Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-21 / 138. szám
Szerda, 1933. junius 21. KriETinjsitG % F# Nagy“ leányok Gömbös Ide menekültünk egy kapu alá az eső elől. Olyan váratlanul Indult meg a zápor, hogy jóformán arra sem volt idő, hogy valahol menedéket keressen az ember. De nem is látszott az egész dolog komoly jellegűnek, mert a nap sem bujt el az égen, hanem végigkísérte az esőcseppeket fénysugárral, ami kacagó hangulatot adott az egész kis menekülésnek. Három lépcsőfok volt a bejárat, előtt, de mikor én kabátomat a nyakam köré hajtva hosszú léptekkel odaérhettem, már tele volt valamennyi, úgy hogy csak legalul szoríthattak egy kis lépcsövéget. Hogy kiket kergetett össze az eső, nem volt időm megnézni, most pedig nem tartottam illendőnek feltűnően szembefordulni a társasággal. Egy ideig valamennyien a futólépések után következő szuszogási gyakorlatokat végeztük és a szép záporesőben gyönyörködtünk. Végre egy tiszta női hang szólalt meg: — Hanem most elkésünk... — Csak nem kell izgulni, — felelt egy férfi hang. Egy kis esőtől csak nem ijednek meg? Hiszen nagy lányok! — ö dehogy, dehogy, — tiltakozik kacagva két kedves hang egyszerre. A nagy lányok kifejezést nem utasítják vissza, érzik a hangjukon, hogy csak éppen megszokásból jött ki a kis tiltakozás. — Jól szórakoznak — gondolom és próbálom elképzelni a két kislány alakját. Most már semmiképpen nem néznék hátra, mert igy sokkal érdekesebb a szituáció. Kis csltrik talán, akik az első próbalépéseket teszik egy gavallér oldalán. Valószinüleg igen elegánsak, az egyik talán piros blúzban, a másiknak egész biztosan fehér szoknyája van... Es talán tenniszcipö, azért menekültek olyan nagyon az eső elöl... és színes palacsintasapka. — En különben is nagyon szoktam izgulni — kötekedik kedvesen az egyik hang. Amikor a dolgozatokat irtuk, az egész osztály rajtam mulatott. — Pedig az semmit sem használ — mondja a férfi. — Jaj azt én is tudom, de mégis... Mind a hárman nevetnek, én pedig igyekszem a képeken egy kis módosítást végezni. A másik női hang elmondja, hogy ő nem izgult annyira a dolgozatoknál, de azért... különösen ha látja, hogy a többiek is... — Most is csak az Írásbelitől félek, a szóbeli nem számit. — Mikor is lesz az Írásbelijük? — kérdi a férfi. — Még nem is tudjuk pontosan, de már drukkolunk neki. De nem baj, csak még ezen legyünk túl... — Talán segítene nekünk valamit? — kérdi az egyik lány. JJi ’ — Oh, tudják, hogy szívesen megtenném, de ezt nem lehet. Annyit azonban mondhatok, hogy legyenek nyugodtan, mert amit maguk tudnak, az elég az érettségire is. Boldogan kacagnak, de azért itt is tiltakozni pró- 'oálnak. — Nem is tudunk olyan túlságos sokat, de éppen .nost vesszük észre, az ismétlésnél, hogy amit tudtunk, azt is kezdjük elfelejteni. A zápor nem akar elállni, a víz egyre jobban felcsap és igyekszünk hátrahuzódni. Visszanézni most már nem akarok, gondolom, megvárom, amig eláll és akkor tovább mennek. — Jaj de kedves... ábrándozik az egyik hang. _ Nézzék csak, milyen gyönyörű, ahogy a nap keresztül sut az esőn... — Emlékszel, amikor a kiránduláson voltunk, ott is utolért a zápor? — Igen, igen — vidul fel a másik hang is — csak ott nem volt, hova bújni előle. Olyan mulatságos volt, szanaszét futkostak a lányok... Nem emlékszik a tanár ur, az érettségi kiránduláson történt...? — Igazán annyiszor megbántam és bocsánatot kértem maguktól, de láthatják, annyi dolgom van... Pedig szerettem volna elmenni. — Oh, nem is azért mondjuk — előzékenykednek a lányok. — De majd a találkozóról nem lesz kimentés! — Látják, ősz fejem van, — kacag a professzor ur, mert tényleg egyik volt tanáruk kíséretében voltak — de azért Ígérem, hogy harmincéves találkozóra is szívesen elmegyek. De legszívesebben előjegyeznék az ötvenévesre. Csak ez az ősz haj né volna a fejemen... Boldog kacagás, mosolygás kiséri a szavakat, de az egyik hang hirtelen közbevág. — Na, most már indulhatunk is, mert szűnt egy kicsikét! Felhúzzák az egyetlen ernyőt és háriftan bújnak alája. A professzor urat közreveszik és kétfelöl a karjába kapaszkodnak. Az első lépéseket teszik a szabadban, az első nagylányos lépéseket. Már lehullt a tanár és tanítványai közül az iskola fala, mint egyenlő felek társalognak. Hangjuk még sokáig ottmarad a fülemben, amikor ők már messze csicseregnek a kacagó napfényben. Szabadok, boldogok és úgy elrepültek, mint a tavaszi fecskék. j. gy. Nem azért mentem Berlinbe, hogy politikai stílust plántáljak át Magyarországba!66 A francia sajtó aggodalommal figyeli a német-magyar közeledést és sürgeti a Huna-kon föderáció megvalósítását (Budapest, junius 20.) Gömbös Gyula miniszterelnök ma megjelent a Mezőgazdasági Kamara közgyűlésén és ott tartott beszédében szóvá tette berlini látogatását. — Akadtak egyesek — mondotta, — akik kifogásolták, hogy Berlinbe mentem. Ha nem mentem volna Berlinbe, akkor azt ldTögásol- ták volna. Én reálpolitikus vagyok és nem megyek azért külföldre, hogy politikai stilust tanuljak. Én nagyon jól tudom, milyennek kell lennie a magyar politika stílusának és nincs szükségem arra, hogy más oszágokból plántáljak át Magyarországba eszméket. Kifejtette ezután Gömbös, hogy fontos gazdasági kérdések miatt utazott Berlinbe, mert meg akart ismerkedni annak az országnak vezető politikusával, amely országnak Magyarországgal régi kapcsolatai vannak. (Paris, junius 20.) A Journal foglalkozik Gömbösnek Hitlernél tett látogatásával. Elismeri, hogy Gömbös berlini utjának gazdasági okai vannak, de szerinte az is bizonyos, hogy a két vezető politikus beszélgetése alatt politikai kérdések is szóbakeriiltek. Ebből az alkalomból felhívja a francia politikusok figyelmét arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a középeurópai problémákra és különösen a Duna-konföderáció kérdésére, amelyet francia vezetés alatt kell megvalósítani. Lehár Ferenc kínos afférja a bécsi operával (Becs, junius 20.) Az osztrák főváros művészköreiben különös affér keltett élénk feltűnést. A konfliktus Lehár Ferenc, a világhírű zeneszerző és a bécsi opera igazgatósága között támadt. Lehár, aki egész csomó, a világ minden színpadán sikert aratott operett szerzője, tudvalevőleg az utóbbi időben komolyabb zenés műfajjal foglalkozik és ambicionálja azt, hogy operaszinpadokon is színre kerüljenek a müvei. Az operák jól jöttek ki a Lehár-dara- bokkal, mert éppen úgy táblás házak előtt játszták, mint az operettszinpadok a könnyebb műfajú zenés Lehár-dalmuveket. Lehár nemrégiben fejezte be „Giuditta“ cimü uj vigope- ráját, amelyet a bécsi opera nyomban el is fogadott előadásra. Mikor azonban a rendező meglehetősen borsos költségjegyzéket terjesztett az igazgatóság elé, az igazgatóság kénytelen volt megállapitani, hogy a darab drága j kiállítására nem telik a lecsökkenteti kor- < mány-szubvencióból. Az igazgatóság részéről erre felkeresték Lehárt és azt az óhajt juttatták kifejezésre, högy a darab láádlitásához szükséges többletet maga Lehár fedezze. Ez a kívánság bizonyára arra támaszkodott, hogy Lehár Ferenc, aki egy életen keresztül horribilis vagyont gyűjtött össze, a mellényzsebéből is kifizetheti az opera egész szubvencióját. Lehár azonban nem igy fogta fel a dolgot, súlyos presztizs-sérelmet látott az ajánlatban, amely felfogása szerint úgy állítja be őt, mint akinek — akárcsak egy kezdő szerzőnek — kilincselni kell a darabjával és felháborodással utasította vissza a sértő propoziciót. Közölte azt is, hogy ezek után haladéktalanul visszaveszi müvét a bécsi operától. A kínos afférral most az osztrák kultuszminisztérium foglalkozik. _____________ — Az uj nyugdijrendelet magyar fordítása kapható dr. Mandel Fordító-irodában, Cluj, Memorandului 24. Ara 20, vidékre 30 lej, előre beküldve.
