Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-01 / 147. szám
KeietiUjsxg Szombat, 1933. julius 1. Olvasom az angol lapokban, hogy háromszáz éve született Londonban Samuel Pepys. Az olvasó ugyebár nem tudja, hogy ki volt Pepys. Ezért *iz olvasót semmi felelősség nem terheli. Pepyst nem ismerik sem a magyarok, sem a németek, sem a tótok, sem a franciák, senki más, csak azok a népek, akik angolul beszélnek. De azok aztán úgy ismerik, hogy ha az ember azt mondja: „Pepys“, mindenki mosolyogni kezd és örömmel gondol a néhai Samura, aki ma háromszáz éve született. Soha életemben nem éreztem úgy, mit jelent angolul tudni, minţ most, amikor olvasom, hogy gyermekkorom egyik legkedvesebb olvasmányának a szerzőjét úgy ünneplik Angliában, mintha négyszáz kilométeres óránkénti sebességre javította volna meg a gyorsaság rekordját, vagy valami nagy krikettjátékos (aki Angliában nemzeti hősnek számit), vagy nehézsúlyú bokszbajnok lett volna- Mert azokra az emberekre, akik nem tudnak angolul, Pepys még egy nevet sem jelent; azt hihetnék, hogy a csengése után ez a szó azt jelenti „narancsmag“, vagy valami erdei madár, például a „fiittyös csíz“. S ez nagy kár, mert Pepyst ismerni feledhetetlen órákat jelent és sajnos, amig valaki nem akad a külföldi irodalmakban, aki a neve tekintélyével rá nem kényszeríti honfitársait, hogy fordítsák le a híres naplót, bizony soha az angol nyelvhatáron túl nem fog jutni. Ne vegye rossznéven az Olvasó, ha cgypár szót mondunk erről a kedves űrről, aki any- nyira bevette magát az angol ember szivébe. Nem fogja megbánni. Menjünk vissza abba az időbe, amikor Angliában második Károly, a Cromwell által lefejeztetett I. Károly fia uralkodik, amikor is nálunk a vastagajku első Lipót ült a trónon. Az emberek sokat beszélnek franciául, vál- ligérő, bodros parókát hordanak és gyönyörű bútorok között laknak. Sámuel Pepys egy egyszerű szabónak volt a fia, aki nagy szorgalmával, tudásával és ügyességével sokra vitte a késői Stuartok alatt- Megalapítója és elöljárója volt a „tengeri hivatalnak“, amelyet ma úgy hívnak, hogy „Admiralty“ és a feje tagja a kabinetnek s ngy hívják, az „Admiralitás első lordja“. Pepys kitűnő köztisztviselő volt, derék, jóravaló ember, akinek bejárása volt a királyhoz, nagyurakkal evett, szerette a szép dolgokat, szép ruhákat, a jó ételt s a jó italt (az előbbit talán túlságosan is) és a színházat s mikor meghalt, nagyon sajnálták a korai végét Mindezt azonban, meg sok más angol úriemberről el lehetne mondani, aki ugyanabban a korban élt s ez egymagában csak egy-két sort biztosítana Pepys számára az angol „National Biographyban“ és az „Encyclopedia Brittanieában“ s az angolok legfeljebb annyira ismernék a nevét, mint mi ismerjük, teszem fel a bankigazgató Fáy András, vagy a szegedi mérnök Vásárhelyi Pál nevét. Vagy még annyira sem. Pepys egyetlen könyvét, mert csak egyet irt, ma is úgy olvassák, mint Shakespeare-t kivéve egyetlen angol klasszikust sem, pedig nem volt nagy iró, akinek a nyelve a stílusa, a nagy gondolatai ma is megmozgatnák az embert, még csak iró sem volt Pepys Samu ugyanis tiz esztendeig, az Ur 1659-ik évétől, 1669-ig titokban naplót vezetett, egy azóta már feledésbe ment gyorsírással, amelybe szinte hangyaszorgalommal, mielőtt este nyugalomra tért volna, irta be a nap eseményeit, csak úgy a maga használatára és gyönyörűségére. Ezt a naplót Pepys nem szánta nyilvánosságra s éppen ennek a ténynek köszönheti, hogy túlélte csaknem mindazokat a naplókat, amelyeket ezalatt a háromszáz év alatt az emberek dobogó szjvvel, folytomaz. utókorra való tekintettel Írtak gondosan és szépen fogalmazva, olyan parádés kiállításban irva magukról, mintha csak a legjobb ruhájukban ültek volna modellt egy portréfestőnek. A Pepys-napló túlélte mindezeket s még túl fog élni néhányat, éppen azért, mert any- nyira közvetlen s annyira hanyagul, a stílusra s más emberek gondolataira való tekintet nélkül íródott. Benne Pepys úgy irta le az életet és a világot, ahogy az ő számára látszott s a maga benyomásait örökítette benne meg korszakáról s annak eseményeiről. Eseményekben pedig azok a napok nagyon gazdagok voltak, amikor a királyt csak úgy törvényszék elé állították s utána lefejezték s amikor néhány évvel később a dögvész elvitte London lakosainak egyharmadát csak azért, hogy a két évvel későbbi tűzvész, amely elpusztította az egész Cityt a Szent Pál-templommal együtt, ne okozzon súlyos gondokat a lakásügyi kormánybiztosnak, ha lett volna ilyen állásbeli úriember a XVII, század Londonéban. Pepys azért érdekes számunkra, mert ez a kitűnő államhivatalnok, mint kollégái általa ban, nem volt rendkívüli ember, nem voltai nagy világrengető gondolatai, mint Swiftnek a „Gulliver utazásai“ szerzőjének, aki kor társa volt s világhírű lett, vagy Miltonnak aki szintén ugyanakkor élt. Nem. Pepys in telligens átlagember volt, aki egynap beszá molt a király koronázásáról s másnap arról hogy milyen jó volt a roestbeef és a dumping az ebédnél, vagy arról, hogy életében először ivott teát, (a tea akkor jött divatba Anglia ban). Pepys azt mutatja meg nekünk ebben a nagyszerű naplóban, hogy milyen volt a korabeli angol ember gondolkozása, milyenek voltak a szokásai és véleményei a világ dolgairól. Pepys mindenről ir a világon, a feleségével való összezördülésekről (nagyon csinos asz- szony volt a menyecske), a sör áráról, az anyagi viszonyairól, a király szeretőiről s az egészségi állapotáról (Samunak epekőbaja volt) s mindezt annyi közvetlenséggel, kedvességgel és naivitással, hogy nem csoda, ha mindenki megszereti. Milyen mulatságos az például. amikor a király koronázását nézi s a „trón.“ szót említvén, zárójelben megjegyzi: „ez egy szék“. Pepys 1703-ban halt meg s az utolsó harmincöt évről nincs feljegyzése. A hires kézirat halála után csak vagy százhúsz évvel került elő a könyvtárból. Egy ideig senki sem értette, mig egy John Smith nevii pap át nem irta az eleinte titkosírásnak vélt gyorsirási jeleket és közkinccsé nem tette. Azóta aztán tényleg közkincs" a napló Számtalan kiadásban jelent meg, a hihetetlen vékony japánpapiros, bőrkötéses három guineás kiadástól le a két- shillinges népszerű kiadásig, amely a legtöbb angol házba megtalálta az útját, óppenugy, ahogy Petőfi költeményeinek diszkiadása a üdéinkbe. Pepys halála után még híresebb ember lett, mint volt, pedig nem volt zseni s nem voltak nagy eszméi, a véletlennek köszönhette a halhatatlanságot. Számtalan értekezés és könyv jelent meg róla. többek között Drinkwa- ter, a nagy angol drámairó könyve, aki Pepys hajdani házában lakik Aztán színdarab is készült az életéről, amelynek a elme „And So To Bed“ („S aztán lefeküdtem“, ezzel a mondattal végződik ugyanis a legtöbb napi feljegyzés is) Ez a dara?) bosszú hónapokon keresztül ment egy Nndoni színházban s tavaly sikerrel fel is ujito’ták A Pepys-napló mindazonáltal nagy misztériumot rejt magába*’, amelyekei eddig még nem sikerült megfejteni Senki sem tudja például azt, hogy miért hagyta abba hirtelen, harminchétéves korában a naplóirást, amelyben igazán öröme kellett, hogy teljen. A művelődéstörténetet igy megfosztotta attól, hogy bepillantást nyerjen az utolsó Stuartok korszakába- Pepys II. Károlyon kívül még megérte II. Jakab, Mária és férje, Orániai Vilmos uralkodását, valamint Anna királynőt is, akinek trónral epése után néhány évvel hunyt el. Ez volt Anglia müvelődéstörténetileg leggazdagabb és legérdekesebb periódusa, a legszebb, legkultiváltabb szokások és a leggyönyörűbb angol ruhák és a hires diófabutorok korszaka. És senki sem tudja azt, hogy Pepys, aki igazán csak magának irt, miért nem semmisítette meg a naplót, amelynek az életében való esetleges kipattanása olyan súlyos következményekkel járt volna. P. D. M■ Ha eddig még nem tette, ,,, most már okvetlen elő kell fizetnie a Keleti Újságra, mert julius másodikétól folytatólagosan mindennap közli Csathó Kálmán eredeti, könyvaiakban még sehol meg nem jelent, szenzációs érdekességig legújabb regényét. A „Tekints ide!... Tekints oda!“ olyan regény, melyet nem lehet félbehagyni. Aki egyszer belekezdett: végig is olvassa. Számoljon ezzel és julius l-től legyen előfizetőnk, mert igy jobban jár! Egy titokzatos napló, amely lázba
