Keleti Ujság, 1933. augusztus (16. évfolyam, 173-198. szám)
1933-08-13 / 184. szám
4 KUtTlUjsm Vasárnap, 1933. augusztus 13, Turterebes ráduplázott Sárközre A terebesi csendőrőrmester is félholtra vert egy gazdát Négy órán át ütlegelte öt csendőr asszisztálása mellett Hosu őrmester az összetört Franczia Ferenc rokonát (Szatmár, augusztus 12.) IJjabb csendőri brutalitás miatt ment ma följelentés a szatmári királyi ügyészséghez. A sárközi csendőrőrsön történt kínvallatás után a turterebesi csendőrőrmester szerzett hasonló babérokat, félholtra verve egy ártatlan embert. A turterebesi csendőrőrsön négy órán át ütötte, kínozta az őrmester Fenyők József 26 éves gazdálkodót, akit összetörve vittek el hozzátartozói az őrsről és aki ma is olyan betegen fekszik otthon, hogy az orvos csak injekciókkal tartja benne a lelket. Borzalmak éjszakája volt Turterebesen és ennek a szörnyű éjszakának részletei az ügyész séghez beadott bűnvádi följélentésben megdöbbentően bontakoznak ki. Ételt vitt a fogolynak — letartóztatták. A turterebesi csendőrőrsön lefolyt, embertelen jelenetek előzménye kapcsolatos azzal a megdöbbentő esettel, amelyet a sárközi csend- őrmester követett el és amelyről a napokban számolt be a Keleti Újság. Megírtuk, hogy Vancea Vasile sárközi csendőrőr mester borlopás gyanúja miatt őrizetbe vette és kilenc napon át fogva tartotta Franczia Ferenc turterebesi földművest, akit az őrsön meztelenre vetkőztetve úgy összevert, összerugdosott az őrmester, hogy a szerencsétlen gazda törött hordákkal ma is súlyos betegen fekszik. Amikor a sárközi csendőrőrségen már harmadnapja kínozta az őrmester Franczia Ferencet, a lefogott ember asszonytestvére, Rákóczi Györgyné, Franczia Erzsébet elment Turtere- besről Sárközre, hogy ennivalót vigyen a bátyjának és sorsa felől érdeklődjék. Az asszony megkérte Fenyák József 26 éves turterebesi gazdálkodót, hogy kisérje el őt a sárközi csendőrségre. Az volt a célja az asszonynak ezzel, hogyha bátyját nem engedik el a sárközi csendőrök, úgy Fenyákkal küld üzenetet Szatmárra Siidy Tibor dr. ügyvédhez és általa próbálja elérni, hogy ne tartsák Létszámra az őrsön a bátyját éppen a legnagyobb dologidőben. Mikor a turterebesi szekér a sárközi őrs előtt megállóit és az őrmester látta leszállani a szekérről Fenyák Józsefet, nyomban lefogatta és bevitette az őrsre, ahol becsukták az őrs fogdájába. Nyolc napig a sárközi csendőrőrsön. A bűnvádi eljárás hivatása lesz megállapítani, hogy törvény ellenére miért tartotta nyolc napig fogságban Vancea őrmester a boldogtalan Fenyákot, akinek az volt a bűne, hogy ennivalót vitt Franczia FerencnekAz sincs még tisztázva, hogy mi történt Fenyákkal a nyolc nap alatt a sárközi csendőrségen? Hallgathatta naponként háromszor, ahogy földije és atyafia, a szegény Franczia Ferenc ordított, jajgatott, hörgött Vancea őrmester ütlegelései, rúgásai alatt. Mikor Vancea már maga is megsokalta Franczia kínzását a két terebesi ember mellé szuronyos csendőröket adott és átkisértette őket gyalog Turterebesre. Négy szörnyű óra a turterebesi őrsön. A turterebesiek sokáig emlékezni fognak arra az éjszakára, amikor a sárközi csendőrök a két terebesi gazdát oda vitték. Julius 28-án este érkezett Turterebesre a csendőrökkel Franczia Ferenc és Fenyák József. A falu népe körülvette a két földit, de a csendőrök elzavarták a kiváncsiak tömegét. Franczia Ferenccel hamar végeztek. Ezt már úgy összeverték a sárközi őrsön, hogy a körorvos közbelépésére hamarosan átadták a családjának. Őt már nem lehetett tovább szállítani Szatmárra. A sárközi őrmester kikészítette az orvosi ápolás alá. Fenyák Józsefet a turterebesi őrsön tartották. Ott várta nagy aggodalommal a fejleményeket és a későbbiek mutatják, hogy minden oka megvolt az aggodalomra. Este tiz óra volt, amikor Hosu Joan őrmester ur a korcsmából az őrsre érkezett- Bizonyos, hogy az őrmester felöntött a garatra, mert józan emberről fel sem tételezhető, ami azután történt. Hosu őrmester négy csendőrt teljes fegyverzettel a szoba közepére állított, az ötödiket pedig az ajtóhoz rendelte. Addig verlek, mig megdöglesz! A csendőrök közé állította az őrmester Fenyák Józsefet és megkezdődött a tortura, amely négy teljes órán át tartott. Este tiz órakor kezdte meg az őrmester Fenyák verését és órákon át szakadatlanul ütötte ököllel, ahol csak érte. Fején, arcán, hátán, mellén, hasán püffögtek a súlyos ökölcsapások. A szerencsétlen, fiatal gazdálkodó fájdalmában jajgatott, ordítozott, hogy az egész falut felverte a szörnyű lárma. Hanem az őrmestert nem hatotta meg a jajgatás. — Addig verlek, m,ig megdöglesz — kiáltotta vad dühében és tovább zuhantak az ütések Fenyák József megkínzott testén. A velőtrázó sikoltozásokat az őrmester felesége sem bírta már. Kétszer is bement és el akarta cipelni onnan hóhérmunkát végző férjét, de Hosu őrmester nem tágított és tovább folytatta az ütlegelést. A borzalmas kínzás éjszaka két órakor ért véget. Akkorára már az őrmester is kifáradt a négy órán át tartó, „nehéz munkában“ az áldozat is összetört a kínzások alatt. Egész Turterebest érthető izgalomba hozta a csendőrőrsön lefolyt kinzás. Fenyákot másnap az őrmester be akarta kisértetni a szatmári ügyészséghez, de végül mégis szabadlábra helyezte. Most a lakásán fekszik súlyos betegen. K. L. 1933. évi őszi Lipcsei Mintavásár Kezdete augusztus hő 27-én Az összes felvilágosítások beszerezhetők: A lipcsei mlntavásárok vásári híva* tálától Lipcsében, vagy a lipcsei mintavásárok erdélyi tiszteletbeli képviseletétől: Ax erdélyi német kereskedelmi grémiumok szövetségétől: Brassó, Alsó villa ucca 1 és a fiókkőpviselettől: Prall Gnsztáv, bankigazgató, CluJ-Kvár, Calea Victoriei 3. sz. A föld szava Hirta: üciziSdi Jaltai* György Csöveket fektettek le a kanálisba, hosszan fel kellett ásni a földet az ut egyik oldalán Egy. méteres árkot ástak, omlott a friss föld az ásók nyomán. A sárga agyagot hosszú sáncként dobálták halomra. Mcstanig nem érte még szerszám ezt a földet, úgy pihent a söté- tebb s világosabb réteg egymáson, ahogy az isten teremtette. A város szélén volt az ucca, azontúl már kezdődtek a búzaföldek. A mezők és szép vad vetések érintkeztek itt a várossal. És éppen buza volt vetve egy nagy tábla, mindjárt ott, ahol az ucca kiért a házak közül. Milyen szép itt a város mellett egy buzavetés! A nemrég épített kis piros fedelű házak elvegyülnek az élénkzöld szinek között, tarkaság, halvány foltok az egész. Tavasszal lila köd játszik a föld felett, a messzi pihenő hegyeket bevonja elhaló kékes homállyal, és elrabolja ennek leple alatt a földet. Vájjon hova viszi, kinek akar vele kedveskedni. Nincs ott a hegy, hiába nézed. Csak szin van helyette, mint fent az égen. Pacsirta fúrja magát a levegőbe, mondom, itt már a természet veszi át az uralmat a várostól. A búzatábla úgy áll, mint egy tömött- sorú élénk hadsereg, égnek szegezett lándzsákkal és meg akarja védeni a mezők végtelen nyugalmát mindentől, ami a városból kiszűrődve megzavarhatná. A kanálisépitésen falusi legények dolgoznak. Magyarok. Ki is tudna a földdel úgy bánni, mint ezek. A karjuk arra teremtődött, hogy a földnek feszítsék, csizmájuk a sárga agyag taposására való. Arcukba csapódik a föld szaga, s a barna bőr valami titkos erőtől lesz feszes. Halálosan komolyak, szinte komor a tekintetük, mintha a göröngyök titkát kutatnák. Az egyik kapun kicsi piros szoknyás leány siet ki, kosárral a karján. A város felé tártnak apró lábai, de ahogy meglátja a kiásott földet, hirtelen megáll. — Zsiga bátyám! — kiáltja csodálkozva s már kacag az arca. A gödörből is felnéz egy fej s a komoly tekintet elmosolyodik. — Mi az, kicsi leányom, hát te itt jársz? — Én itt, Zsiga bátyom, — mondja zavartan a leány s hogy meglátja a bátyja arcát, egyszeriben összeteszi a kezét a csodálkozástól. De nem tud tovább egy helyt állani, lecsapja a kosarat, odafut a kiásott földre, összecsókolja a férfi arcát, — Jaj hát kijed hogy jött ide? — Én biza úgy, kicsi leányom, hogy munkásokat kerestek a faluban. Mert azt mondják, a földmunkához csak a falusi emberi ért. S pénz dolgában örökké szűkön állunk. így aztán béálltam én is. — Hát este hazamegy? — Haza. Mert hamar megjárom s jobb úgy. A leány hamar kikérdez mindent otthonról s úgy eltelik a szive a faluval, hogy alig tudja otthagyni a bátyját. A piacot is hamar megjárja, csakhogy megint ott lehessen mellette. Délben a munkások nem nyugodhatnak. A mező kicsalja őket a városból s alvás helyett a búzaföldeket járják. A vetés már kezdi hányni a fejét, friss szép buzakalászok jelennek meg a mező felett s a falu gyermekei úgy örülnek neki, mintha ez is az övék volna. Megsimogatják a zöld fejet, a gyenge tokokat, amelyek alatt a mag most mozdul s úgy érzik, hogy otthon vannak a barázdákon. Mert a vetésből áradó öröm mindenhol egyforma, a földből mindenhol előtör az élet, a búzaföld egyformán suttog a város szélen és a falu határában. Csakhogy itt még jobban érzi az ember lelke a föld szavát. Ha fu a szél, meghajolnak alattuk a gyenge szárak, kikandikál közülük a sárga repce, a kék sarkantyuvirág... Kinek a lelke maradna hát hajlíthatatlanul? Itt fekszenek le néhány percre és szundikálnak, hogy azalatt is érezzék a mezők illatát. A puha fűben jobban esik az álom, ha hamarabb vége van is. A kiesig leánynak pedig egész nap nincsen, nyugta, ügy eszébe jutott minden otthonról, hogy azt sem tudja, odahaza jár-e már a házban, vagy még mindig itt van. Be szép ilyenkor a virágos kert, kezdnek virágozni a vijo- lák, nyílnak a verbénák, illatozik a rezeda kövér levele... Egész nap kint a mezőn kell dolgozni, a kukorica földeken, vagy gyomlálni, kapálni a kertben. S mindjárt itt az uj buza, itt az aratás... Pipacsvirággal s búzavirággal. Délután még kilopózott az uccára a bátyjához. Mindent elkérdezgetett otthonról, élűiről ismét, a testvéreiről, édes anyjáról, a többi leányokról, legényekről. Amit hallott, az mind olyan szép volt, hogy a szeme csillogott belé. — Valamit nem üzentek nekem? Az ember tudja, hogy nem mondhat most ennek a kicsi leánykának igazat, mert honnan tudták volna, hogy éppen olyan helyen kell dolgozni, ahol összetalálkoznak. De ha azt mondja, hogy nem üzentek, elhasad a szive. — De biza igen né. Szinte el is felejtem, ha nem mondod, — teszi magát az ember. — Ki üzent, jaj mondja már hamar. — Sokfeleiről. Hogy várnak haza. — Haza? — kérdi a leány, mintha nem hinné, amit hall. Haza... — De még egyebet is mondok — kezdi most magától az ember. A piros tehénnek szép kicsi piros borja lett. A leány nem tudja, hova legjmn a boldogságtól. Mig a világ elhallgatná a bátyját, de
