörténetirás hatásos receptje szerint a mithoszok és legendák ködébe tolni Kortársai, akik jól emlékeznek a szagára, a szavaira, a szerelmeire, nem engedik ezt. De nincs is szükség ilyesmire. Ideje már józanabb szemmel nézni minden nagyságra, jó tudni pl Széchenyi levelezéséből, hogy Deák Ferenc villát használt fogpiszkáló helyett s társai a hejehujás táblabirák pipázás közben lucskossá köpködték Széchenyi drága szőnyegeit. A történeti távlatban elsikkad az ember megnagyobbul, vagy kisebbé válik. Idők fordulásaiban jobb- és baloldal egyaránt osztoz- kodhatik rajta, hogy reklámot teremtsen vele magának. így szőnek a szenvedésekből és örömökből összetett emberi életből hazugságokat Petőfit egyaránt tűzték lobogójukra a legitimisták és kommunisták. Egyforma joggal, mert Petőfi egyik sem volt. ♦ Erdély magyarságának tizennégyéves múltjában a politikai erőfeszítések mellett, mint fémjelzett és maradandó értéke emelkedik ki az, amit művészi téren produkált. Az erdélyi szellemi és irodalmi élet összefoglalására, J ancsó Elemér dr., fiatal gimnáziumi tanár és kritikus vállalkozott. Nem akarok ennek a nagyjelentőségű könyvnek szellemébe beleszólni. Jancsó egyébként is főleg oly részletes összefoglaló munkát igér, mely állásfoglalásaiban nem mondja ki az utolsó szót, minden vonatkozásban átérzi, hogy dinamikus, élő folyamattal áll szemben, melynek értékmérő ítéletét a történelem fogja elhozni. De ö megmenti a halálra ítélt mozzanatokat, egybegyűjti azokat az adatokat, melyek a kortársak elmúlása után eltűnnek, felidézi és elmeséli a legkisebb hírlapi cikk mögött forrongó szellemi motívumot, részletes bibliográfiát készítt kitér az erdélyi irodalom társadalmi jelentőségére, az olvasóközönség lélektanát megfogalmazza stb... Irigylendő és gyönyörű munka. Az anyaggyűjtésnek csak igen kis része történik könyvtárakban, levéltárra nincs is szükség. Vonatra ülni. Két nap Kós Káorlynál Sztánán, két nap Bartalis Jánosnál Alsókosályban, kettő Bárd Oszkárnál Galgón. Marosvásárhely következik aztán, majd Nagyvárad, Lugos, Temesvár, Kisjenő és Arad, Brassó, Székelyudvarhely, Marosvécs és Bonchida. Szavakat, mondatokat jegyez (Jancsó egyébként okleveles gyorsiró- tanár), élményeket ment meg s a halhatatlanságra rendelt dolgokat mit sem sejtőn megírja a kevésbé jelentékenyek közt. Gyönyörűséges munka ez. Csak egy van hozzáfogható. A Debreceni László munkája, ö mappával járja az országutakat, igy gyűjti a műemlékeket és Erdély történetét. És a Balázs Ferenc munkája, Ö Mészkőn zárkozott el s egy átolvasott és átutazott if júság minden elméleti tudását ebben a faluban akarja valóra váltani. S ezzel a szellem és anyag oly viadalát teremti meg, mely még egy eredménytelen munka esetén is nagy esemény. Erdély a vándor tudósok típusát teremtette meg fiatal generációjában. Ezeket nem lehet megcsalni és nem lehet félre vezetni, sem tudással, sem müérzékkél nem legénykedhetik velük szemben a diplomával felszerelt filozóp- tér, aki fölényesen toppan be Kolozsvárra és kétheti vakáció után a mai Erdély szakértője akar lenni. Dr. Kováts József. Egy magyar úri család élete — belülről Jobb sorsra érdemes emberek jajkiáltása, amelynek nem szabad viszhang nélkül maradnia Manapság gyakran keresik fel szerkesztőségünket segélyre szoruló szegény emberek, kik a munkanélküliség, állástalanság áldozatai lettek. Legutóbb egy nem is olyan régen ;jobb viszonyok között élő xiricsalád elképzelhetetlen nyomorára hivták fel figyelmünket. Ki is szállottunk a helyszínre, hogy személyesen vizsgáljuk ki az ügyet. A Petőfi ucca 18-as számú bérpalotájának egyik szűk kis udvari szobájában kopogtattunk. Szép, fiatal leány nyit ajtót, de csak a fejét dugja ki a nyilason, mintha attól félne, hogy ellenségek vagyunk. Amikor megtudja, hogy a Keleti Újságtól jövünk, barátságosan beinvitál: — Csak ketten vagyunk itthon nagymamával, anyuka a városban szaladgál, valami állás után- De tessék befáradni, talán én is tudok mondani egyet-mást. Szétnézek a kis szobában, de valahogy ngy, hogy ez ne fájjon neki, hogy ne is vegye észre. Kicsit zavarban van a lány, nem csoda, olyan fiatal, hamvas, csak nemrég került ki a Marianumból az életbe s még idegenek előtte a hétköznapok, gyorsan zuhant bele. S talán restelli is a nagy nyilvánosság elé tárni a nyomort, a szenvedésüket. Megnyugtatom, hogy név nélkül irom a riportot s igy lassan beszélni kezd- Aztán egészen belejön s ölembe helyezi nyomorúságos életük minden szenvedését. — Anyukám és apám elváltak egymástól. Apámat havi 1200 lej tartásdijra kötelezték, de ő ennek dacára semmivel sem segit. Igaz, hogy kevés a fizetése, de mégis van annyi, hogy juttathatna belőle. Úgy hallottam, hogy most megint meg akar nősülni. És elmondja, hogy semmi biztos jövedelmük nincsen, ezzel szemben minden elsején 600 lejt kell fizetniük a kis szobáért, a villanyt rég lekapcsolták, gyertyát égetnek és korán lefeküsznek, mert a gyertya vibráló lángjánál nem igen lehet kézimunkázni. Az anyukája is, ő is kézimunkáznak s az ebből kapott néhány garas képezi minden jövedelmüket. El lehet képzelni tehát a helyzetüket. Tudjuk, hogy mit adnak ma a kézimunkáért. — Becsukom ezt az ablakot — mondja — olyan hideg szél fuj. S amig megfordul, friss mozdulattal az ab lakhoz lép, körülnézek. Két faágy. Ágynemű alig lehet benne, talán régen eladták már. Egy kis asztal, alacsony kis vaskályha, egy szék. Ennyi minden bútor. A földön egymásra rakva sok könyv, mint ópium a vigasztalan percekben. Sajnos, rövid ideig tart a narkózis, aztán jelentkezik annál hántóhhan a valóság... Az egyik ágyon ül a 70 éves nagymama, aki teljesen vak- Akinek ilyen hosszú élet után most kellemes szobában, puha karosszék- ben lenne a helye s csak jó hirt szabadna mondani neki, mulattatni, szórakoztatni, mert megérdemli. Ehelyett csak panaszban van része, csak sötét, szomorú hírekben és... még le- irni is nehéz — nagyon gyakran éhezik. És az- asszony, akislány mamája, aki a városban sza-<, ladgál reggeltől estig, hogy valahogy, Istenem valahogy ne éhezzék annyit az anyja, a lánya... Nem szabad elhagynunk ezt a családot. Ne zárkózzunk el teljesen azzal az egyszerű elgondolással, hogy „nekem sincs“. Bármi kévés van, valamit adhatunk belőle s ha mindenki, óh dehogy mindenki, ha csak egy páran adnak, már akkor is könnyítettünk. Ne csak jó szóval, vigasszal szolgáljunk, hiszen igaz, hogy az is sokat ér a kétségbeejtő percekben, de tenni kell valamit sürgősen, haladéktalanul, mert ahogy én láttam a helyzetet, ha rövidesen nem történik előnyös változás, azután már késő lesz.. Természetes, hogy az apró adományok ideig-óráig könnyitenek, segítenek, de nem megoldás egy darab kenyér. Arra gondolok, hány nagy vállalat van Kolozsváron, ahol napi 12, sőt 14 órát dolgoztatják a tisztviselőket s ahol egészen jól elférne még egy gépiró. Az a havi 1500 lej pedig nem is számitana, az nem tétel. Reprezentációs költségek fejében százezreket könyvelnek el egy tételben. S mi történnék, ha egyszer a humanizmust reprezentálnák, ha valamelyik nagyvállalat felvenné ezt a dolgozni akaró fiatal teremtést, aki jól tud gépirni, szorgalmas és élni akar. Amikor elbúcsúzom a lánytól fátyolos szemmel mondja: — Úgy szégyelem... Úgy nem tudom beleélni magam... — A szegénység sohasem volt szégyen, külö-. nősen pedig most- És akit szeretnek, az sohasem szegény — mondom, de érzem, hogy itt más kell most, anyagi segítség, állás. Nem akarok arra gondolni, hogy nem akad Kolozsváron egyetlen vállalat, amely meghallaná a segélykiáltást, hogy ne akadnának jó emberek, akik megértik a nyomorúságot. Hiszem erősen, hogy V. Gy. jeligére szerkesztőségünkbe érkeznek az adományok s talán egy állást is felajánlanak, egy szerény kis állást. Talán lesz valaki ezen a nagy Kolozsváron, aki segítő kezet nyújt egy sokat szenvedett magyar családnak... B. E. * Női Kereskedelmi Tanfolyam nyilik szeptember elsején. Beiratkozás julius tizedikétől. Tájékoztatót küld a vezetőség, Cluj, Piata Cuza Vodă 5. I. 9. Felvilágosítás ugyanott nyerhető naponta d. e. 10—1. és d. u. 5—7 között.
