Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)

1933-04-04 / 77. szám

6 KUETlUjsm XVI. ÉVF. 77. SZÁM. SPORT LEGÚJABB Gyenge játékkal bár, de biz­tosan győzött az U az AMTE ellen (Kolozsvár, április 3.) Az első tavaszi ko­lozsvári nemzeti bajnoki mérkőzés meglehetős gyenge játékot hozott. All ez elsősorban az AMTE-ra, amely beigazolta, hogy reálisan szenvedett ö:U arányú vereséget Lukarestbeu, de áll az Universitateara is, amely még messze van a jó formától s bizony rossz előjelekkel te­kinthet jövő vasárnapi NAC elleni mérkőzés elé. A szezonkezdet megmagyarázza az U mér­sékeltebb teljesítményét. A csapatból egyedül a védelem vált ki biztonságával. A halísor, amelynek könnyű munkája volt, határozatla­nul játszott. Leginkább a csatársorban ütkö­zött ki a íormátlanság. Ebben a tekintetben a jobbszárny vált: ki, amelynek egyetlen egészsé­ges akciója sem volt az egész mérkőzés folya­mán. Széteső volt a csatárok játéka s nem igen látszott semmi abból az erőteljességből, ami eddig íőjeiiemzője volt az egyetemi csapat jó nevekből álló támadósorának. Az AMTE-rói nincs mit Írni. Az egész csa­patszürke, középszerű s elemi dolgokban is sok szór hibázik. Hogy csak két gólt kaptak, azt az U-nak köszönhetik, amely kevéssel jobb játék­kal nagyobbarányu vereséget mérhetett volna rájuk. Az eredmény két perc alatt született meg. Eredménytelen U támadás után a 30. percben Stanoev magas.labdája akadálytalanul kerül a hálóba. Rá egy percre Sepi kitör s jólsikerült lövése védhetetlenül jut gólba a balkapufa tö­vénél. A második félidő első részében tovább tá mad az U, majd az AMTE vezet veszélytelen támadásokat. Balogh nagyváradi biró erélytelenül, hatá­rozatlanul vezette a mérkőzést s ebből kifolyó­lag néhány csúnya jelenetnek kellett szemta­núja legyen a közönség. A KAC 4:1 (0:1) arányban győzött a Fel. légvár ellen, míg a Haggibbor—CFR mérkőzés 1:1 (1:1) arányban eldöntetlenül végződött. Nemzeti bajnoki mérkőzések. Temesváron a Eipenzia a bukaresti CFR ellen játszott 2:1 (1:1) arányban. Izgalmas küzdelem után sikerült győznie. Az Unirea Tricolor Bukarestben 4:1 (1:1) arányban győzött a TMTE-vel szemben, mig Aradon a Gloria—CFR 4:0 (2:0)-ra verte a Romániát. A Románia nem tudott komoly ellentállást kifejteni. A magyar proübajnokság újabb meglepe­tése — ami nem is meglepetés a Bocskai leg­utóbbi eredményei, óta —, hogy az Újpest is két pontot adott le Debrecenben. A kitűnő Bocskai 4:2 (3:2) arányban győzött Újpest ellen. Más eredmények: Hungária—III. kér. 2:1 (1:1). Ferencváros—Soroksár 7:0 (2:0). Miskolc: Attila—Somogy 2:1 (1:0). Szeged: Budai 11.—Szeged FC 1:1 (1:0). Kispest—Nemzeti 4:4 (1:0). (Szombaton.) A Szatmári SE országos vivóversenye nagy sikerrel végződött. A kardveirsenyt Szántai NSE nyerte, Hintz KAC előtt. 3. Csipler SZSE. 4. Mózes Haggibbor. A tőrverseny; Hintz KAC nyerte. 2. Mózes Haggibbor, 3. Neufeld Haggib­bor. A román-magyar sportbékét a Kispest csa­patának vasárnapi nagyváradi szereplése pe­csételte meg. Kispestet a Crisana látta vendé­gül s 2:1 (1:1) arányban legyőzte. Ratifikálta a Labdarugó Szövetség Tanácsa a román-magyar sportbékét. A szövetség taná­csának szombati ülésén került napirendre a bu­dapesti megállapodás. A szövetség mindenben elfogadta az egyezményt s feloldottnak jelen­tette ki a magyar csapatok elleni bojkottot. Ugyancsak ekkor foglalkoztak az őszi NAC— Universitatea mérkőzés ügyével s végső fokon is helyet adva az U óvásának, elrendelték a mérkőzés újrajátszását. Budapest kard bajnokságát hatalmas küzde­lem után Gerevich nyerte 7 győzelemmel. 2. Ka­bos ö győz. 3. Zi rczi 5 győz. A versenyen több külföldi vivő is indult, akik azonban számos neves magyar vívóval együtt már az előmérkő- zésekben kiestek. Bécsi eredmények: Hakoah—Admira 1:0 (0:0). Rapid—Ausztria 2:0 (0:0). Vienna—WAD tul. Wacker—Liebertas 1:0, FCW—WSC 2:0 (L0). Íz osztrák és síiét szövetség megállapodása szerint az osztrák—skót válogatott mérkőzést november 22-én vagy 20-én rendezik meg Glas- gou’ban. Beníben Olaszország 3:0 arányban győzött Svájc ellen. Ugyanekkor játszották le Hóivá* ban az olasz B.—Svájc 15. válogatott mérkőzést, amelyet 5:0 arányban szintén az olaszok nyeH tek. Valde miniszterelnök indítványozta a szenátusban, hogy parlamenti bizottság vizsgálja felül a Skoda-Ugyat Samsonovici hadügyminiszter kijelentette, hogy egyetlen fontosabb dokumentum sem került idegen kezekbe (Bukarest, április 3.) A szenátus ma esti ülésén_ folytatták a Skoda-ügy vitáját, lorga interpelláil előbb, ő sohasem hitt az alarmhír ekben és nem is szabad ilyenek alap­ján elsietni fegyverrendeléseket. Csodálkozik rajta, hogy egyes tábornokok megvádolták Ste- fanescu Amzát, okit pedig a legfelsőbb katonai tanács, a király elnökletével tisztázott. A kato­nai szállításokat államnak az állammal kellene lebonyolítania, nem pedig magáncégekkel, igy nem lett volna Seletzky-iigy sem. Manoilescu is helyesnek tartaná, hogy az államok szállítsák egymásnak a fegyvereket, ne pedig magáncégek. Csehszlovákia kétségte­lenül segített volna ebben bennünket, Samsonovici tábornok hadügyminiszter vá­laszolva az interpellációkra, megállapítja, nagy kárt okozott, hogy hamis híreket terjesz­tettek el. Kijelentheti, egyetlen fontosabb kato­nai dokumentum sem került idegen kezekbe. Helytelen az az állítás is, hogy hadseregünk ne volna kellőkép felszerelve. Elitéli a Sica Po­pescu tábornok elleni kampányt és hódolatát fejezi ki az elhunyt emléke iránt. Vaida miniszterelnök sajnálatát fejezi ki, hogy ebben az ügyben politikai szenvedélyek játszották a főszerepet. Nem lehet semmit sem mondani a Skoda cégről, amely mindenben tel­jesítette szerződéses kötelezettségeit, kifogásta­lan fegyvereket szállított a rendelésnek megfe­lelően. A Skoda céggel nekünk semmi bajunk nincsen, legfeljebb azt a hibát követte el, hogy nem jól választotta meg itteni képviselőjét. De erről nem tehet. Hamis patriotizmus jelszavai érvényesültek ebben az ügyben. Elismerését fe­jezi ki Presam marsall iránt, aki úgy beszélt, mint a román hadsereg egyik' legmagasabb- rangu tisztje csak beszélhet. (A szenátus meleg ovációt rendez Presan-nak.) Fájdalommal em­lékszik meg Siea Popescu tábornokról, aki 2 évig járta a kálváriát, mig idegei összeroppan­tak. Parlamenti vizsgálóbizottságot javasol, amely világosságot derítsen ennek az ügynek minden részletére. A szenátus tagjai felállással áldoztak Sica Popescu emlékének, majd elfogadták a minisz­terelnöki indítványt. A parlamenti vizsgálóbi­zottság holnap megalakul. Aki el akarja érni a mil­liomosok szerencséjét, amelyet eddig az Állami Osztálysorsjáték nyújtott, vásároljon gyorsan első osztályú sorsjegyet, amellyel résztvesz a most megkezdődő Hl-ik osztálysorsjátékban. 80,000 sorsjegy — 40,000 nyeremény. kerül szétosztásra a sorsjegy tulajdonosok között a jelenlegi uj sorsjátékban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom