Keleti Ujság, 1933. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-18 / 161. szám

'Kedd, 1933. Julius 18. KuetMjspcg 7 ma kedden ltoyal Mozgóban Mi történt az éjszaka? Ábrahám Pál operett slágere. szombat, vasárnap 3 órától. Royal Mozgó modern termo a város legkellemesebb hűvös helye . Előadások kezdete 5, 7 és szombat, vasárnap 3 órától. Pataky Kálmán átutazott Kolozsvárt és kijelentette, hogy szívesen adna hangversenyt az árvizsujtotta la­kosság segélyezésére. (Kolozsvár, juiius 17.) Ma délután egy ha­talmas, bécsi jelzésű Lancia-autó állott meg a kolozsvári Newyork szálloda előtt. A gépko­csiból egymásután szállottak ki először egy feltűnően szép és fiatal asszony, utána egy elegáns borotvált képű ur, legvégül pedig egy óriási, fehér kutya, amely engedelmesen kö­vette gazdáit a kávéház terraszára, ahol a nyilvánvalóan kűiföldi vendégek helyet fog­laltak. Mint ilyenkor már szokásos, nyomban megindult a vita, hogy kicsodák az előkelő idegenek, sőt a forraszon engedelmesen elterü­lő kutya is az érdeklődés középpontjába került. A legkülönbözőbb találgatások hangzottak el, volt aki orosz, mások német és angol eredetű­nek mondották a békésen sziesztázó ebet, mig aztán csakhamar kiderült, hogy a Kolozsvárra tévedt specialitás semmi más, mint egy gyö­nyörű fajtiszta magyar komondor. A terrasz vendégei hamarosan felismerték a bécsi autó utasaban Pataky Kálmánt, a világhirii magyar tenoristát, aki tudvalevőleg a bécsi Staatsoper ünnepelt énekese. Ezek után pedig azt sem volt nehéz kitalálni, hogy a tár­saságában lévő hölgy a felesége, Beregi Osz­kárnak, a kitűnő művésznek a leánya. A Keleti Újság munkatársa meginterju- olta a müvészpárt. Elmondták, hogy Bécsből autóztak egyenesen Kolozsvárra. Az autót Pa­taky és fiatal felesége felváltva vezették. — Erdélybe — mondotta Pataky — csak pár heti pihenőre jöttünk. Nyárádszentlászlóra megyünk, édesapám látogatására. Beszélgetés közben szó került az erdélyi árvizkatasztrófára is és Pataky Kálmán me­leg részvéttel beszélt az árvizsujtotta lakos­ságról. — Ismétlem — folytatta — hogy a pihe­nésen kivül semmi más tervünk nincs romá­niai tartózkodásunk alatt, de az elől nem tud­nék elzárkózni, hogy az árvízkárosultak ja­vára föllépjek­Az uj szezonra vonatkozó terveiről szólva elmondta Pataky, hogy a jövő évre nem kö­tötte le magát, egyetlen színház kötelékébe, hanem három hónapot Bécsben, három hóna­pot Budapesten és négy hónapot Berlinben fog énekelni. A szót itt Patakyné veszi át, aki megis­métli férjének azt a kijelentését, hogy a szé­kelyföldi árvizsujtotta lakosság felsegélyezé­sére szívesen bocsátanák rendelkezésre Pataky Kálmán művészi képességeit. A lelkes és tem­peramentumos Patakynéról nyomban megálla­pítjuk, hogy nemcsak felesége, hanem egyben impresszáriója is a művésznek, ő köti meg a szerződéseit és ilyenkor gondosan ügyel nem­csak művészi, hanem anyagi érdekeinek meg­védésére is. Rövid egyórai sziesztázás után a müvész- pár ismét autóra ült és elrobogott, Nyárád- szentlászló felé. I E30YAL M02GÖ3A jön; GflÄL FRftMCISKÄVAL ______| — Az óceánrepülő Post leszállóit Moszkva mellett. Moszkvából jelentik: Post, a világhírű repülő, aki Amerikából Európába startolt vi­lágkörüli útra, Moszkva közelében leszállott. — Kővel dobálták meg az utépitőtársaság mérnökének autóját. Tegnap a késő esti órák­ban három fiatal legényből álló csoport kövek­kel megdobálta a francia utépitőtársaság mér­nökének Stica Emilnek autóját. A legények tettük után elmenekültek, majd a mérnök fel­jelentése alapján a csendőröknek sikerült a legények egyikét előállitania a csendőrőrsön. Kihallgatásakor azt mondotta, hogy felismer­ték a hegyen felfelé kapaszkodó autót és azért dobálták meg kövekkel, mert az utépitőtársa­ság nem vette fel őket munkásoknak. A csend­őrség a másik két legényt is keresi. Az eljárás folyik ellenük. — Megalakult a kolozsvári munkakamara. Vasárnap délelőtt tartotta a kolozsvári város­háza dísztermében első alakuló gyűlését a ko­lozsvári munkakamara. A gyűlést Jumanca volt parlamenti képviselő, a munkakamara el­nöke nyitotta meg rövid beszéd keretében. Üd­vözölte a megjelenteket, majd rátért a munka­kamarák nagy fontosságára. Majd megejtették a titkárválasztást, amelyből Oniga Aurél ke­rült ki győztesnek 38 szavazattal, szemben a Chirilla Victor 18 szavazatával. A továbbiak­ban a gyűlés a munkakamara költségvetésével foglalkozott és rövid vita után kétmillió 600 ezer lejben állapították meg egyévi költségve­tését a munkakamarának. A munkakamara vezetősége rövid beszámolóban ismertette a. jövőre vonatkozó terveit is, amely szerint Tor­dán, Besztercén, Désen és Szamosujváron fiókokat létesítenek ugyanoly működési terv­vel, mint amilyen a kolozsvári központé. A gyűlés a déli órákban ért véget. I A szazán legnagyobb sikere PftPSUKfl Qsál Franciskával. I — Eltemették a dési kettős dráma áldo­zatait. Vasárnap délután öt órakor temették el a görögkeleti egyház szertartása szerint nagy részvét mellett Andreeseu hadnagyot, a dési gyilkosság áldozatát. A holttestet a kórház ud­varán ravatalozták fel, mert óriási tömeg gyűlt össze, hogy a szerencsétlen karnagyot elkísérje utolsó útjára. A szertartáshoz a gyászzenét a kolozsvári ezred zenekara szol­gáltatta. Dolha szakaszvezetőt, Andreeseu gyil­kosát is eltemették, de pap nélkül és kerítés- deszkából összetákolt ócska ládában. A sirhoz az ezred szekere vitte ki. A fiú módos szülei a távirati értesítésre csak akkor érkeztek meg Hosszurévről, amikor fiuk már el volt földelve. Ezzel a nagy izgalmatkeltő gyilkosság utolsó fejezete is véget ért, még csak a 17 éves Chio- ran Emanuel désaknai zenész tanulóra vár a büntetés, aki összekötözött kézzel és lábakkal várja fejéré az Ítéletet. Enni nem kap, az ügyészség fogházában még egyfolytában állva tölti az időt, amióta a gyilkosság után elfog­ták és lefeküdnie nem szabad. — S-zabadlábrahelyezték a Kaviár szerkesz­tőjét. Legutóbbi számunkban beszámoltunk arról, hogy a kolozsvári rendőrség biinügyi osztályának átiratára letartóztatták és előve­zették Kolozsváron Dinnyés Árpád temesvári lapszerkesztőt. Mint ismeretes, Dinnyés Árpád ellen az a vád, hogy pornografikus könyveket hozott forgalomba. Dinnyés Árpádot még a tegnapi nap folyamán kihallgatta Boca vizs­gálóbíró és rövid kihallgatás után elrendelte azonnali szabadlábrahelyezését. A Dinnyés in­formációi alapján Boca vizsgálóbíró tovább folytatja a nyomozásokat. Egyben parancsot adott a temesvári rendőrségnek, hogy ameny- nyiben dr. Benedek Margit a „Kaviáré cimü temesvári lap felelős szerkesztője hazaérkezik, azonnal vezessék elébe. Kedd, juiius 18. Frigyes napja Könyvtára« és múzeumok nyitva: Egyetemi­be EME könyvtár: d. e. 8—1, d. u. 3—8. Az Egyetemi Könyvtár népkönyvtára: d. u. 3—9. Archeológiái Muzeum: EME-, érem-, régiség- és képtára, Cioflec-képtár: d. e. 9—1. Botanikus­kert, Botanikai Muzeum-, EME-növénytár: d. u. 2—3. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. „Museul Etnografic": d. e, 9—1, d. u. 3—6. Időjárás: Vasárnap délután keletkezett, észak­keletről áramló szelek hömérsékletcsök- kenést, sőt egyes helyeken esti viharokat okoztak. Várható időjárás: A szelek gyengülése, újólag lassú felmelegedés, de futó záporok lehet­ségesek. Dácia (Színkör-mozgó): Mindent egy éjsza­káért. — Royal: Mi történt az éjszaka. — Se­lect: Mata Hari (Greta Garbo). — Uránia: Nem kérdem, ki vagy, szeretlek. — Edison: I. Utolsó szenvedély. II. Koldus diák. — Opera: A tékozló fiú (Gustav Fröhlich). Inspekcióé gyógyszertárak: Dr. Kohn (Főtér), Somlea (Ferdinand király ut), dr. Nagy (Mo­nostori ut), Cseresznyés (Magyar ucca). — Hamis százlejeseket találtak a Dnyesz- ter halottjának a zsebében. Kisenevi jelentés szerint a Dnyeszteren egy bárkában egy Stan- ciu nevű lapusnai ember hulláját találták, akinek zsebében kilenc darab hamis százlejes volt. Stanciu ezelőtt néhány héttel Oroszor­szágba szkötött, ahol hamisított százlejeseket próbált elhelyezni a határmenti községekben. Úgy látszik, hogy leleplezték és késszurások- kal megölték. — Belefult egy kereskedősegéd a Krasz- nába. Nagykárolyi tudósítónk jelenti: Nagy­károly mellett nincs folyó s ezért a nyári hó­napokban a nagykárolyiak a közeli Kaplony község alatt folyó Kraszna vizében szoktak fü­rödni. Egy nagyobb társaság rânduit ki teg­nap is e célból a Krasznához, melynek egyéb­ként sekély vize a nagy esőzések folytán na­gyon megáradt és igy történt meg, hogy egy Tóth Lajos nevű 16 éves kereskedősegéd,' aki nem tudott úszni, elmerült a vízben. A társa­ság többi tagjai mentésére siettek, de minden igyekezetük hiábavalónak bizonyult. A szeren­csétlen fiú hulláját még nem találták meg. — Felakasztotta magát a tönkrement ke­reskedő. Bukarestből jelentik: Ploestiban teg­nap Anghel Goldstein kereskedő, aki a város egyik legnagyobb üzletének volt a tulajdonosa, felakasztotta magát. A kereskedő, aki régeb­ben nagy vagyont keresett üzletével, az utóbbi időben teljesen tönkrement és szegénysége miatt lett öngyilkos. Vérszegény, sápadt, étvágytalan, legyengült, gyakori fejfájásban szenvedőknek biztos gyógyulást nytjt A OR, FÖLDES-FÉLE „FERROL" VASÚKOR, i/s literes üreg ára 110 le.f gyógyszertárakban. Postán ntánváttel szállítja Dr. Földes laboratórium. Arad * Takarékos akar lenni? Óvni akarja egész­ségét? Használjon Olio Sassot, mert ugyan­azt az eredményt éri el, mintha más olajból vagy zsiradékból kétszer annyit fogyaszt el. — Zsibói hirek. Zsibóról jelentik: Tegnap­előtt a zsibói országos vásáron Téglás Juon brigléci gazdálkodó eladott két tehenet és elin­dult hazafelé. Mik pia otthon át akarta adni a pénzt a feleségének, konstatálta, hogy ötezer lejt az irataival együtt, a vásáron ismeretlen tettesek kilopták a zsebéből. Téglás jelentést tett a csendőrségen. — Tegnap este Fekete- ardó községben, egy veszett kutya az uccán Balla Károly 34 éves gazdálkodót több helyen összemarta. Az emberek a veszett kutyát ül­dözőbe vették és egy puskalövéssel agyonlőt­ték. Ballát kezelés végett a kolozsvári Pasteur- intézetbe küldték. I Csak most lesz alkalma mégegys zer i megnézni „Paprikát“ Gaál Francival, I — Öt kolozsvári kommunistát Temesvárra vittek. Mintegy tiz nappal ezelőtt a temesvári állambiztonsági hivatal kommunista szervez­kedésnek jött a nyomára. A felfedezés alapján Temesváron számos letartóztatást eszközölt. A letartóztatottak vallomásból azután kiderült, hogy a temesvári kommunisták élénk össze­köttetést tartottak fenn a kolozsvári kommu­nistákkal. A temesvári rendőrség politikai osztálya a vallomások egy részéről átiratban értesítette a kolozsvári sziguranciát, kérve a megadott információk alapján az itteni vizsgá­lat meginditását. A kolozsvári sziguranca az elmúlt hét folyamán letartóztatta Havadi Jó- zsefnét, valamint Bochis Viktort és annak fe­leségét. Ugyancsak ekkor került letartózta­tásba Dán István, az ismert munkásvezér és Gál Károly marosvásárhelyi ifjumunkán, akit ugyancsak kommunista üzelmekkel gyanúsí­tanak. Mind az öt letartóztatottat erős fedezet mellett átkisérték a temesvári ügyészségre. — Három országban próbált szerencsét egy megszökött kolozsvári betörő. Világjáró be­törőt fogott a kolozsvári rendőrség Reghian József 27 éves, rovott múltú egyén személyé­ben. Reghian Józsefet a kolozsvári törvény­szék néhány héttel ezelőtt több rendbeli betö­réses lopásért mintegy háromévi börtönre Ítélte. Az Ítélet még nem volt jogerős s ezért a kolozsvári ügyészség fogházában maradt. Má­jus 26-án egy őrizetlen pillanatban sikerült megszöknie. Szökése után átment Magyar- országra, majd Bécsben próbált szerencsét. A bécsi rendőrség azonban egy razzia alkalmá­val elfogta és minden további nélkül áttette a magyar határon. A magyar hatóságok aztán továbbították Romániába. A határon innen már a román hatóságok vették gondos keze­lésük alá. Kihallgatása után átkisérték az ügyészség fogházába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom