Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-22 / 165. szám
Szombat, 1933. 'julius 22. KutnUjstOi 3 A zsilvölgyiek utolsó szalmaszálként kapaszkodnak a vasútépítésbe, de a szakemberek szerint a terv csak szép álom V—i————Bgggas——— — i i r*K . Hogyan végezte ki a bányatársulat a zsílvölgyi kereskedelmet, amelyet adómentesen monopolizált Keleti Újság cikksorozatának harmadik része —- A (Petrozsény, julius 21.) Amikor a zsilvölgyi helyzet objektiv képét igyekszünk megrajzolni, elérkezünk odáig is, ahol nemcsak a bányamunkások tönkremenésének okait kutatjuk, hanem azt is igyekszünk felfedni, mi az oka annak, hogy a társadalom többi kategóriái is mélypontra jutottak s a valamikor virágzó szénbányavidék minden rétege egyformán roskadozik a válság nyomása alatt. Megszűnt a kereskedelem. A valamikor fejlett és kitünően prosperáló kereskedelem a züllés lejtőjén odajutott, hogy már mélyebbre nem is zuhanhat. Meghalt. A társulat miatt halt meg. A kereskedelmi tanácsok már régen felemelték a szavukat ebben az égető kérdésben. Bebizonyították, hogy a zsilvölgyi társulat bonokkal operál, a bonokat árura váltják be a konzumok- ban, igy az egész pénz, amit kiadnak, hozzájuk vándorol s nemcsak a pénzt kapják vissza, de a busás haszon is ott marad, hiszen haszon nélkül konzumjaik nem is árulnának. Sőt azt is bizonyítani akarták, hogy magánosoknak is adnak, de a vásárlók megijedtek, begombolkoztak s a vizsgálat, amely nemrégen folyt le, csupán azt eredményezte, hogy a miniszter figyelmeztette a társulat konzumjait, hogy a megadott és törvényes keretek között működjenek. Minden maradt a régiben. Tacit inspektor, aki dr. Câmpean Simon kamarai alelnök- kel, dr. Atirescu Ieronim hunyadmegyei prefektussal és Onitiu Emil kamarai főtitkárral volt kint, semmit sem tudott elérni. A zsilvölgyi kereskedelmi tanács emiatt egyik memorandumot a másik után adta be, de minden i eredmény nélkül. Sőt az egyik beadványra a társulat azt a feleletet adta, hogy például Lu- pényban nincsenek is magánosok, úgyhogy a tanács külön be kellett bizoínyitsa, hogy Lu- pényban 600—700 nyugdíjas van és 300—400 magános kereskedő és iparos. Ilyenformán a zsilvölgyi kereskedők sohasem a munkásfizetéseknél, hanem a nyugdíj- és rokkant fizetésnél látnak egy kevés pénzt, mert amint említettük, a munkásokat bonokkal fizetik. A társulat a vizsgálat hatása alatt iparengedélyt váltott, úgyhogy most az iparengedélye szerint bányászattal, aranybányászattal, iparral és kereskedelemmel foglalkozik. Pedig a bonok nem tartoznak a kereskedelem hatáskörébe és a kereskedelmi tanács jogosán kérte, hogy 1. a társulat fizesse a bányászok bérét készpénzben; 2. bonokat he adjanak; 3. előlegbe ne adjanak élelem-utalványokat, hanem pénzt, hogy a munkás ott vásároljon, ahol neki tetszik; 4. a konzum a hitelt azonnal szüntesse be; 5. áruljon a konzum csak közszükségleti cikkeket, amik a kollektiv szerződésben is meg vannak említve. Ezekből körülbelül láthatjuk a nagy sérelmet, ami a kereskedelmet érte a Zsilvölgyó- ben. Ráadásul a társulat nem fizet kereskedelmi adót, ami a kereskedőket a leghátrányosabb helyzetbe juttatja. A kereskedőknek hatalmas adókkal kell megküzdenie, tőkehiánnyal, inkasszó-lehetetlenséggel s addig a társulat nem fizet adót és bonokkal operál. A kormány kiküldöttjének, Tacit inspektornak úgy látszik mindez elkerülte a figyelmét, pedig a társulat most nem szimpatikus a kormánytényezők előtt. Mutatja ezt az az elterjedt hir is, hogy egyik felelős tényező kijelentése szerint a Zsilvölgyének az volt a szerencséje, hogy a bukaresti küldöttségbén ott voltak a kereskedők és az iparosok és intellek- tuelek is, mert máskülönben lehet, hogy az akció sikertelen maradt volna. A kereskedelmi tanács zsilvölgyi osztálya a nagy küldöttség- járás alkalmával újból felkereste Tacit inspektort, aki kijelentette, hogy 30 napon belül ezekben a kérdésekben feltétlenül intézkedni fog. S ez nagyon egyszerű is volna. Dolgozzon a társulat készpénzzel, fizessen kereskedelmi adót és vezessen rendes kereskedelmi könyveket, ha kereskedni akar. A zsilvölgyi kereskedelemnek adják meg az egyenlő lehetőségeket, mert ha ezt nem teszik meg, a szénvidékről minden kereskedelmi élet ki fog pusztulni, el fog tűnni végérvényesen. A Livazény—Bombesti vasút délibábja A zsilvölgyi hatóság előtt a kormány meg- [ csillogtatott egy lehetőséget, mint ami meg- » szünteti a munkanélküliséget, konjunkturális forgalmat varázsol a szénvidék területére. Sajnos, csak délibábot kergetnek a hiszékeny zsilvölgyiek. Azt kolportálták, hogy 2—3000 munkáskézre van szükség s ezzel a Zsilvölgyéből egyszerre el fog tiinni a munkanélküliség. S ezt nemcsak hiszik, hanem egyesek már tudni is vélik, pedig a valóság az, hogy a Livazény—Bombesti vasútépítés egyelőre csak az álmok birodalmába tartozik. A hireknek az volt az alapjuk, hogy az állam szorgalmazta a kérdés megoldását. Emiatt a Petroşani társulat az összes terveket átdolgoztatta. Ha pedig a terveken dolgoznak, nem lehet messze a megvalósulás is, gondolta a közönség. A helyzet azonban az, hogy az állam olyan nehéz feltételekhez kötötte ennek a vasútvonalnak az építését, amelyek megvalósithatalánok. Az első feltétel is megdöbbentő. Az állam csak a Livazényi—Bombesti vasútépítésre utalja ki azt a 450 millió lejt, amivel a Vasút a társulatnak leszállított szénért tartozik. Bombesti felől már hozzáfogtak a vasútvonal kiépítéséhez, azonban Könyvnapi kiad olcsó avon 1 gazdagítsa hönyvtdvdt 99 • • Petőfi: összes költeményei----------Babits: Versek —--------------— -ţ — Mikszáth: Noszti fiú esete Tóth Marival Lei 120-— Lei Í2Ö*— Móricz Forr a bór Móricz: Rokonok -- — Földi: Isten országa felé Lei 90*— Lei 80*— Lei Lei 60*— Földi: Meztelen ember----------Szitnyai: Nines feltámadás----------Szomory: Gyuri — —---------- — Zilahy: A lélek kialszik Földi: Szahara (3 kötet) Lei 60*— Lei 60»— Lei 60*— Lei 60*—------— H Lei 18 ß“ Vándor : Andrea a nap-------— Katona : Bánk bán-----------— Lei 90*— Lei 4á*— Vidékieknek is a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítja a Keleti Újság kiadóhivatala, Cluj-Kvár, Strada Baron L. Pop (volt Brassai ucca) 5. sz. alatt. Siessen megvenni, inig a készlet tanti most kerülne sor a 12—15 kilométer , hosszú alagutra, amely Európa leghosz- szabb alagutja lenne, természetesen több kisebb alagúttal, mivel a Kárpátokon át csak igy lehetne vasutat vezetni. Ha ezt a hatalmas munkát, mivel legalább negyven kilométernyi vasútvonalról van szó, három vagy négy év alatt akarják elvégezr' mint ahogy azt az állam tervezi, akkor 1300 millió lejre volna szükség, amit a mostani viszonyok mellett megszerezni lehetetlen. Az állam ehhez a hatalmas befektetéshez évenként csak 40 millió lejjel járulna hozzá s ha a társulat is évi negyven milliót reszkirozna, 15 esztendeig tartana ennek a vasútvonalnak a megépítése. Minden ezzel kapcsolatos vérmes reménység tehát túlzott s meg kell várni a társulat s az állam további tárgyalásainak az eredményét, mert a mai feltételek mellett egyetlen egy tőkeérdekeltség sem mehet bele ilyen kockázatos vállalkozásba. Miért volna szükség a vasútra? Maga a Livazény—Bombesti vasútvonal azonban gazdaságilag hatalmas előnyt jelentene az egész vidéknek. Összekapcsolná a zsilvölgyi szénmedencét Craiova vidékével, ahová a szenet olcsón lehetne szállítani. A Petroşani egyszerre nagy piacot kapna s a pakurát a saját hazájában is kiszoríthatná ügyes üzleti politikával. A Petroşani ennek a vasútvonalnak a birtokában a Resicával is felvehetné a versenyt, amire feltétlenül szüksége van a maga érdekeinek a biztosítására. A vonal piskii szakasza elektrizálva lenne. A villanyenergiát a hatalmas vulkáni villanyközpont adná. Ezzel a nagyszabású munkával megvetné az állam az alapját annak a teher és személyforgalomnak, amely rövid utón kötné össze az erdélyi ipari gócpontokat: Aradot, Temesvárt, Nagyváradot, Kolozsvárt és Szatmári — az ókirálysággal. Akármennyire is súlyosak a feltételek, a kormány komolyan gondolta a dolgot. Erre vall az is, hogy a 450 milliós hátralékból 50 milliós részleteket csak vasutvonalépitésre utal ki.. Erre vonatkozólag a Petroşani egyik igazgatója, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta: — A tőkénk ugyan nincsen most még meg hozzá, de a magyar és francia csoportok hajlandók összeadni az ehhez szükséges összegeket. Az állam azonban teljesíthetetlen feltételekhez kötötte az épitést. Ha a tárgyalások során engedni fognak s üzletileg is rentábilis lesz, a vasútépítéshez bármelyik pillanatban hozzáfoghatunk. Addig azonban még igen korai beszélni erről a kérdésről, egyelőre csak álom. Kovács Károly.
