Keleti Ujság, 1933. május (16. évfolyam, 100-122. szám)
1933-05-04 / 101. szám
CsütöriöK, 1933. május 4. KnttiUjsSG HJKuunassamsMBi 7 UJ valutát a nyomorúság Désen Ha a bérlő a lakbérrel adós marad, jWf természetbeni szolgáltatással — A mészáros bust ad, a kereskedő főszert, vagy textilárut, az iparos iparcikket — A dési felekezeti tanítóság megdöbbentő problémái — Ritkulnak a magyarság sorai Egy his város élete9 vergődése az újságíró szemüvegén, her észtül (Des, május 3.) Szamos- i újvár és Dés között a CFR gyorsjáratú vonata, az uj- tipusu motoros húsz perc alatt teszi meg az utat. Bo- rongós lelkiállapotban ültem fel a vonatra. Sajnáltam az örmény városkát, ahol a nyomor szagát és az ,, . . enyészet nyomasztó légkörét szívtam magamba. Fáradtan néztem ki a vonat ablakán. Odakint a mező, szántóföld és az erdő most cserélt ruhát. A tavaszi nap aianykévéjéből ömlött alá a fénylő sugárözön, mint az uj életnek, a tavasznak a magvetője. Izgatóan párázott a föld, zöld pázsit borította a mezőt, hallani lehetett a rügyek pattanását, mindenfelé az uj élet illatát éreztem. így érkeztem Désre. A dési állomás előtt ötven-hatvan fiaker all ®s tiz utas érkezik. Gyalog akartam bemenni a városba. Tessék felülni — nógatja az utasokat az elelmes bérkocsis — fejenkint 5 lej. Három ur szót fogad és a kocsiban mutatkoznak be egymásnak. A gazdasági krízis szele már itt megcsap. A tiz utasból heten Szent Péter lovain indultunk befele. A kocsik üresen haladnak el mellettünk. Az egyik azonban megáll mellettem. Csak tiz lej, egyedül, tessék felülni! Szamosujvár után Dés város meglepő formát mutat. Forgalma élénkebb. Délelőtt tiz órakor a piac színes, mozgalmas, a korzó eleven, az emberek arcán még a derű nyomai látszanak. Nem hiába megyeszékhely és tizenhét- ezer lakosa van. Színes katonai egyenruhák, jól öltözött hivatalnokok, elegáns és szép nők sétálnak az uccákon, a főtér pedig határozottan nagyvárosaias pózban tetszeleg az idegen előtt. Ha az ember azonban mélyebben néz Dés mai életébe, csakhamar kidarül, hogy itt sem fenékig tejfel az élet. sőt... Tartsunk azonban sorrendet. Dés — a lezüllött kispolgár. Dés, a város olyan mint a kispolgár. Szé- gyenli a nyomort és megőrizte a hajdani jólét látszatát. A Hungária, pardon Romania kávéház üres. Az egyik kopott asztalnál négy nyugdíjas újságot ölvas. A másiknál három kereskedő pusmog. Úgy látszik az üzlet rosszul sikerült, mert az osztozkodásnál huszlejesek forognak az asztalon. Egy vidéki földbirtokos, kinek az autója a kávéház előtt áll, sört iszik. A felirónő pedig unalmában rejtvényeket fejt. A szállodában, amely egy üzem a kávéházzal, rajtam kívül az nap egyetlen egy ember bérelt szobát. Ki innen az uccára. Ott még van valami élet. Nagytiszteletü Farkas Albert esperessel találkozom. Csakhamar megtudom, hogy baj van a felekezeti iskolákkal, de hadd beszéljen a nagytiszteletü ur: — Bizony nyomorúságos időket éltünk me®, nem tudjuk fizetni az iskoláinkat, mert annak idején a református egyháztól 120 hold földet vettek el, az egyháznak, mint iskola* fenntartónak a bankokban rekedt félmillió leje. — Igaz, hogy az egyháznak a főtéren egy egész sor háza van — mondja tovább —, de a bérlők nem tudnák fizetni, ötven-hatvan lakónk van, köztük nagyon sok kereskedő, iparos, de a lakbérhátralék folyton emelkedik. E pillanatban a bérlőinknél nem kevesebb, mint négyszázezer lej van kint s nem tndjuk fizetni az iskoláink dologi és személyi kiadásait. Közben a református iskpla udvarára érünk. Régi, hatalmas épület. Hozzánk csatlakozik Szabó György iskolai igazgató, Szmola- csek János is itt van, a katholikus iskola igazgatója és Nagy Kálmán tanító. Csakhamar kiderül a beszélgetésből, hogy a tantestület tagjai nem kapják pontosan a fizetésüket. Szabó György igazgató ur szókimondó ember. — Bizony, hónapokra nem kaptuk meg a fizetésünket. Minket már alig lehet megmentenni ... Ezek a komor szavak a magyarság lelki- ismeretének az ablakán figyelmeztetőleg kopognak. — Az itt élő magyar társadalomnak kell segiteni a tanítóságon, meg kell menteni a felekezeti iskolákat, — hangzanak el a kemény és őszinte szavak — mert ha nem tudjuk fenntartani iskoláinkat, akkor vége itt a magyarságnak... Az egyik bus magyar felém fordul és kihivóan mondja. A dési uj valuta. —■ Erről írjanak az újságok. A magyar tanítóság megrázó drámájáról, mérhetetlen nyomoráról, elhagyatottságáról, mert ha ezen a fronton baj lesz, ha a fiatalság kertészeiről nem gondoskodunk, ha pusztulásra kárhoztatjuk őket, akkor a jövő magyar generációt, az eljövendő életet adjuk fel... — Nem szabad csüggedni — nyugtatja, meg a felizgult kedélyeket Farkas nagytiszteletü ur. Az igaz, hogy pontosan nem tudunk fizetni, de a tanítóknak van lakásuk, kapnak élelmiszert, húst, fűszert, cipőtalpat, az iparosok pedig hitelben dolgoznak. — Hogyan? — kérdezem elképedve. — Megmagyarázom azt is, tessék csak figyelni. . , , . — Amint már említettem, az iskolafenntartó egyháznak, igaz nincs pénze, de vannak nemfizető bérlői: mészárosok, fűszeresek, iparosok. őket sem dobhatjuk az uccára. Sokat töprengtem és sokat harcoltam az egyházi gyűléseken, amig elfogadták a terveimet és javaslataimat Én Désen uj valutát teremtettem... . . Ekkor már a noteszt is előveszem, hogy ]ebudapesti NEMZETKÖZI VÖSÖR május 6-15« Több mint ezer gyáros és iparos kiállító. Tömegárak* — Minőségi cikkek Magyar mezőgazdasági exportáruk be« mutatója. Exportüzlet pengő ellenében Nagyszabású divatfelvonulások. Kozmetikai kiállítás.—Repülőgép kiállítás. — BélyegkiálUtás és bélyegtőzsde. —Telepítési és építkezési kiállítás.— Mintatanya— Öntözés, fásítás. — Baromfi- és apró- áHat kiállítás. - Borcsoport.- Kis- ipari galéria. — Háziipari csoport Nagyszabású utazási-* vízum«* szórakozási és gyógyászati kedvezmények a vásárigazolványok alapján május 1—20-ig. Vásárigazolvány és iel világosi tás kapható: Cluj-Kolozsvárt: „Hermes“ Biroul de Voiaj şi Cassa de Schimb, Cal. R. Ferdinand 13-nál és Agences des Wagons-Lits, P. Unirii 18. gyezzem fel pontosan, hogyan lehet uj valutát teremteni. — Nem boszorkányság ez — mondja Farkas esperes. A kereskedő-, az iparosbérlő, aki nem tud fizetni pénzzel — fizet természetben. Mészáros húst, a kereskedő fűszert, az iparos iparcikket adhat a tanitóknak és a papoknak, akik így nem halnak meg éhen, nem járnak rongyos ruhában és lyukas cipőben. — Hát ez igaz — mondják a tanítók csendesebben —, de a fizetés mégis csak fizetés, ha van, mert a kulturembernek vannak más igényei is. Másra terelődik a szó. Ebben az iskolai évben a hatóságok Désen is elővették a név- vegyelemzést. Ha az apa, vagy az anya neve románhangzásu, hiába vallják magukat magyarnak, nem szabad felekezeti, csak román állami iskolába beíratni a gyermekeket. A Magyar Párt vezetőinek intervenciójára még ebben az évben nem hajtották végre szigorúan a rendeleteket, de már is kilátásba helyezték, hogy a jövő iskolai évben már tüzön-vizen keresztül erőszakolják a szigorú miniszteri ukázt. Pedig már most is pusztulnak itt a magyarság sorai, mert évenkint csali a református egyház kebeléből, részben kényszerűségből, részbeni anyagi, vagy közéleti érvényesülés miatt, tizenötön, tizenhaton térnek át a gör. katholikus, vagy görögkeleti vallásra. Politikai mozgalmak. Később felkeressük dr. Bene Ferencet, a Magyar Párt dési tagozatának az elnökét. Lelkes magyar ember, aki minden közéleti és politikai mozgalomnak az élén halad. Arról beszél, hogy a dési magyarság kulturális ügyeit az egyházak intézik. A különböző nő- szö.vetségek gyakori időközökben felolvasásokat tartanak és műkedvelő előadásokat rendeznek. Az iparoskor az elmúlt évben mindössze csak három estélyt rendezhetett, mert legújabban az engedélyeket a minisztériumokban adják ki. Nagyon nehézkes az eljárás. A ro- mánnyelvii kéréshez csatolni kell a versek, dalok román saövegét, az egész műsort román fordításban, ami nagyon nehéz és körülményes. Különben a dési magyarság és románság között — mondja Bene Ferenc elnök — szívélyes az érintkezés, nincsenek éles harcok, amire jellemző, hogy négy év óta nem oszlatták fel a dési városi tanácsot, amelyben a kisebbségek paritásos alapon foglalnak helyet. Dr. Biró József, a megyei és városi tagozat alelnökét is felkeressük a lakásán. — Désen a Magyar Párt kitünően meg van szervezve — mondotta. A választások idején egy táborban vagyunk, csak az a baj, hogy nincsen elegendő pénzünk, pedig a kisebbségi politikához, mint mindenhez, pénz kell. Nem hallgathatom el azonban — mondja óvatosan —, hogy a falu magyarsága összetartóbb és pártszempontból megbízhatóbb. Különben a városi tanácsban a kisebbségek részéről helyet foglalnak dr. Bene Ferenc, Biró József, Farkas Albert, báró Pölnitz Károly, Váradi Károly, Kassjarovich Sándor, Fülöp Sándor, dr. Kübacher Árpád, Gombár Sándor és a beválasztott két szocialista is velünk együtt dolgozik. Tanácsüléseken mindig lehet magyarul beszélni. Én a magam részéről udvariasságból romáínul szólalok fel, mert sok esetben a románok magyarul tárgyalnak. Délután Nagy Péter, dési tudósítónk, a gyönyörű fekvésű Rózsahegyre vezetett fel, ahonnan látszik az egész város. Innen a magasból a tavaszi napfényben gyönyörű város Dés, egyike a legrégibb erdélyi városoknak. Impozáns a főtéri temploma, régi épületei és külön említést érdemel az Árpádházi királyok idejéből visszamaradt kápolnája, amelyet nem régen restauráltak. De erről külön fogunk még megemlékezni. A város mellett kígyózik a Kis-és a Nagy számos eggyéölelkezett folyója. A város fölött kéklik a Cichegység, jobb oldalon a messze távlatban látszanak Alör, Ko- sály, Szeleceke és Kackó községek. A Rózsahegyen a hátunk mögött fekszik a városi temető. Innen nézve Dés nem változott az utolsó évtizedben semmit. Ragyog és csillog a tavaszi napfényben. A derűs külszín alatt azonban a nyomorúság, a gond és a gazdasági krízis tép- desi a désiek életét is. De ebből a halottak nem látnak semmit... Olajos Domokos.
