Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)

1933-06-21 / 138. szám

x© KnETTÜtSKG Szerda, 1933. 'junius 21. Sürgősen megtörténik a gabona árának szabályozása Nem lesz gafaonameraopóilum, de az árakat a kormány fogja havonként megállapítani (Bukarest, junius 20.) Madgearu telefonált Londonból, hogy minden valószínűség szerint szombaton visszautazik Romániába. A minisz tér közelebbről a gazdasági bizottságban elő­terjeszti az agrárállamok határozati javasla­tát. Hazautazása összefüggésben kell, hogy le­gyen a gabona belföldi árának a sürgőssé vált szabályozásával. A kormány gazdasági bizottságának ülé­sén elsősorban a gabonaértékesítés problémá­jával foglalkoznak. Valószínűleg nem fognak monopóliumot elrendelni, de az árakat havonkint a kormány fogja megállapítani. A kontingentálással is foglalkozni fognak és főleg azokkal az államokkal szemben megszo­rító intézkedéseket léptetnek életbe, ame­lyek szintén korlátozták a román importot. A piatra-neamţi értekezletet kezdeményező Secara-kör egyik tagja nyilatkozott az Adeve rulnak. Kijelentése szerint a kormány is ma­gáévá tette az értekezlet határozatait, amelyek közül több már a napokban konkrét formájá­ban fog megnyilvánulni. A craiovai hasonló értekezlet a gabonaértékesítés problémáival fog főleg foglalkozni, de már a piatraneainfi is hozzájárult ahhoz, hogy a buzakontingentá- lás kérdésében gyors intézkedés történjék. * Hirdetmény. No. 13176—933. Kolozsvár város pol­gármesteri hivatala, fenti szám alatt árljetést hirdet, a zabád megegyezés alaojao külön oózft festékanyagok beszerzésére 16.935 lei erejéig Az árverés r. év junlus hó 22-én d. u. 5 órakor a városi tanács üléstermében az állami számviteli törvény értelmében lesz megtart­va. Az ajánlatok benyújtásával egyidejűleg az ajánlat­tevők külön borítékban a felajánlott, összegnek 5%-át, mint garanciát, kötelesek letétbe helyezni. Az anyagok költségjegyzéke megtekinthető naponta 11—13 óra kö­zött a Serviciul întreprinderilor' ügyosztályánál, Str. Decebal No. 24. Primaria Municipiului Cluj. * Hirdetmény. No. 13178—933. Kolozsvár város pol­gármesteri hivatala fenti szám alatt árlejtést hirdet, ■ szabad megegyezés alapján, különböző villany világí­tási anyagok beszerzésére 6.297 lej erejéig. Az árverést f. év junius 22-én d. u. 5 órakor a polgármesteri hiva­tal üléstermében az állami számviteli törvény értelmé­ben tártját meg. Az ajánlatok benyújtásával egyidejű­leg az ajánlattevők külön borítékban a felajánlott ösz- szegnek 5%-át, mint garanciát, kötelesek letétbe he­lyezni. Az anyagok költségjegyzéke megtekinthető na­ponta 11—13 óra között a Serviciul întreprinderilor ügyosztályán, Str. Decebal No. 24. Primaria Munici­piului Cluj. APRÓHIRDETÉSEK A romániai posztógyárak csak készpénz ellenében hajlandók állami megrendeléseket vállalni Bukaresti tudósítónk jelenti: Az vparügyi minisztériumban a hadsereg és a tengerészet részére megtartott második posztószállitási ár­lejtés is eredménytelen maradt, mert a romá­niai posztógyárak egyetlen árajánlatot sem nyújtottak be. A romániai posztógyárak közös emlékira­tot terjesztettek elő, amelyben leszögezik, hogy miután forgótőkéjüket teljesen in mobilizálták, az eddigi állami hitel szállításokba és mert n jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyok kö­zött új hiteleket sehonnan sem kaphatnak, az állam részére újabb szállítási megrendelést csak abban az esetben fogadhatnak el, ha a megrendelés ellenértékét a Nemzeti Bank azonnal kiutalja részükre. Miután az iparügyi minisztérium a romá­niai posztógyáraknak ezen kívánságát nem teljesíthette, az árlejtés újólag eredménytelen maradt. Szilárd pénznemek nélkül a világgazdasági konferencia munkája — homokraépités... Londonból jelentik: Az Eveningi News washingtoni hivatalos táviratot közöl, amely­ben az amerikai kormány a leghatározottab­ban leszögezi az ideiglenes és végleges valuta- stabilizáció 4‘ervéve^ ellentétes álláspontját. Londonban különös#! a francia delegáció kö­rében keltett 'kinos feltűnést az eddigi laptáv­iratok hivatalos megerősítése. A franciák hangoztatják, hogy szilárd pénznemek nélkül a világgazdasági konferen­cia munkája homokraépités. E pillanatban még nem tudni, hogy mi lesz a következménye Hull amerikai államtitkár nemzetközi együttműködési politikája és Roosevelt belső gazdasági talpraállitási törek­vései ellentétjének. EMELKEDETT A LEJ ARANYFEDEZETE. A Banca Naţionala junius 10-i kimutatása szerint a lej fedezete 85.77 százalékos a junius 4-i 35.64 százalékos fedezettel szemben. A román valuta aranyfedezete vi­szont junius 10-én 33.29 százalék volt a junius 4-i 33.18 százalékkal szemben. A júniusi állami bevétel napi ötvenmillió lej. Bukarestből jelentik: Az állampénztár be­vétele junius 1-től junius 15-ig 750 millió lej volt, a napi átlag tehát ötvenmillió. Ez az eredmény kielégítő, mert júniusban sok volt az ünnep ez a hónap egyébként sem kedvező az állami inkaszó szempontjából. — Az uj adótörvény magyar fordítása kap­ható dr. Mandel Fordító irodában, Cluj, Me­morandului 24. Ara GO, vidékre 70 lej, előre be- líüldve. Arlejtési naptár. Marosvásárhely iskolabizottsága junius 30-án árlejtést tart 46—60 vagon tűzifa szállí­tására. — Temesvár város polgármesteri hivatala jú­lius 15-én árlejtést tart 453 vagon bükk vagy gyer­tyán és 334 vagon tölgy vagy cser tűzifa szállítására. — Borszéken julius 17-én árlejtést tartanak a Bánffy- erdőségből 660 köbméter fenyőfa kitermelésére. Kiki­áltási ár 40 lej köbméterenként — Brassó polgármes­teri hivatala julius 5-én árlejtést tart 200 drb. vízmérő­óra szállítására, 270 ezer lej értékben. — Brassói pol­gármesteri hivatala junius 30-án árlejtést tart vízve­zetéki csövek é3 csapok szállítására 200 ezer lej ér­tékben. —• A nagybányai állami bányák julius 15-én árlejtést tartanak laboratóriumi mérlegek, julius 18-án pedig különböző laboratóriumi tárgyak szállítására. * Hirdetmény. No. 12969—933. Kolozsvár város polgármseteri hivatala fenti szám alatt árlejtést hir­det, szabad megegyezés alapján, fa, vas és üveg-anyag beszerzésére 20.160 lej értékig, amely egy tribünnek a strandfürdőn való építésére szükséges. Az árverés f. év junius 22-én d. u. 5 órakor a polgármesteri hivatal üléstermében az állami számviteli törvény értelmében tartják meg. Az ajánlatok benyújtásával egyidejűleg az ajánlattevők a bizottság elnökénél a felajánlott ösz- szegnek 5%-át, mint garancáit, kötelesek letétbe he­lyezni. Az ajánlatok a teherfüzet szerint töltendők ki, amely megtekinthető naponta a Serviciul Intreprin- delor ügyosztályánál, Str. Decebal 24. sz. alatt 10—12 óráig. Primaria Municipiului Cluj. Ai>r<SMnleMs nmnUnt.... 2"— lel A legkisebb apróhlrdnfé* éré 20'— UJ Alléét Kéréséit részére I». venként ................................... 1«— ls| A legkisebb apróhirdetés Ars 10*— UJ Hűtéseknél 250 szónAl sza­vanként .. ................ .. .. 1*75 |s| BOO szénéi szavanként ........... 1-50 lej 1COO szénéi szavanként........... 1*35 tsj OKTATÁS B udapesti Zeneaka­démiai hallgató ma­gasabb fokú hegedüta- nitást is vállai. — Cim: Szabó Sándor, Kárpát ucca 6. sz. FfíADÓLAK4S Fgy kOISnbejáratu “■ csinosan bútorozott szoba kiadó. Monostori ut 22 szám, I. emelet. Eadó napsoros kom- fortos 2 szobás la­kás fürdőszobával ^s 2 szoba, konyha f a om j ucca 7. ADÁS.VÉTR L parfietla minden mé- ■ retben, garantált száraz, mélyen leszállí­tott árban kapható. Str; Saguna (Bartha Miklós u.) 15. Telefon 10—50. E ladó hétszobás föld­szintes lakás strada Cotiţa (Forduló ucca),2- Értekezni ugyanott, 2-lk ajtónál. H a Jó és olcsó köny­vet akar a tudomány és irodalom bármely ágá­ból, úgy forduljon biza­lommal Keszey Albert I könyvkereskedéséhez, Cluj-Kolozsvár, Főtér 7. Könymapi rendkívül tetszetős kiállításban jelentek meg: Ezek a könyvek.egészen olcsó, diszes ki­állítású magva" regények, az író arcképé­vel díszített .ukötőszalaggal ellátva. A ki­tűnő pupirra nyomott, rendkívül kelendő magyar regények könyvnapi ára valódi angol egészvászonkötésb en kötetet énként Krúdy Gyula: Heltai Jenő: Bibó Lajos: Szitnyai Zoltán: Móricz Zsigmondi: Móricz Zsigmondi: Boldogult urfikoromban Álmokháza Kétlelkű szerelem Aranykarika Forró mezők Kerek Ferkó 86— lej! szállítja a kiadóhivatala Siessen megvenni mig a készlet tart. Vidékieknek is a pénz és 10‘— lej portó előzetes beküldése esetén azonnal „KELETI fJJSA«“ Cluj-Kvár, str. Baron L. Pop (Brassai u.) 5. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom