Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-20 / 137. szám
1Kedd, 1933. 'junius 20. KElETlUjsm * Roosevelt elnök bizalmas utasítással Londonba indította Monley államtitkárt Holtpontra jutottak a valuta rögzítő tárgyalások A dunai államok gabonavám-isnióßa az előtérben UNITED STATES LINES I* elvilágositásokat utazásához a (London, junius 19.) Amerika nem akar megegyezést a valutastabiiizáció kérdésében és ezzel az egész londoni konferencia nehéz akadályok elé került. Amig az európaiakkal ez a tárgyalás holtponton állott meg, addig Japánnal megkötötte Amerika a megállapodást. A japán iparvállalatok ugyanis erős mozgalmat indítottak, hogy a japán yen árfolyamát hivatalosan és erőszakosan letörjék, mert a magas árfolyam a japán külkereskedelmet megöli. A japán valuta leörésót akarta a megegyezéssel Amerika megelőzni. Dunai államok gabonavám-uniója A Morningpost a dunai államok londoni külön tanácskozásaival kapcsolatban azt az értesülését közli: egyöntetűen az a vélemény alakult ki, hogy a vámfegyverszünet számukra könnyebbséget nem jelent s ezért legalább is a gabonaértékesítés terén vámunióba fognak lépni. A közös gabonaértékesitési politika érdekében rendszeres konferenciák lesznek a jövőben a dunai államok delegátusainak részvételével. ebben a kérdésben megállapodás nem jön létre, hivatalosan nem fognak hozzájárulni a valutarögzitéshez. Japánnal meg van a megegyezés. A londoni lapok jelentése szerint Amerika megkötötte Japánnal azt a valuta-lerögzitési megállapodást, amit az európai államokkal nem kötött meg. Szabályozták a dollárnak a yenhez való viszonyát, mégpedig úgy, hogy 26 dollár 100 yen. Ezt a megállapodást Amerikában igen kedvezőnek mondják. Az Egyesült Államok kormánya ellenszolgáltatásképpen azt kötötte ki, hogy Japán támogassa Amerikát az ottavai egyezmény megdöntésére irányuló akciójában. A nemzetközi dollar- és bélyegcsaló-banda leleplezését késlelteti a diplomáciai eljárás Chicagói világkiállításra a WAGONS-LITS I COOK összes Romániai ügynökségeinél szerezheti be. A nyomdai munkákat egy budapesti litográfiái intézetnél rendelték meg Holtpontra jutott a valutatárgyalás. Diplomáciai körökből szerzett értesülések szerint az amerikai kormány utasította a londoni vili ^gazdasági konferencián szereplő amerikai delegációt a valuta-stabilizációs tárgyalások azonnali félbehagyására. Roosevelt elnök utasitása szerint, mindaddig, amíg Londonba nem érkezik Monley amerikai államtitkár, akit az elnök külön megbízatással delegált valuta-stabilizációs tárgyalások folytatására, a delegáció nem tárgyalhat valutáról. Monley hajón már útban van Anglia feléKétségtelennek ]■'•' - :k, hogy az amerikai kormány a valuţp-stabi 1'rációhoz való hozzájárulása előtt vámok feszálliíását és egyéb kereskedelmi könnyítéseket akar kicsikarni a hatalmak kormányaitól.1 Ezzel az amerikai intézkedéssel a Londonban folyó dollár-rögzítési tárgyalások egyelőre holtpontra jutottak. Roosevelt elnök attól fél, hogy az európai valuta-megegyezés megzavarná az ő gazdasági újraépítési terveit, ezért nem akart semmi ilyen lekötöttséget vállalni. Washingtonból jelentik, hogy az amerikai kormány nem tartja elsőrendű fontosságúnak és sürgősnek a valutást rtbilizáeió megkötését. A Londonba küldött amerikai világgazdasági delegáció nem irhát alá semmi olyan megállapodást, amely az amerikai érdekeket feláldozná. Az Egyesült Államok kormánya a hadiadós- ság-teljesitést kívánja szorgalmazni s amig (Kolozsvár, junius 19 ) A fél Európát be hálózó hamis dollár értékesítő bandanak leleplezésében az utóbbi két nap folyamán némi szélcsend állott be. A csernovici hatóságoknál még mindig lázas tevékenységgel folyik a nyo mozás a szervezet összes tagjainak a leleplezésére. Miiiit néhány nappal ezelőtt jelentettük, a hatóságok feltevése szerint, a hamis dollár és a hamis román okmánybélyegek között szoros összefüggés van. Habár nem valószínű hogy a dollárokat Budapesten készítette a jól megszervezett társaság, eddig minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a román bélyegek az egyik budapesii litográfiái intézetből kerültek ki. Megemlékeztünk arról is, hogy az ötvenlejes névértékű bélyegek a forgalomba 20 lejes áron kerültek és azok nagy részét az ügynökök trafikokban, ügyvédeknél és számos ál- i lami hivatalban próbálták elhelyezni. A csernovici nyomozás során kiderült, hogy a hamis bélyegterjesztő szervezet igen élénk összeköttetést tartott fenn az egyik szi- guraínca tisztviselővel, akinek hatáskörébe tartozott az útlevelekre és tartózkodási engedélyekre szokásos magasértékü bélyegek felragasztása. A kihallgatás alá vont tisztviselő azzal védekezett, hogy tudomása sem volt álról, hogy a bélyegek hamisak és azokért mindenkor a rendes árat, illetve bizonyos százalék levonásával,. kisebbített összeget fizetett ki. Állításának alátámasztására bemutatott egy noteszt is, amelyben pontosan fel volt jegyezve a vásárolt bélyegeknek az összege, minthogy azokat az ügynököktől bizomáinyba kapta és ugyanakkor az összeg mellé be volt jegyezve az az összeg is, amit az igy kapott bélyegért fizetett ki. A hamis százdollárosoknak a romániai központja Bukarestben van. Innen szállították megbízható ügynökök a nagyobb tartományi központokra és helyezték el külökiösen magánfelek és kisebb bankok pénzfarainál, ahol nem tudták könnyűszerrel felismerni a hamisítványokat. Néhány nappal ezelőtt irtunk arról, hogy a pozsonyi terjesztőket, a két Friedmann- testvért a pozsetayi rendőrség letartóztatta és az ügyészségre szállíttatta, ahol vizsgálati fogságba helyezték. Ugyanakkor pedig, amikor a két Friedmann-testvért a rendőrség letartóztatta, Friedmann Géza, a harmadik Fried- mann-testvér Magyarországra szökött, ahol a rendőrség a csehszlovák hatóságok által kiadott köröző levél alapján Egerben letartóztatta. Az érvényben lévő nemzetközi megegyezések értelmében a letartóztatási parancsot diplomáciai eljárás kellett volna kövesse, amelynek során a letartóztatott Friedmann Gézát ki kellett volna szolgáltatni Csehszlovákiának. Letartóztatási parancs alapján az egyezményben lévő állam csak harminc napig tarthatja fogva a körözött egyéint, harminc nap után, amennyiben nem fejeződött be a kiadatási eljárás, szabadlábra kerül a letartóztatott. Néhány nappal ezelőtt ezen az alapon szabadlábra került Friedmann Géza is, aki útját azonnal Románia felé vette, hogy a nyomokat itt is lehetőleg úgy tüntesse el, amint azt Magyarországon is tette. Itt azonban kevesebb szerencsével járt, mert a nagyváradi hatóságoknak a k iadott cseh elfogatási parancs alapján sikerült az állomáson éppen akkor letartóztatni, amikor útját Kolozsvárra akarta irányítani. A rendőrségen Friedmann még tagadott, nem ismerte be, hogy köze van a hamis dollárok terjesztéséhez. Vallomása során elmondotta, hogy járt Maramarosszigeten és Szaţ- máron is, azonban csak szigorualn ismerőseit és rokonait látogatta meg- A nagyváradi hatóságok azonnal érintkezésbe léptek a csehszlovák hatóságokkal és most már valószínűleg igyekezni fognak a kiadatási dú'nnst rövid idő alatt lebonyolítani.