Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-20 / 137. szám
Kedd, 1933. junius 20. H bieţi Ojsjtg V Kulturházak építésére indított akciót a kiskükülíömegyei Magyar Párt (Dicsőszentmárton, jun. 19.) Negyedévi ülését tartotta a Magyar Párt kiskü- küllőmegyei tagozatának in tézőbizottsága. Penri Géza elnök megnyitójában vázolta az okokat, melyek szükségessé teszik minden egyes községbe kulturház építését s különösen fontosnak tartja, hogy Dicsőszentmártonban' álljon egy ilyen épület a Magyar Párt rendelkezésére. Azokat a módozatokat is ismertette, melyek lehetőve tennék az építéshez szükséges alap megteremtését- Az intézőbizottság egyhangú helyesléssel fogadta Pekri Géza bejelentését s elnöklete alatt egy előkészítő bizottságot küldött ki. Dr Vajda Béla főtitkár terjesztette elő a titkári jelentést. Különböző folyó ügyek megbeszélésére tért át az intézőbizottság, mely írek kap- csájn felhatalmazást adott az elnökségnek, hogy ez év augusztus havában hívja össze a megyei közgyűlést. Örömmel vette az intéző; bizottság tudomásul, hogy a parlamenti munka befejeztével dr. Gyárfás Elemér szená- torés dr. Barabás Béla képviselő a megye községi tagozatait keresik fel s ismertetik a magyarsággal a párt parlamenti munkáját s a lakosságot érdeklő törvényeket, kiszállásaik során a községi tagozatok egyben megtartják az esedékes tisztujitásokat is. Gyárfás Elemér a marosmenti községeket, dr. Barabás Béla pedig a többi községek közül eddig Csávás, Gógán, Gógánváralja, Héderfája, Ádámos, Sövényfalva, Királyfalva és Dombó községeket kereste fel s örömmel számolt be az íntézőbi- zottságinak arról a ragaszkodásról és érdeklődésről, mely e községekben a Magyar Párt munkája és céljai iránt a falvak népében megnyilvánult. Behatóan foglalkozott az intézőbizottság Kristó Károly és társai, volt magyar csendőröknek a párt elé terjesztett azon sérelmével, mely szerint e volt csendőrök nyugdij-ügyét még mindig nem rendezték- Gyárfás Elemér és Barabás Béla ismertették az intézőbizottsággal azt a nagy munkát, amit a párt vezetősége és a parlamenti csoport tagjai évek. hosszú során e kérdésben kifejtettek, mely munkálkodásuk eddig azonban sajnos még eredménnyel nem járt- Az intézőbizottság megnyugvással vette tudomásul, hogy a*nyug- dijjogosultak jogos kívánsága a Magyar Párt vezetőségében kellő megértésre találtak. Meg- állaoitja, hogy a magyarságnak egyik súlyos sérelme az, hegy a volt magyar csendőrök nvugdij-ügyének rendezése elől a kormányok állandóan kitérnek s igy számos jobb sorsra méltó család jogellenesen súlyos nélkiuözések- nek van kitéve- Felkéri dr. Barabás Béla képviselőt, hogy a marosvásárhelyi nagygyűlésen tegye szóvá a magyarságnak ezen még mindig meg nem oldott régi sérelmeiKijelölte az intézőbizottság azokat, akik a tagozatot a marosvásárhelyi nagygyűlésen képviselni hivatottak s felkérte az elnökséget, hasson oda, hogy e hivatalos kiküldötteken kívül is a kiskükiillőmegyei magyarság minél nagyobb számbatn vegyen részt a szomszéd tagozat székhelyén tartandó nagygyűlésen és az ezt megelőző napon tartandó szakosztályi üléseken. Megállapította az intézőbizottság, hogy a párttagoknak nagy segítséget jelentett az a tájékoztató füzet, amelyben az elnökség a konverziós törvényt népiesen ismertette s mely füzetet díjtalanul juttatta el a megye magyar lakosságához. Kívánatosnak tartaná az intézőbizottság, hogy hasonló módon legyenek ismertetve más fontos és a lakosságot egyetem- legesen érdeklő törvényes rendelkezések is. Felkéri az elnökséget, hogy amennyiben az anyagi eszközök azt megengednék, a megyei nagygyűlésein való szétosztás céljából .adja ki az adótörvények s különösen az adóbehajtási törvény rövid népies ismertetésétminőségileg utánozhatatlan,, teljes garanciát nyújt. Károly királyt Hur»yadmegyébe várják Junius 24-én Szászvároson és Benczencen Aurel Viaicu-iinnepségeket fognak tartani \ fnunyaáinegYei nyugdíjasok a kirá!y elé akarnak járulni sérelmeildkef (Déva, junius 19.) Junius 24-én Aurel 1 laicii, a tragikus véget ért román repülő halálának évfordulója alkalmából Szászvároson és közelében Bencencen, amely községet jelenleg a nagy repülőről Aurel Vlaicu néven neveztek el, hatalmas ünnepségek lesznek. Ezek az ünnepségek úgy Bencencen, mint Szászvároson fognak lezajlani s azokon a romániai cserkészek is részívesznek. A napokban a megyében aztán az a hir terjedt el, hogy az ünnepségeken őfelsége II. Károly király is részt fog venni és meg fogja tekinteni a cserkész táborozást is. Amikor a hunyadmegyei nyugdíjasok a király Iíunyadmegyébe való jövetelének a hírét meghallották, azonnal gyűlést tartottak és azon elhatározták, hogy sérelmeikkel a király elé fognak menni. A napokban kiildöttségileg keresték fel lapunk dévai szerkesztőjét és arra kérték, közölje azon elhatározásukat, hogy ha junius 24-ig nem fizetik ki az 1931. és 1932. évi hátralékukat, úgy testületileg fognak megjelenni Szászvároson Őfelsége előtt és elpanaszolják nyomorult helyzetüket. Lapunk dévai szerkesztője ennek értelmében azonnal felkereste dr. Atirescu Ieronim hunyadmegyei prefektust és kérdést intézett hozzá őfelsége hunyadmegyei útját illetőleg, amire a prefektus kijelentette, hogy semmiféle hivatalos értesítése nincs Őfelsége hunyadmegyei látogatásáról. A nyugdíjasokat egy kissé elcsüggesztette a hir, azonban azt hiszik, hogy a hivatalos információ ellenére is csak el fog jönni a király és abban a helyzetben lesznek, hogy az Uralkodó elé kerülhessenek, aki semmi körülmények között nem szokott elzárkózni az ilyen panaszok meghallgatása elől. így nemcsak nyugdíjasok, de az egész megye lakossága élénk érdeklődéssel várja az Aurel Vlaicu-emlékére szentelt ünnepségeket. Két szovjetkémet fogtak el az orosz határon Titkosírást! jegyzeteket és térképeket találtak náluk (Bukarest, junius 19.) Az elmúlt éjszaka Hotin mellett két orosz kémet fogtak el, akik azért jöttek Kiewből, hogy fontos katonai okmányokat szerezzenek meg. A rendőrség már megelőzőleg tudomást szerzett jövetelükről és nyomozást indított meg, hogy a határátlépés nél elfoghassák őket, ami azonban a legnagyobb nehézségbe ütközött. Semmiféle orosz kémnek még nyoma som volt és csak később derült ki, hogy mi okozta a félreértést. Két ember csónakkal indult el az orosz partról és a viz közepéről fényjeleket küldtek vissza, ami felkeltette a határőrök figyelmét és odasiettek. Minden különösebb nehézségi nélkül kézrekovitették a két kémet, akikről kiderült, hogy németek. Az egyik Otto Schreck 36 éves, a másik Hugo Klug 30 éves szászországi ember, akik azért állottak a szovjet kémszolgálatába, mert hosszú idő óta munkanélküliek voltak és másképpen nem tudtak álláshoz jutni. Már évek óta végeztek kémszolgálatot Ro mániában, ahol német voltuknak köszönhették, hogy nem keltettek gyanút. Egész Erdély és Bánát területét bejárták és értékes adatokat juttattak a szovjet kézébe. Elfogatásukkor ■ nagymennyiségű titkos- vratu jegyzetet és térképeket találtak náluk. Hotmból Csernovicba kisérték, onnan Szat- márra viszik, majd a többi erdélyi városokba, amelyeknek rendőrsége elfogatási rendeletet adott ki ellenük. HIBDETMÉM1 Az érdeklődők fu omására hozzuk, hogy a „líeda-Bistra“ S. A. p?ntru Comerciul de Lemne cég d dü üzemének berendezése u. m.: ryárépü et, lakásépületek, gőzgép, kazán, gat- ferek, !• örfiirés-ek, transmissió stb. ’árgyak eled üra kerünek. Ezen célbél egy vállalati tisztviselőkből kikü'dött b'z.ottság fogja az eladást a vállalat dédai irM helyiségében 1933. évi junius hó 29, 30 és juüushó 1-én délelőtt 8 órai kezdetiéi megtartani Közelebbi eladási feltételek és szükséges információk Írásbeli utón is beszerezhetők a Rastosnei 8. A. pentru Indus- íra de Iaduri cég reg hirti irodájától. —• Az érdeklődők a berendező-eket stb. a reghini üzemvezetőség hozzájárulás ,val bármikor megtekinthetik. — Deda, 1933 junius hó 15. „Deda Bistra“ S, A. pentru Comerciul de L/'ir.ne Administraţia fabricei, Deda.