Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-23 / 140. szám
IO KUETíUjSKG Péntek, 1933. junius '23. Nemzetközi tényezők hatása miatt drágult meg Romániában a nyersbőr, a készbőr és a talp Mit mondásak a drágulás okairól a bőrgyáros, a nyersbőrtermelők és értékesítők ? (Kolozsvár, junius 22.) Megírtuk, hogy a romániai nyersbőrpiacon az árak emelkedő tendenciát mutatnak és az áremelkedés hatása alatt a romániai bőrgyárak a felsőbőrök árát kvadrátonkint 4 lejjel, a talpárut pedig kilónként 5 lejjel felemelték és hasonló mértékben megdrágult a romániai timáráru is. A romániai nyersbőrárak emelkedésének, a készbőr- és talpáru megdrágulásának okairól a Keleti Újság munkatársa kérdést intézett a romániai bőripar egyik kiváló szakértőjéhez és vezetőjéhez, aki a következő nyilatkozatban ismertette a romániai szakmai piac és ipar helyzetét: Mivel indokolja a bőrgyáros az árak emelkedését. — Az egész világpiacon emelkednek a nyersbőrárak. Délamerikában a legutóbbi két hónap alatt 40—60 százalékkal emelkedett a nyersbőr ára, Észak-Amerika élénken vásárol és az amerikai bőripar intenzív tempóban dolgozza fel a nyersanyagot, amelyben olyan nagy a kereslet, hogy az amerikai államok állandóan nagy tétel nyersbőrt vásárolnak o* európai piacokon. Az amerikai vásárlás hatása alatt az összes európai piacokon megdrágult a nyersbőr és a drágulás egiy hónap alati körülbelül 40—60 százalékos volt. — Természetes, hogy a tengerentúli és az általános európai piac áremelkedő hatása alól a romániai piac sem tudta magát kivonni, annál kevésbé, mert Romániában állandóan hiány van nyersbőrben, amely cikkben szintén külföldi behozatalra szorul. A romániai bőripar a nyersbőrben mutatkozó belföldi hiány miatt már régen kénytelen külföldi árut is importálni és feldolgozni, a külföldről való behozatalt azonban az utóbbi időben valóság- gal lehetetlenné tették a sorozatos kontingens tálási cs devizakorlátozási intézkedések. Fokozza a belföldi, nyersbőrpiacon az áruhiányt az a körülmény is, hogy a tavaszi és a nyári hónapokban a szarvasmarha vágása rendszeresen visszaesést mutat, mert husszükségletét a lakosság — szarvasmarha helyett — báránnyal, juhval és majorsággal elégíti ki és ezeknek a tényezőknek az összhatásaként a belföldi piacon a marha-nyersbőr ára fokozatosan 12 lejről 14 lejre, 14 lejről 16 lejre, a lep utóbbi napokban pedig 18—20 lejre emelkedett kilónként. A borjubőr ára a korábbi 25—26 lejről 28—30 lejre emelkedett, sőt legutóbb 32 lejes árban is történt eladás, a pittling-bőrök ára pedig a korábbi 16 lejről 19—20 lejre drágult. Jellemző a romániai nyersbőrpiacon uralkodó áruhiányra, hogy egyik erdélyi bőr- gyáros legutóbb külföldről importált 37 vagon nyersbőrkészletét néhány nap alatt feldolgozta az erdélyi bőripar. — Természetes, hogy a nyersbőr árának állandó emelkedése a készáruk megdrágítására kény szeritette a romániai bőr- és talpgyárakat, amelyek — a kolozsvári Dermata-gyár kivételével — 5—7 százalékkal emelték fel a kidolgozott készbőr és talp árát. A timármes- terek pedig megfelelő arányban emelték a timáráruk árát, mert a nyersanyagot ők is csak napról-napra emelkedő áron tudják beszerezni. — A felsőbőr és a talpáru, valamint a tt- máráru megdrágulása pillanatnyilag még nem volt kihatással a készcipő áraira, mert a gyárak tudatában vannak a fogyasztópiac felvevőképessége összezsugorodásának és a romániai cipőipar helyzetére, valamint a vásárlás visszaesésére, mi sem jellemzőbb jobban, mint az, hogy a gazdasági és pénzügyi viszonyok, valamint a kedvezőtlen időjárás következtében egyik romániai cipőgyárnak több mint 150 ezer pár cipője maradt eladatlan tavaszi kom- mercárujából. — Szakmai körök és a bőrgyárak a nyersbőr további drágulásával számolnak és ha a drágulási folyamat nem áll meg, úgy a készcipőknél is elkerülhetetlen lesz az árak felemelése. A Bőrértékesitő Szövetkezet álláspontja. Kérdést intéztünk a nyersbőrárak emelkedésének okairól és arányáról a kolozsvári Hus- iparosok Bőrértékesitő Szövetkezete igazgatójához és Sykó Lajoshoz is, aki a következő felvilágosítást adta: — Az amerikai, az európai és következésképpen a romániai nyersbőrpiacokon is hónapok óta lassú tempójú áremelkedés észlelhető. A készletek a tavaszi és a nyári szezonban az összes piacokon rendszeresen apadnak, mert a marhavágások száma a városokban és a főbb fogyasztási központokban ebben az időszakban állandóan csökken. Romániában a belföldi készlet sohasem fedezte a szükségletet^ nyersbőrben a romániai feldolgozó ipar mindig behozatalra szorult, az importot azonban teljességgel lehetetlenné teszi a kontingentálási rendszer és a devizakorlátozás. A mai nyersbőrárak a következők: marhabőr 18—20 lej, borjubőr 30 lej, pittling 19—20 lej kilónként Bivalybőrökben nem történt áremelkedés. — Nem látszik kizártnak, hogy a nyerskőr- piacon az ármelkedés vem fog tovább tartani, hanem megáll, az őszi hónapokban, a vágások emelkedésével pedig a régi árnivőra szállnak vissza és ezt a prognózist alátámasztja az & legújabb külföldi piacokról érkező jelentés, amely szerint az amerikai és az európai piacokon az ármelkedés megállóit. Julius elsején lép életbe az uj társadalombiztosítási törvény. Bukaresti tudósítónk jelenti: Az uj társadalombiztosítási törvény végrehajtási szabályzata a napokban jelenik meg. D. R. Ioaniţescu munkaügyi miniszter elhatározta, hogy az uj társadalombiztosítási törvényt junius 15-e helyett csak julius elsején ’épteti életbe. * Hirdetmény. No. 13361—1933. Kolozsvár polgármesteri hivatala fenti szám alatt árlejtést hirdet, szabad megegyezés alapján, 30.000 (harmincezer) kgr. I. oszt. zab beszerzésére, saját lovai részére. Az árverés 1933 junius 27-én d. u. 5 órakor az ülésteremben a 127—1931 Mon. Of.-ban megjelent árlejtési szabályzat értelmében lesz megtartva. Az érdekeltek felhivatnak, hogy zárt ajánlataikat a fent megjelölt időben a bizottság elnökénél adják le és ezeknek felbontása után a szóbeli árverés lesz megtartva, az idézett rendelkezések értelmében. A teherfüzet a gazdasági hivatalban tekinthető meg. Cluj, 1933 junius 13. Primăria Municipiului Cluj. A REGATI PIACOKON IS EMELKEDIK A TENGERI ARA. Bukaresti tudósítónk jelenti: A regáti gabonapiacokon élénk külföldi érdeklődés nyilvánul meg a romániai tengeri iránt és a kereslet hatása alatt a kukorica ára emelkedést mutat. Brailában a tengeri korábbi 160 lejes ára 162 lejre emelkedett, a silányabb minőségű úgynevezett „corcitura“ tengeri ára pedig 161 lej. A konstancai gabonatőzsdén prompt szállításra a tengeri ára 161.25 —161.50, júliusi szállításra pedig 160 lej mázsánként, vagonbarakva. APRÓHIRDETÉSEK Apróhfrdetéá szavanként.... A legkisebb apróhirdetés éra Állást keresők részére ssa- vasiként •• » »■ •• •• •• A legkisebb apróhirdetés Ara Kötéseknél 250 szónál ssavauként .. .. ......................... COO szónál szavanként - .. .. UtOO szónál szavanként,« ■« ■« 2-— Ie| SO— Hl 1—lel 10— lel 1-75 le| 1-00 le| 1*25 lei ÁLLÁST KERES E rodatakarllAsI vagy bejárónői állást vállalok. Calea Dorobanţilor No. 80. OKTATÁS B udapesti Zeneakadémiai hallgató magasabb fokú hegedüta- nitást is vállal. — Cim: Szabó Sándor, Kárpát ucca 6. sz. KIADÓLAKiS K iadó napsoros komfortos 2 szobás lakás fürdőszobával és 2 szoba, konyha Malom ucca 7. ' E gy kOIBnbeJáratu csinosan bútorozott szoba kiadó. Monostori ut 22 szám, I. emelet. gtgyaraiásra nagyon alkalmas, szép kertes lakás Erzsébet ut elején julius-augusztus hónapokra kiadó. Cim a kiadóban. 2 szobaf fürdőszoba, összes mellékhelyiségekkel julius 1 re kiadó. Minerva Biztositó bérházában, Calea Reg. Ferdinand 37, II. em. ADAS-VÉTEL K eresek 200,000 lej kölcsönt ingatlanra. Értesítést feltételekkel együtt — „Kamatfizetés előlegesen“ jeligére a kiadóba kérek. Könymapi rentSkirül tetszetős kiállításiján jelentek meg: Ezek a könyvek egészen olcsó, diszes kiállítású magya- regények, az iró a eképé- ve! diszkett átkötőszalaggal ellátva. A kitűnő papírra nyomott, rendkívül kelendő magyar regények könyvnapi ára valódi angol egészvászonkötésben kötetelenként Krúdy Gyula: Boldogult urfikoromban Heltai Jenő : Álmokháza Bibi.5 Lajos: Kétlelkű szerelem Szitnyai Zoltán: Aranykarika Móricz Zsigmondi Forró mezők Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó 3©— lej! szállítja a kiadóhivatala Mennem megvenni anig a készlet tart. Vidékieknek is a pénz és 10’— lej portó előzetes beküldése esetén azonnal „KELETI LJSA«“ Cluj-Kvár, str. Baron L. Pop (Brassai u.) 5. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában.