Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-20 / 189. szám
4 Kumttpm Vasárnap, 1933. augusztus 20, Pesti levelek Idegenforgalom s barátaink (Budapest, atig. 19.) Esti tizenegy óra elmúlt. A Duna-korzó felől kanyarodok elé, feljövök az Erzsébet-hid lépcsőjén s az Eskü utón át ballagok hazafelé. Az Apponyi térről két turistaruhás ember jön. Az egyik hosszú, vékony, a feje is hosszú vékony s szemüveg ül az orrán, a karja is hosszú vékony, mindene, a másik alacsony, vállas, tömzsi — Don Quisotte és Sancho Panza vagy méginkább Zoro és Hu- ru — mivel az árnyékuk egy hosszú vékony árnyék és egy tömött kis vastag árnyék — mulatságosan imbolyog előttünk, hát kissé lassítok és mosolygok. Nincsenek nagy igényeim, az ember szeret olcsón mulatni ugyebár. Néhány gurgulázó torokhangot váltanak egymással — nyilvánvalóan angolul — és odalépnek hozzám. A hosszú elkezd magyarázni. Sajnos, nem tudok angolul s az egész beszédből, amit dicséretére legyen mondva, gesztusok és az ilyenkor szokásos handabanda nélkül mondott el, ahogy az égy angolhoz illik, — annyit hámoztam ki, hogy: citadella. Stimmel. A kivilágított. citadellát akarják megnézni. Magyarul udvariaskodom és intek, hogy tessék utánam jönni. Megfordulok és vezetem őket a hid felé. Útközben eszembejut, hogy a derék angol minden előzetes kérdés nélkül fordult hozzám. Nem kérdezték meg, hogy tudok-e angolul! Óriási érzés lehet nagy nemzet fiának lenni. Vezetem őket a hid felé. Kibukkan a Gel- lért szobor, fölötte a Citadella, üvegnek maszkírozva a reflektorok fényével, amodébb mesz- sze, jobbra a Halászbástya és a Koronázó templom. A két angol tárgyilagosan szemügyre veszi a dolgot és a vékony hosszú elégedetten bólogat, mire a kicsi is. Hosszabb szöveg következik egymásközt, amiből megint nem értek semmit. Egy szót tudok kifülelni, hogy: bjutifull, vagyis nagyon szép, aha tetszik nekik. S rázzák a kezemet és olyan gratuláló mosollyal gurguláznak, hogy meghajtom magam elhárítva kérem, nem én csináltam. És sajnálni kezdem, hogy nem tudok angolul. Milyen szépen elmondhatnám nekik, hogy izé... vagyis... na mit! És gyors revezió alá véve mindazt, amit ezekről a dolgokról tudok, még szomorúbban állapítom meg, Tiogy ha beszélnék is angolul, nem sokra mennék vele, mert nem tudom, hogy mit kell tulajdonképen mesélni két ilyen angolnak ebből az alkalomból. Kézikönyvre volna szükségem. T. i. egy elmaradt generációhoz tartozom. Egy mai rendesebb tizenötéves gyerek tudná, hogy mit kell nekik mondani. Én nem tudom hirtelen. Engem nem tanították rá. Mikor én tizenötéves voltam, megbámultuk az átutazó idegent — ha volt ilyen egyáltalán — és kinevettük, hogy milyen marha, nem úgy beszél, mint mi. Még jó, ha a nyelvünket nem dugtuk ki. Az angolok térképet, olvasnak az ivlámpa alatt és átmennek Budára. Búcsúzom tőlük azzal a buta vigyorgással, amit már expediciós filmeken is láttam szomáli négerek arcán, amint a fehér emberekkel galagyolnak. S mig visszafelé megyek, rájövök, hogy: ez az idegenforgalom. Igen, ők jelentik az idegenforgalmat, akik térképpel a kezükben fényképezőgéppel a nyakukban, szabadon szertebarangolnak s rendőrhöz, hordárhoz és járókelőhöz fordulnak útbaigazításért. ők jelentik az idegenforgalmat és közülük kerülnek ki azok, akik aztán megérdemlik a cimet, amit meggondolatlanul, nagylelkűen osztogatunk érdemtelen nagyuraknak, azt a cimet, amely már kezdi elveszíteni hitelét és értékét, s üresen kong, mint a repedt fazék, ezt a ma utálatosan hangzatos cimet, hogy: Magyarország barátja. Kis ország vagyunk, sok a bajunk, és aki kissé barátságosan kacsint egyet felénk, arra azt mondjuk: Magyarország barátja: Mint a könnyű éjszakai nő, a férfinak, aki véletlenül ránéz: szépfiu. Egyszer Szegeden vezettem egy francia újságírót. ö azt mondta, hogy újságíró. Hogy francia volt, az biztos. Ez is ezen a cimen járt itt: Magyarország barátja. Evett, ivott — nem a maga számlájára — csettintett a nőkre, neveletlen volt, kézzel evett és elment. Ezek a kisebb linkóciak — sokan vannak — egyszc rüen palira vesznek bennünket. De az egyébként szép cimet nem ők használták el. Hanem a nagyok. Hogy egy példát mondjak hirtelen: Jimmy Walker, a népszerű newyorki polgármester, akiről azóta kiderült, hogy cégéres csirkefogó, newyorki méretű panamista. Itt volt, fogadott, fogadták, banket- tezték, imádták, tosztozott, tosztozták, imádott, minden bubánatunkra varázsszert ígért, kijelentette, hogy Budapest a világ legszebb városa, Magyarország a legnagyszerűbb ország, a magyar nép a leglegebb leg, s 'elment. Bécsbe ment, ahol természetesen kijelentette, hogy Bécs a világ legszebb városa, Ausztria a föld kerekség első országa, stb., stb. Ha egy holland, vagy mit tudom micsoda képviselő két jó szót szól mellettünk, rögtön ráaggatjuk: Magyarország barátja! Holott Is tenem! mit tudhat egy holland képviselő miró- lunk! Jóformán semmit. És mit tehet értünk7 Még a semminél is kevesebbet. Mennyire érdekli Magyarország mondjuk egy holland nagykereskedőt. Körülbelül annyira érdekli, mint egy magyar nagykereskedőt valamelyik Kongo-menti törzs. Eossz soruk van? Szegények, cöcö. De minden politikai ambícióra, amely vesszőparipa után nézve, minket szed maga alá, rögtön odavágni: Magyarország barátja, ez kissé sok. Például Maurice Waleff szerkesztő ur, a miss-világversenyek rendezője viselte egy időben a hangzatos cimet. Hogy milyen alapon, én nem tudom. De biztosan nem fizetett rá. Persze, akadtak támadói. A szépségversenyek miatt. Szépségversenyek. Van egy csoport, amely rézfuvókat harsogtatva, nagydobot ütve a mellét veri, hogy kitűnő propaganda Mármint az országnak. Kitűnő propaganda a missek felvonulása Párisba, megismernek bennünket, barátokat szereznek — nem a missek, hanem mi — stb. Van egy másik csoport, —■ a naivak, — akik mindezt elhiszik. Harmadik csoport az álszonteskedőké, akik a testkultusz túlkapásait ostorozzák benne, Szodomát és Go- morrliát kiáltanak s kénesőt és mennydörgő* istennyilát hívnak ájtatos szemforgatással e bűnös világra. A szépség szép, ez világos. A testi is, a lelki is. Mérlegre vetni és lemérni nem uj dolog és nincsen is benne semmi kivetni való. Csak a mód változott és pedig hátrányára. Eégi majálisok fáklyás-zenés kedves vilá gában is megvolt a szépségversenyek divatja Csakhogy nem volt amerikanizálva, nem volt űzletesitve és a királynőt nem hívták missnek. A királynő nem yetkőzött le fürdőtrikóra, nem tartotta oda térdét nyelvcsettintgető szakértőknek müitészi tapogatásra. A királynő megmaradt szerény Mariskának, vagy Juliskának, és megelégedett azzal a virágcsokorral, amit — legjobb esetben vázástól együtt — átnyújtott neki a főrendező. Boldog volt, hogy egy szép emlékre tett szert, egy darab színre, amire kései unokái is visszaemlékezhetnek: hajjajba nagymama hétvármegyére hires széplány volt ám a maga idejében. Ez szép volt, kedves volt. A szavazólapok körül nagy korteskedések történtek, s megesett egy-egy kis csalafintaság imitt-ainott, egy kis terror, de urnalopás ritkán történt s akkor is mi volt a vége: egy-két lo vagias ügy, kevés vérrel, sok jegyzőkönyvvel és bő legendával. Ez a miss dolog nem olyan szép és nem olyan kedves. Kedvetlenebb és csúnyább. Üzletszaga van erősen. Na aztán, hogy propaganda s más eféle s mármost emiatt Maurice Waleff ur Magyar- ország nagy barátja! Ugyan kérem. Talán Eothermere lord volt az első, aki elnyerte ezt a cimet. A lord azonban súlyos erkölcsi értékeket és külömböző jótékony célokra súlyos fontokat dobott be a köztudatba, mig megkapta. Hát már most minden üzletes újságírónak, akvizitőrnek, görlszakembernek és éjjeli lokáltulajdonosnak, aki fehér asztalnál, borközi állapotban, Amerika, Argentina, Csehszlovákia, — ábécé sorrendben — Spanyol- ország stb., közé egy-két éljent vakkant Magyarország neve után, annak már kijár a cim: Magyarország barátja? Aki eljön ide és lehajtva egy-két pohár tokajit, beszajkóz egy magyar szót: ejjen, az mind az? Ezek azok, akik hivatalos és félhivatalos kísérettel utazgatnak s hálából kijelentik, hogy nőink tüzesek, szépek és barnák, borunk jó, cigányunk ragyogó, és lovagiasak vagyunk. Nem, az idegenforgalmat, a propagandát, a barátokat a magános utas jelenti a térképpel. Az idegenforgalom, úgy látszik, most indul meg. Eemélhetőleg le fogjuk vonni a dsem- bori tanulságait. S hogy mindezt miért mondom? Egy héttel ezelőtt egy bukaresti román cserkésszel beszéltem Gödöllőn a derék Samboteanu ezredes táborában. Én szólítottam meg és románul beszéltünk. Értelmes, világos fejű fiú volt. Én panaszkodtam neki. ő is nekem. S azt mondta: tanulhatnánk tőletek idegenforgalmat csinálni. Tőlünk!!! Na jól állhatnak. Tőlünk. Hiszen mi is most tapogatjuk az ábécéjét. Vagy csak udvarias szólásforma lett volna? Nem hic7Pvn Törők Sándor K&nyvnapi kiadványokkal olcsó áron gazdagítsa fcönyvtárátSS Félő fi: összes költeményei-----------Babits: Versek — — — — — — — Mikszáth: Noszti fiú esete Tóth Marival Móricz: Forr a bor Móricz: Rokonok Földi: Isten országa felé--------------Földi: Meztelen ember--------------Szitnyai: Nincs feltámadás —-------— Szomory: Gyuri Zilahy: A lélek kialszik--------------Földi: Szahara (3 kötet)-----------— Vándor: Andrea a nap■ Katona: Bánk bán Lei: 120*— Lei: 120’— Lei 90*- 1 Lei 1 • O 9 1 Lei 60*- I Lei 60*— 1 Lei 60*- 1 1 Lei 1 • © 9 Lei 60'— 1 1 Lei 1 • e © 1 Lei 180*— 1 1 Lei 9°*— I 1 Lei 42*— 1 Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítja a Keleti Újság kiadóhivatala, Cluj-Kvdr, Strada Baron L. Pop (volt Brassai ucea) 5. sz. alatt. Siessen megvenni, mig a készlet fart f
