Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-29 / 145. szám
'Csütörtök, 1933. 'junius 29. KELETlUjSÜP •5 A Ferencz JóskaCsendes beszélgetés Dénes György Szabó kilencvenegy- esztendös derzsi székely édesapánkkal a régi időkről (Székelyudvarhely, junius 28.) 118 esztendővel ezelőtt úgy elverte Székelyderzsben a jég a határt, hogy csak puszta föld maradt utá(aa. Azóta ülik meg minden esztendőben a „jégverés ünnep“-ét a derzsiek. A fehérnépek gyászba öltöznek, a fiatalság szép énekszóval megkerüli a buzahatárt és minden legény koszorút kap a szeretőjétől, amit a templomban aggatnak fel, vagy ahogy ők mondják, a „kas- télybaki“. Itt aztán gyönyörű szép ünnepséget tartanak, hogy az Isten védje meg őket minden bajtól. Aki csak mozogni tud, ott van ezen az ünnepen, az egy Dénes György Szabón kívül, aki már nem jöhet el, mert 91 esztendős; de külön (nevezetessége a falunak. Soha pápa- szem nem volt az orrán, de a tűbe azért befűzi a cérnát, nincs az az apró betű, amit el ne tudna olvasni s a legfáinabb harisnyát ma is ő szabja a környéken. A feje egészen olyan, miint a boldogult Ferencz József császáré. A szakálla tán még szebb is. Kérdést teszlek eziránt neki s lám jól sejtettem, mert aszondja: — Ezt a szakállat neköm maga Ferencz Jóska engedte meg, de kikötötte, hogy tiszta legyen. Katonája voltam, tuggya-e? Különben megvigasztal, hogy nemcsak én, mások is tévesztették össze a „császárral“. Egyszer Udvarhelyt egy ur megszólította: — Jaj apám! Magának azt hittem, hogy Ferencz József. — Egyforma embör vagyon! — nyugtatta meg az urat Gyuri bátyám. — Mert kicsit tunnak az urak! — teszi hozzá fitymálva— Hát üsmerte! — nyugszom meg— Én-e? Én hogy ne! Még monétát es kaptam tőle. Itt kell hogy legyen a zsebemben... Elő is veszi és felvilágosit: — Mikor kaptam, az őrmester ur azt mondotta, hogy hordozzam örökké a zsebemben, mert a világból kimehetek vele. Königrütz, a kiegyezés s más efféle dolgok. — Volt-e háborúban édesapám! — teszem fel a kérdést. — Én éppen hárombajn! 48-ban, Königrütznél, a talipnok ellen s a világháborúban. — Az nem lehet — ellenkezem —, mert 48-ban csak hatesztendős volt. — Egy jó magyar gyermek hatesztendős korában sokra képes! — világosit fel. Königrütznél azonban őrvezető volt. — Két kiráj segédje volt Ferencz Jóskának — búsulja — méges megvertek. A mi zászlónk oda van még most is. Én tudom, mi a szokás a háborúban, mert én vittem az ócskát hátra, az újat (a tartalékot) előre a csatatéren... Ágyút es emeltünk a buza között, de asz- tán bédőlt a selymékbe s nem volt mivel lőj- jük az ellenséget, csak a puska. — Milyeh puskájuk volt? — Elöltöltő. Hátul volt a patrontáska hetven töltéssel, elől a kápszli. Végigjártam én kérőm az egész világot- Voltam Prágában, Bécsben, Udinéban, a töngörszömöknél— de sehol olyan jó sert nem ittam, mint Brünnben. Jó sör lehetett, mert most is megfnyalintja a száját utána. Tiz esztendeig szolgált a németnek, kettőt a magyarnak, de osztán vége lett a gyöngyéletnek, mert amint Gyuri bácsi mondja: „Kiegyeztünk.“ — Hát az hogy történt? — kapok a friss híren. vagy hol) háromszor egymásután aszofnta: „Béke! Béke! Béke!“ — Jó dolog a béke! — hagyjuk helybe. — Aszondom én es — ujul meg Gyuri bácsi —, mert mikor Bécsben megittuk a békes- ség-pohárt, olyan sáfrányos tyúkhúslevest kaptunk, bort es, sert es, hogy azóta sem ettem jobbat. Kicsit hallgatunk, mire az öreg önként kezdi: — Csak az egy Bécset sajnálom, hogw elesett a kezünkről! — Azt ugyanbiza miért? Szinte hányát esem a felelettől. — Sehol olya# leányok nincsenek, mint ott! Engedékeny, jó népek voltak! — Nonono! — rikkantok. — Az úgy volt tuggya-e — melegedik bele az emlékeibe Gyuri bácsi —, hogy szép fehér kabátunk volt s kék nadrágunk. A bécsi leán kitett két akkora gombócot a tányérra, mint két tyúktojás s csak béintett az ablakon: — „Ném’s de!“ (Nehmen sie das!)... A sírköve készein a falhoz van támasztva,' rámutatok, hogy vigyázzon az erkölcsi világrendre, db az öreg tüzesen leint: — Ott hadd üljön! Nincs az a sirkő, amivel meg lehetne ijeszteni, ha szép leányokról van szó. Beszéljünk hát a fehérnépekről. — Sok szép leánnyal lehefett dolga kied- nek — irigykedem. — Nekem eléggel! — vallja be. — Volt nekem egy furujám — meséli. — Udinéban kidőltem az ablakon s funi kezdíem. Arra a környék valamennyi szép leánya összegyűlt... de azért ojan egyse volt, mint Cifra Zsuzsi Vásárhelyt- Siklódi leán volt s ott szolgált. Anyámnak es megmutattam, de ő leuntatott róla, mert aszonta, hogy: „Hadd el fiam, elég, ha az embernek a baját egy falu tudja!“ (Aki más falusi leájnyt vesz feleségül, annak a baját már két falu tudja.) így vettem el osztán a mostani feleségemet. Hisze gyönyörüszép leán volt ő es... Akik már engem illették volna, azok mind férjhez mentek, mikor hazajöttem... — Bizonyosan gazdag leány volt a felesége! — gyanúsítom. — Hát hozott egy ládát, arra kirakott egy derekaljt s kilenc párnát. Idők folyamán a páriákra hat fiút s hat lányt... Felesége is mosolyog mellette. Az öregasszony 50-ben született, most 83 esztendős. Dicsekszik is az ő „emberéivel. — Olyan legény volt, hogy tánc közben meg tudta csókolni a talpát! — Nem is kellett akkor neki más asszony — hizelgek— Neki nem! — boldog az asszony, de az öreg csak azért is letromfolja: — Nekem oztán igen! — Soha sem jön meg a kied esze! — feddi az öregasszony. — Nono! Csak nem veszekednek! — Mü nem — bólogat a néni. — Én jámbor vagyok. Ha valamit mondott az életben, örökké elhallgattam. Ez a házas élet titka — falun. GYÁRTMÁNYAI-L OCÉ-AN BLEU DOUCE-FRANCE-AMARYUIS -PRANONf Még három kérdés. — Mondja ádesapám, mikor volt a legnagyobb öröme az életben? Azonnal megfeleli: — Akkor, amikor a fegyvert letettem! — És mit szerelne még az életben? — Szeretnék még egyszer fiatal lenni. — Ejnye! — csóválom a fejemet. — Hát akkor elvenné-e még egyszer az öregasszonyt? — El én, ha ő es fiatal volna. Végre az utolsó kérdés: — Mit szeretne megérni még az életben? — Én semmi egyebet, csak hogy láthassam, hogy hová dől el ez a bolond világ!... — Jól mojndja! — bólintok. — Bolond világ bizony. A régi kedves reminisztenciáknak vége. Hol van az az idő, mikor az első vonatot — amit Gyuri bácsi látott „úgy jártatták az állomáson, mint a csitkót“ s a bécsi leányok gombócra invitálták a székely bakát. Azóta Gyuri, a fia elesett, a másiknak, harmadiknak egyéb baja esett, ezerféle baj, gond gyötri őket. Közel száz esztendő pergett a vállaira a véfo Dénes Györgynek, de töretlen, de kemény most is s mikor búcsúzom, bizalmasan aszondja: — Ha azt a falaskát, amit az elesett fiam a háborúba vitt volt, meg tudná szerezni valahogy, bizony megszógálnám. Tuggya, az az enyim volt Königrütznél is* Szeretném, hogy velem temessék el majd, ha — annak es eljön az üde je... Nyirö József. — Csak az őrmester úrtól tudom — magyarázza az öseg — hogy a kiráj s a kirájné megkülönböztek volt. A kirá.fné akarta, a kiráj nem akarta, de osztán a kiráj es akarta s igy megleve a béke— Maguk kinek a pártján voltak? — Mi a kirájnéjén... (Látott-e maga olyan katonát, aki ne a fehérnépekkel tartson?) A kirájok azután es fenyegették egymást, de nem lett semmi. Mert az úgy van náluk es, hogy ha valamelyik fél, azt üzeni a másiknak, hogy négyezör emberem fegyverben vagyon, akkor nincs több kettőnél fegyverben; de ezt ők azért mondják, hogy megtartsák a békét. Ferencz Jóska is úgy tett, pedig gazdag kiráj volt, hét ország a kezin volt s méges mikor meghót; — (Nem tudom Csikban hala-e meg, TECHIRGHIOL TENGERI FÜRDŐ. Vasuti állomás : EFORIA. Meleg Iszapfürdő, tengeri fürdő, tengerparti szállodák és elsőrangú éttermek. Mindenféle sport és szórakozások. GRAND HOTEL és HOTEL NEPTUN részére szobák foglalhatók a Societatea pentru Exploatare de Staţiuni Balneare şi Climaterice — cégnél: Strada Exarcn No, 2. Bucureşti I. — Telefon î 333-5$. | i
