Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-14 / 132. szám
KUETlttjSXG Szerda, 1933. junius 14. e A városok pénzügyeinek rendezése Irta: Dr. Soós István, Nagyvárnál h.-polgármestere Több Ízben kifejtettem, hogy a városi és általában a községi autonóm közigazgatás két óriási nehézségbe ütközik és pedig: 1. Hiányzik a város vezetésében a stabilitás. 2. Hiányzik a pénzügyi autonómia, amely nélkül egészséges várospolitikát folytatni nem lehetséges. Amennyire fontos, hogy a városok és általában a községek élén egy stabil városvezetőség álljon, azaz a négy évre választott városi tanács a.z élére állított választott polgármesterrel szabadon dolgozhasson és ne kelljen minden évben többé-kevésbé felelőségnélküli és csak politikai érdekeket megvalósító comisia interimareknak átadni a helyét, éppen oly fontos, hogy a városok pénzügyi tekintetben ne legyenek kiszolgáltatva a kormány önkényének és szabad működési terük legyen biztosítva. Sajnos, a pénzügyi autonómiától még messze állunk és ha közeledünk is lépésről-lé- pésre a kérdés bizonyos fokú rendezéséhez, ez még nem jelenti azt, hogy e tekintetben ideális vagy legalább is kielégítő helyzet állana elő Dacára az 1929. évben, a jelenlegi és akkor is uralmon lévő kormány által megszavazott közigazgatási törvény 462. szakaszának, továbbá 549. szakaszának, melyek világosan körül vonalozzák, hogy a községek nem kötelesek az állami intézmények céljára sem szubvenciót, sem más hozzájárulási összeget megh- szavazni, ennek dacára a mindenkori kormányok, amikor eljön az állami költségvetés ösz- szeállitásának ideje, egész egyszerügn rendeletileg a városok és községek nyakába sóznak egyes állami intézményeket, s amennyiben a városok megtagadják ezen kiadásoknak felvételét. már csak azért is, mert ezen kiadási tételeknek fedezetéről senki nem gondoskodik, a kormány önkényesen beírja a községek költségvetésébe ezen tételeket, amiket igy a községeknek vállalni kell. A jelenleg érvényben lévő közigazgatási törvény 549. szakasza beígéri egy községi pénzügyi törvény megszavazását, amely hivatva lesz a községek pénzügyeit rendezni. Ez a beígért törvény sajnos, négy évig váratott magára és ez alatt az idő alatt a városok és községek állandóan kénytelenek voltak újabb és újabb állami terheket magukra vállalni, jóllehet már az 1929. évi közigazgatási törvény elvileg mentesiti őket ezen terhek vi' selése alól. Végre a kormány is belátta, főleg a városok egyesülete és annak elnöke Dobreseu bukaresti polgármester erélyes intervenciója révén, hogy a községek pénzügyi helyzete tarthatatlan és megszavaztatta a folyó évi április hóban: „A helyi pénzügyek szervezésére vonatkozó törvényit, amely igyekszik a községek pénzügyi helyzetét a rend.es vágányra terelni. Ennek az uj pénzügyi törvénynek intézkedései lényeges és rendszerváltoztató intézkedést nem tartalmaznak, mert hiszen ugyan azon elvi alapon állanak, mint a korábbi törvények és elsősorban a taxa-törvény, azonban több lényeges könnyítést tartalmaznak, amelyeket szükségesnek látok ismertetni: Elvileg tulajdonképpen egy gyökeres rendszerváltozás volna szükséges, mert hiszen a jo- lenlegi rendszer, amely elsősorban az iparosok és kereskedők által viselendő taxákból óhajtja fenntartani a városokat és községeket, nem ideális megoldás. Ugyanis igy a lakosság igen nagy része aránytalanul kevesebb hozzájárulást ad a varos teflieihez, viszont a lakosság egy része, az iparosok, kereskedők, ezzel szemben erejükön túl vannak megterhelve. Nagyvárad város nagytanácsa a folyó évi március havi ülésén éppen az ón javaslaton!r& határozatikig mondta ki, hogy feliratot intéz a kormányhoz olyan irányban, hogy vezettessék be az egyedül igazságosnak vélt községi pótadó-rendszer, mikor is mindenki allamt egyenes adójának megfelelő hányadát fizeti pótadó címén a községi háztartás céljára. Ha minden város ós község megmozdulna ilyen irányban és a városuk egyesülete (Uniunea oraşilor) hasonló lépést tenne, nincs kizárva, hogy a kormány rátérne erre a sokkal igazságosabb és megfelelőbb adózási formára, amely régebben bevállott s amely a polgárok érdekét is jobban szolgálja. Ez idő szerint azonban a hivatalos lap április hó 14-i számában közölt uj törvény rendelkezései azok, amik bennünket érdekelnek, tehát momentán és egyelőre elvileg akarok ezekkel foglalkozni. Mindenekelőtt le kell szegeznem azt, hogy végre ezen törvényben le van szegezve azon elv, aminek kimondását g községek, a városok egy évtized óta sürgetik, hogy az állam nem. jogosult újabb terheket róni a községekre s nem jogosult olyan kiadásokat ráerőszakolni, amelyeknek megfelelő fedezetéről nem gondoskodik. A törvény 7. szakasza szószerinti fordításban ezt mondja: „A jelenlegi terheken felül nem terhelhetők meg a helyi hatóságok, sem állami intézmények fenntartásával, sem más terhekkel, csak akkor, ha az ezen kiadások fedezetéről szükséges alapokról gondoskodás történik. A községek és megyék jogosullak visszautasítani az ilyen kiadásoknak költségvetéseikbe való felvételét, ha a fenti formákat nem respektálnák.,“ íme tehát megszületett a régvárt törvényes rendelkezés, amely nem annyira határozott, mint amennyire vártuk volna, de minden esetre lényeges előhaladás a múlttal szemben. A községek érdekében az lett volna kívánatos, ha a törvény határozottan és kategorikusan kijelenti, hogy semmiféle állami intéz- r mény vagy más a nem törvényben előirt kötelező kiadás a községeket nem terheli. Ezzel szemben azonban a törvény annyit mond, hogy oly esetben nem szabad a községeket megterhelni, ha megfelelő fedezeti alapról gondoskodás nem történik. Mindenesetre ez is lényeges kedvezmény, mert hiszen eddig egész egyszerűen rendeletileg sóztak a városok nyakába kiadásokat és senki sem törődött azzal, hogy ténylegesen a községi miből fedezze ezeket a kiadásokat. Csak a legújabb 1933. évi költségvetést vegyük, amidőn Nagyvárad városát kötelezték, hogy 40 uj rendőrlcgény fizetésére illesszen be 800.000 lejt, gondoskodjék a Bábaképezde fenntartásáról, gondoskodjék az állami Gyermek- menhely fenntartásáról. Csak ez az egészen friss uj három tétel cca 2 millió lejjel terhelte ismételten a városi költségvetést anélkül, hogy annak fedezeti alapjáról a kormány gondoskodott volna. Ez a jövőben nem fog megtörténni, mert a törvény egyenesen felhatalmazza a községeket arra, hogy visszautasítsák az ilyen kiadásokat, amelyeknek fedezeti alapjáról gondoslatild-Borfiz és az FIőpataki-Borviz Romániának két legjobb lúgos ásványvize. Kérje mindenütt csakis ezeket a természetes ásványvizeket. Főierakat Kolozsvár és vidékére: Hamlet József, strada Paris 38. Kutkezelőség: Fleischer György, Brassó kodás nem történik. Csak aztán meg ne történjék ismét az, hogy egy egyszakaszos törvénnyel egy évre vagy egy bizonytalan időre ezt a bizonyos 7. szakaszt felfüggesztik. Ezen a fontos és a községekre nézve az autonómiát többé-kevésbé elismerő szakaszon kívül van azonban egy olyan sérelem, amely ellen a községeknek főleg a mai helyzetében tiltakozni kell. Nevezetesen az uj törvény 4. szakaszának 9. pontja előirja, hogy minden város köteles Bukarest főváros részére összes rendes jövedelmének öt ezrelékét hozzájárulás címén a költségvetésbe felvenni. Ha Nagyvárad városánál a mai kompri máit vagyis véglegesen redukált költségvetést nézzük, akkor is a rendes bevételek 42 millió lejt tesznek ki, amelyeknek öt ezreléke már elég tekintélyes «összeg ahhoz, hogy a város megérezze a mai nyomorúságos helyzetében. Akkor, amidőn minden pénz úgyis Bukarestbe vándorol, amidőn Bukarestnek már székesfővárosi jellegénél fogva is óriási idegen- forgalma, továbbá a centrális közigazgatás óriási bevételeket biztosit, valóban, nem méltányos, hogy a pénzügyileg tönkrement és a csőd szélén álló vidéki városok járuljanak hozzá a főváros fejlődéséhez. A főváros fejlődése államérdek és magának a fővárosnak az érdeke, tehát részben az államnak a maga költségvetésében, részben & fővárosnak kell gondoskodni arról, hogy az amugyis hatalmas fejlődésnek indult főváros további kiépítése biztosítva legyen. Bármenynyire is kicsinek tűnik fel ez az összeg, azonban mint elv sem akceptálható, hogy ilyen megadóztatások és hozzájárulások legyenek az egyes városokra kényszeríthetők, annál is inkább, mert Bukarest nem szorult erre rá. Meg vagyok győződve, hogy maga Dob- rescu bukaresti polgármester, aki ismeri a városok nehéz helyzetét, lemond erről a kényszerű megadóztatásról és más módot keres a főváros fejlődésének anyagi biztosítására.
